17. oldal Helytörténet
Elevenek és holtak nyugalmának őrzője
Fresz János éjjeliőr és sírásó
Az ember önkéntelenül is megborzong, ha ezt a szót hallja: sírásó. Hideg, borongós temető, tátongó sír, szegény Yorick koponyája jut eszünkbe róla Shakespeare halhatatlan művéből. És sok-sok szomorúság. A sírásó a gyász, az elmúlás, de ugyanúgy az öröklét ígéretének munkása is. Kicsit tartunk tőle, de tiszteljük is őt. Mestersége ősi és örök. Az egyik legrégibb foglalkozás.
Faluhelyen régebben a sírásók sokrétű feladatot láttak el. Nemcsak a sírok kiásása, hanem a temető gondozása is a kötelességük volt. Emellett nem egyszer az éjjeliőr feladatát is el kellett látniuk. Jelezniük kellett az órákat, s vigyázniuk a rendet. Sírásók, temetőgondnokok, polgárőrök, tűzőrök voltak egy személyben. Elevenek és holtak nyugalma fölött egyaránt őrködtek.
|
| Fresz János szolgálati öltözékében: baljában alabárddal, hóna alatt kürttel |
A vörösvári képviselő-testület által 1891. december 19-én elfogadott községi szabályrendelet így írja le az éjjeliőr munkakörét:
„A 2 éjjeli őr, kik a jó magaviseletű lakosok közül fogadtatnak fel, köteles október 1-től április hó 1-ig estéli 8 órától reggeli 5 óráig, április 1-től szeptember hó 30-ig este 10 órától reggeli 4 óráig a községben őrjáratot tartani, minden mozzanatra vagy lármára figyelni, az utcákon lármázókat csendre utasítani, vagy a községházára kísérni; tűzvész eseteket jelezni, s az elöljáróságnak bejelenteni, tolvajlás vagy rablás észrevétele esetén segítséget hívni, a tetteseket kézre keríteni.”
A rendelet szerint kezdetben tehát két éjjeliőrt fogadott fel a község, később azonban már csak egyet. Az éjjeliőr és sírásót minden évben újra kellett választani és meg kellett határozni javadalmazását. A legelső fennmaradt adat szerint 1915 december 30-án „Scheller János választatott meg 280 korona évi díjazással”. Ezen felül kis sír ásásáért 1 korona, nagy sír ásásáért 2 korona illette meg őt a hozzátartozóktól. Bányászoktól a fenti díjak kétszeresét kérhette. (A temető ekkoriban még a Bányatelep szélén terült el, csak 1923-tól temetkeztek a Csobánkai utcai az új temetőbe.)
Az I. világháború után választották meg éjjeliőrnek és sírásónak Fresz Jánost, aki azután évtizedeken keresztül látta el feladatát – mindenki megelégedésére.
Unokája özv. Szikra Györgyné, Teri néni így emlékezik vissza rá:
„A nagypapát mindenki tisztelte. Mindig példásan végezte a munkáját. Nappal a temetőt gondozta és sírt ásott, exhumált, ha kellett boncolásoknál segédkezett. Éjjel azután a rendet vigyázta. Alabárdjával és kürtjével járta a falut. Jelezte az órákat, kérte, hogy mindenki térjen nyugovóra. Akit 10 óra után még az utcán talált, azt hazaküldte. Akkoriban nem volt szokás éjjel az utcán csellengeni. Emlékszem, szüretkor mindig kiült a temető előtti kereszt mellé, s kért egy-egy kalap szőlőt a gyerekeknek a Placskáról és a Garancsról teli szekérrel érkező szőlősgazdáktól. Ők mindig jó szívvel adtak is neki…”
1941 nyarán elkészült az újtemetőben a temetőőri lakás, ahová Fresz család beköltözött. Teri néni így emlékezik vissza a házra:
„Óvodás korú voltam, amikor odaköltöztünk. Akkoriban a temetőőri ház egy szobából, konyhából, spájzból, padlásból állt. Hátul volt még egy kis szoba, és leghátul a
kocsiszín, ahol a halottaskocsi állt. Annak idején ugyanis az elhunytakat otthon ravatalozták fel, és a halottas kocsival vitték a temetéskor a temetőbe. Régen megvolt már ugyan a temetői ravatalozó, de onnan ritkábban temettek. Mi, gyerekek gyakran játszottunk a halottaskocsin és a sírok között. Télen a temetődombon szánkóztunk. De nemcsak mi, az egész Csobánkai utca ott volt. Soha nem féltünk a temetőben. Anyukám mindig azt mondta nekünk: A halottaktól soha nem kell félnetek, csak az élőktől…”
Fresz János 1943 februárjában meghalt. A szolgálatot, fia vette át, akit szintén Fresz Jánosnak hívtak. Ekkoriban a sírásónak havi 60 pengő fizetés járt, kis sír ásásáért pedig 1 pengő, nagy sír ásásáért 2 pengő javadalmazás illette meg a hozzátartozóktól.
1944-ben Fresz Jánost munkaszolgálatra vitték ki Németországba, ahonnan különböző okok miatt soha nem tért vissza Magyarországra.
A felesége nehezen boldogult, fel kellett fogadnia embereket, hogy a temetővel kapcsolatos összes feladatot el tudja látni.
1949-ig lakott a Fresz család a temetőben. Ekkor elköltöztek és a temetőgondozással és sírásással kapcsolatos feladatokat mások vették át.
F. A.
Békévé oldó emlékezés
A vörösvári temetőből eltávolították a német sajtó által is kifogásolt régi katonai síremléket, amely egy náci szimbólum (Todesrune) alapján készült.
Májusi számunkban beszámoltunk arról, hogy Wolfgang Körner úr, a Bayerischer Soldatenbund (Bajor Katonaszövetség) alelnöke és Grószné Krupp Erzsébet polgármester megbeszélést folytatott arról, hogy a rossz állapotban lévő síremléket úgy kellene felújítani, hogy ne emlékeztessen többé a náci halotti szimbólumra.
A megbeszélést követően Körner úr saját pénzén egy teljesen új emlékművet állíttatott. A síremlék 1500 Euróba került.
Az egyszerű formájú kő felirata:
AZ ELESETT BAJTÁRSAKÉRT
Körner úr újságunknak elmondta: azért állíttatta ezt az új követ, hogy béke legyen, s az elesett bajtársak nyugalmát többé ne bolygathassa semmi. Elmondta azt is, hogy a Bayerischer Soldatenbund továbbra is vállalja a német katonai sírok gondozását.
(A témával a Fürstenfelbrücher Merkur című újság szeptember 13-i száma foglalkozott „Gedenkstein für SS-Mann erst jetzt entfernt – Auch NS-Todesrune umgestaltet” című cikkében.)
F. A.
