18. oldal Közbiztonság
A sötét oldalon
Betöréssorozat Pilisvörösváron
A betörők a sötét oldalon járnak. Napfényre vágynak, könnyű életre, de a sötétség leple alatt, görbe úton akarják elérni azt. Néha előfordul, hogy fényes nappal követik el tettüket. De hiába süt hétágra a nap, ők akkor is sötétben maradnak, mert a lelkük sötét. Meggyőzéssel, jó szóval szinte lehetetlen hatni rájuk. Csak összefogással tudjuk féken tartani őket, hogy ne keserítsék meg mindennapjainkat, s hogy ne kelljen félni tőlük. A rendőrség erre kevés. Nincs elég emberük, eszközük, idejük. A civilek ideje jött most el; nem az önbíráskodás: az együttműködés ideje. Mert a közbiztonság fenntartása nem csupán az állam feladata, hanem közügy. Akár tetszik, akár nem, mindenkinek tennie kell érte...
Amikor egy július végi napon egy óbudai hétvégi ház padlásán a rendőrök rajtaütöttek A. Lászlón, abban reménykedtek, hogy egy darabig kevesebb munkát adnak majd számukra a bűnözők Pilisvörösváron. Tévedtek.
Nem sokáig maradt „szakmai” űr a sötét oldalon a hírhedt, notórius betörő után. Az utóbbi hónapokban ugyanis megélénkült áldatlan tevékenysége azoknak a bűnözői csoportoknak, amelyek betöréses lopásokra specializálódtak.
Bűntetteiket leggyakrabban a sötétség leple alatt követik el. Gátlástanok és mindenevők. Az sem zavarja őket, ha a lakók otthon vannak. Bemennek akár a hálószobákba is, a legintimebb magánéleti szférákat megbolygatva, s alvó emberek mellől lopják el a pénzt, ékszert, slusszkulcsot. De nem válogatósak. Ha más nincs,
megdézsmálják a hűtőszekrény tartalmát vagy elemelik a kerti partihoz való sátrat is.
Betörési módszereik változatosak. Általában a legegyszerűbb, zajtalan, lyukfúrásos technikát alkalmazzák. Lyukat fúrnak az ablakokba, teraszajtókba a zárszerkezet fölött, s egy drót segítségével lenyomják a kilincset. A műanyag nyílászárók esetében leolvasztják a műanyagot a zár magasságában és ezután már csak néhány könynyed mozdulat kell nekik ahhoz, hogy bejussanak a lakásba. Ha kell, lefűrészelik a vasrácsot az ablakokról, ha kell, a tetőre is felmásznak. Gyakran a bejárati ajtó kisablakán vagy más szűk keresztmetszetű nyílászárón jutnak be a házba, olyan kis résen keresztül, amelyről senki sem gondolná, hogy azon egy ember átfér.
A terepet előzőleg gyakran felderítik, festékszóróval lefújják az érzékelőket, kikapcsolják az áramot, hogy a riasztóberendezés akkumulátora lemerüljön.
Előfordult, hogy előzetes felderítés után a riasztó tökéletes működése ellenére is elvitték a zsákmányt. Pontosan tudták, hogy mit fognak elvinni és az hol található. Mire a biztonsági szolgálat a helyszínre érkezett, már árkon-bokron túl jártak.
A bűnözői csoportok egyes tagjai nagy helyismerettel rendelkeznek, köztük minden bizonynyal kiskorúak is vannak. (A bűnözőknél bevett szokás, hogy a bűntény helyszínére gyermekeket küldenek előre, akik könnyen mozognak, mindenhová bejutnak, és ha le is buknak, nem büntethetők.)
A rendőrség szerint két bűnözői csoport tevékenykedik Pilisvörösváron. A „profibb” csoport tagjai valószínűleg nem vörösváriak és csak időnként látogatnak el városunkba. (Ők dolgoznak lyukfúrásos és műanyagleolvasztásos technikával. A környező településekről több ilyen módszerrel végrehajtott betörést jelentettek.)
A másik csoport valószínűleg nagy helyismerettel rendelkező vörösváriakból áll, akik kevésbé technikás módszerekkel dolgoznak: ők a besurranósok, szűk résen bemászósok, mindent bevállalósok, nem válogatósok...
Minden bizonnyal ez utóbbi banda az elmúlt hónapokban betörések sorozatát követte el a város szívében: a Templom tér környékén és az Iskola utcában. A könyvtárba kétszer, az általános iskolába háromszor törtek be. Behatoltak boltba, vendéglátóhelyre és családi házakba egyaránt.
Az első könyvtári betörés során három számítógépet loptak el. A gépeket frissiben szétszerelték, az alkatrészeket elvitték. A gépek házait később az iskola előtti bokrokban találták meg.
Miután a könyvtár pótolta a gépeket – ismét megteremtetve a szélessávú internetezés lehetőségét –, a betörők megismételték korábbi vizitjüket.
Első ízben a biztonsági rendszer akkumulátorának lemerítésével érték el céljukat. Miután az intézmény kicseréltette az akkumulátort, a csoport a második betörésnél a gyors rajtaütés mellett döntött. A bejárati ajtó keskeny ablakáról eltávolították a gittet és az üveget kivéve egyikőjük behatolt az épületbe. A riasztó működésbe lépett ugyan, de ezalatt már a belső ember kinyitotta az egyik udvari ablakot, ahol kiadta a számítógépeket. Ezután átmásztak a kőkerítésen és eltűntek a sötét éjszakában. Az egész akció nem vett igénybe több időt három percnél.
Nem segített az sem, hogy a könyvtár időközben szolgáltatót váltott. Az új biztonsági szolgálat emberei gyorsan kiértek a helyszínre, de már csak a betörés tényét állapíthatták meg.
A könyvtár vezetője kénytelen volt egy biztonsági szakemberrel felvenni a kapcsolatot, hogy kiutat találjanak ebből a helyzetből.
Az általános iskolába két kisebb kárt okozó betörés után szeptember végén úgy hatoltak be a betörők, hogy a kárvallottak a tornateremben fociztak. Az elkövetők pontosan tudták, hogy a focisták nem a fiú-, hanem a leányöltözőben öltöztek át, tudták, hogy az öltözőbe a mosdón keresztül lehet bejutni, s azt is, hogy melyik ablak rácsát kell lefűrészelniük. Nemcsak pénzüket, értéktárgyaikat, irataikat, kulcsaikat vitték el a kárvallottaknak, de még ruháik egy részét is.
Az Iskola utcában – ahogy másutt is – a családi házas betörések során a bűnözők elsősorban készpénzre és ékszerekre utaztak. De ha ilyen értékek nem akadtak, megelégedtek mással is. Az egyik ház műhelyéből kisgépeket vittek el. Ugyanitt kirabolták a hűtőszekrényt. A betörők „tiszteletüket tették” sorban a szomszédos házakban is. Egy helyütt a tulajdonos is segítségükre volt, mivel a nagy meleg miatt nyitva hagyta a bejárati ajtót.
A betörőbandák nemcsak a város centrumában tevékenykednek. Betöréseket jelentettek az Erkel utcától, a Szent Erzsébet utcán át a Görgey utcáig.
A betörések gyakran nagyobb erkölcsi kárt okoznak, mint pénzben mérhetőt. A Szent Erzsébet utca egyik családi házából egy júniusi betörés során – miközben a lakók az emeleten az igazak álmát aludták –, a betörők pénzt és ékszereket vittek el. Az ékszerek között volt egy gyűrű, amit a tulajdonos a szüleitől kapott a 18. születésnapjára. A gyűrűt a nagyszülők jegygyűrűjéből olvasztották össze, pótolhatatlan családi ereklye volt. Pénzben kifejezhetetlen az értéke.
Különösen nyugtalanítóak és a lakosság biztonságérzetét jelentősen rontóak az éjszakai betörések. Sok emberrel beszéltem a károsultak közül, s mind egybehangzóan azt mondták, a legrosszabb elviselni azt a tudatot, hogy bárki behatolhat az otthonukba, megzavarhatja lelki nyugalmukat, prédálhatja tulajdonukat. Kiszolgáltatottnak, megalázottnak érzik magukat.
Egy Vágóhíd utcai lakó elmondta, hogy egy náluk megtörtént éjszakai betörés után 8 éves kislányuk hetekig nem tudott aludni. Nem találkoztak ugyan a betörővel, de az a tudat, hogy ott járt közöttük, az egész családot megviselte idegileg. Egy kisgyereknek életre szóló sokkot jelenthet egy ilyen eset, amely nagyon rossz hatással lehet személyiségének fejlődésére. Ez a legnagyobb kár, amit a betörők okozhatnak.
A betörők a legutóbbi időkben, mintha vérszemet kaptak volna: egyre másra követik el újabb és újabb betöréseiket. De egyre többet hibáznak is. Többször előfordult már, hogy a lakók felébredtek a betörők motoszkálására. Egy Iskola utcai lakó álmából felriadva üldözni kezdte a lakását kirámoló bűnözőket, nem sok hiányzott, hogy utolérje őket. Később körbejárta a Templom teret és az ellopott tárgyak egy részét megtalálta a volt óvodaépület udvarán.
A károsultak nem tartják elegendőnek a rendőrségi intézkedéseket, többen kifogásolták, hogy nem történt mindenütt helyszínelés, pedig volt, ahol lábnyomokat is hagytak a betörők.
A rendőrök viszont felvetik a tulajdonosok felelősségét is, akik gyakran az elemi biztonsági intézkedéseket sem teszik meg: nyitva hagyják a kapukat, ajtókat, elfelejtik bekapcsolni a riasztót, jól látható helyen hagyják pénzüket, ékszereiket. A legnagyobb baj, hogy egyesek közönnyel viseltetnek a szomszédjukban történtekkel szemben: felőlük akár elvihetik az egész házat… Az emberek, ha szemtanúi lesznek egy esetnek, inkább nem tanúskodnak, nehogy bármiféle kellemetlenség érje őket. A tanúvallomások jó része pontatlan, értékelhetetlen. Csak nagyon kevesen tudnak olyan döntő információt adni, mint amilyennel egy Iskola utcai lakó szolgált nemrégiben egy betörés kapcsán a rendőrségnek…
Bruckner Kata képviselőnő – aki az Iskola utcában lakik és a betöréssorozat az ő családját is érintette – a történtek hatására megbeszélést kezdeményezett Koczka Gábor őrsparancsnokkal, mit tehetne a lakosság a bűnesetek megelőzése érdekében és hogyan lehetne szorosabbá tenni az önkormányzat és a rendőrség együttműködését.
Koczka Gábor őrsparancsnok elmondta, hogy megérti a lakosság nyugtalanságát a betörések miatt, s azt ígérte, mindent megtesznek annak érdekében, hogy mihamarabb horogra akadjanak a bűnözők. Mindkét vörösvári polgárőrséggel együttműködnek, mostanában minden éjjel együtt járőröznek a rendőrök és a polgárőrök. Az ügy kapcsán eddig számos információt dolgoztak fel, ám mindezekről a nyomozás eredményessége érdekében nem beszélhet.
Az őrnagy úr hangsúlyozta, hogy a rendőrség csak akkor tud jól működni, ha az önkormányzat, a civil szervezetek és a lakosság is melléjük áll.
Példaként hozta fel Piliscsabát, ahol a környék legjobban működő polgárőrsége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a bűnözés visszaszoruljon. Az önkormányzat lakást biztosított a körzeti megbízottnak, s a kistérségben egyedüliként közbiztonsági referenst nevezett ki.
– Minden településen van néhány csibész, akik megkeserítik az ott lakók életét. A folyamatos ellenőrzés előbb-utóbb elveszi a kedvüket attól, hogy bármivel is próbálkozzanak – hangsúlyozta a parancsnok úr. – Vörösvárról is ki lehetne szorítani azt az 5-6 illetőt, akik a legtöbb munkát adják a számunkra. Ehhez nagy szükségünk lenne a lakosság segítségére. Ha jobban figyelnének maguk és mások értékeire, ha rögtön jelentenék, ha gyanús személyeket, eseményeket, körülményeket tapasztalnak, sokkal előbbre járnánk.
A parancsnok úr ugyanakkor óva intett az önbíráskodástól. Amerikában szigorú törvény van a magántulajdon védelmére, Magyarországon azonban, ha egy tulajdonos a házába illetéktelenül behatolót bántalmazza, még ő kerülhet bíróság elé. Inkább előzzük meg a bajt, vigyázzunk jobban értékeinkre.
A parancsnok úr a közbiztonságot a mostani betörések ellenére sem tartja rossznak. Kilenc év alatt – amióta az őrsöt vezeti – nagyjából a felére esett vissza az évente elkövetett bűncselekmények száma. Ezt az eredményt alig növekvő rendőri létszámmal – mindössze 27 fővel – érték el. És ne felejtsük el azt sem, hogy mindeközben a lakosságszám jelentősen nőtt a gomba módra szaporodó lakóparkok következtében.
Még előbbre lenne a helyi rendőrőrs eredményesség tekintetében, ha lenne helyszínelőjük. Sajnos ennek se személyi, se tárgyi feltételei nincsenek meg. Így továbbra is Budaörsről kell a helyszínelőket kihívni, akik a leterheltség miatt akár napokat is késhetnek.
Végezetül elmondom, magam is meggyőződhettem arról, hogy a rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy leleplezze a betörőket. Az október 4-éről 5-ére virradó éjszakán elkísértem őket járőrözésükre. A parancsnok úrral legalább 100 kilométernyi utat autóztunk, bejárva szinte egész Vörösvárt. Eközben a Rendvédelmi Biztonsági Szolgálat kilenc Vörösvárra vezényelt rendőre a város központjában gyalogos járőrözést végzett, kivétel nélkül mindenkit igazoltatva. Fokozottan figyelték a Templom téri iskola, az Iskola utca, valamint a Gradus Óvoda környékét.
Ezen az éjjelen a ligeti polgárőrök is szolgálatban voltak. Velük szintén az óvoda környékén találkoztunk.
– Ha minden éjjel ennyi embert tudnánk mozgósítani, semmi esélye nem lenne a bűnözőknek és Vörösvár a legbiztonságosabb város lenne a környéken – mondta hajnalban Koczka Gábor őrsparancsnok. – Ma „szabadnapot” vettek ki, mert elriasztottuk őket. Azon leszünk, hogy ez a továbbiakban se legyen másképp…
Fogarasy Attila
Ügyeljünk értékeinkre!
A rendőrség a közelgő halottak napjára való tekintettel kéri az autótulajdonosokat, hogy ha a köztemető mellett parkolnak, ne hagyják az autóban, jól látható helyen értékeiket.
Hasznos tanácsok
· Ne feledje nyitva a kapukat, ajtókat, ablakokat!
· A ház valamennyi ajtaja és ablaka legyen jól zárható, lehetőleg biztonsági zárral!
· Este, ha bezárta az ajtót, a kulcsot fordítsa el a zárban!
· Ha ún. cilinderzár van az ajtóban, ne emelkedjen ki az ajtó síkjából, mert a bűnözők könnyen kitörhetik!
· Próbálja meg rögzíteni az ablakok, teraszajtók kilincseit!
· Ha anyagi helyzete engedi, szereltessen be ún. csendes riasztót a lakásba!
· Ha technikailag megoldható, zónásítsa a riasztót.
Azokat a helyiségeket, amelyeket éjszaka nem használ, riassza be!
· Hagyjon égve éjszakára egy lámpát, hogy a betörő azt higgye, ébren vannak még!
· Ne tartson otthon nagyobb összegű készpénzt!
· Ékszereit ne hagyja szem előtt!
· Figyelje lakókörnyezetét, és ha gyanús idegeneket, vagy gépkocsikat lát a környéken,
a rendszámot jegyezze fel, és értesítse a rendőrséget!
· Ne engedjen a lakásba házalókat, „jótékony célra” gyűjtő idegeneket!
· Ha huzamosabb időre elutazik, kérje meg rokonait, ismerőseit, hogy ügyeljenek a lakásra és ürítsék ki postaládáját!
Partnerség és prevenció
Konferencia a szeretet szegényeiért
„Partnerség és prevenció” címmel rendeztek konferenciát a megyeháza dísztermében a drogmegelőzés területén tevékenykedő állami, egyházi és civil szervezetek tapasztalatairól, együttműködési lehetőségeiről. A konferenciát dr. Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt Elnöke, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg.
A konferencián elhangzott egyik legértékesebb információ az volt, hogy hamarosan elkészül a droggal, drogmegelőzéssel kapcsolatos átfogó adatbázis, amely CD-n és on-line módon egyaránt elérhető lesz.
Magyarországon ma számos állami és egyházi intézmény, civil szervezet, alapítvány foglalkozik drogmegelőzéssel és a szenvedélybetegek gyógyításával és rehabilitációjával. Mindegyikük közös célja e szektorok közti jó együttműködés kialakítása. Ennek szellemében hívták meg a rendezvény előadóit is.
Dr. Rácz József, a Kék Pont Drogambulancia vezetője a kortárs segítők és a sorstárs segítők szerepéről beszélt a drogmegelőzés területén. Kortárs segítőnek azt nevezik, aki önként, saját indíttatásától vezérelve dolgozik a drogmegelőzés terén. Ennek az az előnye, hogy mindenki a saját kortársait, a saját nemzedékének tagjait érti meg jobban, az ő problémáit ismeri a legjobban. A sorstárs segítő maga is megjárta a kábítószer poklát és szenvedélybetegségétől megszabadulva szeretne segíteni a hasonló sorsú társain.
Laczkó Mihály, alsónémedi plébános II. János Pál szavait idézte előadása elején: „A kábítószerfüggő ember a szeretet szegénye, mert nem tudja tisztelni önmagát és az életet.”
Előadásában a szenvedélybetegek rehabilitációjára létrejött egyházi intézményekről beszélt. Ezek sorában nyílik meg 2006. január 1-jén a Szegletkő Gyermekotthon Alsónémedin. A szenvedélybeteg fiatalok rehabilitációjával foglalkozó első hazai katolikus terápiás-nevelési intézmény a fiatal pap álma volt, amelynek megvalósításáért éveken át dolgozott. Az intézmény a Váci Egyházmegye, a magyar állam és a Pest Megyei Önkormányzat támogatásával jött létre. Igazgatójává Laczkó Mihályt nevezték ki.
A fiatal, energikus pap lelkesedése, optimizmusa, dinamizmusa tiszteletet ébresztett a nézőközönségben is. Nagy tapssal fogadták előadását, amelyet e szavakkal fejezett be: „A reménység okai erősebbek, mint a reménytelenségé.” (II. János Pál)
Dr. Tettinger Antal, az ÁNTSZ Pest Megyei Intézetének vezetője elmondta, hogy fontos feladatuknak tekintik a drogprevencióban való szerepvállalást. Bejelentette, hogy az ÁNTSZ megyei intézeteiben ez év december 1-jétől új anonim AIDS-szűrési program indul.
Topolánszky Ákos, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy a kormány által elfogadott Nemzeti Drogstratégia helyi szintű kialakításában nagy szerepe van a Kábítószer Egyeztető Fórumoknak. Eddig 97 településen működnek, s hálózatuk befedi az egész országot a helyi drogpolitika „motorjaként” működve.
Az előadó külön kiemelte az NDI által létrehozott Szakmai Információs Portált is, amely nagyban segíti a prevenciós munkát.
Dr. Ignácz István rendőr dandártábornok, Pest megye főkapitánya előadásában ismertette, hogy Pest megyében, a Budapesthez kapcsolódó agglomerációs övezetben (78 település) regisztrálták a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények 80%-át. 2004-ben a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság 713 fő ellen indított kábítószerrel való visszaélés miatt büntetőeljárást. A fentieken túl kihangsúlyozta a prevenciós tevékenységet, a rendőrség biztonságra nevelő iskolai programját, a D.A.D.A.-t, és annak fontosságát a bűnalkalmak csökkentésében.
Török László, a Pest Megyei Vöröskereszt titkára zárszavában hangsúlyozta, hogy az élet védelme érdekében a társadalom mozgósítására törekszenek, és ennek részét képezi az ifjúság védelme, a drog elleni harc is.
F. A.
A konferenciával kapcsolatos linkajánlások:
Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia: www.kekpont.hu
Sziget Droginformációs Alapítvány: www.droginfo.hu
Szakmai Információs Portál: www.ndi-szip.hu
Kábítószer Egyeztető Fórumok: www.kef.hu
Linkgyűjtemény: www.drog.lap.hu