20. oldal Jegyzet - Fórum
A példák köztünk élnek
„Az a bizalom, amellyel iránta vagyunk, azt jelenti, hogy bármit kérünk is akarata szerint, odafigyel szavunkra. Ha pedig tudjuk, hogy akármilyen kéréssel fordulunk is hozzá, meghallgat bennünket, tudjuk azt is, hogy amit kértünk, azt már meg is kaptuk.”
(János 5,14-15)
Miközben a híradásokban nap-nap után arról hallunk, milyen rohamosan fogy a magyar lakosság, a fiatalok lemondanak a családalapításról, mert a jövőjük kilátástalan, addig élnek köztünk emberek, akik bízva az isteni gondviselésben, a saját csemetéik mellé más gyermekeket is örökbe fogadtak. A történet, persze, ennél sokkal szívszorítóbb. Az alábbi sorokban szereplő, magyar család ugyanis a határainkon túl él meglehetősen nehéz körülmények között.
A ma Ukrajnához tartozó területen Nelli, a fiatal kismama, férjével együtt harmadik gyermeküket várta, mikor egy orvosi vizsgálat kimutatta, hogy a csecsemő nem egészséges. A szülők, természetesen, reménykedtek, de a vízfejjel világra jött kislányt azonnal gépekre kellett kapcsolni, hogy életben tartsák. A szülők, lehetőségükhöz mérten, mindent megtettek, hogy gyermekük felépülését segítsék, azonban annak állapota nem javult. Miután az emberi erő végesnek bizonyult, semmi másban nem bízhattak, csak az isteni csodában. Imádságaikban Szűz Mária segítségét kérvén megfogadták, ha kislányuk gépek nélkül, önálló életre lesz képes, befogadnak családjukba hozzá hasonló, beteg gyermekeket.
Az idő múlásával a kislány állapota javulni kezdett, majd három éves korára az orvosok úgy látták, nincs szüksége az életben tartó gépekre, de a rendszeres orvosi ellenőrzését
továbbra is előírták. A csodás gyógyulást követően, a szülők tartották magukat ígéretükhöz, és olyan, fogyatékos és sérült gyerekeket fogadtak örökbe, akik sem családjuknak, sem árvaházaknak nem kellettek, hiszen igényes ápolásukat nem tudták vagy nem akarták biztosítani. Az édesanya és édesapa három sajátja mellett ma már kilenc elhagyott, beteg gyereket is nevel tisztességben, szeretetben. Az ukrán államtól hiába várnak nagyobb segítséget, hiszen évekkel ezelőtt már kapott tőlük a család adományt: egy valaha óvodának használt, lerobbant házat. Pontosabban csak a ház falait, melyre a tetőt maguknak kellett felhúzni, hogy lakható legyen.
Az évek alatt a lakást az apa autószerelő fizetéséből hozták rendbe, innen-onnan kapott vagy begyűjtött bútorokkal rendezték be. Egyik napról a másikra élnek, de ők így sem panaszkodnak. Minden nap egy-két órát imádkoznak közösen, mert azt mondják, ez az, ami segít. Az asszony jelenleg gyesen van négy hónapos kislányával, aki szívbetegséggel született. A befogadott, hat-tíz éves gyerekek közül ötnek vizelet-visszatartási problémái is vannak, ezért minden nap mosni kell a ruháikat és az ágyneműiket, az ápolásuk minden emberi energiát felemészt. Ők mégis boldogok, bár sajnálják, hogy kézügyességgel rendelkező gyermekük rajzoktatását nem tudják finanszírozni. Az államtól minden újévkor kapnak édességeket, cukorkákat, pedig jelen pillanatban jobban örülnének egy lábasnak, melyben a sok éhes szájat etető ebédet főzhetnék. A régi ugyanis kilyukadt, s most két
kisebb edény szolgálja a családot nem kis gonddal. Bizonyára szívesen vennék a ruhaneműket is, és minden háztartásban használható tárgyat, de sosem kérnek segítséget.
Teszik a dolgukat és imádkoznak egy Medjugoréból származó Szűz Mária-szobor előtt, melyről a gyerekek mesélték, hogy már három alkalommal is könnyezett. Értük.
Léteznek még csodák, de ezért nekünk is tennünk kell, és élnek még példaképek, csak tudnunk kell felismerni őket. Ez a család rászorulna a segítségre, de sosem koldul. Mindig mosolyognak, mert tudják, hogy velük van az Isten, és ez mindenért kárpótolja őket. Ahogy egy kedves ismerősöm megfogalmazta, sugárzott belőlük a boldogság, onnan, a távoli a hazából. Többet adtak nekünk szeretetükkel és példájukkal, mint amennyit mi adhatunk nekik adományok formájában. Mégis, akinek lehetősége van rá, kérem, segítse őket!
Vörös Ildikó
Köszönjük Solymosi Szilvi közvetítő segítségét, aki személyesen járt a családnál és beszámolt élményeiről.
Változásra van szükség
Akár tetszik, akár nem, a kampány elkezdődött. Vörösvár „alvó város” (ill. zajos zöldövezet), bár a változást akaró lakosság lassacskán ébredezik.
Nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy tisztelek és becsülök néhány képviselőt. Látszik egyesek részéről a tenni akarás, az erőfeszítések, az éjszakába nyúló tanácskozások. Tételezzük fel először minden képviselőről a jót. Hiszen az a természetes, hogy minden volt, jelenlegi és jövőbeli képviselő „tenni akar Vörösvárért”. Ez így nekünk, választóknak meg is felelne, mi örülnénk a legjobban, ha nem kéne nézni, hogy kik mondják ezt. Tudni kell különbséget tenni az igaz és hamis próféták között. Egyre többet hallani arról, hogy a listás képviselőket le akarják építeni. Így csak az kerülhetne döntéshozó helyzetbe, akit a lakosság közvetlenül megválaszt. Végre nem kellene az embereknek azokat a bebetonozott képviselőket hosszú évekig eltűrni, akik az önkormányzati munkában megfáradtak, kikoptak, sőt nem is szavazott rájuk senki. Ezzel egy lépéssel közelebb kerülnénk a demokráciához. Szó van arról is, hogy csökkenteni kívánják a parlamenti és önkormányzati képviselők számát és leépítenék a hivatalok köztisztviselői állományát. Hiába ígérte az egyik párt hogy: „Több pénzt az önkormányza-toknak, több pénzt az embereknek.” Jövőre csaknem 100 milliárd forinttal kapnak kevesebbet az önkormányzatok az adók csökkentése miatt. Jön a leépítés.
De térjünk vissza a képviselő-választáshoz! Mi az, amit a képviselőktől várnak a választók? Erkölcsi felelősséget! Az ország- és a városvezető képviselők élete az emberek számára nyitott könyv. Kohl kancellár mondta: „aki a magánéletét jól irányítja, az a közéletet is”. A képviselőknek nem szabad elfelejteniük, hogy ők vannak a választókért és nem fordítva. A polgármesterség és képviselőség nem kiváltság, hanem szolgálat. Nap mint nap gesztusokat téve lehet kiérdemelni a választók bizalmát. Aki önös céljait kergeti, vagy saját karrierjét egyengeti, netán belefárad a kiúttalan gondokba, az nem alkalmas a vezetésre (volt példa már miniszterelnöki lemondásra). A nyitott könyv annyit jelent, hogy a közéleti emberek cselekedetei nyilvánossá válnak. Úgy kell élni, úgy kell viselkedni és a szavazógombokat nyomogatni, hogy később ne kelljen az asztal alá bújva, szégyenkezve letagadni korábbi döntéseinket. Nem jó ha „anyáznak” a parlamentben, de Vörösváron sem megengedett. Az intim szférában is tisztának kell lenni. „Mucuskáknak” nincs helye az érdemi munkában. A borospohárral pedig csínján kell bánni. A testületi ülések nem folytatódhatnak a kocsmákban. Vélt, vagy valós botlásokat nehéz kitörölni az emberek emlékezetéből. Tehát nem elég tisztességesnek lenni, de annak is kell látszani. Arra is vigyázni kell, kivel barátkozik egy közéleti ember, kiknek a társaságában forgolódik, mert aki korpa közé keveredik… a folytatás ismerős.
Nem tudom, hallották-e, Pécsen egy új fakultás indul az egyetemen jelenlegi és leendő politikusok részére, amolyan „tudni illik, hogy mit illik”-szak.
Megtanítják elöljáróinknak a szép tagolt, értelmes beszédet. Hadaró, motyogó, suttogó képviselőkre nincs szükségük a választóknak. Ezen kívül a köszönést is fogják gyakorolni. Erre különösen nagy szükség lesz. Gyakran találkozom egy ismerős képviselővel, aki köszönés helyett ügyesen hátat fordít. Náluk ez a módi.
Tantárgy lesz az alkalomhoz illő helyes öltözködés, gondot fordítanak a külső megjelenésre, a mobiltelefonok használatára. Végre lekerülnek a lila zakók, a makkos cipők és a fehér sportzoknik.
Meglátják a kedves választók, a most következő kampányban is hajthatatlanul talpalnak majd a képviselő jelöltek. Újra ígérnek majd utat, uszodát, szórakoztató központot, kenyeret és cirkuszt. Színesebbnél színesebb szórólapokkal hízelegnek, minden rendezvényen megjelennek. Sőt Isten
házát sem kímélik a hamis próféták a kampányidőszakban. Vigyázzunk! Nincs szükségünk
telek-spekulánsokra, adócsalókra. Nem kellenek a harciaskodó, hepciáskodó, haverkiszolgáló, nagyképű, füllentő vezetők. Mielőtt szavazunk, tájékozódjunk jó előre. Kérdezzünk meg hiteles embereket a jelentkezők fedhetetlenségéről. Ne hagyjuk magunkat átverni. Azt hiszem, gyökeres változásra van szükség.
Dr. Gábeli Zoltánné
Minek is nekünk a 10-es út elkerülő szakasza?
Aki reggelente Budapest felé araszol, az már láthatta, hogy 3 sáv is megy befelé: az 1. sáv az aszfaltos, a 2. sáv a menetirány szerinti útpadka és a 3. sáv a szemből jövő aszfaltos melletti útpadka, tehát megvan a 3. A sportos sofőrök alátámasztják a Levegő Munkacsoport vágyálmát. A KRESZ-t ismerő és betartó utazók frászt kapnak a solymári elágazásnál nagy elánnal kikanyarodó sofőrtársaktól, akik a stoptáblát figyelmen kívül hagyják. A rendőrség jelenlétére igen nagy szükség lenne, a rengeteg életveszélyes szituáció lecsökkenne és a kemény büntetésből adódóan a költségvetésük is gyarapodna.
Lévainé (pilisvörösvári őslakos)
