7. oldal Ünnep
Idősek napja a Közösségi Házban
|
| A polgármester asszony köszönti Papp Józsefet, városunk legidősebb férfi lakosát |
„Az idő, melyet Isten számunkra enged, drága szövet, melyet mindenki a maga módján hímez ki” – írta Anatole France, XX. századi francia író. Azok az idős emberek, akik október első napján a Közösségi Ház idősek napi ünnepségén részt vettek – elfogadva Grószné Krupp Erzsébet polgármester szíves invitálását –, jól érthetik e bölcs szavakat. S nemcsak hogy érthetik, de elégedetten is tekinthetnek vissza életük eddigi felére: nem pazarolták a drága időt, nem sajnálták a fáradságot; a történelem viharaiban, a gyakorta nehéz anyagi körülmények között helytálltak, dolgoztak, alkottak, építettek: házat, hazát, családot, országot.
Elgondolom, mi mindent élt át városunk legidősebb férfi lakója, Papp József, aki mégis töretlen optimizmussal és életerővel élte meg 96. évét és akit nagy szeretettel köszönthettünk a városi ünnepségen.
Józsi bácsi 5 éves volt, amikor kitört az első világháború, 10 éves, amikor a vörös diktátor, Kun Béla hatalomra jutott. 11 évesen egy szétdarabolt, megcsonkított ország gyermeklakója. 30 évesen egy újabb, minden eddiginél borzalmasabb háború tanúja és elszenvedője. 40-es éveiben megtapasztalhatta a kommunizmus téveszméjének gyötrelmes vergődését, 50 évesen a forradalom és szabadságharc kitörését és bukását. A gulyásszocializmus beköszöntekor ment nyugdíjba, s már 80 éves volt, amikor megérte az újabb rendszerváltást. 95 éves korában vált az Európai Unió polgárává.
Végigélt egy nehéz évszázadot, egész életében becsületesen dolgozott, megőrizve emberségét, családszeretetét és az emberiség jövőjébe vetett töretlen hitét.
De ugyanez elmondható mindazokra az idős emberekre is, akik ma mind életkorban, mind élettapasztalatban és bölcsességben az elsők közé tartoznak városunkban.
Sajnos közülük egyedül Józsi bácsi tudott eljönni az idősek napi ünnepségre. A műsor, a köszöntő azonban nekik is szólt, mint ahogy városunk minden dologban és tisztességben megőszült, megöregedett idős polgárának.
Azazhogy – elnézést kérek – rosszul fogalmaztam. Nem helyén való szó itt, hogy „megöregedett”. Draxler Évának van igaza, aki a kultúrházbeli ünnepi műsort e szavakkal konferálta fel:
„Az, hogy ‘idős’, ‘öreg’, csak szavak. Minden ember annyi idős, ahány évesnek érzi magát, és nem annyi, ahány év a vállára nehezedik.”
|
A csintalan gyerekek jókedvre
derítették az idős embereket |
Ugyanez a gondolat elevenedett meg rímekbe szedve a polgármester asszony által felolvasott „Ének a test épületéről” című versben is. A kötetet annak idején magától a szerzőtől, Bartalis Jánostól kapta ajándékba a polgármester aszszony édesapja. Később őrá hagyta, ahogy életre való tudásunk, tapasztalatunk jó részét a szüleitől, a családtól kapja az ember.
„Boldog az a család, ahol minden nemzedék megtalálható. A legfiatalabbak és a legidősebbek egyaránt. Az ilyen család jobban átvészeli a nehézségeket is. Tudást, erkölcsiséget, a közösség melegét adnak át a generációk egymásnak. És ebben a legfontosabb szerepe az időseknek van, akik irigylésre méltó élettapasztalatra, bölcsességre tettek szert hosszú életük során. Ez a tudás másokra is kisugárzik. Tisztelet és köszönet érte” – mondta ünnepi beszédében Grószné Krupp Erzsébet polgármester.
Az időseknek szóló ünnepi műsorban felléptek a zeneiskola növendékei, a Templom Téri Általános Iskola harmadikos művészeti osztálya, a Német Nemzetiségi Táncegyüttes gyermek és felnőtt csoportja, a Kolibri Táncegyüttes, a Múzsa Sportegyesület. A legnagyobb sikert most is az óvodások aratták. A Ligeti Cseperedő Óvoda által bemutatott produkció elbűvölő és szívet melengető volt. Könnyekig meghatotta az idős embereket.
Sajnos a hangosítással gondok voltak, reméljük az idős emberek, ha nem is hallották mindig a színpadon elhangzottakat, megérezték azt a szeretetet, ami az egész rendezvény ideje alatt színpadról és nézőtérről feléjük áradt.
F. A.
A legidősebb lakosok Pilisvörösváron
Nők:
1905. 12. 07. Demény Károlyné, Szent Erzsébet Otthon
1906. 09. 14. Barna Imréné, Bocskai u. 35.
1908. 07. 23. Steckl Istvánné, Fő út 23.
Férfiak:
1909. 03. 30. Papp József, Deák Ferenc u. 1942 hrsz.
1909. 06. 01. Garam Béla, Pozsonyi u. 65/a
1912. 04. 28. Bodai Jenő, Szent Erzsébet Otthon
Aranylakodalom
„Mert kell Valaki, akihez beszélsz,
Mert kell egy Másik, mások ellen,
Ne áltasd Magad, ennyi az egész,
de ez eltéphetetlen.”
(Rab Zsuzsa)
Nick János és felesége, Julianna Pilis-vörösváron születtek és éltek egész életükben. Szeptember 18-án, vasárnap a katolikus templomban a tízes misén újra megerősítették az 1955. szeptember 17-én ugyanitt kimondott esküszót, amit férj
és feleség beszélgetésünk alkalmával újra és újra felidéz: „esküszöm, hogy jóban-rosszban…”
– Nem siettem el az esküvőt, 24 éves koromig úgy tartottam, lány már nem
lehetek, asszony még igen. A lánykori
nevem egyébként ugyanaz volt, mint a férjemé, holott nincs köztünk rokonság.Szoktam is mondogatni: én nem adtam el a nevem, csak megtartottam.
Dr. Hanczmann Lipót piarista szerzetes tanár, káplán a mi esküvőnkön szolgált utoljára a vörösvári templomban. Szép idő volt a lagzin, sokan voltak, a szüleim házában tartottuk, a lugas alatt ültek a vendégek, éppen érett az eperszőlő, nagyon
élvezték a vendégek. A szertartás után a káplán már költözni kezdett, jött az apja is segíteni, de amikor meghallotta, hogy lakodalom van, a végén el se nagyon akartak indulni, olyan jól érezték magukat köztünk. Zenész volt a papa is, mint az uram – emlékezik vissza 50 évvel ezelőtti lakodalmára Nick Jánosné.
János bácsi bekeretezett zenekari fényképeivel valóban tele az előszoba, a rétsági harckocsizó katonaévek után a pilisszentiváni és a dorogi bányában töltött ideje alatt, 41 évig trombitált előbb a Lieber-, később a Mauterer-zenekarban.
– Az aranylakodalom után is meglepett bennünket a Német Nemzetiségi Fúvószenekar, pedig nem akartunk nagy ünnepséget. Laci fiunk és felesége szervezte az aranymisét, az azt követő vacsorát meg a vendégsereget. Boros Zoltán atya szép prédikációja után a menyem énekelt néhány magyar és német egyházi dalt a templomban, aztán családi körben, békében, jó hangulatban töltöttük a hátralévő napot.
– Én még a szomszédoknak sem szóltam – veszi át a szót felesége –, amikor meg itt az utca végén megláttam a fotós Marikát, már tudtam, hogy nem lesz ez az aranylakodalom olyan csendes ünnepség, mint amilyennek hittük. De azért persze nem haragszunk a fiamékra, elvégre egyszer van aranylakodalom az életben és hálát adunk Istennek, hogy megérhettük.
Amikor a boldog élet receptjét kutatva arról kérdezem őket, mi az elmúlt ötven közös év tanulsága, mit tennének másként, ha újra kezdhetnék, szinte egyszerre felelnek:
– Kezdenénk mindent ugyanúgy elölről. A hosszú évek alatt megtanulnánk
újra együtt élni hitben és szeretetben. A fiataloknak pedig csak azt a tanácsot adhatjuk, hogy ha összevesztek, este azért mindig béküljenek ki. Meg kell tanulni megbocsátani, szeretetben elviselni egymást, és hinni abban, hogy nem ad az Isten olyan terhet, amit emberszív el ne bírna.
Olyan magától értetődő bölcs és derűs szavak ezek, mintha életútjuk csak a rózsa levelével és illatával lett volna végighintve. Pedig jutott bőven a tüskéjéből is: 5 nap híján 23 hónapos kisfiuk meghalt, ma pedig mindketten türelemmel és istenfélelemmel viselik betegségüket.
Szeretteikkel együtt szerkesztőségünk is hosszú, boldog életet és minden jót kíván aranylakodalma alkalmából a Nick-házaspárnak.
Faragó Tímea
A zöldtől a koronaékszerig
Az esküvők népi elnevezéséről
A magyarországi német néprajzban a magyarhoz hasonlóan viszonylag korán, valószínűsíthetően már a XVII. század elejétől meghonosodott a házassági évfordulók különböző egyedi elnevezésekkel illetése: az esküvőt zöld- vagy pamutlakodalomnak, a harmadik évfordulót bőr-, az ötödiket fa-, a hetediket réz-, a tizediket rózsa-, a tizenkettediket petrezselyem-, a tizenötödiket üveg- vagy ibolya-, a huszadikat porcelán-, a huszonötödiket ezüst-, a harmincadikat gyöngy-, a harmincötödiket vászon-, a negyvenediket rubin-, az ötvenediket arany-, a hatvanadikat gyémánt-, a hatvanötödiket vas-, a hetvenediket kegyelmi-, a hetvenötödiket pedig koronaékszer-lakodalomnak nevezték.
Dr. Réthy Zoltán: Simogass
Simogass csak, simogass meg,
Jól tudod, tiéd vagyok,
Simogatás a szívemnek,
Ha két szemed rám ragyog.
Simogass meg este, reggel,
Simogasson szép kezed,
Ha mást is megsimogatnál,
Azt ellenem vétkezed.
Simogass meg szép szemeddel,
Simogasson mosolyod,
Megsimogat minden emlék,
Mikor reád gondolok.
Simogasson szereteted,
Nélküle nem élhetek,
S ha meghalok, a szememet
Zárja le a te kezed.
A költő kötetben meg nem jelent verse
