18. oldal Közbiztonság
Vállvetve tűzön-vízen át
Sajtótájékoztató az új békásmegyeri tűzoltólaktanyában
Égig érő szenvedély, égig érő lángok,
Sikító szirénák, összetört álmok.
Égig érő szenvedéllyel, lélekkel és szívvel,
Éjjel-nappal tettre készen harcolunk a tűzzel.
(Flórián Band)
– A tűznek mindegy, ki oltja el, a bajba jutott embereknek is, hogy ki nyújt nekik segítséget, a lényeg, hogy mindez gyorsan és szakszerűen történjen – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet augusztus 30-án a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság új békásmegyeri laktanyájában tartottak – többek között a fővárosi tűzoltóság és az önkéntes tűzoltó-egyesületek közötti együttműködésről.
A tapasztalat szerint egy átlagos lakásban keletkezett tűz 3-5 perc alatt terjed ki. A segítség megérkezéséig ilyenkor minden percnek rendkívüli jelentősége van. Egy-két percen emberi életek múlhatnak.
Dr. Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnok szerint ezért is van szükség vidéken az önkéntes tűzoltó-egyesületekre, amelyek percek alatt a helyszínre érve a hivatásos tűzoltók megérkezése előtt meg tudják kezdeni az oltást, a műszaki mentést. Márpedig az idő alapvető tényező. Előfordult, hogy a vörösvári tűzoltók már három sugárral oltottak egy élelmiszerüzletben keletkezett tüzet, mire a fővárosiak a helyszínre értek.
|
| Az új békásmegyeri tűzoltólaktanya |
A Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság a fővároson kívül 22 agglomerációs település tűzvédelméért felel, működési körzete 572 km2. A területen 6 önkéntes tűzoltóság tevékenykedik. Dr. Bende Péter az önkéntes tűzoltóságok közül egyedül a pilisvörösváriakat említette, ezzel is jelezve, milyen nagyra értékeli a munkájukat és szaktudásukat.
– Ha ez így van, nehezen érthető, miért kell a fővárosiaknak is kivonulniuk minden egyes tűzhöz vagy műszaki mentéshez Vörösvárra, holott sokszor a helyiek egyedül is boldogulnának vele – szegeztem neki a kérdést.
– A törvény előírja, hogy ha a riasztás hozzánk érkezik be, akkor minden esetben ki kell vonulnunk a helyszínre. Az persze nagy segítség nekünk, hogy az önkéntesek már ott vannak és elkezdték a munkát. A felelősség azonban minden esetben a miénk – hangzott a válasz.
Egy konkrét példából az is kiderült, a parancsnok nemcsak szakmai, de jogi felelősséget is értett ez alatt.
Történt pedig, hogy a fővárosi tűzoltók egy súlyos balesethez vonultak ki, ahol az egyik balesetet szenvedett személyt csak úgy lehetett kiszabadítani a személygépkocsiból, hogy feszítővágó berendezés segítségével szétvágták a karosszériát. Az autó tulajdonosa ezek után beperelte a tűzoltóságot, hogy szándékosan megrongálták az autóját… Hihetetlen, de mégis megtörtént.
Arra is magyarázatot kaptam, miért kellett kilenc egységgel kivonulniuk augusztus 17-én egy vörösvári építkezésen keletkezett tűzhöz, amikor is egy megsérült gázvezeték gyulladt ki. Hasonló esetekben ugyanis előfordulhat, hogy a kiömlő gáz berobban, és pillanatok alatt hatalmas tűz keletkezhet. Mivel ez az eset lakóterületen történt, a tűzoltók nem akarták a lakosok testi épségét kockáztatni, inkább jobb félni, mint megijedni alapon minden eshetőségre felkészülve érkeztek a helyszínre. Ezért a mindenkori túlbiztosítás.
Dr. Bende Péter elmondta, hogy a fővárosi tűzoltók és az önkéntesek közötti együttműködést a legutóbbi időkig nagymértékben hátráltatta, hogy az önkéntesek a területükön bekövetkezett tűzoltói eseményekről nem, vagy csak késve értesültek. Ennek oka, hogy a közismert hívószámra (105) érkezett hívások a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság hírközpontjába futnak be, a településeken rendelkezésre álló saját segélyhívószámot (Vörösváron: 330-058) kevesen ismerik, illetve hívják.
A probléma megoldására 2004-ben a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság együttműködést kezdeményezett a működési területén lévő tűzoltó-egyesületekkel. Az együttműködés lényege, hogy a budapesti hírközpont a bejelentett tűzesetekről az érintett település egyesületének tagjait csoportos sms-üzenet küldésével értesíti, ezt követően a tűzoltó-egyesület a saját döntése, lehetőségei szerint vonul ki és vesz részt a káreset felszámolásában.
Az önkéntesek számítógépes riasztási rendszernek köszönhetően szinte egy időben értesülnek a káresetről a riasztott hivatásos egységekkel. Azóta sok esetben előfordult, hogy már megszerelt sugárral dolgoztak a fővárosiak kiérkezésekor, majd velük együtt vállvetve eloltották a tüzet.
(A vörösvári tűzoltók 2005. I. félévében közel 100 sms-t kaptak a hírközponttól.)
A sajtótájékoztató után a sajtó képviselőit végigvezették a félévvel ezelőtt felavatott új laktanyában, s bemutatták a technikai felszerelést. A békásmegyeri tűzoltóknak egy műszaki mentőszerük, egy 40 méter magasba emelhető létrás mentőszerük és egy 4000 liter víz hordására alkalmas tűzoltófecskendőjük van. A laktanya annak a koncepciónak a jegyében épült, hogy nem néhány nagy laktanyára van szükség, hanem sok kicsire, ahonnan a mentési területek gyorsabban elérhetők.
Mind a koncepció megvalósításában, mind az önkéntes tűzoltó-egységekkel való együttműködésben van még jócskán tennivaló. Elég, ha összehasonlítjuk Ausztria és Magyarország tűzvédelmét. A hazánknál kisebb Ausztriában lényegesen több tűzoltólaktanya és önkéntes-tűzoltóság működik. A hadra fogható tűzoltó-gépjárműfecskendők (tűzoltóautók) száma: 8500. Azaz minden ezer lakosra jut egy. Ezzel szemben Magyarországon összesen nincs 500 tűzoltófecskendő.
Ennek tudatában még inkább felértékelődik bennünk az önkéntes tűzoltók szerepe. További jó munkát és kitartást kívánunk nekik!
Fogarasy Attila
Tűzoltóink jelentik
Az elmúlt időszakban önkéntes tűzoltóink 10 bevetésben vettek részt. Két alkalommal tűzhöz, 8 alkalommal műszaki mentéshez vonultak ki.
Önkénteseink a III. kerületi tűzoltókkal együtt fékezték meg azt a temető mögötti tüzet, amelyben szénabálák égtek.
Egy magántelken olajos faanyagok égtek, a sűrű, fojtó füst zavarta a környéken lakókat. A tűzoltók eloltották a tüzet.
Tűzoltóink legsúlyosabb esete a szeptember 1-jei tragikus munkahelyi baleset volt, amikor 5 és fél órán keresztül megfeszített munkával sikerült csak kiszabadítani egy szerencsétlenül járt munkás holttestét.
A vörösvári önkéntesek hathatós segítséget nyújtottak súlyos sérülésekkel járó közúti baleseteknél is. Így augusztus 18-án Piliscsabán, ahol két személyautó ütközött frontálisan. A balesetnek két súlyos és két könnyű sérültje volt. Tűzoltóink emelték ki a súlyos sérülteket az összeroncsolódott autókból.
Kovács Zsolt tűzoltóparancsnok
tájékoztatása alapján
Tisztelt Polgármester Asszony!
2005. szeptember 1-jén tragikus kimenetelű káreset következett be a pilisvörösvári Ipari Park területén. A jelzett helyen egy betonsiló építés alatt lévő födémszerkezete leszakadt, s maga alá temetett 3 fő dolgozót. A baleset következtében 1 fő könnyebben, 1 fő súlyosan megsérült, 1 fő sajnálatosan elhalálozott.
A közel 6 órán át tartó műszaki mentésben a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság egységeivel közösen részt vett a Pilisvörösvár Önkéntes Tűzoltó Egyesület 7 fős egysége Kovács Zsolt parancsnok vezetésével. Munkavégzésüket a korábbi együttműködések során tapasztalt magas fokú szakértelem és aktivitás jellemezte.
Ezúton szeretném köszönetemet és megbecsülésemet kifejezni a Pilisvörösvár Önkéntes Tűzoltó Egyesület évek óta kifejtett áldozatos és színvonalas munkájáért, mellyel hozzájárult, hogy a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság elsődleges működési körzetében keletkezett káresetek felszámolása gyorsabb és hatékonyabb legyen, sok esetben megelőzve további életveszély, illetve anyagi kár bekövetkezését.
Munkájukhoz kívánok sok sikert, erőt, egészséget!
Dr. Bende Péter tűzoltó vezérőrnagy
Rendőrségi hírek
Balesetek
Augusztus 20-án egy Õsz utca felől érkező személygépkocsi nagy sebességgel rákanyarodott a Kisfaludy utcára, a túlzott sebesség miatt átsodródott a szemközti sávba és összeütközött egy Pilisszántó felé szabályosan közlekedő személygépkocsival. A járőr vérvételre előállította a balesetet okozó gépkocsivezetőt.
Augusztus 22-én az Angoltemetőnél személygépkocsival ütközött össze egy Volánbusz. Személyi sérülés nem történt.
|
| Az asztalos üzem betonsilójának beszakadt födéme. A szeptember 1-jén történt baleset két ember halálát okozta |
Tragikus munkahelyi baleset történt szeptember 1-jén az Iparterületen, egy asztalos üzem betonsilójának építése közben. Három munkás a fűrészpor tárolására épülő, huszonöt méter magas torony tetején dolgozott éppen, amikor a födém beszakadt alattuk. A tizenhat tonnányi frissen betonozott födém mindhárom embert magával rántotta. Amikor a vörösvári tűzoltók a helyszínre értek, az egyik szerencsétlenül járt munkásnak csak a lába látszódott ki a romhalmaz alól. Rajta már nem lehetett segíteni. Egy munkást súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba. (Információink szerint azóta ő is elhunyt. – a szerk.) Harmadik társuk mindösszesen egy bokatöréssel szerencsésen megúszta a tragédiát. A baleset pontos körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.
Szeptember 2-án Piliscsaba és Tinnye között egy beláthatatlan kanyarban a záróvonalat átlépve kezdett előzésbe egy személygépkocsi vezetője. Az autó frontálisan összeütközött egy vele szemben szabályosan haladó gépkocsival. A balesetnek két súlyos sérültje volt.
Szeptember 6-án egy jókora csattanásra lettek figyelmesek az őrsön tartózkodó rendőrök. Egy autó a csobánkai útról nagy sebességgel érkezve felhajtott a járdaszigetre és az ott lévő beton virágládát elsodorva a rendőrség elé csapódott. Előzetes megállapítás alapján az autó vezetője erősen ittas volt. A rendőrök szerint nagy szerencséje volt az illetőnek, hogy az úton éppen nem volt gépkocsiforgalom, mert abból igen súlyos baleset következhetett volna.
(Az elmúlt hetekben 10 ittas vezetőt sikerült a rendőröknek kiszűrniük. Ismert tény, hogy a balesetek 20 %-át okozzák ittas vezetők.)
Szeptember 11-én gyalogosgázolás történt a Fő út 10. számú ház előtt. A figyelmetlenül áthaladó gyalogos a gépkocsi oldalának ütközött. Komolyabb sérülés szerencsére nem történt.
Rendőr oltott tüzet
Augusztus 28-án családi veszekedésről érkezett bejelentés Piliscsabán: egy asszony és a fia között támadt nézeteltérés. Amikor Végh Sándor főtörzsőrmester a helyszínre érkezett, tapasztalta, hogy lángok csapnak fel a családi házban. Miután a házból kimenekült asszonyt visszatartotta a tűztől (a fiú akkorra már eltűnt), bement a házba, hogy megfékezze a lángokat. Elsőként élete kockáztatásával kihozta a konyhában lévő gázpalackot, majd visszament és eloltotta a tüzet. Önfeláldozó tettéért Ignácz István megyei rendőrkapitány dicséretben részesítette a bátor rendőrt.
Bűncselekmények
Augusztus 19-én a Zrínyi utcában egy családi ház udvaráról eltűnt egy Aprília típusú segédmotor-kerékpár. A rendőrség kéri, aki tud róla, értesítse a rendőrőrsöt.
Augusztus 26-án a 10-es út mellett épülő üzletközpont építési területéről akartak alumíniumlemezeket eltulajdonítani ismeretlenek, de a biztonsági szolgálat meghiúsította a lopást.
Augusztus 31-én az Iparterületen egy telephelyről 1,3 millió forint értékben hőszigetelő anyagot tulajdonítottak el.
Lefülelt bűnözők
Augusztus 24-én délelőtt fél tízkor a GPS- központ jelentette, hogy folyamatosan követik egy GPS-sel felszerelt Opel Astra jelzéseit. Az autót a II. kerületből lopták el és Pilisborosjenő felé tartott. Az elkövető nyilvánvalóan nem volt tisztában azzal, hogy a modern technikának köszönhetően minden lépését figyelik.
A vörösvári rendőrük a jelzés nyomán utánaeredtek a lopott autónak, s egészen egy borosjenői ház garázsáig követték. Itt aztán bilincs került a feltételezett autótolvaj, L. M. budapesti lakos karjára, aki ugyancsak csodálkozhatott a gyors rendőri intézkedés miatt.
A rendőrök a borosjenői házban nagy menynyiségű gépkocsialkatrészt és egy nagy értékű motorkerékpárt találtak, amelyekről feltételezik, hogy bűncselekményből származnak.
Augusztus 30-án a járőr elfogta B. A. budapesti és P. Z. pilisvörösvári lakosokat, akik egy körözött motorkerékpárral közlekedtek.
Szeptember 4-én a rendőrök bejelentés alapján őrizetbe vették B. Gy. solymári lakost, akit azzal gyanúsítanak, hogy bántalmazott és megerőszakolt egy 10 éves kislányt. A feltételezett elkövető ellen a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat vizsgálatot.
Szeptember 8-án feltehetően tettleg bántalmazták, majd autójából kilökték K. Zs. pilis-csabai lakost. A helyi kmb-sek rövid időn belül elfogták D. G. és K. I. piliscsabai lakosokat, akik alaposan gyanúsíthatók a bűncselekmény elkövetésével.
Szeptember 17-én a Rendvédelmi Biztonsági Szolgálat gyalogos járőrei tartottak ellenőrzést Pilisvörösvár területén. Az akció során több szabálysértési eljárást indítottak ittas vezetők ellen és elfogták Z. L. piliscsabai lakost, aki ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság elfogatóparancsot adott ki.
Köszönet
A rendőrség köszönetet mond László Miklós és Nánási Antal pilisvörösvári lakosoknak, akik az erdőt járva egy nagy méretű nejlon alatt megtaláltak egy néhány nappal korábban Pilis-vörösvárról eltulajdonított cross motorkerékpárt. A motorkerékpárt a rendőrség visszaszolgáltatta jogos tulajdonosának.
Különleges bűnesetek
Az elmúlt hetekben több olyan betörésről kapott a rendőrség bejelentést Üröm és Pilisboros-jenő területéről, ahol az elkövetők a műanyag nyílászárókra alkalmazott speciális módszerrel jutottak be családi házakba. A rafinált betörők az ablakok vagy teraszajtók keretéről a zár magasságában leolvasztják a műanyagot és az ablakot vagy ajtót hangtalanul kinyitják. Mindebből belülről semmi sem észlelhető. Emiatt előfordult, hogy a tulajdonos csak napokkal később vette észre, hogy idegenek jártak a lakásban.
Nehezíti a betörők munkáját, ha az ajtóban benne hagyjuk és elfordítjuk a kulcsot, az ablakok kilincseit pedig rögzítjük.
Megszaporodtak a gázóra- és villanyóralopások Vörösváron. Míg év közben egy-két ilyen eset történt, szeptemberben eddig már 12 bejelentés érkezett. A rendőrség ismer olyan esetet is, amikor a tulajdonos saját maga szerelte le az órát, hogy ne kelljen kifizetni a számlát.
Az elmúlt hetekben több alkalommal érkezett bejelentés hamis pénz forgalomba hozataláról. Az ismeretlen elkövetők húszezreseket hamisítottak oly módon, hogy 2000 forintosokról leszedett biztonsági ezüstcsíkot ragasztottak színes fénymásolóval készült 20 000-es nyomatokra. Az így nyert hamispénz a géppel való ellenőrzés során átmegy a rostán, hiszen a biztonsági csík tökéletesen rendben van. Ránézésre pedig nagyon kevesen veszik észre, hogy a csíkon a 20 000-ből hiányzik egy nulla, hiszen nagyon aprók a számjegyek.
A lakosság nyugalmáért
Az utóbbi hetekben több bejelentés érkezett vendéglátóhelyekkel kapcsolatban. A bejelentést tevő lakók panaszolják, hogy a vendéglátóhelyek nem tartják be pontosan a nyitvatartási időt: azon túl is üzemelnek. Nyitva tartási időben pedig a vendéglátóhely előtt zajongó vendégek teszik próbára a környékbeliek idegeit.
A rendőrség azt ígéri, hogy szigorúan ellenőrizni fogják a vendéglátóhelyek működését, és ha kell, feljelentést kezdeményeznek a város jegyzőjénél.
Összeállítottuk Koczka Gábor r. őrnagy,
őrsparancsnok tájékoztatása alapján