17. oldal Környezetvédelem
Zöld találkozó Veszprémben
Lukács András szerint népszerűségük
Sólyom Lászlóéval vetekszik
Március 9. és 12. között került megrendezésre Veszprémben a Környezet- és Természetvédő Szervezetek XVI. Országos Találkozója.
A rendezvény megnyitóján részt vett és beszédet mondott Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter. A megnyitó beszédből szokatlan módon vitafórum kerekedett, a miniszter úr ugyanis idézett néhány mondatot a Népszabadságban aznap megjelent cikkéből. Persányi szerint kezd kialakulni egy olyan vélemény a zöldekről, hogy a fejlődés „kerékkötőiként”, folytonosan „akadékoskodva” fontos beruházásokat akadályoznak meg. Az ilyen környezetvédők „a többségnek jólétet ígérő fejlődés ellen harcolnak”. Aggódását fejezte ki amiatt, hogy tevékenységük miatt a „zöld” szó mára kezd szitokszóvá válni. „A felelős, konstruktív és – esetleg akár a többséggel is – párbeszédre törekvő civil zöldfellépésre ma nagyobb szükség lenne, mint eddig valaha” – állapította meg a Népszabadság március 10-i számában Persányi Miklós környezetvédelmi miniszter.
|
A „báránybőrbe bújt, lompos farkú” környezetvédőt
a miniszter (jobbról) is megmosolyogta |
A nyitóbeszéd után rögtön többen is szót kértek a hallgatóságból, és kikérték maguknak az „akadékoskodó” minősítést.
A Greenfo (www.greenfo.hu) így tudósít az indulatos vitáról:
„A kialakuló vita során szóba került a Levegő Munkacsoport is, ugyanis tavaly ellenük folyt egy tüntetés. Persányinak válaszolva Lukács András, a Levegő Munkacsoport elnöke elmondta, hogy a budapesti lakosság körében végzett felmérés szerint népszerűségük szinte Sólyom Lászlóét is eléri. Az ellenük Piliscsabán (valójában Pilisvörösváron – a szerk.) lezajlott tüntetés után pedig információterjesztő munkával végül is sikerült a lakosság szimpátiáját elnyerni.” (Kiemelés tőlem – a szerk.)
A miniszter egyik cikkbeli megjegyzésére – miszerint „a zöld báránybőr alól kikandikál a (párt)politikai farkas lompos farka...” – a találkozó egyik résztvevője báránybőrben, nyakában zöld sállal vonult el a széksorok előtt – nem kis derültséget keltve.
A négynapos konferencián számos állásfoglalás született a különböző szekciókban. (Az erdők jövőjéről megfogalmazott állásfoglalás, illetve további információk a konferencia hivatalos honlapján találhatók: http://csalan.mindworks.hu/ot2006.)
F. A.
Részlet Persányi Miklós népszabadságbeli cikkéből:
Érdemes talán föltenni a kérdést: kikre is gondol ma Magyarországon az ember, ha azt hallja, „zöldek”?
Azokra-e, akik a nyugati mozgalmak legjobb hagyományait követve, felelősségérzettől hajtva keresnek alternatív válaszokat világunk nagy kérdéseire? Akik a növekedés kényszerétől hajtott döntéshozókat szembesítik a világ és a jövő ökológiai korlátaival? Akik tudományos alapokon ajánlkoznak partnernek és nem csak a problémában magában, de a megoldásban is érdekeltek? Akik egyszerre fölkészültek és eltökéltek, de együttműködésre, mások véleményének a befogadására is készek, és így demonstrálják a civil kurázsit, egy jobb, élhetőbb világért?
Vagy netán a magukat szervezetként beállító egyének jutnak inkább az eszünkbe, akik nagy vehemenciával törnek lándzsát ilyen-olyan ügyekben, de valójában csak médiabohócok, vagy „megélhetési lázadók”, s némelyikükről még az is pontosan kiderül, hogy melyik befektetői csoport mozgatja őket. Avagy – horribile dictu – akiknél a zöld báránybőr alól kikandikál a (párt)politikai farkas lompos farka... És akik tudóst, hatóságot, kormányt, vagy bárkit, aki velük vitázik, a tudatlanok és süketek magabiztosságával szólnak le – hiszen aki más véleményen van, az ab ovo csak hülye, korrupt, hiteltelen és impotens lehet.
Példát tudnék mondani bármelyik típusra, de hivatalom nem engedi. Azt viszont állíthatom: ha ez a második irány erősödik tovább, méghozzá úgy, hogy a valódi zöldértékeket képviselők nem vállalják velük a nyilvános vitát és nem határolódnak el tőlük, akkor sok bajjal kell még szembenéznünk.
Nekrológ Szontagh Ottóhoz
Nem szép Tőled, hogy itt hagytál bennünket, hűséges barátaidat! Amikor a polgári körös társaságunkban oly gyakran megjelentél, minden szempár Rád szegeződött. Elámultunk szép, napbarnított arcodon, egészséges izmos testalkatodon. Mélyen tiszteltünk és bevallom, irigykedtünk is hatalmas energiatartalékaid miatt. Esténként, mikor összegyűltük egy-egy rendezvény előkészületén, Te halkan, szerényen megjegyezted: „Ma csak 26 km-t túráztam... Mit segítsek, hány széket kell átrakni?”
Hazaszeretetből, nemzeti érzelemből jelesre vizsgáztál, s köszönjük Neked, hogy mindig a jó oldalon álltál. Szörnyű igazságtalanság, hogy pont Téged, a józan ész követét tartott fogva és ragadott el a kíméletlen betegség. Legfőbb erényed a megbízhatóság volt. Te mindig és mindenhova elsőként érkeztél. Éppen emiatt bízták Rád szívesen az iskolások szülei túrázni vágyó gyermekeiket. Alig várták, hogy szombatonként újra meg újra egy új hegycsúcsot meghódíthassanak. Nem volt erdei vagy mezei növény, amit Te ne ismertél volna fel. Nincs olyan zuga Magyarországnak, ahol ne jártál volna, s kő sem bújhatott el egy sem, hogy ne tudtál volna létezéséről. Nincs ember, aki az erdőt jobban tisztelte volna. Utolsó napjaidat is leghűségesebb barátod társaságában, az erdőben töltötted.
Szégyelljük, hogy nem mertük megkérdezni többször is: „Hogy vagy?” Hiszen mindannyian tudtuk, de hallani sem akartuk: „Nem jól.”
Drága Ottó! Mi nem tudunk Téged áldozatos munkádért kitüntetni, sem érmet, vagy oklevelet osztani, amit kiérdemeltél volna. Mi a barátságunkat és a szeretetünket adtuk Neked, az erdők királyának.
Dr. Gábeli Zoltánné
Öko Panna és Öko Palkó
Március 3-án a Zrínyi utcai és a Szabadság utcai óvodáiban bemutatták azt a kisgyermekeknek íródott ismeretterjesztő színdarabot, amely országjáró körút keretében népszerűsíti a szelektív hulladékgyűjtést a legkisebbek körében.
Az óvodásoknak szóló mesedarab az Öko-Pannon Kht. oktatóprogramjának része. (Ez a szervezet a csomagolási hulladékok hasznosításával foglalkozik.) A környezeti nevelés e formája teljesen új Magyarországon. Kigondolóinak az volt a célja, hogy a kicsiket a saját nyelvükön és játékos formában szólítsa meg, és már egészen kicsiny korban hozzászoktassa őket a környezettudatos magatartáshoz.
További információ: www.okopannon.hu