21. oldal Közbiztonság
Rendőrségi hírek
Hamis húszezresek
Március 3-án és 20-án hamis húszezer forintosokat találtak a vörösvári postán. A 20 000 forint címletű bankjegyekről a szokásos ellenőrzés során derült ki, hogy a rajtuk lévő ezüst színű biztosító csíkon 2000 Ft szerepel. A rendőrség megállapította, hogy a számítógéppel készített, hamisított bankjegyekre utólag ragasztották fel a 2000 forintosról levágott biztosító csíkot.
A bűnügyi nyomozók a hamis pénzzel fizetőket tanúként hallgatják ki.
Autótolvajok
Március 5-én a járőr feltartóztatta D. J. és D. K. piliscsabai lakosokat, akik alaposan gyanúsíthatók azzal, hogy szabadságvesztésük letöltése után alig két hónappal sorozatos bűncselekményeket követtek el. Az említett napon besurrantak egy családi házba, ám a tulajdonos felébredt és felismerte őket. Ezek után egy – ugyancsak aznap lopott – gépkocsin próbáltak menekülni Páty irányába, de a rendőrök megállították a gépkocsit és előállították őket. A történtek ellenére a Budakörnyéki Ügyészség nem rendelte el előzetes letartóztatásukat.
Néhány nap múlva két újabb gépkocsit loptak el – mint a nyomozás kiderítette – egy fogadás miatt. A fogadás tárgya az volt, ki tud gyorsabban eljutni az egyik esztergomi bevásárlóközpontba, és ott különböző cikkeket eltulajdonítani. Egyikőjük azonban felborult az egyik lopott autóval, így aztán egy kocsival száguldottak tovább. Pechükre a bevásárlóközpont előtt felvette őket egy ipari kamera, amint beszálltak a lopott autóba. Az ügyészég a bizonyítékok alapján most már elrendelte őrizetbe vételüket. A nyomozás során eddig 6 autólopásra és 14 betörésre derült fény.
Március 10-én ismeretlen tettes a szennyvíztelepnél felgyújtott egy személygépkocsit, amelyről később kiderült, hogy Solymárról tűnt el. Az utóbbi időben több hasonló eset történt. Az ismeretlen tettesek – valószínűleg vörösvári fiatalok – régi Opeleket és Zsigulikat lopnak el, majd a város határában felgyújtják azokat.
A rendőrség kéri az ilyen típusú autók tulajdonosait, fokozottan figyeljenek – különösen akkor, ha gyanúsan viselkedő suhancokat látnak az autójuk körül.
Április 3-án a Kandó Kálmán utcából tűnt el egy Suzuki típusú személygépkocsi.
Gépkocsi-feltörések
Április 5-én egy, a vasútállomásnál parkoló gépkocsiból tűnt el CD-lejátszó. A rendőrség kéri az autósokat, ne hagyjanak semmit – különösen jól látható helyen – járművükben.
Betörések és kísérletek
Hosszú szünet után ismét előfordult „fúrásos” betörés Vörösváron. Március 17-én a Postakert utca egyik családi házába hatoltak be ismeretlen elkövetők úgy, hogy megfúrták a nyílászárót és egy dróttal benyúlva elfordították a kilincset. A lopási kár 1,5 millió forint.
Ezen kívül 2-3 sikertelen behatolási kísérletet is regisztrált a rendőrség az elmúlt két hónap folyamán. A rendőrök véleménye szerint az a bűnözői csoport követhette el a bűncselekményeket, melynek vezetőjét – R. S. pomázi lakost – nemrégiben tartóztatták le egy másik ügy miatt. Az ő „szakértelme” nélkül nem minden esetben sikerül bejutni a kiszemelt házakba a bűnözőknek.
A rendőrség szerint mindig olyan házakat szemel ki a csoport, amelyekről az utcáról is látszik, hogy van teraszuk, nincs házőrző kutya és biztonsági berendezés. Behatoláskor a teraszajtót próbálják fúrásos, illetve – ha az műanyagból van – olvasztásos módszerrel kinyitni. (Ennek elejét vehetik a tulajdonosok, ha valamilyen módszerrel rögzítik a kilincset, hogy ne lehessen elfordítani.) A bűnelkövetők egy zöld színű, régi típusú Volvóval, és egy piros színű – valószínűleg – Toyota személygépkocsival közlekednek. Különösen az Erzsébet-liget lakói legyenek éberek, a bűnbanda ezt a városrészt igen „kedveli.”
Március 24-én egy Fő úti ékszerboltba próbáltak meg ismeretlenek falbontásos módszerrel behatolni – sikertelenül.
A Klapka utcában ugyanakkor sikerrel járt az a tettes, aki hengerzárat feltörve behatolt egy családi házba. A lopási kár 1 millió forint
Április 6-án egy Őrhegy utcai ház műhelyébe hatolt be két ismeretlen fiatalember. Az ott lakó idős ember nem ijedt meg tőlük, és egy vasrúddal akkorát ütött az egyik behatoló karjára, hogy jobbnak látták sürgősen távozni.
Öngyilkosság
Március 18-án egy vörösvári férfire bukkantak az Iluska-forrásnál az erdőben, aki önkezével vetett véget életének.
Jogosítvány nélkül
Az elmúlt időszakban a rendőrök többször is lefülelték S. A. pilisvörösvári lakost, aki jogosítvány nélkül vezetett. Az illetőt a tucatnyi szabálysértési eljárás sem tántorította el attól, hogy személygépkocsit vezessen, mások testi épségét veszélyeztetve. A bíróság eddig mindösszesen pénzbüntetésre ítélte őt.
Eszelős rabló
Március 21-én a bányatelepi buszmegállóban H. S-né helyi lakos megfenyegetett egy vörösvári lányt és elvette mobiltelefonját. H. S-né ellen rablás alapos gyanúja miatt eljárás indult. (Az illető korábban többször elő lett állíttatva a pszichiátriára. A rendőrök jól ismerik őt, mivel időnként az autósok reakcióidejét azzal „teszteli”, hogy a fák mögül hirtelen az úttestre lép. Az is előfordult már, hogy a gyalogátkelőhelyre feküdt.)
Kiürítették a kasszát
A bányatelepi ABC pénztárgépéből ismeretlen tettes 250 000 Ft-ot emelt el. Az illető azt használta ki, hogy a pénztáros rövid időre elhagyta a helyét.
Lefülelt szarka
Március 27-én a Fő úti ABC-ben egy egyenruhás vörösvári rendőr szeme láttára próbált meg T. S. budapesti lakos bűncselekményt elkövetni. A rendőr előállította a tolvajt a rendőrőrsön. Mint később kiderült, a gyanúsítottat négy bíróság is körözte.
Balesetek
Az utóbbi időben a városban több motoros baleset történt a városban. Március 20-án a 10-es út és a Bányató utca sarkán személygépkocsi ütközött motorossal. Április 9-én a Fő úton ütközött személygépkocsi motorossal. Aznap délután a Csobánkai úti kanyarban felborult egy motoros, akit súlyos sérülésekkel szállítottak az Árpád Kórházba.
Márciusi statisztika:
Az őrs illetékességi területén rendőreink
11 ittas vezetőt állítottak elő;
5 forgalmi engedélyt és
3 vezetői engedélyt vontak be;
62 szabálysértési és
11 bűntető feljelentést tettek;
36 személyt állítottak elő;
3 körözött bűnözőt fogtak el,
1 személyt értek tetten;
9 gyalogost büntettek meg összesen
85 000 forintra;
125 gépkocsi-vezetőt büntettek meg összesen
613 000 forintra,
1398 órát töltöttek közterületen – harmadában a polgárőrökkel közösen.
A rendőrség kezdeményezése
Tekintettel a közelgő nyárra, az üdülési idényre a vörösvári rendőrőrs a következő kezdeményezést teszi:
A rendőrség vállalja, hogy azokat az ingatlanokat fokozottan ellenőrzi, amelyek tulajdonosai hosszabb időre elutaznak. A járőrtevékenység célirányos megszervezését egy formanyomtatvány kitöltésével lehet kérni. A nyomtatványt a rendőrségen kell kitölteni.
Összeállítottuk Koczka Gábor r. őrnagy,
őrsparancsnok tájékoztatása alapján