14. oldal Ünnep
Pilisvörösvári Napok 2006
A Mű-hely Galéria kulturális estjével kezdődött, bállal és tűzijátékkal ért véget a Pilisvörösvári Napok hagyományos rendezvénysorozata, amelyen az idén is minden korosztály megtalálhatta a neki megfelelő programokat.
Magasra tette a mércét a Mű-hely Galéria kulturális estje, amelyet Grószné Krupp Erzsébet polgármester nyitott meg. Három határon túli képzőművész mutatkozott be ez alkalommal: Gergely Csaba, Tillinger István és Zsáki István. A művészeket dr. Feledy Balázs művészettörténész méltatta. Az est második részében Gyednár Csekka Ildikó és Bor Viktor, a Szabad Ötletek Színháza művészei népszerű zenés darabokból adtak elő. Többek között a Honfoglalás című film torokszorítóan szép dalát is énekelték, miközben Demjén Ferenc már a rendezvénysátorbeli fellépésére készült. A kiváló énekes most is nagy sikert aratott.
|
| Grószné Krupp Erzsébet polgármester megnyitja
a rendezvénysorozatot |
A rendezvénysorozat hivatalos megnyitója másnap, augusztus 12-én volt, a zeneiskola koncerttermében, ahol a polgármester asszony ünnepi mondatait a Közösségi Ház színjátszói keretezték aratási dalokból, népszokásokból összeállított műsorukkal. A teremben hátul kiállítás volt látható, pilisi kézművesek munkáiból. Minden eddiginél színesebb, izgalmasabb volt a Kertbarátok Körének kiállítása, és ez részben a kiváló helyszínnek, a zeneiskola világos, tágas aulájának is köszönhető, amely valósággal pálmaházzá alakult e néhány napra.
A plébániatemplomban este hat órakor, a szentmise után gyönyörűséges (egy cseppet sem túlzó a jelző!!!) koncertet adott a pilisvörösvári és a pilisszentiváni kórus, valamint a zeneiskola fúvószenekara.
Este nyolctól a Miskolci Színház Egyesület lelkes, fiatal színészei adták elő a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című legendás darabot.
Tíz óra tájt fáklyás menet indult gyalog és szekereken a Kacsa-tóhoz. Egy szekéren az UDJ együttes zenélt, a tónál pedig az Ifjúsági Fúvószenekar fogadta az érdeklődőket. Rövid tűzijátékot követően egy fáklyával kivilágított csónak, az „Ulmer Schachtel” jelent meg a tavon, szűk fedélzetén a Nemzetiségi Fúvószenekar tagjaival. A zenés kikötés után Boros Zoltán plébános felszentelte a vörösvári németek betelepülését jelképező hajót.
Vasárnap német nemzetiségi táncegyüttesek adtak találkozót a sörsátorban. Fellépett a leányvári, a soroksári, a solymári, a szári, a dunaszentmiklósi, a mányi, a zsámbéki, a dunaharaszti együttes. A legnagyobb sikert most is természetesen a vörösvári táncosok aratták, akik tudásban, lelkesedésben évtizedek óta mutatnak követendő példát a magyarországi német közösségeknek.
Este kilenc órakor kezdődött a bál az UDJ közreműködésével.
|
| Búcsúbeli forgatag cipőmarasztaló sárral |
Másnap délután az idősebb korosztály vette birtokába a sátrat, akiknek a Nemzetiségi Fúvószenekar szolgáltatta a talpalávalót.
Néhány nap kihagyás után viszont a legkisebbek találhattak maguknak önfeledt szórakozásra alkalmat a rendezvény „gyermeknapján”. Nagy sikert aratott az óriás csúszda, a krokodil mászóka, lehetett kutyákat simogatni és akár örökbe is fogadni (6 árva kutya talált gazdira), volt arcfestés, táncbemutató (Adenssa Dance) és bábjáték is.
Az esti retro party – amelynek sztárvendége Zoltán Erika és Csepregi Éva volt – természetesen már az idősebb korosztá-lyok „nosztalgiázását” szolgálta.
Másnap, szombaton azonban még egy remek előadás fogadta a gyerekeket: a gólyalábakon egyensúlyozó Langaléta garabonciások. Később, aki akart, a Maskarades együttes koncertje után beállhatott a körbe görög népi táncokat is tanulni.
Este a dallamos rockzenéé volt a színpad: Mester Tamás adott koncertet.
A rendezvénysorozat utolsó napján, Szent István király ünnepén nemzetiségi folklórműsort láthatott a sörsátorból soha el nem fogyó közönség. Grószné Krupp Erzsébet polgármester köszöntője után a pilisvörösvári Német Nemzetiségi Gyermek Táncegyüttes nyitotta meg a táncot, majd dunaszentmiklósi, bánhidai, szomori, ikladi és erdőkürti táncosok következtek. Holló Noémi és Holló Mirella német és magyar dalokat adtak elő csodaszépen, többek között Szent Istvánról szóló énekeket is.
A Thüringiából érkezett neuhausi folklóregyüttes, amely 33 éve tart szoros kapcsolatot a vörösvári együttessel, közel egyórás, színes műsort adott.
A folklórest befejezéseképpen lépett fel a Wenczl József vezette vörösvári táncegyüttes, újólag nagy tapsot kapva.
Szeles, esős időben kezdődött a Bravi Buam bálja, a zord idő azonban a jó hangulatot nem zavarta.
A 10 órai káprázatos tűzijátékra is sokan voltak kíváncsiak.
Az idei rendezvénysorozat egy-egy emlékezetes produkcióját, pillanatát még sokáig meg fogjuk őrizni emlékezetünkben. Köszönjük a szervezőknek áldozatos munkájukat!
Találkozunk jövőre a „Pilisvörösvári Napok 2007” rendezvényein.
F. A.