8. oldal Vallás
„Dum spiro, spero” Ki volt Prohászka Ottokár?
Prohászka Ottokár (1905-1927)
A XX. századi magyar egyház egyik legragyogóbb csillaga, Prohászka Ottokár Nyitrán született 1858. október 10-én. Atyja – Prohászka Domokos – morva pénzügyi kistisztviselő, anyja – Filberger Anna – a nyitrai pékmester lánya volt. A családtagok egymás között németül beszéltek. Prohászka Ottokár később elsajátította a magyart, a szlovákot, a latint, de tudott franciául, görögül, héberül, és megpróbálkozott az angollal is. Apja gyakori áthelyezései miatt gyakran váltott iskolát: Rózsahegyen, Losoncon, majd Nyitrán a piaristáknál, Kalocsán a jezsuitáknál tanult, 1875-ben kispapként Esztergomban érettségizett. Tehetségére felfigyeltek elöljárói. Simor János prímás Rómába küldte. Hét évre a Collegium Germanicum-Hungaricum lakója és a Gregoriana egyetem hallgatója lett. 1881. október 30-án ott szentelték pappá. 1882-ben tért haza filozófiai és teológiai doktorátussal. Főpásztora az esztergomi szemináriumba vezényelte, ahol huszonkét esztendeig dolgozott. A kisszeminárium görög–latin tanárából lassan a dogmatika professzora, majd az egész intézményt megújító lelki vezetője lett (1890). Forradalmasította a hazai papnevelést.
Esztergomban vált a sajtó segítségével a századvégi magyar katolikus megújhodás programadójává. Publikált a Magyar Sion és az Alkotmány hasábjain, útjára indította az Esztergom című lapot, később megszervezte a Katolikus Sajtóegyesületet. A szociális kérdések különösen érdekelték: magyarra fordította XIII. Leó Rerum Novarum című enciklikáját, időtálló bírálatot írt Marx Tőkéjéről. Világosan látta: ha nem születik az Egyház vezetésével megoldás a szociális feszültségek leküzdésére, akkor teret nyer az ateista, erőszakos baloldal, mely minden értéket elsöpör. Ez a politika felé terelte: szenvedélyes cikkeket írt, és képviselő-választáson is indult. Prohászka Ottokárt a katolikus társadalom nagy része szónokként és lelkivezetőként ismerte és szerette meg. 1904-ben a budapesti egyetem hittudományi karának dogmatika professzora lett. Teológiai munkásságára az egyetem már az 1890-es években felfigyelt. A „Diadalmas világnézet” legegyénibb hangvételű műve: a XX. század világában keresi a kereszténység helyét, apologetikus hangvétellel elhatárolódva a kor divatos eszmeáramlataitól.
Ferenc József 1905. október 17-én nevezte ki székesfehérvári püspöknek. December 11-én erősítette meg a döntést X. Piusz pápa, aki karácsonykor Rómában püspökké szentelte. Prohászka székét 1906. január 21-én foglalta el. Püspökként is megmaradt puritán embernek. Ellenfelei 1911-ben néhány művét indexre tetették, ő Róma döntésének fejet hajtott.
A főpásztorság visszasodorta Prohászkát a politikához is. Automatikusan a főrendiház tagja lett. A világháborút követő új társadalmi berendezkedést érdeklődéssel figyelte. 1920-ban nemzetgyűlés képviselői feladatot vállalt, mert aktívan részt akart venni a keresztény magyar állam kiépítésében, de hamarosan visszavonult. A budapesti Egyetemi-templom szószékén csapta meg a halál szele 1927. április 1-jén prédikáció közben, a következő napon a szomszédos Központi Papnevelő Intézetben elhunyt. Országos gyász kísérte temetését. 1938 óta az emlékére emelt székesfehérvári templomban nyugszik.
Jelmondata: Dum spiro, spero, vagyis: Amíg élek, remélek.
(Forrás: www.szfvar.katolikus.hu)
Történetek Prohászka püspökről
Ha Ottokár püspök beszél
Prohászka Ottokár egyszer egy faluban vasárnap prédikációt mondott. A község népe nagy tetszéssel hallgatta. Vasárnap délután a község lakói ki szoktak ülni a ház elé a padra, de csodálatosképp, ezen a vasárnapon minden pad üres volt. Csak a pap és Prohászka püspök sétáltak a néptelen utcákon. Hazafelé menet végre találkoztak egy asszonykával.
– Mit csináltak ma délután, hogy egyet se lehetett látni az utcán? – kérdezte a pap.
– Ma? Lefeküdtünk egy kicsit aludni.
– Ebéd után? De hisz máskor sohasem fekszenek le!
– Persze – szólt hosszabb szünet után, kissé elpirulva az asszony –, de ma nem aludtunk prédikáció alatt a templomban.
(Forrás: http://www.varad.org/anekdot.htm)
Úri fogadtatás Székesfehérváron
Az akkori szokásoknak és társadalmi berendezkedésnek megfelelően jöttek össze a feldíszített fehérvári vasúti pályaudvaron a környező vármegyék előkelőségei, politikai és társadalmi vezetői, hogy fogadják Prohászka Ottokár püspököt: díszmagyarban, kócsagtollas fövegben a földbirtokosok, alispánok, főszolgabírók; frakkban, cilinderben, a vármegyei urak; Bocskai-ruhában a tisztviselők és diákok; társadalmi helyzetüknek és anyagi lehetőségeiknek megfelelő pompázatos ruhákban és felékszerezve a hölgyek.
Az izgalom a tetőfokára hágott, szinte forrt a levegő. És ekkor az egyik vonat harmadosztályú kupéjából leszállt egy keménykalapot viselő, napszítta reverendás pap, kezében egy ütött-kopott bőrönddel. Azonnali intézkedést váltott ki a látvány. Diszkrét félrehívás: „Kérjük, ebben az öltözékben ne tartózkodjon az állomás területén. Prohászka Ottokár fehérvári püspök úr ünnepélyes fogadtatására gyűltek össze az előkelőségek.”
És a válasz: „Tudom, én vagyok az.”
Dr. Bókai Bátor
Részlet Prohászka Ottokár püspök Angeli Márton plébánoshoz írt leveléből
„Buzgó imáiba ajánlottan püspökatyai áldásommal vagyok Tisztelendőségednek Krisztusban jóakaró atyja”
Ottokár
püspök
Tisztelendő Angeli
Márton plébános úrnak
