19. oldal Sport
Rallycross
Bognár Zsolt kitűnő szezont zárt 2006-ban. A hazai rallycross mezőny egyik ismert alakja idén pályafutása eddigi legjobb eredményét érte el. Bognár a divízió I-es kategóriában Harsányi Zoltán mögött magyar bajnoki ezüstérmet szerzett, legyőzve többek között a nyolcszoros bajnok Kotán Pétert. Mégsem ez a pompás eredmény a legemlékezetesebb számára, hanem a Nyírádon rendezett Európa-bajnoki futam, amelyen ő is rajthoz állt.
|
| Bognár Zsolt autója a levegőben |
– Magyarországon most először rendeztek Európa bajnoki viadalt, így erre a versenyre mindenki nagyon készült. A rendezők meghosszabbították a pályát, korszerűsítették a biztonsági berendezéseket, javították a nézők és a versenyzők szociális körülményeit. A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség évek óta dolgozott azon, hogy legyen egy ilyen versenyünk. És most végre összejött, ráadásul igazi sztárok jöttek el hozzánk – mondja Bognár Zsolt.
– Például kik?
– Itt voltak a skandináv nagymenők, köztük az a Kenneth Hansen, aki talán összeszámolni sem tudja már, hány EB elsősége van. Egy Citroen C4 WRC-vel jött el, egy olyan autóval, amelyet a francia gyárban már évek óta azért fejlesztenek, hogy a rally VB-n ezzel folytassák a Xsarák évek óta tartó diadalmenetét. Hansen kocsija azonban nem 300, hanem 600 lóerős volt, még a C4-ek között is unikumnak számít. Úgy hallottam, ezért Hansen tapasztalatait is felhasználja a gyár az autó fejlesztésében. Óriási élmény volt ellene versenyezni, abban a szerencsében volt részem, hogy az egyik futamban egymás mellől indultunk. Amikor közvetlenül a rajt előtt felbődül melletted egy ilyen autó motorja, a hang és versenyizgalom hatalmas adrenalinlöketet ad.
– Hogyan ment Hansen ellen?
– A rajtnál még pariban voltam vele, de ahogy gyorsult, úgy húzott el mindenkitől. Az én autóm egy 400-420 lóerős Mitsubishi Lancer EVO VI-os, nem egy gyenge jármű, de Hansené kb. 200 lóerővel erősebb. Abban a kocsiban olyan szekvenciális váltó van, amellyel a másodperc tört része alatt lehet váltani, míg én a hagyományos módon kavarom a benzint. Egészen más a futóműve is, míg az én kocsimon három-négyféle beállítás van, az övén tizenhat. Ez akkora technikai hátrány, amelyet nem lehet ellensúlyozni, és hát persze vezetni is nagyon tud.
– Mennyire?
– Ezt a versenyt a legnagyobb augusztusi hőségben rendezték meg, mi pedig abban reménykedtünk, hogy a meleg, meg a pályaismeret miatt talán lesz némi helyzeti előnyünk az északiakkal szemben. Aztán ahogy elkezdtek autózni, kiderült, hogy ez hiú remény. Hansen például olyan hamar ráérzett a pályára, hogy már a harmadik körében megjavította az eddigi pályacsúcsot. Szóval, még mögötte is óriási élmény volt autózni.
– Milyen volt összességében az EB szereplésed?
– Huszonheten indultunk el, én a huszadik lettem. A legjobb magyar tizenötödik lett. Arra büszke vagyok, hogy a magyarok közül csak az elmúlt évek bajnokai, Harsányi Zoltán, Répási Róbert és Kotán Péter tudtak megelőzni. Az elején voltak technikai gondjaim, az időmérőn például eltört az egyik első felnim, ezért meg kellett állnom. Kötélvégen jöttem be a célba. De elégedett vagyok, ezt a versenyt kár lett volna kihagyni.
– Mik a 2007-es terveid?
– A Magyar Bajnokságban szeretnék megint dobogón végezni. Ezt azonban elvárni nem lehet, hiszen a rallycrossban a sikernek sok összetevője van. Kell egy remek szervizcsapat, kellenek a megfelelő alkatrészek, kell egy megbízható, erős és gyors autó, és kell a szerencse is. Ha bármelyik hiányzik, nincs eredmény. Nekem szerencsére kitűnő szerelőim és lelkes segítőim vannak. De jó lenne még vagy 80-100 lóerőt beletenni a kocsiba, hogy erősebb, és gyorsabb legyen. Ehhez azonban meg kell változtatni a futóművet (egyébként is finomítani kellene), a hűtésrendszert és sok minden mást is. Ha az ember egy helyen hozzányúl a versenyautóhoz, az magával hoz még egy csomó járulékos átalakítást. Ettől függetlenül remélem, hogy minden rendben lesz. És szeretnék elindulni a jövő évi magyar EB-futamon is.
Várhegyi Ferenc
Pilisvörösvár – Solymár 3 : 1
Négy mérkőzésből három győzelem és egy vereség. Ez a Vörösvár–Solymár kézilabda rangadók mérlege 2006 őszén. Soha rosszabb teljesítményt, mint a mostani. A már hagyományos presztízsmérkőzéseken általában Vörösvár nyer, de a jelenlegi sikerek különösen szívet melengetők. Hiszen, legalábbis az NB II-es felnőtt férfi és női csapatnál, a sok sérülés és az átalakulóban lévő játékosállomány miatt elég sok gonddal küszködött Pándi Gábor edző. Aki a szezonzáró után azonban már elégedettebben nyilatkozott a Solymár elleni győzelmekről és az elmúlt hónapok eseményeiről, eredményeiről.
– A női ifjúsági csapatunk simán legyőzte a solymári lányokat, ami megfelelt az előzetes várakozásoknak – mondja Pándi Gábor. – A felnőtteknél tudtuk, hogy nehezebb lesz a dolgunk, mégis megnyertük a parázs hangulatú találkozót. Az első félidő végén már 5 góllal vezetett a Solymár, amikor az egyik játékosuk elveszítette a fejét. Rátámadt a mi egyik földön fekvő játékosunkra, és ököllel, szándékosan megütötte. Példátlan durvaság volt, edzői pályafutásom alatt alig láttam ilyet. Főleg női mérkőzésen. A vétkest a játékvezetők azonnal, csere nélkül végleg kiállították, így ettől a perctől kezdve végig emberelőnyben játszottunk. Steckl Ágnest, a legjobbjukat szoros emberfogással követtük, ami szintén előnyünkre vált. Így végül 4 góllal megnyertük a rangadót, amelynek egyik érdekessége a testvérek közötti csata volt, hiszen Steckl Ágota húga, Mária, nálunk játszott.
– Hogyan értékeli a csapat féléves teljesítményét?
– Tavaly év végén harmadik helyet szereztek a lányok, de az óta többen is eltávoztak a keretből. Így már eleve szerényebb célkitűzésekkel kezdtük a mostani bajnokságot. Ezzel a győzelemmel pontosan 50%-os a csapat teljesítménye, ami a hatodik helyre jó. A sérülések miatt egyszer sem tudtunk a legerősebb összeállításunkban kiállni. Amit sajnálok, az első és a harmadik helyezettől elszenvedett 1-1 gólos vereség, de ez benne van a játékban. Mindezt, s azt figyelembe véve, hogy több mérkőzést játszottunk idegenben, mint otthon, úgy vélem, a jelenlegi teljesítményünk elfogadható. Ha tavaszra felépülnek a sérültjeink, és ki tudjuk használni a kedvező sorsolás adta előnyt, felkapaszkodhatunk a dobogósok mögé.
– A férfiak mérkőzése is ilyen izgalmas volt?
– Igen, de szerencsére nem a durvaságok miatt. Óriási volt a hangulat, telt ház, 6-700 néző előtt játszottak a csapatok. Gromon István polgármester is eljött a mérkőzésre, és nagyon élvezte a látottakat. A mérkőzés előtt a dobogó volt a tét, ráadásul a solymáriak 1 ponttal előttünk álltak. (Végül a vecsésiek eredménye miatt nem kerültünk dobogóra, de akkor ezt még nem lehetett tudni.) Ennek megfelelően nagyon határozottan kezdtünk, már az első percekben elhúztunk 5 góllal. A csapat keményen védekezett, a kapusaink pedig, nagyon jól védtek. Védekezésben és támadásban is többen jó egyéni teljesítményt nyújtottak, így meg tudtuk ismételni a Vecsés ellen mutatott jó játékunkat, és végül biztosan győztünk. Tavaly a negyedik helyen végeztünk a bajnokságban, és most is a negyedik helyen fordulunk.
– Ez megfelel az előzetes elvárásoknak?
– A 11 mérkőzésünkből hetet megnyertünk, háromszor kikaptunk, és van egy döntetlenünk. Azt hiszem, ez összességében elfogadható eredmény. A Pénzügyőr elleni hazai döntetlen és a Mór elleni 1 gólos vereség, fájó pont, mert ezeket a mérkőzéseket megnyerhettük volna. Ha ezeken győzünk, most a dobogón állnánk. A csapat teljesítménye azonban ingadozó volt, a Vecsés és a Solymár elleni játékkal bárkit legyőzhetünk, de ezt a formát nem tudjuk tartósan hozni. A heti 2x1 óra edzés erre nem elegendő, de ne feledjük, nálunk nem profi, hanem amatőr játékosok szerepelnek. Nem kérhetek tőlük több munkát. De szeretném kiemelni, hogy az előttünk lévő csapatok kivétel nélkül jobb feltételekkel rendelkeznek, és mi így is a nyomukban vagyunk. A harmadik helyezettől csak két ponttal maradunk le, ami a sérüléseket és egyéb gondokat figyelembe véve, nem rossz. S mivel tavasszal több a hazai mérkőzésünk, megcélozzuk a harmadik helyet!
– Csak sikerüljön! És mi a helyzet az ifjúsági fiú csapattal?
– Solymár csak ezen a találkozón tudott minket legyőzni, de erre számítottunk is. A mi csapatunk fiatalabb, serdülőkorú játékosokból áll, nem csoda, hogy a dobogóesélyes solymáriak fölényes győzelmet arattak ellenünk. Összességében azonban mi nyertünk 3:1-re. Erre büszke vagyok.
Várhegyi Ferenc
