3. oldal Polgármesteri közlemény
Karácsony előtt…
– közéletünk dolgairól
Kedves Pilisvörösvári Polgárok!
Közelednek az ünnepek, lassan véget ér a munkaév. Az ember óhatatlanul számvetést készít: mi történt az elmúlt évben, mi valósult meg terveiből, álmaiból. Mi volt túlsúlyban: a bánat vagy az öröm, a kudarc vagy a siker, a szenvedés vagy a boldogság? – Polgármesterként most nemcsak a saját, hanem a közösség szempontjából is igyekszem mérlegelni…
Nos, közéleti szempontból a 2006-os év igen mozgalmas volt: tavasszal országgyűlési, ősszel önkormányzati választások zajlottak. Október 1-jétől városunkban döntően új összetételű önkormányzat állt munkába. Más emberek, más adottságokkal és más elképzelésekkel dolgoznak a közösségért. Idő kell ahhoz, amíg munkájuk kibontakozik, értékelhetővé és a korábbiakéval összehasonlíthatóvá válik.
Függetlenül attól, ki hogyan viszonyul a választási eredményekhez, azt gondolom, hogy a most lezáruló évnek az az egyik legfontosabb tanulsága, hogy a különböző felfogású, gondolkodású, értékrendű embereknek – akár tetszik, akár nem – együtt kell élniük ebben az országban, ebben a városban. Közös érdekünk, hogy az együttélés mindannyiunk számára a lehető legelviselhetőbb és legkellemesebb legyen.
Ehhez a különböző beállítottságú embereknek, politikai oldalaknak kölcsönösen meg kell tanulniuk elviselni egymást, és tiszteletben tartani egymás jogait.
– Mi segíthet ebben? Úgy gondolom: elsősorban a türelem, az önmérséklet, a közös nevező keresése. Szerényeknek kell lennünk, és különböző értékrendünk, felfogásunk ellenére egymással szemben korrektül kell viselkednünk. El kell viselnünk egymást, és elviselhetőnek kell lennünk mások számára. – Polgármesterként is azt tapasztaltam az elmúlt két hónapban, amiben eddig is hittem, hogy sok problémát lehet megoldani kölcsönös jó szándék esetén. Ha meg tudjuk találni a tisztelet hangját: szomszéd a szomszéddal, állampolgár az állampolgárral, politikus a politikussal és így tovább, akkor javulhatnak közös dolgaink.
…Advent van, a várakozás ideje. „Sötétben járunk, hajnalra várunk” – mondja az egyik szép adventi ének. Hiszem, hogy az emberiség sok ezer év óta úton van: a sötétségből a világosság, a gyűlöletből a szeretet, a bűnökből a tisztaság, a boldogtalanságból a boldogság világába. Egy végtelen nagy zarándoklat ez, amelyben mindnyájan részt veszünk. Az útitársakat nem mi választottuk meg; a táj, a program, a kiszolgálás, az időjárás néha tetszik, máskor nem; útközben a vágyaink néha teljesülnek, máskor nem. Tudjuk, hogy a cél – a tiszta, szép, boldog világ – nagyon messze van: a világ végén. Ugyanakkor van, amikor egy-egy pillanatra mégis egészen közelinek tűnik. Ezek a pillanatok adjanak erőt, reményt a nehezebb napokban.
Az előbbre jutásban, a boldogulásban sokat segíthet az alázat, az adott körülmények békés elfogadása. A betlehemi istálló, a jászol és a barlang ebből a szempontból jelképek lehetnek számunkra: az egyszerűség, a szerénység, a megelégedés jelképei.
– Elődeink ezeket az erényeket mintha nagyobb mértékben birtokolták volna… Eszembe jut például egy gyermekkori emlékem. Nagy hó volt, szüleim szánkón húztak minket a Nagyváradi utcába, látogatóba dédnagyapámhoz, az „ópapához”. Nem volt még autó, nem volt aszfaltos út, viselni kellett a hideget és a fagyot, de jó levegőn voltunk, a természet közelében. Gyenge volt a közvilágítás, a fa villanyoszlopokon itt-ott egy 60-as égő világított. A Fürdő közben teljes sötétség, a korábbi mély sár keményre fagyott árkain-gödrein billegtünk a nagy jegenyefák mellett. Az ópapánál sötét konyhában csak a sparherdből kiszűrődő fény pislákolt, a szobában 15-ös égő világított – spóroltak az árammal. De a szobában nyugalom volt: az öregek halkan és lassan beszéltek, nagy csöndekkel, békességgel. Hiszem, hogy ennek a nyugalomnak az alapja a megbékélés volt: megbékélés a sorssal, a körülményekkel, egymással, önmagukkal és Istennel.
Nem azt akarom mondani, hogy az aszfaltos út, az autó, a TV, a csillogó karácsonyi díszek, a központi fűtés fölösleges vagy rossz dolgok. De azt igen, hogy nekünk is meg kell tanulnunk olyan alázattal, megelégedéssel viszonyulni a dolgokhoz és egymáshoz, ahogy a régiek tudtak.
„… békesség a földön a jóakaratú embereknek!” – hirdette az angyal Betlehemben. – Erre a békére kell törekednünk. Természetesen ez nem jelenti céljaink vagy elveink feladását, a helyzetbe való beletörődésünket. Nem jelenti a jó és a rossz, a közösségi és a közösségellenes cselekedetek összemosását. De jelenti annak elismerését, hogy egyikünk sem tökéletes vagy bűntelen. És jelenti a demokratikus és emberi megoldások iránti elkötelezettségünket. Jelenti, hogy aki sérelmet okozott, attól elvárjuk, hogy ismerje el ezt a tényt – legalább magában –, és próbáljon megváltozni. Akit pedig sérelem ért, attól azt várjuk, hogy fékezze magában a bosszúvágyat. Minden pici elmozdulás, amit ebben az irányban sikerül megtennünk, az egész közösség életét teszi boldogabbá.
Ezt az elmozdulást kívánom mindannyiunknak a jövő évre – Vörösváron és egész Magyarországon egyaránt. A közelgő ünnepekre pedig örömteli családi együttlétet, jó pihenést, vidámságot, szeretetet és boldogságot mindnyájuknak!
Gromon István
polgármester
