18. oldal Közélet - Politika
Nemzeti Fejlesztés
Pilisvörösváron
Beszélgetőtársam dr. Biró Benjamin, jogász, igazgatásszervező, jelenleg egy területfejlesztéssel foglalkozó közhasznú társaság munkatársa. A közhasznú társaság a Nemzeti Fejlesztési Terv egyik operatív programjában, a regionális fejlesztés megvalósításában működik közre, amely a területfejlesztést célozza meg.
– A Nemzeti Fejlesztési Terv kifejezést számtalanszor halljuk komoly politikusaink szájából. Mit takar ez tulajdonképpen, és hogyan kapcsolódik az Ön mindennapi munkájához?
– Magyarország európai uniós tagságának eredményeként 2004-2006 között jogosulttá vált mintegy 1100-1600 milliárd forintnyi, fejlesztési forrás felhasználására. A kevésbé fejlett régióknak, illetve tagállamoknak (ahol a GDP nem éri el a Közösség átlagának 75 százalékát) – így Magyarországnak is – Nemzeti Fejlesztési Terv (NFT) keretében ki kellett dolgozniuk és az Európai Bizottság elé kellett terjeszteniük a fejlesztési célkitűzéseiket és a prioritásaikat. Az NFT-be foglalt fejlesztéseket nagy projektekből, illetve pályázati alapokból álló intézkedések keretében lehet megvalósítani, s ezeket az úgynevezett operatív programok fogják össze. Munkahelyemen a területfejlesztés Regionális Operatív Program (ROP) megvalósulásán dolgozom.
– Mi a program elsődleges célja a területfejlesztésben?
– A programban a kiemelt területi fejlődés, mint átfogó cél érvényre jutását specifikus célok szolgálják. Ilyen például a természeti értékek turisztikai célú fenntartható hasznosítása, a vonzó települési környezet kialakítása, a gazdasági potenciál fejlesztése a városokban, valamint a megújulásra képes helyi társadalom megteremtése A program négy fő területre, ún. prioritásra épül:
1. Turisztikai potenciál erősítése a régiókban, ennek keretében a turisztikai vonzerők, várak, kastélyok, múzeumok, nemzeti parkok és védett területek látogatóbarát fejlesztése, kerékpárutak létesítése, valamint szálláshely-fejlesztés.
2. Térségi infrastruktúra és települési környezet fejlesztése: az országos közúthálózatba tartozó mellékutak fejlesztése, város-rehabilitáció, ipari és katonai területek megújítása, valamint óvodák és általános iskolák korszerűsítése.
3. Régiók emberi erőforrásának fejlesztése keretében a helyi közigazgatás és civil szervezetek kapacitásépítése, a helyi foglalkoztatási kezdeményezések, a felsőoktatási intézmények és helyi szereplők együttműködésének erősítése és a régiók számára kiemelt jelentőségű szakmai képzések támogatása.
4. Szakértői segítségnyújtás a ROP végrehajtásához, a nyilvánosság megteremtéséhez és a program végrehajtás hatékonyságának növeléséhez.
A program céljai részben központi fejlesztésekkel, részben pályázati úton elnyerhető támogatások révén valósulnak meg.
– Mi az oka annak, hogy Pilisvörösvár Önkormányzata nem ragadta meg ezeket a lehetőségeket, hiszen szükség lenne itt is járható köz- és mellékutakra, fejlettebb iskolára, óvodára?
– Ez annak a szerencsétlen helyzetnek köszönhető, hogy a Közép-magyarországi régió Pest megyéből és Budapestből áll. Közel 3 millió ember él ebben a régióban. Budapest az ország GDP-jének kiemelkedő hányadát képviseli, ezzel ellentétben Pest megye GDP-je nem éri el az Európai átlag 75%-át. Ez az oka annak, hogy a térség elesik a Regionális Operatív Program nyújtotta támogatási lehetőségtől, hiszen így Magyarország legfejlettebb régiójáról beszélhetünk, amit mi itt nem mindig érzünk. Az ország más régióiban a hasonló méretű és fejlettségű városok sikerrel tudtak pályázni, iskoláik felújítására, közterületeik rehabilitációjára. Ebben a tervezési ciklusban a mi régiónkban összesen három olyan kistérség volt, amely részesülhetett a Regionális Operatív Program egyes intézkedéseiből.
– Várható változás? Van arra vonatkozó szándéka a Bizottságnak, illetve a magyar kormánynak, hogy Budapestet kiemeli ebből a régióból, hogy ezáltal esélyt adjon a kisebb, elmaradottabb településeknek?
– Amint azt a Tisztelt Olvasók e lap hasábjain is többször olvashatták, jelen önkormányzati ciklusban a Pest Megyei Közgyűlés javasolta, hogy Pest megye önálló régió legyen. Azonban a kormányzat részéről ez nem nyert egyértelmű támogatást. El kell érni, hogy a következő tervezési ciklusban külön régióként kezeljék az egyes operatív programok Pest megyét.
– Korábban tagja volt a képviselő-testületnek, hogyan látja az önkormányzat jelenlegi helyzetét?
– Sajnos sok jót nem tudok elmondani. A napokban a Szociális Bizottság valamennyi tagja lemondott. Ezzel kívánták felhívni a figyelmet arra, hogy az idei évre vonatkozó költségvetésben az önkormányzat soha nem látott mértékben vonta el tőlük az őket törvény alapján megillető támogatást. A bajt csak tetézi, az elmúlt években sorra felvett hitelek immár fenyegető összege.
– A jelenlegi városvezetés szerint azonban, a felvett hitelekből fejlesztések történtek, utak épültek, felújították a Szabadság úti óvodát, a Gimnázium bővült.
– Ez mind igaz lehetne, azonban ezen fejlesztések mögül teljes mértékben hiányzott az átgondolt koncepció. A gimnázium bővítésének befejezése után egyszer csak észrevette a testület, hogy az építkezés során lebontott ingatlanban korábban a Zeneiskola folytatott oktatást. Így merült fel a Zeneiskola bővítésének igénye, amire válaszként az a furcsa elképzelés született, hogy nem a jelenlegi helyen bővítik a Zeneiskola épületét, hanem az helyet cserél a Kultúrházzal, és annak elavult, korszerűtlen épületét újítják fel és bocsátják rendelkezésükre. Természetesen ezt a tervet is a már megszokott tervező készíti el. Úgy látszik, az a szempont, minél drágábban, minél nagyobb beruházást hajtsunk végre. Ez engem az autópálya-építések magyarországi gyakorlatára emlékeztet.
– A közélet iránti elkötelezettsége jelenik meg abban is, hogy most országgyűlési képviselőjelöltként találkozhatunk a nevével?
– Talán elkötelezettség, én inkább úgy mondanám, hogy aktív hozzáállás közös ügyeink, problémáink megoldásához.
– Miért éppen az MDF színeiben indul? Talán esélyesebb lenne, ha valamelyik nagy párt „logóját tartaná maga elé”.
– Nem kívántam és nem kívánok a nagy pártok ígéreteinek temetetlen sírjába esni. Egyébként is, ki tudja követni ezt a már-már kabaréba hajló versenyt, ami a két nagy párt között zajlik?
Közel nyolc éve vagyok már a Magyar Demokrata Fórum szervezeteinek közelében. A jelenlegi politikai palettán az általuk képviselt mérsékelt és őszinte hang áll igazán közel hozzám. Bizonyára nagyobb eséllyel indulnék valamelyik nagy párt jelöltjeként, hiszen ma már az emberek többsége pártra és nem a személyre szavaz. Nem számít, hogy honnan jött, ismerik-e a múltját, az akaratát, nem számít az sem, hogy mit tett már le az asztalra, milyen politikai tapasztalatokkal rendelkezik.
– Mit üzen a választóknak?
– Azt javaslom a választóknak, hogy olvassák el valamennyi párt programját, járjanak nyitott szemmel és füllel a világban. Szerintem akkor alhatnak nyugodtan az elkövetkező négy évben, ha megfontoltan, saját érdeküknek megfelelően, lelkiismeretükre hallgatva mennek el szavazni és teszik le voksukat az általuk legrokonszenvesebbnek tartott jelöltre.
Dr. Orgona Ildikó
Letették az esküt a választási bizottságok tagjai
A Választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény rendelkezéseinek értelmében a Pest Megyei Területi Választási Bizottság, valamint az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok tagjait Pest Megye Közgyűlése választja meg. Erre került sor a 2006. február 17-én tartott közgyűlésen.
A javaslatot dr. Szép Tibor főjegyző terjesztette elő. A választási bizottságok tagjait ellenszavazat nélkül fogadta el a testület. A választási bizottságok tagjai az ülést követően ünnepélyes keretek között letették az ilyenkor szokásos hivatali esküt.
A 10. sz. országgyűlési egyéni választó-kerületi választási bizottság (Pilisvörösvár) megválasztott tagjai és póttgajai:
Tagjai:
Dr. Németh Judit
Fetterné Vígh Éva
Sándor Jolán
Póttagja(i):
Fetterné Denk Éva
Lakatos Béla
Pest Megye Önkormányzata PR és
Társadalmi Kapcsolatok Osztálya
A FIDESZ KÖZLEMÉNYE
Gulyás Dénes képviselőjelölt bemutatkozása
A Fidesz országos képviselőjelölt-bemutató rendezvénysorozatának keretében január 27-én mutatkozott be a pilisvörösvári polgároknak Gulyás Dénes országgyűlési képviselőjelölt. A világhírű operaénekest Gromon István, a Fidesz Pilisvörösvári Csoportjának elnökségi tagja mutatta be a közel 400 fős közönségnek, majd neves művészek és közéleti személyiségek méltatták a jelölt érdemeit.
Navracsics Tibor, a Fidesz elnöki kabinetfőnöke elmondta, hogy Gulyás Dénest kiváló jelöltnek, a pártból szövetséggé alakulás egyik szimbólumának tartja, mert „olyan jelölt, aki bizonyított már az élet más területén”. Ezután a Fidesz majdani kormányzati politikájáról beszélt: „El kell érni, hogy aki Magyarországon dolgozni szeretne, annak lehetősége legyen rá; továbbá hogy az érvényesülés alapját az elvégzett munka jelentse, és ne a spekuláció.”
Melocco Miklós szobrászművész arról beszélt, hogy egy képviselőnek hiteles embernek kell lennie: „Beszélni tudni sok ember nevében – nem adatik meg mindenkinek, csak aki igaz életű.”
T. Mészáros András, Pest Megye Közgyűlé-sének Fidesz-frakcióvezetője a közgyűlésben 2002 után lezajlott negatív folyamatokból vonta le a következtetést: „Változás kell, s ehhez olyan emberek kellenek, akik változtatni akarnak és tudnak”.
A frakcióvezető után Pilisvörösvár és környéke polgárai szólaltak fel röviden: Kutas Gyula, Klotz Mária, Pánczél Tivadar, Gaál Gergely és Lovas András.
Utánuk Jankovics Marcell filmrendező következett, aki kiemelte: „Megtiszteltetés számunkra, hogy egy művészember elvállalja azt a göröngyös utat, amit a politikai pálya jelent.”
A fenti méltatások, ajánlások után következett szólásra maga a jelölt, Gulyás Dénes. Beszédét indítékainak megvilágításával kezdte: „A 2002-es választási vereség után, amikor megéreztem az újrateremtő erőt a polgári oldalon, úgy döntöttem, hogy ehhez nekem is a nevemet kell adnom, és dolgoznom kell az ország előrejutásáért.”
Képviselői programját ismertetve ezeket mondta: „Csak olyan politikát fogok támogatni, amely a magyar munkásnak munkahelyet, a magyar vállalkozásnak támogatást, a magyar vidéknek fölemelkedést, a nemzetet megtartó erőknek pedig új, éltető forrásokat biztosít.”
A 10-es választókerület gondjaival kapcsolatban a 10. sz. elkerülő út megépítését, a Zsám-béki-medence közlekedésének fejlesztését, a kis- és középvállalkozások támogatását és a humán infrastruktúra fejlesztését említette a legfontosabb célként. Megígérte, hogy ha sikerül többségi támogatást kapnia, akkor „lesz folyamatos konzultáció a 10-es választókerület minden polgárával.” Beszédét ezekkel a szavakkal zárta: „Hitem szerint és a jobbítás szándékával kívánok dolgozni önökért.”
Befejezésül Gulyás Dénes elénekelte a székely Himnuszt, majd a „Hajrá Magyarország! Hajrá 10-es választókerület!” buzdítással köszönt el a jelenlévőktől.
A házigazdák nevében Ujvári Hedvig köszönte meg a vendégeknek a megjelenést, majd lezárta a rendezvényt, melyet Altorjai Attila színművész szavalata, valamint Ökrös Csaba hegedűművész, ill. Kakuk Lili és Oberfrank Mária zenei produkciói színesítettek.
Gromon István
Tájékoztató
Mire való az ajánlószelvény?
Ahhoz, hogy valaki egyéni választókerületi jelölt lehessen, legalább 750 választópolgár érvényes ajánlását kell összegyűjtenie.
Jelöltet ajánlani nem kötelező, de ha Ön élni kíván ajánlási jogával, akkor azt úgy teheti meg, ha a kitöltött, és saját kezűleg aláírt ajánlószelvényt átadja a támogatni kívánt jelöltnek, vagy megbízottjának.
Az ajánlószelvények gyűjtése 2006. március 17-ig történhet.
Az ajánlás nem vonható vissza.
Egy választópolgár egy jelöltet ajánlhat. Aki ugyanazt a jelöltet többször ajánlotta, vagy aki több jelöltet is ajánlott, annak valamenynyi ajánlása érvénytelen
Mit kell tudni a szavazás helyéről?
Ön a lakóhelye szerint kijelölt, az Értesítőn feltüntetett szavazókörben szavazhat. Amennyiben mozgásában akadályozva van (például egészségi állapota folytán), úgy a szavazást megelőzően a jegyzőtől kérhet mozgóurnát. Ebben az esetben a szavazatszámláló bizottság két tagja fogja Önt felkeresni a mozgóurnával. Mozgóurnát legvégső esetben a szavazás napján kérhet a szavazatszámláló bizottságtól.
Mit vigyen magával a szavazáskor?
Csak akkor jogosult szavazni, ha a személyazonosságát megfelelően igazolja az alábbi igazolványok valamelyikével:
a) lakcímet tartalmazó érvényes személyazonosító igazolvány (azaz a régi típusú személyi igazolvány);
b) személyazonosító igazolvány (kártya formátumú), útlevél, 2001. január 1-jét követően kiállított kártyaformátumú vezetői engedély, ezek azonban csak érvényes lakcímigazolvánnyal együtt fogadhatók el.
Ha lakóhelyétől eltérő településen tartózkodik a szavazás napján, akkor az „Igazolás a lakóhelytől eltérő helyen történő szavazáshoz” megnevezésű nyomtatványt kell magával vinnie a szavazókörbe.
Az Országos Választási Iroda „Lakossági tájékoztató”-jából
(Forrás: http://www.valasztas.hu)
Ajánlószelvény-gyűjtés
Kedves Vörösvári Polgárok!
A Fidelitas helyi szervezete Gulyás Dénesnek, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjének gyűjti az ajánlószelvényeket, melyeket le lehet adni személyesen a Müller Kávéházban vagy akár postai úton is el lehet juttatni szervezetünkhöz (2085 Pilisvörösvár, Hősök tere 1.)
Előre is köszönjük támogatásukat!
Bruckner Katalin
A Fidelitas helyi szervezetének az elnöke
KOPOGTATÓ
Mint arról bizonyára értesült már,
megkezdődött az ajánlószelvények gyűjtése
az országgyűlési képviselőjelöltek részére.
Kérjük, szelvényével támogassa
a Fidesz jelöltjét, GULYÁS DÉNES-t.
Fontos a hibátlan kitöltés!
Jelölt neve: Gulyás Dénes –
Jelölő szervezetek neve: FIDESZ, KDNP
Kitöltött szelvényét leadhatja az alábbi helyeken:
Pándi Gábor: Budai Nagy Antal u. 2/A.
Dr. Gábeli Zoltánné: Dózsa Gy. u. 7.
Marika FOTO: Fő u. 45.
Matskássy Gábor: Fő u. 65.
Gromon István: Kápolna u. 26.
Kimmelné Sziva Mária: Mária u. 1.
Pándi Józsefné: Puskin u. 13.
Szakszon József: Szent Erzsébet u. 54.
Zám Zoltán: Szondi u. 53.
Támogatását előre is köszönjük!
A Fidesz Pilisvörösvári Csoportja
Segíteni és maradandót alkotni
Kötetlen beszélgetés Laboda Gábor országgyűlési képviselővel, Üröm község polgármesterével
A beszélgetésre Üröm Polgármesteri Hivatalában, a polgármester úr dolgozószobájában került sor. A dolgozószoba berendezése jó ízlésről, és igényes emberről vall, de mégsem hivalkodó. Látszik, hogy itt a hétköznapok – ha a feladata úgy hozza, az ünnepnapok is – dolgos tevékenységgel telnek. Akták, szakkönyvek, makettek megvalósult vagy még megvalósításra váró fejlesztésekről. Mindenesetre a környezet és a fogadtatás, biztatónak ígérkezik ehhez a beszélgetéshez. Így rá is térünk azonnal a lényegre.
|
Dr. Hilarion bécsi és ausztriai püspök, a Magyar Ortodox Egyházmegye kormányzó főpapja és Laboda Gábor a Radonyezsi Szent Szergíjről elnevezett érdemrend
III. fokozatának átadása utáni pillanatokban |
– Mikor kezdődött a kötődésed a Pilisi-medencéhez, szűkebben Üröm településhez?
– Az igazság az, hogy erre a kérdésre egy szóval is tudnék válaszolni, tehát születésemtől. Ugyanis e térségben születtem, itt jártam óvodába, iskolába, középiskolába. Itt éltem meg gondtalan gyermekkoromat, majd a felnőtté válást, annak minden kínjával és szépségével együtt. Anyai ágon sváb származású vagyok. Az egyik legrégebben letelepedők a térségben, konkrétan Pilisvörösváron. Rokonaim a mai napig itt élnek. Középiskolámat is Vörösváron végeztem. Tehát e térség a szűkebb hazám.
– Gondolom, akkor jól ismered a térség gondjait. Mikor fogalmazódott meg benned a köz szolgálata?
– Mint említettem, születésem óta itt élek. A szüleim nem burokban, hanem mindig is az életre neveltek. Miután nekik TÜZÉP-telepük volt, így a zsebpénzért már ekkor megdolgoztam. Minden hétvége és a nyári szünet kemény fizikai munkával telt. A hátam mögött úgy hívtak: „a szenes ember”. Természetesen ezek az évek is sokat nyújtottak a számomra. Egyrészt megtanultam, hogy mindenért keményem meg kell dolgozni, tanultam az emberi kapcsolatokat, egyáltalán a bennem lévő empátia gyökerei ezekhez az évekhez köthetőek. Egyre inkább figyeltem a közszereplők ígérgetéseit, és azt, hogy ezekből az ígérgetésekből mit valósítanak meg. S rá kellett jönnöm, hogy az ígérgetéseken kívül 4 évig szinte semmi sem történik, sőt még az ígérgetők is eltűnnek, majd 4 év után ismét előkerülnek, és kezdődik megint minden elölről. Közben arra is rá kellett jönnöm, hogy nem mindenhol van ez így, hiszen más térségek hihetetlen fejlődésnek indultak, miközben például Ürömön egy utcát sem építettek, konzerválták a szinte középkori állapotokat, annak ellenére, hogy komoly bevételre tettek szert a belterületbe vonásokból. 2002-ben tehát úgy gondoltam, ez nem törvényszerű, hogy az úgynevezett „képviselet” ne működjön, tehát igent mondtam, amikor felkértek. Sajnos 2002-ben csak listás országgyűlési képviselő lettem. Ezt azért mondom így, mert az egyéni választókerületi képviselőnek nagyobb a mozgástere.
– Én tudom, de akik közelebbről ismernek, azok is meggyőződtek arról, hogy minden túlzás nélkül a nap 24 órájából 20 órát munkával töltesz. Egyáltalán mikor voltál utoljára szabadságon?
– Mint említettem, már diákkoromban is a nyári szabadságom munkával töltöttem. Tény, a családom azért nem örül ennek, de sajnos nem tudok sűrűn szabadságra menni. Vallom és meggyőződésem, hogy ha az ember elvállal valamit, akkor az az elsődleges, csak utána követezhet a magánélet. Mikor elvállaltam, hogy országgyűlési képviselő, illetve polgármester legyek, akkor tudtam, hogy minden mást e megbízatásaimnak kell alárendelnem. A 4 év alatt – engedve a családom nyomásásnak – első ízben 2005-ben voltam egy hét szabadságon. A családommal külföldön töltöttük el ezt az egy hetet. Bár a Tisza-parton van egy kis nyaralónk, de még oda sem jutok le. Visszatérve a munkához, a külső szemlélő számára úgy tűnik, hogy a képviselő munkáját a parlamentben a plenáris üléseken nyújtott produktuma teszi ki. Ez nem így van. Ahhoz, hogy jó döntések szülessenek, e döntéseket elő is kell készíteni. Ez az előkészítési munkafolyamat széles tájékozottságot és felkészülést igényel, úgy gazdasági, mint társadalmi, szociális, és kulturális területeket illetően. Komoly munka folyik a bizottságokban, ez kevésbé látványos munka, de annál meghatározóbb. Ugyanis enélkül a térség érdekérvényesítésében sem tudtam volna annyit tenni, mint amit sikerült. Komoly háttérmunkával sikerült elérnem például az új 10-es út beruházási költségeinek biztosítását. A fedezet 2005. óta rendelkezésre áll, sajnos a kivitelezést egy szűk érdekcsoport eddig meg tudta akadályozni. Miután én az országgyűlési képviselői munkám mellett polgármester is vagyok, így igyekszem, ezt a két megbízatást úgy összeegyeztetni, hogy egyik se menjen a másik rovására. Tudom, hogy a polgármesteri munka több jelenlétet igényel, tehát ennek megfelelően tervezem tennivalóimat. Ez viszont azt jelenti, hogy bizony nem emlékszem mikor kerültem éjfél előtt ágyba. A polgármestertől a lakosság jogosan várja el, hogy a felmerülő gondokat naprakészen kezelje, és oldja meg. Ebben a munkában a „majd” nem működik, legalábbis nálam. Az eddigi visszajelzések azt mutatják, hogy az általam kialakított munkarend jól funkcionál, tehát működőképes. Fogadóóráimon ezzel sokszor szembesülök, mivel többségében pozitív visszajelzéseket kapok. Elismerem, erre azért szükségem is van, hogy továbbra is hittel és meggyőződéssel a mindennapokat újrakezdhessem.
– Úgy tudom, hogy mindezen megbízatásaid mellett még egyéb társadalmi megbízatásaid is vannak?
– Igen. Úgy gondolom, hogy az országgyűlési képviselői munka és a polgármesterség is olyan megbízatás, mely együtt jár különböző társadalmi megbízatásokkal, és ez így jó, így kerek, így lehet tenni a legtöbbet azért a közösségért, akik megtiszteltek azzal, hogy felkérnek egy adott feladatra, vagy szűkebb közösség érdekeinek képviseletére. Így például a Magyar Motorsport Szövetségnek Elnöke vagyok, ez a megbízatás is igen sok elfoglaltsággal jár. Ezen kívül mint ÜSE elnökségi tagnak is vannak kötelezettségeim, de említhetem még a Magyar Tartalékosok Pest Megyei Szövetségének tiszteletbeli elnöki megbízatásom is.
– Tudomásom van arról, hogy 2004-ben egy igen rangos kitüntetést vehettél át, mely kitüntetést nem más, mint őszentsége II. Alekszij, Moszkva és egész Oroszország patriarchája adományozott számodra.
– Valóban, az orosz ortodox egyház Radonyezsi Szent Szergij-ről elnevezett érdemrendjének III. fokozatát kaptam 2004-ben. A nemzetközi elismerést kiváltó Szent Alexandra-kápolna felújításában kifejtett tevékenységemért. A klasszicista stílusban épített, Szent Alexandra vértanúról elnevezett ürömi temetőkápolna a korábbi évtizedekben igen elhanyagolt volt, szinte az enyészetnek indult. Már ekkor is mint ürömi lakosnak látnom kellett ezt a pusztulást, de mint magánember nem tehettem semmit. Polgármesterré történő megválasztásomat követően hozzáfogtam a szervezéshez, e nemes ügyet felkaroló civil szervezetek munkájának koordinálásához. Valóban, e szívós munka eredménye önmagáért beszél. 2004. szeptember 11-én Alexandra Pavlovna nagyhercegnő – végső akaratának megfelelő – újratemetésére sor kerülhetett itt Ürömön. A Habsburg leszármazók örömmel adták vissza Ürömnek a nagyhercegnő földi maradványait. A sírkápolna Magyarország egyetlen mauzóleuma. A felújításnak, a hercegnő újratemetésének híre országhatárokon túlra is eljutott. Tavasztól késő őszig szinte özönlenek a látogatók. Nem álszerénységből mondom, de ebben az ügyben túl misztifikálják a szerepemet, itt nemzetek (magyar, orosz, német) és helyi civilszervezetek fogtak össze, én pedig összehangoltam, és segítettem ezt a nemes tenni akarást. Ezért a kapott kitüntetést is úgy tekintem, hogy mindenkié, aki e mellé az ügy mellé odaállt. Üröm történetéhez ez is hozzátartozik, hiszen az orosz nagyhercegnő a magyar királyság első közjogi méltóságának, József nádor főhercegnek volt a felesége.
– Bizonyára érdekli az olvasókat az is, amit tudomásom szerint a Pilisi-medence két legégetőbb, és mielőbb megoldásra váró ügyében tettél.
– Igen, én is így gondolom, bár mindkét ügynek komoly sajtója és visszhangja is volt, de eddig mindhiába. Tulajdonképpen az új 10-es útról, illetve az M0-s körgyűrű észak-nyugati szakaszának megépítéséről van szó. Miután mindenki előtt már egyértelműnek és világosnak kellene, hogy legyen az a tény, hogy a helyzet évről évre egyre rosszabb, mégis pár civil szervezet meg tudja akadályozni, hogy az építkezések végre elkezdődjenek. Eközben tudjuk, hogy több mint százezer ember mindennapi életét keseríti meg az a közlekedési káosz, ami például a 10-es utat jellemzi. Egy biztos, ezen változtatni kell! Elismerem és egyetértek azzal, hogy egy demokráciában tiszteletben kell tartani az egyesületek véleményét is, de úgy gondolom, van egy határ, és ez a határ az, amikor egy szűk kis csoport magatartásával százezrek életét keserítheti meg. Amennyiben ez a csoport továbbra is akadályozni fogja a főútvonal megépítését, úgy jogszabály-módosításokkal kell elérni, hogy a többség érdeke érvényesüljön.
– Mondanál néhány mondatot arról, hogy mi az, amit Te sikernek és eredménynek könyvelhetsz el, eddigi pályád és a közösségért vállalt és végzett munkád során?
– Első helyen pályám sikereként, ha ezt a kifejezést használhatom, azt tartom, hogy elnyertem egy országgyűlési képviselői mandátumot, valamint azt, hogy Üröm választópolgárainak bizalmából polgármesterré választottak. Mint országgyűlési képviselő, azért lobbiztam, hogy legyen pénz az új 10-es út megépítésére – a beruházás költsége, mint említettem már megvan –, az M0-ás körgyűrű ény.-i szektorának megépítése előkészítésében pedig, képviseltem azt a műszaki, illetve kivitelezési megoldást, mely a legjobban figyelembe veszi az érintett települések érdekeit, és a legkedvezőbb a környezeti ártalmak kivédése szempontjából. Így például az Ürömöt érintő szakasz is döntően alagutas rendszerben fog megvalósulni. Mint polgármester elsődlegesen azt kell megemlítenem, hogy sikerült egy olyan képviselő-testülettel dolgoznom, akik nem akadályozzák, hanem segítik a polgármesteri munkám. „Mi dolgozunk, nem marakodunk.” Az elért eredményeket sem sajátítjuk ki, így én sem teszem. Tény, hogy irányításommal a település lakosságának összefogásával, szép eredményeket tudunk felmutatni. Addig, míg az elmúlt 50 évben, talán ha 2 km út épült ki, addig mi 2005-tel bezárólag megközelítőleg 15 km szilárd burkolatú utat építettünk ki, és további 7-8 km fog megépülni még ebben az évben, ennek a pályáztatási előkészítése most folyik. Megoldottuk – és így biztosítottuk a település további fejlődését – a szennyvízkapacitás bővítését még 2004-ben. Egyedi tervek alapján valamennyi buszvárót újjáépítettük, környezetüket esztétikussá és kulturálttá tettük. A község temetőjében díszburkolatú utat építettünk, és miden olyan munkát elvégeztünk, mely méltó a kegyelethez. Intézményeink egy részét felújítottuk, és e munka sem ért még véget, miután van olyan intézményünk, melynek felújítási munkálatai most folynak. Hasonlóan folyamatban van a település új Fő terének kiépítése. Az új Fő téren pihenőparkok, csobogó, szökőkút, ivókút és zöld sétány kerül kialakításra, úgy, hogy a település különböző érdeklődési körű és korú lakossága megtalálja majd itt magának a szabadidő eltöltéséhez és a pihenéshez a megfelelő helyet. Előkészítés alatt áll a községi sportpálya kiépítése, és talán sikerül 60 férőhellyel az óvodai ellátás égető gondjain is enyhítenünk. Eddig csak a fejlesztésekről beszéltem, de ez nem jelenti azt, hogy nem ugyanolyan fontos számunkra az idősek gondjaival való foglalkozás, vagy a szociálisan hátrányos helyzetben lévő lakótársainkon való segítés. Gondolok itt konkrétan arra, hogy hivatalba lépésem óta miden 60 éven felüli ürömi lakos megkapja a téli hagyma- és burgonya-csomagokat, melyet házhoz szállítunk. Bevezettük a lakásfenntartási támogatás rendszerét, melyet úgy szabályoztunk, hogy minden rászoruló részesülhessen ebben az ellátási formában, karácsonykor pedig 4.000,- Ft, illetve 6.000,- Ft értékű élelmiszer utalvánnyal támogatjuk a 60 éven felülieket. Talán úgy tudom mondani, hogy a feladatokat, a problémákat komplexen kell kezelni.
– Úgy tudom, hogy e nem kicsi, a közösségért vállalt és végzett munkáid mellett sikeres vállalkozásod is van.
– Igen, e vállalkozásom már régi, még akkor kezdtem, amikor nem voltam sem országgyűlési képviselő, sem polgármester, tehát e funkciók vállalásakor családi vállalkozásom már sínen volt, és jól működött. Mára már olyan kinevelt munkatársakra merem bízni, akik megállják a helyüket. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ebben a vállalkozásban a feleségemre hárul a munka oroszlánrésze, tehát ő nagyon sokban tehermentesít. Manapság egy vállalkozónak sok mindenhez kell értenie. Egy kicsit közgazdász, egy kicsit manager, szervező stb. talán mindezen tapasztalatot és tudást, melyet magánvállalkozásom során szereztem tudtam kamatoztatni az eddigi politikusi pályámon is.
– Többször szó esett már beszélgetésünk során a sikereidről, gondolom azért voltak kudarcok is, vagy legalábbis olyan dolgok, amit te kudarcként éltél meg.
– Nem tagadom, a pakliba ez is benne van, tehát az, hogy amit eltervezünk, minden nem sikerülhet. Nálam ez az új 10-es út kiépítésének elhúzódása, amit ugyan nem kudarcként élek meg, de azért elismerem, bosszant. Van pénz rá, mégsem épülhet. Egy eljárási hiba miatt újraindul az engedélyeztetési eljárás. Ez körülbelül egy év, gondolom, a környezetvédelem nevében fellépők újra támadni fogják, tehát 3 évre számítani lehet. Addig az érintett településeknek egy túlélési stratégiát kell kidolgozniuk.
– Van esetleg valami elképzelésed? Mi lehet a megoldás, hogy ennyi ember ne szenvedjen egy szűk kis csoport miatt?
– Úgy gondolom, hogy lehet és kell is jogi megoldást találni. Ki kellene venni az új 10-es utat a jelenlegi besorolásból és a gyorsforgalmi úthálózatról szóló törvénybe áttenni. Természetesen ez sem megy máról, holnapra, de el kell indítani. Addig is, míg a törvénymódosítás átmegy a parlamenti döntési procedúrán, a térség polgármestereivel egyeztetve kezdeményezni kell a 12 t feletti tehergépjárművek kitiltását a 10-es útról, kivéve a célforgalmat. Tudjuk, hogy a 10-es utat jelentősen terhelik azok a nehéz gépjárművek, amelyek az autópályadíjat nem akarják fizetni. Tehát ezeket kell rászorítani, hogy vegyék meg az autópálya matricát, és ott közlekedjenek. Mint említettem, ez közös fellépés kell hogy legyen, valamennyi érintett település polgármesterével egyeztetve.
– Az eddig elmondottak és ahogyan beszéltél ezekről, bennem azt az érzést keltették, hogy még vannak bőven tartalékaid. Úgy tudom, indulsz a tavaszi megmérettetésen?
– Igen, jók az információid. A 10-es választókerületben, mint egyéni jelölt indulok. Itt élek születésem óta, és mint országgyűlési képviselő, a tanulóéveim is magam mögött tudhatom. Ezért tudom azt is, hogy egyéni képviselőként többet lehet majd tenni, mint a listásként bejutó képviselőnek. A térség problémáit jól ismerem, hiszen eddig is erről beszéltünk, tehát e problémák megoldása felé az első lépéseket megtettük, most az a feladat, hogy sikeresen be is tudjuk fejezni. Te fogalmaztad úgy, hogy látod azt, vannak még tartalékaim. Valóban nem szeretem a megkezdett dolgokat félbehagyni, amit megkezdtem, azt szeretem befejezni. Úgy gondolom, ez elég indok arra, hogy miért vállaltam a megmérettetést.
– Azt már megtudtuk, hogy mi az a két fő probléma, amelynek megoldását elsődlegesnek tartod megválasztásod esetén, ezen kívül mik a terveid még?
– Természetesen tennivaló van még bőven. Így például a térség közbiztonsága terén is, és szeretném befejezni azt a programsorozatot is, amit mint polgármester indítottam el lakóhelyemen.
– Búcsúzóul mit kívánjak?
– Kéz és lábtörést.
– Köszönöm a beszélgetést, számomra is tanulságos volt.
Horváth József
Választások – kampány
A Szerkesztőség közleménye
2006 a választások éve. A közélet és a politika érthetően élénkebb és aktívabb, mint más időkben. A Vörösvári Újság hasábjain általában csak a pártok közleményeiben jelenik meg politikai tartalom, a kampány idejére azonban kivételt teszünk. Közszolgálati újságként nem is dönthettünk volna másképp.
Januári számunkban már tapasztalhatták olvasóink (a Gulyás Dénessel készült interjúban) mindezt. Mostani számunkban is több olyan interjút, közleményt olvashatnak, amelyek részben vagy egészében politikai mondanivalót tartalmaznak. (A Közélet – Politika c. rovat írásait beérkezésük sorrendjében, szó szerint közöljük.) Örülünk annak, hogy ezen írások szerzői egytől egyig kulturáltan és higgadt érveléssel fejtik ki véleményüket a helyi és országos közélet történéseiről.
Ezt a higgadtságot és megfontoltságot várjuk el a pártoktól és jelöltektől márciusi számunkban is, amelyben minden listát és a 10-es számú választókerületben országgyűlési képviselő-jelöltet állító, helyi alapszervezettel rendelkező párt számára egy-egy oldalt biztosítunk arra, hogy jelöltjét bemutassa és választási programját kifejtse.
A „Választás 2006” című tervezett rovat írásait a pártok nevének ABC-rendjében közöljük.
Közszolgálati újságunkban a számukra biztosított 1-1 kampányoldalon kívül maximum 1/2 oldal fizetett hirdetést fogadunk el.
Nyugodt kampányt, tiszta választásokat, jó döntéseket kíván:
a Szerkesztőség
HIRDETMÉNY
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ELNÖKE
kitűzte
Az országgyűlési képviselők
2006. évi általános
választását
Az első forduló napja:
2006. április 9., vasárnap
A második forduló napja:
2006. Április 23., Vasárnap
A szavazás 6.00 órától
19.00 óráig tart.