9. oldal Vallás
XVI. Benedek pápa szentbeszéde
Lukács evangéliuma 10. fejezetének 25-37. szakaszáról
Az irgalmas szamaritánus
25 Egy törvénytudó felállt, hogy próbára tegye [Jézust]. „Mester – szólította meg –, mit tegyek, hogy eljussak az örök életre?” 26 [Jézus] Megkérdezte tőle: „Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod?” 27 Így válaszolt: „Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” 28 „Helyesen feleltél. Tégy így, és élni fogsz” – válaszolta neki. 29 De az igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: „Kit tekintsek felebarátomnak?” 30 Erre Jézus átvette a szót: „Egy ember Jeruzsálemből Jerikóba ment. Rablók kezébe került. Ezek kifosztották, véresre verték, és félholtan otthagyták. 31 Történetesen egy pap tartott lefelé az úton. Észrevette, de elment mellette. 32 Ugyanígy közeledett egy levita is. Látta, de továbbment. 33 Végül egy szamariainak is arra vitt az útja. Amikor meglátta, megesett rajta a szíve. 34 Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire és bekötözte, magát az embert pedig felültette teherhordó állatára, elvitte egy fogadóba és ápolta. 35 Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak ezzel a kéréssel: Viseld gondját, és ha többet költenél, visszatérve megadom neked. – 36 Mit gondolsz, e három közül ki volt az igazi felebarátja annak, aki a rablók kezébe került?” 37 „Aki irgalmas szívű volt iránta” – felelte. Jézus így folytatta: „Menj és tégy te is hasonlóképpen.”
Lukács evangéliuma 10. fejezet 25-37.
Jézus és a törvénytudó közti beszélgetés fölveti azt a mindannyiunkat érintő kérdést: Hogyan is éljek helyesen? Mit tegyek, hogy emberi életem sikeres legyen? Pénzt keresni és a hatalomhoz jutni ehhez kevés: ha mégoly gazdag is az ember, élete elfolyhat a voltaképpeni élet mellett, boldogtalanná teheti önmagát és másokat. Bírhat hatalommal, mégis többet árthat, mint amennyit használ. Hogyan lehet az emberséget megtanulni? Miben áll az?
A törvénytudó a kérdésben már megnevez egy feltételt, amelyről manapság rendszerint megfeledkezünk: hogy sikerüljön az evilági élet, mindig az örök élet felé kell tartanunk. Arra kell gondolnom, hogy Isten rámbízott egy feladatot, és egyszer majd számon kéri, mit kezdtem az életemmel. Ma sokan azt állítják, az örök élet tudata meggátolja az embert, hogy helyesen éljen ezen a világon. Ám épp az ellenkezője igaz: ha az isteni mércét, az örökkévalóság mércéjét szem elôl tévesztjük, valóban csak az egoizmus marad. Akkor ebbôl az életbôl mindenki annyit próbál kicsikarni magának, amennyit csak tud. A többi embert boldogsága ellenségének tekinti, mert azzal fenyegetik, hogy megkaparintanak tôle valamit; az életet az irigység és a mohóság uralja, és ez megmérgezi a világot. Ha ellenben úgy rendezzük be életünket, hogy megállhassunk Isten színe elôtt, akkor mások elôtt is felragyogtathatjuk Isten jóságát. Az elsô szempont tehát: ne magadért élj; élj Isten színe elôtt; élj úgy, hogy letekinthessen rád, és az örökkévalóságban majd szentjei társaságában lehess.
A törvénytudó kérdésében valójában tehát már a válasz is benne foglaltatik. Az igaz élet útja a következô: ,,Szeresd Uradat, Istenedet, teljes szívedbôl, teljes lelkedbôl, teljes erôdbôl és teljes elmédbôl, felebarátodat pedig, mint saját magadat.” (10,27) Az elsô tehát Isten jelenléte. Ha Istent kirekesztjük, csak az ellentmondások maradnak. Vagyis nemcsak elvben kell hinnünk Isten létezésében; életünk legvalóságosabb tényezôjének kell tekintenünk. Ahogyan az Írás is mondja, életünk valamennyi rétegébe be kell hatolnia, s azt ki kell töltenie: tudjon róla a szív és hagyja, hogy megérintse; a lélek, az akaraterô, és minden elhatározás, gondolat. Mindenütt legyen jelen, és a vele való elemi kapcsolatot a szeretet teremtse meg.
Ez olykor nem is olyan könnyű. Vannak emberek, akiket többféle betegség és fogyatékosság sújt. Másoknak meg a szegénység nehezíti meg az életét. Megint mások épp azokat veszítik el, akiknek szeretetétôl egész életük függ. És még hányfajta szerencsétlenség létezik! Fennáll tehát annak a veszélye, hogy az ember elkeseredik, és azt mondja: Isten nem lehet olyan nagyon jó, különben nem bánna így velem. Ha szeretne, másként teremtett volna meg, más tulajdonságokat, más életkörülményeket adott volna.
Az efféle háborgás nagyon is érthetô – olykor úgyszólván lehetetlen egyetérteni Istennel. Ám aki a lázadók közé áll, megmérgezi az életét. A ,,nem” kimondásának mérge, az Isten és a világ ellen táplált harag belülrôl emészti fel. Isten viszont megkívánja, hogy bizonyos mértékig elôlegezzük meg neki a bizalmat. Azt mondja: tudom, most nem értesz meg. Mégis bízz bennem; hidd el, hogy jó vagyok, és merj ebbôl a bizalomból élni. Akkor majd észreveszed, hogy szenvedéseid mögött, életed nehézségei mögött szeretet rejlik. Akkor felismered, hogy épp így tettem jót veled. Sok nagy ember és szent példája mutatja, hogy vállalva ezt a bizalmat, a legnagyobb sötétség közepette találta meg az igaz boldogságot – maga és mások számára.
A boldog élethez tehát hozzátartozik az Istennel való belsô egyetértés. Minden egyéb viszony csak akkor lehet helyes, ha létezik ez az elemi kapcsolat. Ezért lényeges, hogy fiatalkorunktól kezdve egy életen át begyakoroljuk az együttgondolkodást, együttérzést, együttakarást Istennel, hogy mindez szeretetté váljon, a szeretet pedig életünk alapkövévé. Ha így cselekszünk, akkor a felebaráti szeretet a legtermészetesebb lesz számunkra. Ha ugyanis életem alapja a szeretet, akkor felebarátom iránt, akivel Isten összehozott, megint csak ugyanazt az igent, bizalmat, egyetértést és szeretetet érezhetem.
A felebaráti szeretet leírására a Szentírás egy igen bölcs és mélyértelmű fordulatot használ: ,,Úgy szeresd, mint önmagadat”. Nem valamiféle kalandos és hamis hôsiességet vár el. Nem mondja: tagadd meg önmagad, és csakis másokért élj; tartsd kevesebbre magadat, stb. Nem, a Szentírás azt mondja: mint önmagadat. Nem többet és nem kevesebbet. A magával elégedetlen ember nem lesz igazán jó a másikkal szemben. Aki magát nem fogadja el, a másikon is megbotránkozik. A valódi szeretet igazságos: úgy irányít, hogy önmagunkat mint Krisztus testének egyik tagját szeressük. Magunkat éppúgy, ahogyan másokat; meg kell szabadulnunk attól a hamis, velünk született szemlélettôl, hogy az egész világ körülöttünk forog.
A hitben midnyájunknak egyfajta kopernikuszi fordulatot kell megélnünk. Kopernikusz fedezte föl, hogy nem a Nap kering a Föld körül, hanem a Föld és a többi bolygó a Nap körül. Eleinte mindannyian kicsiny Földnek hisszük magunkat, s minden Napnak körülöttünk kell forognia. A szeretet megtanít rá, hogy eloszlassuk ezt a tévedést, és testvériesen minden embertársunkkal együtt belépjünk a szeretet körtáncába, amely egyetlen pont, Isten körül mozog. Csak akkor lehetséges ez a ,,szeresd mint önmagadat”, ha létezik Isten, ha Ô az életem középpontja. Ha valóban létezik Isten, ha életem központja lett, akkor eljuthatok a szeretet e belsô szabadságához.
|
| Adam Elsheimer: Irgalmas szamaritánus |
Az Evangélium törvénytudója elméletben mindezzel tisztában volt. Miért kérdezi hát az Urat? Az Evangélium azt mondja, hogy próbára akarta tenni, vagyis alighanem zavarba akarta hozni. A második kérdése viszont elárulja, hogy lelke mélyén nem volt igazán elégedett azzal, ahogyan az ô életében elmélet és gyakorlat viszonyult egymáshoz. Jézus korában ugyanis heves vita folyt a felebaráti szeretet helyes gyakorlásáról. Az ember nyilván szaván akarta fogni Jézust, hogy csökkentse sokak iránta táplált rokonszenvét. Erre ment ki a játék, hiszen az elvi válaszok amúgy sem lehettek kétségesek. Példabeszédében Jézus kora Izraelének ismert vitájára válaszol.
Ott volt mindenek elôtt az Isten országáért fellépô militáns harcosok, a szikáriusok csoportja, akik a galileai Júdás körül gyülekeztek. Olyan gerillák voltak, akik Isten országát kisebb fegyveres harcokkal igyekeztek létrehozni. Nem kizárt, hogy a rablók, akik azt a férfit a Jeruzsálem és Jerikó közti úton kifosztották, efféle szikáriusok voltak. Számukra az erôszak a szeretet eszköze volt az eljövendô birodalom megalapítása érdekében. Voltak aztán vallási fanatikusok, a zelóták, ôk minden eszközzel – akár erôszak árán is – szorgalmazták a tiszta vallás helyreállítását. Ezeknek a csoportoknak közös vonása, hogy a szeretetet teljes egészében beleépítették a rendszerükbe. A szeretet szerintük nem más, mint addig változtatni a világon, amíg Isten országa nem lesz belôle. Szívükben ezt a célt melengetve esetleg leüthettek másokat, vagy legalábbis elmehettek mellettük, otthagyhatták ôket. A szamaritánusnak nincsenek elméletei. Neki a szíve mondja meg, mi a szeretet: itt és most segíteni a rászorulóknak, ahogyan csak tudok. Úgy tenni vele, mintha magammal tenném. Szeretni, mint önmagamat.
Így hát Jézus az elméletek vitájára igen gyakorlatias választ ad: a felebaráti szeretet legyen valóban a hozzánk legközelebb állók iránti szeretet. Lényege éppen az, hogy a jóságot nem a jövôbe tolom, hanem a közvetlen közelben gyakorlom, teszem a tôlem telhetôt. Sem az erôszak, sem a közömbösség nem lehet a szeretet eszköze. A szeretetben nem lakozhat félelem: a pap és a levita elméletektôl függetlenül talán egyszerűen csak félt, hogy ugyanez vele is megtörténhet, ezért amilyen gyorsan csak lehet, elhagyta ezt a kísérteties vidéket. A példabeszéd arra tanít, hogy nem a nagy elméletek mentenek meg minket, hanem a közeledésre való bátorság, a szív szavát, az Isten szavát követô alázat.
A példabeszéd erre céloz: tartsuk éberen szívünket, hogy meglássuk, hol szorulnak rá a szeretetünkre. Gyakran csak beszélünk a felebaráti szeretetrôl, közben meg nem egyszer ,,marjuk és rágjuk egymást” (Gal 5,15). Folyton a szeretetrôl vitázunk, s közben képtelenek lettünk a közelünkben történtek és a hozzánk legközelebb állók szükségleteinek érzékelésére. Kérjük az Urat, ébressze fel szívünket, hogy újra lásson. Mert csak így érthetjük meg, mit jelent: ,,szeresd felebarátodat''.
Az írás Joseph Ratzinger: Krisztusra tekintve c. művében olvasható.
A könyv a Vigília Kiadó gondozásában jelent meg 1993-ban.
Dr. Bókai Bátor két anagrammája
Második János Pál
M esszire látott Ő térben és időben,
Á radó szeretet volt mindig lelkében,
S ebeket gyógyított lelkekben-szívekben,
O rszág-világ sorsát hordozta szívében.
D erű áradt mindig, ahol csak megjelent,
I gazságos békét, belátást hirdetett,
K egyetlen korban lett Jézus helytartója,
J óságos és okos: „népek tanítója”.
Á ldásos élete örök példát mutat,
N agy lelkierővel járt be életutat,
O rszágok és népek gondjait felvállalta,
S zívből fakadóan jó tanácsát adta.
P ogányok és hívők egyaránt tisztelték,
Á llamfők Rómában sorban felkeresték,
L elkét az angyalok a mennyekbe vitték.
Tizenhatodik Benedek
T eológust kaptunk egyházunk fejének,
I sten szólította Szent Péter székébe,
Z engő harang szava adta tudtul nekünk,
E rős lelkű pásztor, van már kit követnünk.
N em tér le az útról, amin elődje járt,
H osszú ideig titkáraként szolgált,
A z egyház hajóján, viharos tengeren
T udhatjuk a kormányt már biztos kezekben.
O rszágfők és népek legfőbb tanítója,
D ogmák és hagyomány szilárd megtartója,
I stenünk Fiának földi helytartója,
K eresztény lelkület szelíd hordozója.
B ölcsen választotta a Benedek nevet,
E lkötelezetten földi békét hirdet,
N emzetek és népek, kövessétek szavát,
E löljárótokat, világ tanítóját!
D úló háborúkat szüntessen meg szava!
E lhozza a békét, azért száll sok ima
K eresztény ajkakról mennyek országába.
(Benedicus = jót mondó)
„... a másik ember segítése életünk tartozéka...”
Labbant Lajos esperes-plébános a Szent Család templom építéséről
„… a szentlélek élteti ma is egyházunkat. Az Ő buzdítását követve indítottuk el az új templom építését. A szabadságligeti házakban is Isten népének, a katolikus egyháznak tagjai laknak. Legyen elérhető számukra is Isten üzenete. Ezért építünk. Az Úr mondja: Amiként az eső megöntözi a földet, hogy termést hozzon, éppen úgy az Isten igéje, amely a templomban hangzik el, olyanná alakítja az embert, hogy élete értelmes és hasznos legyen. A legkülönbözőbb hatások érnek minket a napnak minden órájában, de sajnálatosan ritka az olyan, amely életünknek értelmet ad. Ezek hiánya idézi elő a belső ürességet. Ez pedig előkészítője az ösztönök, a szenvedélyek eluralkodásának. Ezek magukkal hozzák a felelőtlenséget. Az ebből következő pusztulás az egyéni és közösségi élet kísérője lesz.
Templomot építünk tehát, hogy az ott hirdetett ige, Jézus Krisztus tanítása által a nemes emberi tulajdonságok fejlődjenek ki a szentmiséken és egyéb összejöveteleken résztvevő keresztény testvéreinkben. Az evangélium igazságát akarjuk ismertetni, hogy az igazságosság, a mások megbecsülése és a másik ember segítése életünk tartozéka legyen. Segíteni akarjuk a gyengéket, hogy a keresztény önfegyelem gyakorlatai által megszabaduljanak szenvedélyeiktől, hogy a maguk és szeretteik örömére éljenek tovább.”
(Pilisvörösvár Ma, 1991. július)
