18. oldal Tudomány
A láthatótól a láthatatlanig
A grafológia kulcs a lélek kapujához
„Ilyen az ember. Egyedüli példány.
Nem élt belőle több és most sem él,
S mint fán se nő egyforma két levél,
A nagy időn se lesz hozzá hasonló.”
(Kosztolányi Dezső)
Mióta az ember észrevette, hogy ujjával, vagy a fadarabra kent anyaggal nyomot tud hagyni a barlang falán, azóta meg is tette azt, minden vonalat átengedve lelke szűrőjén és így saját egyéni és ugyanúgy soha meg nem ismételhető nyomait a következő korokra hagyta.
„Az írás az emberiség emlékezete”, mert akár megfejtették a jeleket, akár még megfejtésre vár, mindenképpen információkat hordoz és az író ember gondolatainak tükre, akkor is, ha papiruszon vagy agyagtáblákon üzentek a mának.
A mai grafológiai vizsgálatok és értelmezések mindig azon alapulnak, hogy valakinek az írása mennyiben és milyen irányban tér el a tanult formától, vagyis mennyire tudott egyéni vonásokat hozzátenni, mennyire vált személyére jellemzővé az írása. Hányszor hallhattuk, sőt mondtuk is azt, hogy „Megismerem az írását…” vagy: „Hiszen ez az ő írása…” A kijelentés önmagáért beszél, mert ezzel az egyik alapvető vonását fedezzük fel a grafológiának: vagyis írásunk személyiségünk lenyomata és még egy többletet is hordoz, azaz képes kifejezni pillanatnyi érzelmeinket is, melyek a betűvetés pillanatában lelkünkben voltak. Így válik a láthatatlan láthatóvá kezünk által a papíron.
Már az i. u. első században voltak, akik öszszefüggést találtak az ember és írása között, és ahogy közeledünk napjainkhoz, a felismerések halmaza nőtt ki e termékeny talajból. Mióta ezt a kapcsolatot néhány jó szemű és a belső rezdülésekre figyelő ember észrevette, úgy váltak a megfigyelések egyre pontosabbá, konkrétabbá és megismételhetővé.
A grafológiából a századok poros országútján így lett tudomány és az út mellett, mint világító lámpások álltak azok az emberek, akik elméjük fényével mindig többet és többet mutattak meg ebből a ma emberének.
Írásomnak nem grafológiatörténeti célja van, csak szeretném azt kifejezni, hogy milyen hoszszú idő és út vezetett az első felismerésektől a jelen elismert és tudománnyá vált tanaiig.
Mára már iskolák jöttek létre, ahol megtanulható. Ezek aziskolák, nem a ma divatos, egy-két hétvégén lebonyolódó, ismeretterjesztő tanfolyamok. Az igazi tudás átadása évekbe telik, mialatt elsajátítja a lélek nyelvét az erre vállalkozó.
Fontos szempont az alkalmasság is, mert pusztán a kíváncsiság soha nem vezetheti azt, aki tükröt tart a másik ember elé. Csak az objektivitás az, ami a tisztaságát és a megismételhetőségét adja egy íráselemzésnek.
A múlt század hetvenes éveiben az ún. „kávéházi grafológusok” névtelenül, de legalább létükkel ébren tartották az érdeklődést az emberekben, amikor még nem került a méltó helyére ez a tudomány.
Felmerülhet a kérdés a kedves olvasóban, hogy melyek azok az alapok, összetevők, amelyek az írás egészét kialakítják? Az emberre, mint a fejlődés, az evolúció csúcsteljesítményére jellemző, hogy ami a központi idegrendszerrel kapcsolatos, azt többnyire a gének határozzák meg. A gének „megnyilvánulásai” mindig hosszú folyamatok és ezeket a megnyilvánulásokat a külső tényezők – a tanulás, a szülői példa, a barátok viselkedés mintái – mind képesek nagyon erősen befolyásolni.
A kézírásunk erre azért a legjobb példa, mert a génjeink üzenete és a tanult hatások egyszerre jelennek meg abban a pillanatban, ahogyan tollunk elindul a papíron. Egyben automatikus, mindennapi cselekedetünk is, ezért nem kell rá különösebben készülnünk, semmilyen félelmet, szorongást nem okoz.
Mindezekből leszűrhető, hogy egy kézzel írott levelünk, vagy önéletrajzunk az adott idő hangulatát rögzíti, mint egy pillanatfelvétel.
Ahogyan tehát az író ember hangulata változik, úgy változik az írása is. Nagyon sok ember szájából hangzott el a kérdés gyakorlatom során: „Miért van az, hogy én mindig másképpen írok?” „Úgy változik az írásom!”
Ez egy határon belül természetes jelenség, mert mint írtam korábban, gondolataink mindig más-más érzelmeket indítanak el bennünk és ezek az érzelmek más-más jelekben, jelenségekben öltenek testet.
A lényegét tekintve nem változik írásunk, mert van néhány alapdolog, melyet erre a világra hozunk magunkkal génjeinkben. Ilyenek pld. a vonalminőség, a vonal vastagsága. Nagy, mindent felkavaró életminőség-változás szükséges ahhoz, hogy ez is módosuljon. Vannak olyan jelek, melyek már kora gyermekkorban, még a firkák időszakában jelzik, hogy a gyermek könnyeden illeszkedik-e a közösségbe, vagy nehezen kezelhetővé, több odafigyelést igénylővé válik majd.
Később, amikor már elszakad a gyermek a tanult betűktől, egyre több személyes vonás kerül kézírásába.
A családon belül is jól nyomon követhető, hogy mégis „Kire ütött ez a gyermek?!” Ugyanis az örökletes
|
| Kodály Zoltán kézírása 1958-ból |
– genetikus tényezők – csak egy részben befolyásolják a gyermek személyiségét, ehhez járul a szülői minta, a példa, melyet a gyermek vagy elutasít, vagy magáévá tesz és így fokozatosan beépíti viselkedésébe, majd karakterébe, ezután pedig megjelenik kézírásában.
Családok kézírásának vizsgálatakor megfigyelhető az „anyjalánya”, vagy az „apjafia” esetleg az „apjalánya” motívum.
Kosztolányi Dezső idézett költeményében az ember egyediségére mutat rá, arra a tényre, hogy minden megszületett és tudatára ébredt emberi lény egyszeri és megismételhetetlen ezen a földön. Így van ez akkor is, ha egypetéjű ikrek kézírását vizsgáljuk, akiknek élete azonos pontból indult, az életútjuk, a tapasztalataik különbözősége azonban személyiségüket mégis más-más módon építheti fel. Következésképpen kézírásuk sem lesz azonos, olykor még hasonló sem.
Sorsunk megélése legtökéletesebben a ránk jellemző viselkedési formák segítségével történhet. A magatartási mintánk tehát a tanult és a genetikus tulajdonságaink keveredésének eredménye.
Mindenkinek a jelleméből következő eszköztára nyújtja a legjobb lehetőséget sorsának eredményes és szerencsés beteljesítéséhez. Ehhez ad támaszt és ismereteket a grafológia, mint jellemfeltáró tudomány, mert meg tudja állapítani, hogy a vizsgált kézírás tulajdonosa a kapott lehetőségei szerint él-e, vagy tévúton haladva
– esetleg többször is – válságos helyzetekbe kerül.
Utasi Ilona
Most induló sorozatunk keretében kalandozásra hívjuk a Kedves Olvasót a grafológia világába. Végigjárjuk mindazokat a területeket, ahol ezt a tudományt a hétköznapi ember is eredményesen tudja használni a jobb megismerés, a lehetőségek, képességek feltárása érdekében. Ilyen területek pld. a pályaválasztás, a pályaalkalmasság (munkahelyváltáskor), munkatársak kiválasztása, párválasztás és végül, de nem utolsó sorban a személyiségkép, mely a felsoroltak alapjául szolgál. Lesz az ikrek kézírásáról és az időskori írásokról is szó, de megtudhatja az érdeklődő azt is, hogy mikor érdemes azt a bizonyos „kézzel írott” önéletrajzot megírni.
Önismeretünket és lelki fejlődésünket is elmélyíthetjük pld. egy grafológiai analízis vagy tanfolyam segítségével. Sorozatunk főcíme is arra utaló, hogy a szellemi – a láthatatlan és a fizikai lét – a látható közötti harmonikus kapcsolat megteremtése az emberi élet célja ezen a Földön.
