20. oldal Sport
Apja fia
Ifj. Wieszt János (Jankó) tehetséges autóversenyző. Képességeit mi sem bizonyítja jobban, mint a 2005-ben elért gokart bajnoki címe. A 11 éves fiatalember a kadet osztályban száguldozott a 80 köbcentiméteres 10 lóerős géppel. És nem is akárhogyan, hiszen a 8 verseny 16 futamán 4 első, 7 második, és 2 harmadik helyet szerzett. Ezek a kis masinák nagy sebességre képesek, Jankó a kecskeméti pályán például 78-80 km/órás átlagsebességgel repesztett végig.
Nem véletlenül dagad a keble édesapjának, a korábbi másodosztályú magyar rally bajnoknak, aki ma már elsősorban Jankó pályafutását egyengeti, de azért sosem lehet tudni alapon, magának is felkészített egy pompás rally Toyotát. Bátran mondhatom, Jani nyugodtan szerencsét próbálhatna a rally első osztályban is, mert jó néhány ismert versenyzőnek borsot törne az orra alá.
De maradjunk most Jankónál, aki 2006-ban nagy fegyvertényre készül. Ugyanis nem csak a jelenlegi 80 köbcentiméteres járgánnyal, hanem egy Rotax Junior géppel, egy 125 köbcentiméteres, 27 lóerős gokarttal is versenybe száll majd. Komoly terhelés ez, hiszen hétvégéken már most is 300-350 km-t vezet. Versenytempóban. Bajnokság előtti szerda este felkerekedik a család, és elmegy Máriapócsra, Kecskemétre, Ostffy-asszonyfára stb., ahol a viadalt megrendezik. Csütörtökön, pénteken, szombaton edzések, vasárnap szintén, majd versenyek. Kimerítő program, még egy felnőttnek is, nemhogy egy gyereknek. De Jankó bírja a strapát, az edzések között még focizni is van ereje.
Hiába, a sikereket nem adják ingyen. És e-mellett még az iskolában is helyt kell állnia. Hogy ez hogyan sikerül neki, azt a Vásár téri általános iskola tanárai tudnák részletesebben elmondani, de Jankó szerint nincs probléma. A testnevelést, a környezetismeretet és a történelmet például kifejezetten szereti és a többi tantárggyal is megbirkózik.
Valahogy úgy, mint az ellenfelekkel. Akik ellen 2004-ben vette fel először a küzdelmet. Az egész egy korábbi fővárosi gokart próbával kezdődött. Jankónak megtetszett a dolog, és a korábbi motoros szárnypróbálgatások után (már 4 évesen egy 50, később pedig egy 80 köbcentiméteres Yamahát nyergelt meg) belevágott. Az év elején még hatodik-hetedik helyezéseket szerzett, a végén azonban egy jobb géppel már előrébb jutott. 2005-ben pedig, nagy küzdelemben megszerezte a bajnoki aranyérmet.
A sikerben nagy szerepe van a családnak is. És a technikai háttérnek meg a szerelőnek, Kovács Istvánnak is, mert már ezeken a kis gépeken is nagy varázslatokat lehet csinálni. Szabályosakat persze, mert az ilyesmire nagyon ügyelnek. Kell is, mert nem lehet elrontani Jankó renoméját. Akiről ugyanis már a világhálón is cikket írtak, arra sok helyütt odafigyelnek.
Nos, ezt tesszük mi is, amikor ezt a kis írást közreadjuk. Jövőre pedig, több alkalommal is hírt adunk majd Jankó pályafutásáról. Elvégre apja fia, márpedig Jánosnak korábban komoly rajongótábora volt a rally közönség körében. Lehet, hogy előbb vagy utóbb, Jankó nevét is megtanulják majd?
Várhegyi Ferenc
Felemás félév
Ha a táblázatra nézünk, akár elégedettek is lehetnénk. A megyei másodosztályú labdarúgó bajnokságban Pilisvörösvár csapata a negyedik helyen áll. Kilenc pont a hátránya az éllovas Göddel, öt Pilisszentivánnal és egy pont Pomázzal szemben. Ahhoz képest, hogy az előző bajnokság második felében honnan indult az együttes ez nem rossz. De ha a terveket és a játékosállományt nézzük, akkor nem itt kellene tartaniuk. Ne feledjük, Wohl Zoltán edző, éppen a korábbi teljesítményük miatt hívott vissza néhány korábban is itt szereplő játékost.
– Sajnos elvesztettük a rangadókat, Pomáztól és Gödtől is itthon kaptunk ki. Különösen fájó, hogy egy gólos vereségeket szenvedtünk, úgy, hogy volt esélyünk a győzelemre – mondja Wohl Zoltán. – Pedig a játékosállományunk van olyan jó, mint a gödieké. De hiába, ha a csapat meghatározó játékosai közül jó néhányan nem edzettek annyit, mint kellett volna.
– Hogyan lehetséges ez?
– Vannak, akik vállalkozásba fogtak, ami leköti az idejüket. Ezt én megértem, de így hiába írok edzéstervet, ha éppen a kulcsjátékosok hiányoznak a foglalkozások jó részéről. Heti egy edzés nem elég ahhoz, hogy jól szerepeljünk a bajnokságban. Gyakran előfordult, hogy az első félidőben helyzetek tömkelegét hagytuk ki, a második félidőben pedig, gólt kaptunk. Elfáradtunk. Megint bebizonyosodott, hogy munka nélkül nincs eredmény. Amíg még tartott a lendület, jók voltunk, az első öt fordulóban veretlenül álltunk. Utána azonban jöttek a kudarcok. Mindenesetre megpróbálunk ezen változtatni. Egyénileg elbeszélgettem mindenkivel. Elmondtam, hogy aki nem tud heti három alkalommal edzeni, az tavasszal nem fog játszani. Január 17-én megkezdjük a téli alapozó munkát, majd meglátjuk, hányan jönnek el.
– Hol edzenek? Erre a pályára télen nem lehet rámenni.
– Valóban nem. Heti két alkalommal a pilisszentiváni műfüves pályán edzünk, egyszer pedig, a dorogi műfüves pályán dolgozunk. Lekötöttünk 10 edzőmérkőzést is, ezeket is műfüvön játsszuk le. Megmérkőzünk a maglódiakkal, a bagiakkal, valamint a BKV-Előre, és Piliscsaba csapatával is. Mindent meg kell tennünk a tavaszi jó szereplésért. Sajnos, a tavalyi 18 csapat helyett csak 14 játszik a bajnokságban, mert az MLSZ az eddigi két csoportból hármat csinált. Kevesebb mérkőzés, kevesebb hibalehetőség. Nekünk most már abban is kell bíznunk, hogy hozzánk hasonlóan a vetélytársak is megbotlanak. A megyei első osztályba a három csoportelső, illetve a legtöbb pontot gyűjtött második helyezett csapat jut fel. Jó lenne, legalább ez utóbbit megcsípnünk.
– Lesznek változások a keretben?
– Szeretnénk Solymárról leigazolni Kun Györgyöt, aki ballábas támadó középpályásként hasznos lehet. Hozzánk tart a III. kerület gólerős csatára Havrán Gergő is. Sajnos, kapusunknak, Jeszenszky Csabának az elhúzódó sérülése miatt kapust is kell igazolnunk. A kistarcsai Hell István a kiszemeltünk. Visszatér a Pénzügyőr csapatából a még ifjúsági korú kapus, Borka Ádám is. Hadd mondjam el, hogy a gondok ellenére három játékossal elégedett voltam. Papucsek Barna korát meghazudtolóan (17 éves) jól játszott, és jól teljesített Várkonyi Zoltán és Minarik Gábor is. A többiektől azonban többet vártam.
– Hogyan éli ezt meg?
– Nehezen. Vörösváron egyébként is olyan dolgozni, mintha az FTC-ben lennénk. Ha nyersz, minden rendben van, ha nem, senki vagy. Ki merem jelenteni, hogy ha nálunk Csank János lenne az edző, a játékosok mostani hozzáállásával ő sem lenne első. De ha rendesen dolgoznának, még edző nélkül is megnyerhetnék a bajnokságot. Éppen ez az én nagy szívfájdalmam. Mindegy, tavasszal újra nekivágunk. Mindenkinek meg kell értenie, hogy egy csapat beéréséhez munka és idő kell.
Várhegyi Ferenc
A kard útja
„Ha neked kardod van, nekem szablyám” – mondja egy régi magyar szólás. Ez azt jelenti, hogy az illető kész és képes eséllyel fölvenni a harcot. A kard, a szablya mindig is kivételes helyet foglalt el a háborúkban, harcművészetekben. Aki ezekkel a fegyverekkel jól bánt, azt megbecsülték. A kard köré idővel különböző eszmék, legendák is szövődtek. A kard hatalmi jelképpé vált, és ezt a szerepét napjainkig megtartotta. Művészetek tárgya és célja lett, kultikus eszközzé vált. A kard az évezredek során a létezésnek több különböző szintjén is beleszövődött az emberek életébe. Ezért kis túlzással talán azt is mondhatnám, hogy aki megírja a kard történelmét, az megírja az emberiség történelmét is.
Ebből a hatalmas témakörből most egy japán eredetű, karddal művelt harcművészetet szeretnék bemutatni. Mégpedig az iaidót, (ejtsd: jájdó), mert egy ideje már nálunk is űzhető ez a harcművészet. Szerda esténként a Művelődési Házban a Bujutsu-Kai Kenshin-Ryú Távol-Keleti Harcművészetek Egyesületének barna öves, vezéri rangban lévő tagja, Papp Erika tartja a foglalkozásokat.
Magyarországon több mint 500 főre tehető azok száma, akik ezt a harcművészetet gyakorolják. Az iaido klán rendszerben működik, amelynek a vezetője Szabó András 6 danos mester. Jelenleg 14 kenshin, azaz 3 dan fölött lévő mester dolgozik az országban. Az iaidóban 3 évenként tartanak dan vizsgákat, amelyre csak meghívás alapján mehetnek el az érintettek.
A Nagy Harcművészeti Lexikon (Libruna Kiadó, 2004) meghatározása szerint az iaido: „a (gyors) kardkihúzás művészete” – az eredeti iaijutsuból kifejlesztett koncentrációs iskola, amelyet ma Japánban a budo legnemesebb módszerének tartanak.
Az iaido történelmi hátterét a japán szamurájok, a rettenthetetlen harcososok adják. És a bölcseletét is, melynek a lényege az egyesület szerint „Egy ősi szamuráj család öröksége, mely célja és feladata a személyiség fejlesztése a harcművészet útján.”
– Az ember az igazi harcot nem másokkal, hanem önmagával vívja – mondja Papp Erika. – A kard csupán egy eszköz, amelynek a segítségével fejleszthetjük magunkat. Mi nem a kard előtt hajbókolunk, hanem az ember előtt tisztelgünk. Az iaido segít abban, hogy csökkenjen a túlzott egónk, és megtanuljuk, hogy az ember a közösséggel együtt tesz és ér el valamit. Érdekes, hogy a japán nyelvben nincs is olyan szó, hogy „én”. A japánok csak körülírni tudják ezt a fogalmat. Ennek a jelentőségén néha nem ártana nekünk is elgondolkodnunk.
– Mit tanul egy iaidós?
– Vannak kéztechnikáink, amelyek elsősorban ütő- és szabadulótechnikák. Használunk tonfát, nuncsakut és sej villát is. A karddal, a négy irányba történő nyolc alapvágást és ezek kombinációit tanuljuk és gyakoroljuk. A kard segít megmutatni a hibáinkat. Fontos, hogy ezekre mindenkinek magának kell rájönnie. Mi nem ítélünk, és nem bírálunk. A technikák gyakorlásával mindenki önmagát fejleszti. De nem csak a harci gyakorlatokkal foglalkozunk, hanem az írással is. Meghatározott időnként mindenkinek meg kell írnia a gondolatait egy-egy témáról. Egy tanítványnak ki kell írnia magából mindazt, ami abban a dologban foglalkoztatja. A témát ő választja meg, és ha a mestere engedélyezi, kidolgozhatja az írását. Ezeket az írásokat a mester összegyűjti, elolvassa – ha értékesnek találja, közlésre javasolja –, majd a megfelelő időben visszaadja.
A tanítvány az évek során így a saját írásain keresztül is lemérheti a fejlődését.
– Mi fejlődhet az iaido segítségével?
– Javul például az emberek periférikus látása. Tudatosabbak lesznek, megtanulnak kiállni önmagukért. Megtanulják, hogy feltétel nélkül fogadják el a társaikat, és hogy a viszonzás igénye nélkül megtegyenek dolgokat másokért és önmagukért. Aki az iaidóval foglalkozik, kiegyensúlyozottabbá válik, és a döntései természetesebbek lesznek.
– Az iaido a japán szamurájok hagyományain alapszik. Mi az, ami ebből hasznos lehet egy európai ember számára?
– Egy szamuráj régen a hűbérurának tartozott feltétlen hűséggel. Ma a család az első. Fontosnak tarjuk a felettesünknek járó tisztelet megadását, önmagunk fejlesztését és társaink elfogadását. Az iaido vallástól és nemtől független. Nálunk nincsenek dogmák, mindenkit befogadunk. „Úgy élj, hogy mindennap kész legyél a halálra.” Ez az egyik legfontosabb alapelvünk. Ez Európában éppen úgy helyénvaló, mint Japánban, vagy bárhol másutt a világon.
Nos, azt hiszem, hogy a karddal való kapcsolatunk is olyan téma, amelyen érdemes egy kicsit elgondolkodni. Én úgy látom, hogy a iaido az emberi középpontot keresi. Azt a középpontot, amelyben tisztaság, nyugalom és kiegyensúlyozottság van. A iaido is, csakúgy, mint a legtöbb harcművészet, egy lehetőséget kínál ennek a középpontnak az elérésére. Akinek szüksége van rá, rátalálhat erre az útra is.
Várhegyi Ferenc
