15. oldal Portré
Egy miniszter a „tévesztett úton”
Romsics Ignác történész tanulmánya Hóman Bálintról. I. rész
Hóman Bálint egykori kultuszminisztert 1946-ban életfogytig tartó fegyházra ítélték. Büntetésének letöltését a pesti Gyűjtőfogházban kezdte meg, majd 1949-től a váci fegyházban folytatta. A megpróbáltatásokat szervezete nehezen viselte. A jól megtermett férfi rövid idő alatt 60 kilóra fogyott. A Magyar Életrajzi Lexikon szerint 1953-ban, Bölöny József szerint 1951. június 2-án hunyt el. (Az utóbbi a valószínűbb.) Sírjának feltalálásával és újratemetésével Hóman Bálint megkapja azt a végtisztességet, amelyhez minden embernek joga van. Hogy politikai rehabilitálására sort lehet-e és kell-e keríteni, az még nyitott kérdés.*
Hóman Bálint 1885. december 29-én született Budapesten egy német eredetű, de már a század első felére elmagyarosodott középosztálybeli családból. Atyja, Hóman Ottó klasszika-filológus volt, aki egyetemi tanári állását 1885-ben a Budapest környéki tankerület főigazgatói posztjára, majd 1897-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium középiskolákkal foglalkozó ügyosztályának a vezetésére cserélte el.
|
| Hóman Bálint íróasztalánál |
Konzervatív értékrend
Az ifjú Bálint, aki nemcsak jól tanult, hanem kellemes társasági ember is volt, apja nyomdokaiba lépett. A budapesti Tudományegyetemen történeti stúdiumokat végzett. Bölcsészdoktori oklevelet 23 évesen Magyar városok az Árpádok korában című munkájával kapott.
Kiváló tanulmányi eredményei, elhivatottsága és a család társadalmi kapcsolatai révén zökkenőmentes pályakezdés és gyors előmenetel várt rá. Az Egyetemi Könyvtárban kezdett dolgozni, s már 1915-ben igazgatóvá nevezték ki. A következő évben, tehát 31 évesen a pesti egyetem magántanára lett. Ugyanebben az esztendőben jelent meg Magyar pénztörténet 1000-1325 című könyve, amely ma is a magyar numizmatika egyik alapmunkája.
Pályájának felfelé ívelését az első világháborút követő forradalmi és ellenforradalmi időszak sem akasztotta meg. A politikától távolságot tartó szaktudósi attitűd inkább előny, semmint hátrány volt a szakszerűségre oly sokat adó kultuszminiszter, gróf Klebelsberg Kuno szemében. Hómant 1922-ben az Országos Széchényi Könyvtár igazgatójává, 1923-ban pedig a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójává nevezték ki. A gyors előrehaladásban, persze más tényezők is segítették; a széles körű társadalmi kapcsolatok mellett nyilván az is sokat számított, hogy Hóman alapvetően ugyanannak a konzervatív értékrendnek, nemzeti elkötelezettségnek és történelmi elhivatottság-tudatnak a szellemében végezte tudománypolitikai feladatait, amelyben ugyancsak német származású minisztere vezette tárcáját. A kettejük konzervativizmusa közötti különbségek – a Klebelsberg felfogására jellemző liberális vonások például Hóman politikai krédójából teljesen hiányoztak – ekkor még nem mutatkoztak meg élesen.
A főigazgatói szék elfoglalásakor mondott beszédében Hóman azt hangsúlyozta, hogy „a Magyar Nemzeti Múzeum elsődlegesen nemzeti jellegű, tudományos intézmény”. Minden más ez után következik, így a múzeum népművelő és oktatói hivatása is. Vagyis mindenekelőtt tudományos műhelynek tekintette.
Az 1920-as években egymás után jelentette meg műveit a magyar középkorról. Maradandót elsősorban továbbra is pénz-, tágabban gazdaságtörténeti munkáival – például Károly Róbert gazdaságpolitikájáról írott értekezésével – alkotott. A hun-magyar rokonságról szóló tézisét viszont, mely szerint Álmos, Árpád és utódaik Attila egyenes ági leszármazottai lettek volna, nem osztja a mai történettudomány. Kutatómunkájával egyidejűleg Hóman oktatott is: az 1921-ben Pázmány Péterről elnevezett pesti egyetemen tanított középkori magyar történelmet. Beosztása 1922-től helyettes, 1925-től pedig nyilvános rendes tanár volt.
Magyar Történet
Az 1920-as évek végétől Hóman Bálint – Szekfű Gyulával együtt – a magyar történettudomány egyik vezető személyisége lett. 1928 és 1934 között írták meg a magyar történelem máig legteljesebb szintézisét, a Magyar Történetet. 1931-ben Hóman szerkesztésében jelent meg A magyar történetírás új útjai című kötet, amelyben a humán tudományok legjelesebb képviselői, Eckhart Ferenc, Gerevich Tibor, Mályusz Elemér, Szekfű Gyula stb. fejtették ki véleményüket szűkebb szakmájuk metodológiai kérdéseiről. Nem késett a hivatalos elismerés sem: 1929-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották, majd 1930-ban megkapta a Corvin-koszorút, a kor második legrangosabb kulturális kitüntetését.
A magyar történetírás új útjai elé írt átfogó, még ma is jó eligazítást nyújtó, historiográfiai jellegű bevezető tanulmányában Hóman a szellemtörténet hívének vallotta magát. Úgy vélte, hogy a „túlzásba vitt specializáció”, vagyis a XIX. századi pozitivista örökség továbbfejlesztése és a részletekben való elmerülés nem járható út, mert a szakma el fogja veszíteni kapcsolatát a „pezsgő élettel”. Ehelyett az egyes korok lényegét, az irányító „korszellemet”, vagyis a nagy tendenciákat kell megragadni és felmutatni. Érdekes, hogy Szekfű, aki nem tartotta magát szellemtörténésznek, sokkal jobban megfelelt e mércének, mint a nehézkesebben író és kevésbé koncepciózus Hóman.
Hóman történetírói ars poeticájának másik fontos eleme az volt, hogy megkülönböztesse a romantikus és az emberek hazafias érzelmeivel visszaélő „áltudományos”, illetve az igazság megismerésére való törekvéstől vezérelt „tudományos” történetírást. „A nemzeti történetírásnak – írta egy internacionalistának ugyan nem nevezhető korban – nem a nacionalizmus korszerű vagy elavult jelszavainak, gondolatszegény frazeológiájának a hangoztatása a feladata. [...] Az igazságtól a nemzetnek nincs mit tartania, holott az igazság elhallgatása, vezessen bár a hiúságnak hízelgő hamis illúziókhoz, egyértelmű a moralitás megtagadásával s az ezen nyugvó nemes eszmék elárulásával”. A Magyar Történet Hóman által írt első köteteit – különösen a Nagy Lajossal és a „magyar nagyhatalommal” foglalkozó fejezeteket – lapozgatva az a benyomásunk, hogy maga a szerző is csak részben felelt meg a fenti nemes célnak.
A kutatói, oktatói és intézményvezetői feladatok mellett Hóman közéleti szerepet is vállalt. Az 1920-as évek végén elnöke lett a Magyar Numizmatikai Társaságnak és a Magyar Néprajzi Társaságnak, majd rövidesen a Magyar Történelmi Társulat is elnökévé választotta. A sok cím, rang, állás és feladat ellenére Hóman Bálint 1932-ig elsősorban tudós és tanár maradt. Ekkor azonban sorsdöntő pályamódosítás következett be életében. Az újonnan kinevezett miniszterelnök, Gömbös Gyula, aki már korábbról jól ismerte, kabinetjébe hívta vallás- és közoktatásügyi miniszternek. Hóman engedett a csábításnak. Elfogadta a felkérést, amit Gömbös utódja, Darányi Kálmán is megújított, így 1938. május 14-éig, az Imrédy-kormány megalakulásáig maradt e poszton. Ezt követően néhány hónapos „szünet” következett, majd 1939. február 16-ától 1942. július 3-áig – a Teleki-, a Bárdossy- és a Kállay-kormányban – ismét ő irányította a kultusztárcát.
(Folytatjuk)
* Hóman Bálintot 2001 októberében temették újra Vácott. Romsics Ignác történész írásával szeretnénk hozzájárulni a róla kialakult kép árnyalásához és egykori díszpolgárunk erkölcsi rehabilitációjához – a szerk.
Ellenvélemény:
Magyary Ferenc véleménye az újratemetésről: http://hetilap.hetek.hu/index.php?cikk=34073
Romsics Ignác
történész
1951-ben született. Történészi pályafutását levéltárosként kezdte Kecskeméten. 1977-1985 között a MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa, 1986-1991 között a Magyarságkutató Intézet igazgatóhelyettese. 1991 óta az ELTÉ-n tanít, 1996 óta a történettudomány habilitált doktora, 1998 óta az Újkori Magyar Történeti Tanszék professzora. 1993-1998 között megszakításokkal az Indiana University (USA) Magyar Tanszékén volt vendégtanár. 2001-ben lett az MTA levelező tagja. Fő kutatási területe a 20. század magyar politikatörténete, különös tekintettel a két világháború közötti időszakra (Trianon, Horthy-korszak).
