ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

20. oldal Sport

Első osztály?

Valóban fölvetődhet a kérdés, vajon milyen osztályba tartozik jelenleg a vörösvári labdarúgás? Az elsőbe, vagy a másodikba?

Nos, a válasz nem egyértelmű. A mieink ugyan második helyen végeztek a megyei másodosztályú bajnokságban, és ezzel elvileg feljutottak a megyei első osztályba, de ez sajnos elég nyögvenyelősen sikerült. A legtöbb szurkoló és a vezetők véleménye szerint ennek a csapatnak toronymagasan meg kellett volna nyernie a bajnokságot. Ehhez képest a második hely kudarc, és Vörösvár csak azért mehet eggyel följebb, mert a győztes Pilisszentiván mellett több megyei első osztályú csapat sem vállalja az indulást. Már ha mehet, mert a sorok írásakor a megyei szövetség még nem tudja, honnan és milyen módon tölti fel a megyei első osztályt. Nemcsak az MLSZ körüli állandó botrányok, ez a helyzet is jól jellemzi a magyar labdarúgás állapotát. Heer Ferenc, a PLSE elnöke elmondta, a vörösvári klub ezért a megyei másodosztályba nevezett, de várják a szövetség kedvező döntését. Amennyiben megkapják a lehetőséget, elindulnak a megyei első osztályban. Ez azonban még a jövő zenéje, így maradjunk a most véget ért bajnokságnál. Amely a vártnál jóval nehezebben sikerült, és Heer István gazdasági igazgató nem is rejti véka alá rosszallását.

– Nem azt vártam a csapattól, hogy a végén izgulnunk kelljen! – szögezi le. A játékosállományt tekintve ez egy NB II-es együttes, amelynek simán meg kellett volna nyernie ezt a bajnokságot. Ehhez képest ősszel gyengén kezdtünk, és a tavaszi teljesítményünk is lehetett volna jobb. Kisnémedi ellen például 2-0-s vezetés után adtuk döntetlenre a mérkőzést. Vagy mit szóljak ahhoz, hogy az egyik legfontosabb rangadón az első számú kapusunk 10 perc után megsérült? Nem értem ezt a dolgot. Tény, hogy egyébként elég sok sérülés nehezítette a munkát, de a kötelező mérkőzéseket így is hoznunk kellett volna.

– Vannak-e olyan játékosok, akikkel még így is elégedett?

– Nagyon kellemes meglepetést okoztak a Papucsek testvérek, Barna és Gábor. Dicsérhetem Szabó Andrást is, akinek a hozzáállása, munkája példaértékű volt. Rajtuk kívül jár az elismerés Toma Zoltánnak is.

– Lesznek változások a játékos keretben?

– A csapat gerince megmarad – a játékosok kapnak még egy lehetőséget –, de szeretnénk néhány tehetséges fiatalt is beépíteni a csapatba. És az is lehet, hogy egy-két játékost igazolunk még. Ennek a gárdának stabil megyei első osztályú csapattá kell válnia. Ha ez nem sikerül, akkor viszont nincs értelme együtt tartani a társaságot. Akkor inkább a megyei másodosztályban játszunk, és teljes egészében a saját nevelésű játékosokra támaszkodunk. Akkor jöhetnek a jelenlegi serdülők és az ificsapatból néhány játékosa. Apropó, ifjúságiak. Harmadikok lettek a bajnokságban, de tőlük is többet vártam. A negyedik helyezett serdülő csapat viszont reményteljes társaság. Ha ilyen marad a hozzáállásuk, még sokra vihetik.

– Azért nemcsak ez az egy kellemes dolog történt az egyesület életében…

– Valóban nem, hiszen Pünkösdkor három gröbenzelli csapatot is vendégül láttunk. A bajnokság kezdete előtt pedig, mi játszunk náluk egy nemzetközi tornán. Ez egy évek óta jól működő kapcsolat. Óriási sikert aratott a nyári focitáborunk ötlete is. Július 24-től kezdve három héten át több mint 140 környékbeli és vörösvári gyerek vesz részt a táborunkban. Ez is mutatja, hogy a labdarúgás mennyire népszerű. A gyerekek napi két edzésen vesznek részt, tízórait, ebédet és uzsonnát kapnak és a Velencei-tóra is elvisszük őket fürdeni.

– A vörösvári önkormányzat pályázaton 6 millió Ft-ot nyert a sportpálya felújítására. Az ehhez még szükséges kiegészítésekkel, milyen fejlesztéseket hajtanak végre?

– Nagy álmunk válik valóra, mert az öltöző teljes felújítását el tudjuk végezni. A vizesblokk állapota jó, azt már korábban megcsináltuk, így ahhoz nem kell hozzányúlnunk. De az ős öreg villamos hálózatot és a nyílászárókat kicseréljük, és az épület külső hőszigetelést is kap. Nem maradhat el a festés-mázolás sem. Végre egy olyan öltözőnk lesz, amellyel már nem kell szégyenkeznünk. Jó hír, hogy végre megszüntetjük a mocsárvilágot, a focipályát körbeölelő salakpályán. Az egész futópályát felújítjuk, vízelvezetéssel látjuk el. Mostantól már lesz hol fogadnunk a futni vágyókat is. S végre lebonthatjuk a sportpálya körüli régi, düledező téglakerítést is. Tujákkal sűrűn beültetett drótkerítést húzunk a helyére. Mire elindul a 2006-2007-es bajnokság, mindennel elkészülünk majd.

Várhegyi Ferenc

 

A 2005/2006-os kézilabda bajnokság végeredménye

Nagyításhoz kattintson a képre!

 

Vörösvári Európa-bajnok!
Fazekas Krisztina a dobogó legtetején a kajak-kenu EB-n

Fazekas Krisztina történelmi tettet hajtott végre. Ő az első vörösvári sportoló, aki Európa bajnokságot nyert! Az MTK-ban evező kajakos hölgy a júliusi csehországi EB-n lett első az 500 méteres négyes tagjaként. A Paksy Tímea, Kovács Katalin, Janics Natasa, Fazekas Krisztina összeállítású négyes a nagy rivális német egységet több mint fél hajóhosszal verte meg.

Nagyításhoz kattintson a képre!
Fazekas Krisztina a szolnoki válogatón

Jelen pillanatban ez a csapat verhetetlennek tűnik. Kovács Katalin és Janics Natasa klasszisát nem kell külön kiemelni, Paksy és Fazekas pedig, méltó társaik. Krisztina például 2006 első válogatóversenyén, Szolnokon, 500 és 1000 méteren egyesben is első lett. És az 500-on győztes négyesben is remekül evezett. Jól szerepelt a második válogatón, Szegeden is, ahol egyéniben két harmadik helyezést ért el, négyesben pedig, újra győzött.

Nem csoda, hogy helyet kapott az EB csapatban is. Ahol aranylány lett, ami megalapozhatja a következő időszak sikereit is. Persze Fábiánné, Rozsnyói Katalin mesteredzőnél senkinek sincs bérelt helye. De, azért az jelzésértékű, hogy idén újra foglalkozik Krisztinával, annak ellenére, hogy Fazekas nem az ő egyesületének tagja. Kati néni egyébként a sikeres EB után csak annyit mondott a lányoknak, hogy jók voltak. Majd hozzátette, hogy senki se érezze magát biztonságban, merthogy ő továbbra is az edzéseken látottak alapján fogja összeállítani az egységeket. Márpedig az a csapat, amelyet ő összerak, valószínűleg első idehaza, így Angyal Zoltán szövetségi kapitány sem nagyon nyúl bele az összeállításba.

Ez azt jelenti, hogy Fazekas Krisztina minden bizonnyal aranyesélyes az augusztusi szegedi világbajnokságon is! Ő legalábbis mindent megtesz érte, hogy biztos helye legyen a négyesben. Az Eb győzelem után sincs megállás, kemény edzésekkel készül a VB-re.

– Kati néni nagyon sokat követel tőlem, de úgy érzem, hogy ennek megvan a gyümölcse. Idén ugyan elsősorban egyesre készültem, de ő úgy döntött, hogy betesz a négyesbe is. Ennek roppantul örültem, mert nagyon szeretek csapatban evezni. Az EB-n is bíztam magunkban, nem izgultam a döntő előtt. Hittem az elvégzett munkában és a társaimban.

– Hogy érezted magad a dobogó tetején?

– Nagyon boldog voltam, ilyet korábban még nem is éreztem. Talán azért, mert rengeteget küzdöttem ezért a győzelemért. A döntőben is jól ment az evezés, noha a győzelem után megállapítottuk a lányokkal, hogy tudunk még ennél is jobban menni.

– Minek köszönhető, hogy idén újra nagyon jó formában vagy?

– Másként edzek, mint korábban. Kati néninél koncentráltabb munkát végzek. Kevesebbet evezek, de azt annál intenzívebben. Úgy érzem, technikailag is fejlődtem. Nagyon jó erőben vagyok, pedig tavasszal aggódtam, hogy lesz egy kis visszaesésem. De szerencsére bírom a terhelést, minden rendben van. Délelőttönként egyébként általában résztávokat, 40 másodperces, egyperces, kétperces iramokat megyünk, teljes erőbedobással. Délutánonként általában futunk, vagy a kondicionálóteremben erősítünk. Az edzésmunka persze attól is függ, hogy felkészülési, vagy formába hozási időszakban vagyunk-e.

– Milyen eredményt vársz a szegedi világbajnokságon?

– Remélem, aranyérmet nyerek a négyessel. Nagyon szeretném meghálálni a szurkolók és a támogatóim, a Kemabo Kft. valamint a Vartex Rt. bizalmát is. Szeretnék örömet szerezni a városnak is, hiszen tavaly a vörösvári önkormányzat is támogatott, és az ő segítségükkel jutottam el a jelenlegi szponzoraimhoz is.

– Egy esetleges újabb négyesben elért arany, azt jelentené, hogy a jövőben az egyest feladnád a négyes kedvéért?

– Nem, készülök az egyesre is, de Janics Natasa, Kovács Katalin és Benedek Dalma nagyon erős ellenfelek. És azért azt ne feledjük, hogy nemcsak az egyes, az 500 négyes is olimpiai szám…

Bizony, hogy az. És milyen szép volna, ha egy vörösvári olimpiai bajnokot ünnepelhetnénk… Most viszont nagyon örülnénk egy VB aranynak is. Egy éve megírtam már, igazán akkor lehetünk részesei Fazekas Krisztina sikereinek, ha mi is teszünk érte valamit. Tavaly az önkormányzat, és személyesen Bruckner Katalin sokat segített Krisztinának. A város által nyújtott segítség példaértékű volt. Talán érdemes volna jövőre újra megvizsgálni a lehetőségeket.

Egyébként úgy hallottam, vannak vörös-váriak, akik külön busszal mennek drukkolni Szegedre. A világbajnokságot augusztus 17-20-a között rendezik meg a matyéri pályán. Ott és idehaza is szoríthatunk egy vörösvári lány sikeréért.

Várhegyi Ferenc

Wutman-előny

Félidőnél tart a Pilisvörösvári Szabadidősport Egyesület által szervezett 2006-os kispályás labdarúgó bajnokság. Az első félévben a korábbiakhoz hasonlóan zömében jó színvonalú összecsapások zajlottak, és megint láthattunk néhány kiemelkedő teljesítményt. Például a korábbi gólkirálytól, Kovács Istvántól, aki pillanatnyilag a legeredményesebb góllövő.

A tavaszi elsőségért a Gilde, a Szamba, a Kon-Trans és a Wutman csapatai küzdöttek a legnagyobb eséllyel. Közülük végül a Wutman volt a legeredményesebb, a Kon-Trans előtt két pont előnnyel az élről várják a folytatást. Mögöttük három-három pont hátránnyal a Szamba és a Gilde együttese végzett. Ez utóbbi két együttes az eredeti időpont utáni halasztás miatt egy 0-0-s, nulla pontos eredményt is elkönyvelhet. Az utolsó helyezett Foci Mágusok csapata az egyik találkozóra nem állt ki, így pontlevonásban részesült.

Sajnálatos módon előfordult néhány súlyos sérülés is. A Kon-Trans játékosa, Elsand György immár második súlyos keresztszalag szakadása miatt a továbbiakban fel kell, hogy hagyjon a játékkal. Béldeki Gergely pedig, egy ütközés után olyan szerencsétlenül ért földet, hogy nyílt csonttörést szenvedett. Ő azonban a felépülése után újra pályára léphet majd.

Az őszi idény első fordulója augusztus 26-án lesz. A sérülteknek mielőbbi gyógyulást, a csapatoknak jó pihenést és izgalmas, élvezetes folytatást kívánunk.

Várhegyi Ferenc

 

 

ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE