4. oldal Önkormányzati hírek
Álljunk meg egy szóra
Grószné Krupp Erzsébet polgármesterrel
Útra-való
Szokásos havi interjúnkban ezúttal a városban folyó útépítésekről és útjavításokról, az ezzel kapcsolatos műszaki problémákról és a megoldás lehetőségeiről kérdeztük a polgármester asszonyt.
– „Dübörög a propaganda” – írja a város honlapjának fórumában egy névtelenségbe burkolózó „odamondogató”, aki felháborodik a polgármester örömén, hogy egyre több szép, kövezett utcánk lesz. Aztán persze minden rosszat és butaságot összehord az útépítésekkel kapcsolatban, és mindenkit megvádol. Egy helyi polgár által Önnel folytatott beszélgetésben hallottam egy ezzel merőben ellentétes – szintén erősen elfogult kijelentést –, miszerint „Vörösvár az egyetlen város Magyarországon, ahol minden utca le van burkolva”. Míg az első nyilvánvalóan politikai indíttatású vélemény, a másik egy városára büszke ember érzelmileg túlfűtött kijelentése. Nekem ez szimpatikus. Ugyanaz az elfogultság érződik ki belőle, mintha valaki egy focicsapatnak drukkolna: „Hajrá, Vörösvár!” Polgármester asszony, mi a véleménye ezekről a kijelentésekről?
– Tisztelem mindenkinek a véleményét, és elfogadom a kritikákat, de most azt kell mondanom, talán egy kicsit félrehall a fórumos névtelen: nem a propaganda dübörög, hanem az útépítő gépek. Ez alatt is, amíg itt beszélgetünk, több utcában is dolgoznak a munkások: viacolort raknak vagy aszfaltoznak. Az persze még a belterületre sem igaz, hogy minden utca le van burkolva a városban, de közel járunk hozzá. Egyébként, ha már az elfogultságról szó esett, mi tagadás, én is elfogult vagyok a városom iránt. És ameddig élek, az is maradok…
– Konkrétan mely utcákban folynak munkálatok, és hol készült már el a burkolat?
– A Karátsonyi-ligetben a Bocskai, Hunyadi, Szondi, Dobó és Dugonics utca még hiányzó szakaszai is viacolor vagy aszfalt burkolatot kaptak, itt a munkálatok befejeződtek. Néhány évvel ezelőtt csak álmodni tudtak a ligeti lakók arról, hogy egyszer járható utcáik lesznek, s íme most a Karátsonyi-liget teljes területét – a közlekedési szempontból kisebb jelentőségű szélső Tél utcát kivéve – szilárd utakon lehet megközelíteni. Ez a városrész is felzárkózott a városhoz. A Ligeten kívül is befejeztük már több utca kövezését, így a Fürdő utcát és Fürdő közt, a Solymári utca folytatását a játszótér mellett és a Lőcsei utca utolsó szakaszát, a Lőcsei park mellett. Mire ez az interjú megjelenik, vélhetően átadják az építők a Vágóhíd közt, az Iskolakert utcát, a Határ utcát, a Muskátli közt és a Liliom közt. Nemrégiben kezdték el a Semmelweis közben, a Remetei utcában, a Régitemető utcában, a Horgász sor két szakaszán és a Szent-iváni utcában a munkálatokat.
– Melyek azok az utcák, amelyek még hátra vannak?
– Ami még ezután következik: a Postakert utca, az Iflinger köz, a Dózsa köz, a Várkert utca és az Őrhegy utca folytatása. A Képviselő-testület egy friss döntése, hogy a Babilon előtti teret is lekövezzük, a Kálvária utca felső részének útépítésére szánt összegből, itt ugyanis először szennyvízcsatorna fog épülni. A Képviselő-testület alapelve, hogy egy utcát csak akkor látunk el szilárd útburkolattal, ha ott már minden közmű megépült. Ez az elv most is érvényesült.
– Megtörténtek-e már mindenütt az útfelújítások a városban?
– Nyolc utca újraszőnyegezését kezdtük meg, miután nagyon kedvező – 50 %-os – állami támogatást nyertünk a munkálatok elvégzésére. Az utcák a következők: Ősz, Puskin, Petőfi, Eperjes, Akácfa, Ady, Vágóhíd. Mindenütt végeztek már az építők a kivitelezéssel, kivéve az Eperjes utca alsó részét, mivel a szakemberek szerint itt az útburkolat még megfelelő állapotban van, és nem igényel új aszfaltszőnyeget. E helyett a Városháza előtti parkoló újraaszfaltozása mellett döntöttünk.
– Más, régebben elkészült utcákban is látni munkálatokat, így például a Szent Erzsébet utcában…
– Itt garanciális javítások folynak, amelyek elvégzése a korábbi kivitelező kötelessége. Másutt is felszólítottuk a kivitelezőket a közösen felvett hibajegyzék alapján a garanciális javítások elvégzésére. A legtöbb problémát egy új útnál a megfelelő tömörítés hiánya okozza. Így például gyakori hiba, hogy a csatornafedelek mellett megsüllyed az út.
– Olyan utcákban is lehetnek gondok, amelyekre már nincs garancia. Így például a Tó utca elején is nehezíti a közlekedést – szintén a csatornafedél mellett – a megsüllyedt aszfalt. A lakók sürgetik a gödör kijavítását.
– Be kell látnunk, hogy a kátyúzásokra, kisebb úthibák kijavítására ezentúl több figyelmet kell fordítanunk, annál is inkább mivel leburkolt utcáink hossza talán már a 80 kilométert is elérte. Sajnos a kisebb javításokra, útkátyúzásra nehéz kivitelezőt találni. Sokkal nehezebb, mint útépítésre. Keressük a megoldást erre vonatkozóan. Egy aszfaltút kátyúzással való felújítása egyébként a tapasztalatok szerint nagyon rövid időre szóló megoldást jelent. Ezért is örültünk annak, hogy az előbb említett nyolc utcában új aszfaltréteget tudtunk teríteni.
– Sok gondot okoznak e tekintetben az elöregedett közművek…
– Olyannyira, hogy például a Régitemető utcában rövid időn belül több csőrepedés is történt. Ezért arra kértük a Vízműveket, hogy cserélje ki az utca lekövezése előtt az idejét kiszolgált vízvezetéket. Nagyon örülök annak, hogy városunkban egyre nő a viacoloros utak aránya. Ez szintén egy fontos képviselő-testületi döntésnek köszönhető. A térkővel rakott utakat sokkal könnyebb kijavítani, helyreállítani.
– Hol lehet bejelenteni a kátyúkat, úthibákat?
– Telefonon a Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztályán, illetve az Ügyfélszolgálaton hibabejelentő lap kitöltésével.
– Egy köztiszteletben álló közéleti személyiség temetésén nemrégiben sok vörösvári polgár meggyőződhetett arról, hogy elkészültek az építők az új temetőrész viacolor útjaival. Nagyon jó lenne a régi temetőrészben is lekövezni az utakat. Lát erre esélyt a közeljövőben?
– Minden erőnkkel azon leszünk, hogy jövőre folytatódjék a köztemetőben az utak kiépítése. Ez a képviselő-testület nagyon sokat tett azért, hogy méltó kegyeleti körülmények között látogathassák a vörösvári polgárok elhunyt szeretteik sírjait. Fontos feladat lesz ez a következő önkormányzati ciklusban is.
– Elkészült a parkolóhoz vezető aszfaltút is. Úgy tudom, ennek mentén is parkolóhelyeket fognak kialakítani...
– Igen, az önkormányzat megvásárolta az út melletti négyméteres sávot újabb parkolóhelyek kialakításának szándékával. Reméljük, ezzel együtt akár halottak napján is meg tudjuk oldani mindenki számára a kulturált parkolást a temetőnél.
– Tervezi-e még ebben az évben a fentieken kívül további parkolók, utak építését az Önkormányzat?
– Igen, a július 13-i képviselő-testületi ülésen döntöttünk arról, hogy megépítjük az Okmányiroda parkolóját, kiigazítjuk a Vásár tér parkolóit, rendezzük a Sikari patika előtti útszakaszt, továbbá néhány további közben utat építünk.
– Sokhelyütt viacoloros járdát építenek az új utak mellett az ingatlantulajdonosok. Ez dicsérendő, ám sok panaszt is szül: leginkább a szintkülönbségeket kifogásolják a gyalogosok.
– Igazuk is van: csak úgy lenne szabad járdát építeni, hogy abban ne legyenek szintbeli törések. Mindenkinek gondolnia kellene az idősekre, a babakocsit toló anyukákra vagy a mozgássérültekre. Az akadálymentes közlekedés elősegítése nemcsak önkormányzati feladat, hanem mindnyájunk kötelessége. Ezért ismételten arra kérjük az ingatlantulajdonosokat, a járdaépítés megkezdése előtt fáradjanak be a Műszaki Osztályra és egyeztessék elképzeléseiket munkatársainkkal. Végül szeretném megragadni az alkalmat, hogy nyomatékosan arra kérjek minden autóst, motorost: a most megépült új utakon is tartsák be a közlekedési szabályokat, az előírt sebességet. Figyeljenek a gyalogosokra, kerékpárosokra, különös tekintettel a kisgyerekekre. Mindnyájunk nevében előre is köszönöm!
Fogarasy Attila
Négy hónap, négy év
A képviselő-testület fontosabb döntéseinek krónikája
A második év
2003-2004.
|
| 2003. november: épül a temető kerítése |
Október-november-december
Októberben a képviselők döntöttek a Szabadság úti óvoda kibővítéséről. Felkérték a polgármestert, vizsgálja meg a bővítés lehetőségeit és kérjen árajánlatokat a tanulmányterv elkészítésére.
Határoztak arról, hogy körbekeríttetik a városi köztemetőt, és felhatalmazták a polgármestert, hogy kössön kiviteli szerződést a legkedvezőbb ajánlatot adó vállalkozóval.
Novemberben a Képviselő-testület koncessziós szerződést kötött a Fővárosi Vízművek Rt.-vel a szennyvíztisztító telep és a csatornahálózat üzemeltetésére.
A képviselők elhatározták, hogy a Klapka utcában közművesített telkeket alakítanak ki értékesítés céljából.
Decemberben felhatalmazták a polgármestert, kezdjen tárgyalásokat az Országos Német Önkormányzattal a gimnázium fenntartói jogának átadásáról.
Miután bizonyossá vált, hogy az Önkormányzat 317 millió forint címzett támogatást nyert a gimnázium bővítésére, a Képviselő-testület lekötött betét formájában biztosította a beruházáshoz szükséges 35,3 millió forintos önrészt.
A Képviselő-testület megbízta a Rumpold Bicske Kft.-t a város köztisztasági feladatainak ellátásával.
|
| Megkezdődik a Szent Erzsébet utca felújítása |
Január-február-március
Januárban a Képviselő-testület szerződést kötött a Dél-Pest T & T Rt.-vel négy utca lekövezésére.
Februárban megbízták az Ecorys Magyarország Kft.-t a Szabadidőközpont megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésével.
Közbeszerzési pályázatot írtak ki a gimnázium bővítésének kivitelezésére.
Megbízták a Csikós Mihály Építészirodája Kft.-t, hogy készítse el a Szabadság úti óvoda bővítésének engedélyezési és kiviteli terveit.
Szerződést kötöttek a Viadom Építőipari Kft.-vel öt utca lekövezéséről.
Márciusban a Képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert, hogy a Szabadság út-Szent Erzsébet utca cseréjére vonatkozó tulajdonosi és közútkezelői megállapodást a Pemák Kht.-vel közösen a Pest Megyei Közlekedési Felügyelethez benyújtsa.
A képviselők döntöttek a város tulajdonába kerülő Szent Erzsébet utca lekövezéséről.
|
| 2004. augusztus: alapozzák a gimnázium új tornatermét |
Április-május-június
Áprilisban a képviselők döntöttek arról, hogy a Szent István utcai óvoda csoportjait – az átépítést követően – a Szabadság utcai óvodába helyezik át.
Döntöttek a Klapka utca egy szakaszának leaszfaltozásáról, ill. a Vasút utca felújításáról.
Májusban a Képviselő-testület döntése alapján megkezdődött a Szent Erzsébet utca felújítása.
Júniusban a Képviselő-testület a Magyar Építő Rt. ajánlatát fogadta el a gimnázium bővítési munkálataira.
A képviselők döntöttek arról, hogy a gimnázium fenntartói jogát 10 évre átadják az Országos Német Önkormányzatnak.
A Szabadság úti óvoda bővítésének kivitelezésével a Gesztelyi Építőipari Rt.-t bízták meg.
Július-augusztus-szeptember
Augusztusban a Képviselő-testület döntött arról, hogy pályázatot nyújt be a szelektív hulladékgyűjtés bevezetése érdekében 15 db 4 edényes gyűjtősziget, ill. egy hulladékgyűjtő jármű beszerzésére.
Szeptemberben a képviselők jóváhagyták a Szabadidőközpont megvalósíthatósági tanulmányát, és a közcélú létesítmény érdekében döntöttek a kisajátítási eljárás elindításáról. (A későbbiekben ezt a döntésüket visszavonták.)
Összeállította: F. A.
Tájékoztató a Képviselő-testület határozatairól
2006. június 29.
rendkívüli ülés
Napközis csoport
A Képviselő-testület engedélyezte a 4. napközis csoport működését a Német Nemzetiségi Általános Iskolában 2006. szeptember 1-jétől 2007. június 15-ig. A feladat ellátásának 2006. évi fedezete az intézmény bérmegtakarítása.
101/2006. (VI. 29.) Kt. sz. határozat – 10 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
Pedagógus státusz
A Képviselő-testület továbbra is biztosítja a Templom Téri Általános Iskola nyugdíjba vonuló pedagógusának státuszát, mivel az intézményben feladatcsökkenés nem történik.
102/2006. (VI. 29.) Kt. sz. határozat – 11 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
Többcélú intézmény kialakítása
A Képviselő-testület felkérte a jegyzőt, hogy a Cziffra György Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és a Közösségi Ház többcélú intézményként való működtetésének (ÁMK) kialakításához kérje be a szükséges véleményeket, és biztosítsa a Német Nemzetiségi Önkormányzat részére az egyetértési jog gyakorlását.
A Kt. döntését a többcélú intézmény létrehozásáról, a két intézmény átszervezéséről a vélemények ismeretében, a későbbiekben hozza meg.
103/2006. (VI. 29.) Kt. sz. határozat – 10 igen, 2 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
Csapadékvíz-elvezetés
A Képviselő-testület megbízta a Báthory utca környezete csapadékvíz elvezetésének tervezésével a Triplan Építőipari és Környezetvédelmi Stúdió Kft-t. A Kt. felhatalmazta a polgármestert, hogy a tervezési ajánlat szerinti tartalommal, bruttó 1.920.000,- Ft-os összeggel a tervezési szerződést kösse meg.
104/2006. (VI. 29.) Kt. sz. határozat – 12 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
A polgármester illetményéről
A Képviselő-testület 2006. április 1-jétől Grószné Krupp Erzsébet Polgármester illetményét 460.000,- Ft/hó összegben határozta meg.
105/2006. (VI. 29.) Kt. sz. határozat – 10 igen és 3 nem szavazattal.
Az alpolgármester tiszteletdíjáról
A Képviselő-testület 2006. április 1-jétől Szakszon József alpolgármester tiszteletdíját 165.600,- Ft/hó összegben határozta meg.
106/2006. (VI. 29.) Kt. sz. határozat – 10 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
Megjegyzés: A polgármester illetményét és az alpolgármester tiszteletdíját a Képviselő-testület a törvényben meghatározott kötelező minimumban határozta meg.
Intézményi felújítások
A Képviselő-testület hozzájárult a 2006. évi költségvetési rendeletében elhatározott intézményi felújítások között a következő átcsoportosításokhoz:
1.) A Ligeti Cseperedő Óvoda belső felújítására elkülönített 4000 e Ft-ot a Szabadság úti Óvoda kerítésének felújítására csoportosítja át.
2.) A Grádus Óvoda tetőfelújítására és a belső felújítására elkülönített 5000 e Ft-ot a Rákóczi úti Óvoda homlokzat- és tetőfelújítására, belső felújítására csoportosítja át.
112/2006. (VI. 29.) Kt. sz. határozat – 11 igen és 2 tartózkodás szavazattal.
Kerítésépítés
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Ligeti Cseperedő Óvoda Szabadság úti tagintézményének kerítésépítési munkáira a beérkezett árajánlatok alapján 9 000 000,- Ft-ot a Ligeti Cseperedő Óvodának pénzeszközátadás címén rendelkezésre bocsát.
113/2006. (VI. 29.) Kt. sz. határozat – 11 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
Közbeszerzési eljárás eredménye
A Képviselő-testület a „Rákóczi úti Óvoda – 2006” nemzeti, nyílt közbeszerzési eljárást érvényesnek és eredményesnek minősítette.
A Kt. felkérte a polgármestert, hogy a nyertes Bernecker Kft. (1106 Budapest, Gyakorló u. 4/g) pályázóval a szerződést kösse meg bruttó 44.286.427 Ft értékben.
114/2006. (VI. 29.) Kt. sz. határozat – 11 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
Műszaki ellenőrzések forrása
A Képviselő-testület biztosította a Zeneiskola és Művészetek Háza átalakításához szükséges műszaki ellenőrzések forrását (bruttó 3.840.000,- Ft-ot).
115/2006. (VI. 29.) Kt. sz. határozat – 11 igen és 2 nem szavazattal.
Együttműködési megállapodások
A Képviselő-testület jóváhagyta a Grádus Óvoda, a Városi Könyvtár, a Napos Oldal Szociális Központ és a Polgármesteri Hivatal között megkötésre kerülő Együttműködési megállapodásokat.
116-118/2006. (VI. 29.) Kt. sz. határozatok
Társulási megállapodás
Pilisvörösvár Város Önkormányzata és Pilisszántó Önkormányzata 2006. június 1-jétől módosította a házi segítségnyújtás ellátására kötött Együttműködési megállapodást.
Pilisvörösvár Város Önkormányzata a feladat ellátásához 2006. június 1-jétől egy státuszt biztosít a Napos Oldal Szociális Központ részére. A Társulási megállapodás megszűnésével a feladatellátásra biztosított státusz megszűnik.
119/2006. (VI. 29.) Kt. sz. határozat – 13 igen szavazattal.
A Family Frost Kft. ajánlata
A Képviselő-testület nem fogadta el a Family Frost Kft. ajánlatát évi 200.000 forint közterület használati díj megfizetéséről. A Kt. továbbra is ragaszkodik a múltban felgyülemlett, jogerős és végrehajtható közterülethasználati díj hátralékának behajtásához.
121/2006. (VI. 29.) Kt. sz. határozat – 10 igen és 1 nem szavazattal.
Részvénycsomag értékesítése
A Képviselő-testülete értékesíti a Duna-kenyér és Sütőipari Rt.-ben lévő 1.320.000,- Ft névértékű részvénycsomagját 9.979,2 euró összegben az ajánlattevő Vécsey Kft. részére.
122/2006. (VI. 29) Kt. sz. határozat – 11 igen és 2 nem szavazattal.
Támogatás összegének lemondása
A Képviselő-testület felhatalmazta a polgármestert arra, hogy a Magyar Államkincstár felé történő elszámolás érdekében a CÉDE pályázaton nyert, és fel nem használt 1.169.488,- Ft-ról lemondjon.
123/2006. (VI. 29.) Kt. sz. határozat – 13 igen szavazattal.
Szabályozási terv
A Képviselő-testület biztosította a szabadidőközpont szabályozási tervének, Helyi Építési Szabályzatának módosítására a szükséges bruttó 1.500.000,- Ft összeget a 2006. évi költségveté-sében.
124/2006. (VI. 29.) Kt. sz. határozat – 10 igen, 1 nem és 2 tartózkodás szavazattal.
Járda áthelyezése
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy az előzetes helyszíni felmérés és a benyújtott árajánlat alapján a Csobánkai utcában (Zöldfa utca 2. szám mellett) a 30 fm-es járdaszakasz úttest mellé történő áthelyezését elvégezteti a Hostnik Kft-vel (az árajánlatnak megfelelően bruttó 255.600,- Ft értékben) és felhatalmazza a Polgármestert a fennálló karbantartási szerződés szerint munkák megrendelésére.
128/2006. (VI. 29.) Kt. sz. határozat – 13 igen szavazattal.
A köztemető kerítéséről
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy Pilisszentiván jegyzője által meghozott határozat végrehajtása érdekében a kerítés áthelyezésének költségét, bruttó 200.000,- Ft-ot a kivitelezőnek átutalja.
129/2006. (VI. 29.) Kt. sz. határozat – 12 igen szavazattal.
Közterületek elnevezése
– 1859/2. és 1739/2. hrsz =Aulich Lajos utca,
– 1751/3. és 1848/3. hrsz = Knézich Károly u.,
– 1767/3. és 1844/2. hrsz = Nagykovácsi u.,
– 1129. hrsz = Körömvirág utca,
– 459/16. hrsz = Iskolakert utca,
– 5081. hrsz = Torma utca,
– 5032. hrsz = Saláta utca,
– 5043. hrsz = Cékla köz.
– 5060. hrsz = Kapor utca,
– 5054. és 7687. hrsz = Krautland utca,
– 0119/27. hrsz = Fischteich utca,
– 5047. és 0121. hrsz = Retek utca,
– 0143/13. hrsz = Kamilla utca,
– 0139. hrsz = Kertekalja utca.
130-143/2006. (VI. 29.) Kt. sz. határozatok.
Egyéb határozatok:
107/2006. (VI. 29.) Kt. sz. hat. az aljegyző illetményéről. 108/2006. (VI. 29.) Kt. sz. hat. a 03-746-/2006. számú hat. elleni fellebbezésről. 109/2006. (VI. 29.) Kt. sz. hat. a 03-429-3/2006. számú hat. elleni fellebbezésről. 110/2006. (VI. 29.) Kt. sz. hat. a 03-854/2006. számú hat. elleni fellebbezésről. 111/2006. (VI. 29.) Kt. sz. hat. a 03-776/2006. számú hat. elleni fellebbezésről. 120/2006. (VI. 29.) Kt. sz. hat. létszám leépítési pályázat benyújtásáról. 125/2006. (VI. 29.) Kt. sz. hat. a Pilisvörösvár 4105/2 hrsz-ú ingatlan közös tulajdon megszüntetéséről. 126/2006. (VI. 29.) Kt. sz. hat. a Pilisvörösvár 0122/16, 0122/19 és 0122/24 hrsz-ú önkormányzati ingatlanok értékesítéséről. 127/2006. (VI. 29.) Kt. sz. hat. a Pilisvörösvár 4802 hrsz-ú ingatlan értékesítéséről.
2006. július 13.
rendkívüli ülés
Címzett támogatás maradéka
A Képviselő-testület felhatalmazta a Polgármestert, hogy a Magyar Államkincstár felé történő elszámolás érdekében, a [gimnázium bővítésére] címzett pályázaton nyert és fel nem használt 560.449,- Ft-ról lemondjon.
144/2006. (VII. 13.) Kt. sz. határozat – 14 igen szavazattal.
Helyi Választási Bizottság
A Képviselő-testület a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 23. § (2) bekezdése alapján a Helyi Választási Bizottság tagjainak megválasztotta: Dr. Németh Juditot, Fetterné Víg Évát, Sándor Jolánt; póttagjának Fetterné Denk Évát és Lakatos Bélát.
145/2006. (VII. 13.) Kt. sz. határozat – 14 igen szavazattal.
Közbeszerzési Szabályzat
A Képviselő-testület az önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának I. fejezetét a következő új 3. §-sal bővítette ki: „Az önállóan gazdálkodó intézmények közbeszerzése. Pilisvörösvár Város Önkormányzatának felügyelete alatt működő, önállóan gazdálkodó költségvetési szervek (intézmények) vezetőinek, a közbeszerzési eljárás megindításához írásban kezdeményezniük kell a Képviselő-testület, eljárás megindításáról szóló tájékoztatását. Az intézmény vezetőjének a Képviselő-testület ülésén, külön napirend keretein belül, szóban is tájékoztatnia kell a Képviselő-testületet a közbeszerzési eljárás megindításáról. Az intézményvezetőt a tájékoztatási kötelezettség minden esetben terheli, még akkor is, ha a becsült értékre az előirányzat fedezetet nyújt.”
146/2006. (VII. 13.) Kt. sz. határozat – 14 igen szavazattal.
Költségvetési átcsoportosítás
A Képviselő-testület a 2006. évi költségvetési rendelet 16. számú mellékletében az első lakáshoz jutók kölcsöne szociális keret összegét 2.000.000,- Ft (azaz Kettőmillió forint) összegben határozta meg. A rendszeres és eseti pénzbeli támogatások összegét 2.000.000,- Ft (azaz Kettőmillió forint) összeggel megemelte.
147/2006. (VII. 13.) Kt. sz. határozat – 10 igen, 2 nem és 2 tartózkodás szavazattal.
Költségmegosztás
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a Napos Oldal Szociális Központ mosogatógépe, a Ligeti Cseperedő Óvoda gáz üzemeltetésű vízmelegítője és a Német Nemz. Óvoda gáz üzemeltetésű vízmelegítője cseréjének finanszírozásához szükséges 50%-nak megfelelő összeget (199.200 Ft-ot) a Szolgáltatási szerződés 5.1. pontja alapján „lelakással” átvállalja a Sodexho Magyarország Kft.-től. (A kft. a gépek cseréjét megelőlegezte.)
148/2006. (VII. 13.) Kt. sz. határozat – 10 igen és 4 nem szavazattal.
Kálvária utca
A Képviselő-testület a Kálvária utca vasúti hidat követő szakaszát a szennyvízhálózat hiánya miatt nem építi ki. A szerződött kivitelezési összegnek megfelelően a Fő utca 33-47. szám előtti teret (Babilon előtti tér), a Kálvária utcai hidat (felújítás), valamint a Kálvária utcának a vasúti hídtól az átereszig tartó szakaszát látja el szilárd burkolattal.
154/2006. (VII. 13.) Kt. sz. határozat – 12 igen és 2 nem szavazattal.
„Útépítés 2006” műszaki tartalma
A Képviselő-testület felhatalmazta a Polgármestert, hogy az elmaradó műszaki tartalom helyett a következő műszaki tartalmat valósíttassa meg a sorrend figyelembe vételével, ameddig a szerződéses összeg engedi:
– az Okmányiroda parkolójának megépítése,
– a Sikari Gyógyszertár előtti zöldterület rendezése, burkolása, vízelvezetése,
– az Angeli köz Puskin utcától Templom térig terjedő szakaszának megépítése,
– Pozsonyi utcai köz felújítása (hrsz.: 1308),
– Pozsonyi utcai köz felújítása (hrsz.: 1315),
– Pozsonyi utcai köz felújítása (hrsz.: 1330),
– Árpád utca-Pacsirta utca közötti köz felújítása (hrsz.: 373/1),
– Vásár téri zöldterület rendezése, szilárd burkolattal.
155/2006. (VII. 13.) Kt. sz. határozat – 12 igen és 1 nem határozattal.
A Városháza-tér szőnyegezéséről
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy az Eperjes utca (2. sz) szőnyegezési feladata helyett a Polgármesteri Hivatal előtti tér felújítását végezteti el.
157/2006. (VII. 13.) Kt. sz. határozat – 12 igen és 1 nem szavazattal.
Postagalamb egyesületek
A Képviselő-testület a postagalamb egyesületek elhelyezését a sportpályán található klubhelyiségben valósítja meg, egyúttal az egyesületek számára a meglévő előtető meghosszabbításához hozzájárul.
158/2006. (VII. 13.) Kt. sz. határozat – 13 igen szavazattal.
Pénzeszköz-átadás
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy átvállalja a Pilisvörösvár Víziközmű Társulat által közvilágítási önrész címén, az Északi lakókörzetben felállított kandeláberekért, a már elvégzett munkák fejében megelőlegezett 1.200.000,- Ft-ot. Az összeg utalásának feltétele a munkák utólagos igazolása és a számla szerinti elszámolás.
159/2006. (VII. 13.) Kt. sz. határozat – 12 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
Jegyzői állás kiírása
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy jegyzői állásra vonatkozó pályázatot ír ki. A pályázatot csak a Belügyi Közlönyben jelenteti meg.
160/2006. (VII. 13.) Kt. sz. határozat – 11 igen 1 nem és 2 tartózkodás szavazattal.
Közbeszerzés eredményhirdetése
A Képviselő-testület a hosszúlejáratú hitel felvételével kapcsolatos közbeszerzési eljárásban az Országos Takarékpénztár és Kereskedelmi Bank Rt.-t hirdette ki a nyertes ajánlatot tett ajánlattevőnek, mivel ennek ajánlata összességében a legelőnyösebb.
161/2006. (VII. 13.) Kt. sz. határozat – 12 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
A hosszúlejáratú hitel felvételével kapcsolatos közbeszerzési eljárásban a HVB Bank Hungary ZRt-t hirdeti ki második legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevőnek, mivel ez tette az összeségében második legjobb ajánlatot.
162/2006. (VII. 13.) Kt. sz. határozat – 12 igen, 1 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
Saját halottá nyilvánítás
A Képviselő-testület úgy döntött, hogy Oláh Imre címzetes igazgató urat, az OKB külsős tagját Pilis-vörösvár Város Önkormányzata saját halottjának tekinti kiemelkedő szakmai és közéleti tevékenységéért. A Kt. a búcsúztató méltó lebonyolításához 400.000,- Ft összeget biztosított.
163/2006. (VII. 13.) Kt. sz. határozat – 14 igen szavazattal.
Egyéb határozatok:
149/2006. (VII. 13.) Kt. sz. hat. az önkéntes egészségpénztári befizetés vállalásáról. 150/2006. (VII. 13.) Kt. sz. hat. a 2112 hrsz-ú ingatlan értékesítéséről. 151/2006. (VII. 13.) Kt. sz. hat. a 0122/2-6 és 0122/15-47 hrsz-ú ingatlanok belterületbe vonásáról. 152/2006. (VII. 13.) Kt. sz. hat. a 071 hrsz-ú ingatlan belterületbe vonásáról. 153/2006. (VII. 13.) Kt. sz. hat. a 3863 hrsz-ú ingatlanból további terület vásárlásáról. 156/2006. (VII. 13.) Kt. sz. hat. a Fő u. 91. sz. alatti ingatlanon bontási és építési munkák tervezéséhez elvi hozzájárulásról. 164/2006. (VII. 13.) Kt. sz. hat. a 03-543-2/2006 számú hat. elleni fellebbezés elutasításáról.
Összeállítottuk a képviselő-testületi ülésekről készült jegyzőkönyvi kivonatok alapján. A határozatok egy részét rövidített formában közöljük.
Az ülésekről készült jegyzőkönyvek megtekinthetők a Városi Könyvtárban, illetve a város hivatalos honlapján.
A honlap címe: www.pilisvorosvar.hu
– a szerk.
Vörösvári Újság on-line

Lapunk on-line (internetes) változata elérhető a következő címen: http://vorosvariujsag.pilisvorosvar.hu