8. oldal Nemzetiség - Kultúra
Újra az „Ulmer Schachtel”-en
Több mint háromszáz évvel ezelőtt a Vörösvárt betelepítő sváb és bajor földművesek egy félig hajó-, félig tutajszerű alkalmatosságon csorogtak le a Dunán Ulmtól Bécsig, hogy azután az utolsó 350 kilométert szekereken tegyék meg az újhazáig. Az egykori „Ulmer Schachtel”-ek emlékét, a betelepülésben játszott szerepüket eleveníti fel az idei „Pilisvörösvári Napok” egyik látványos – és a szervezők reményei szerint hagyományteremtő – programja.
A nyitónap éjjelén – augusztus 12-én, szombaton 22 órától –, a színházi bemutatót követően fáklyásmenet indul a zeneiskola udvaráról a bányatavak felé. A menet a Szabadság út – Dózsa György út – Rákóczi utca útvonalon vonul majd, egészen a Kacsa-tóig.
A Kacsa-tónál fúvószenével fogadják a fáklyásokat. A zeneiskola és a nemzetiségi fúvószenekar zenészei a tóra vízrebocsátott „Ulmer Schachtel”-en játszanak majd. A vízi alkalmatosságot kötéllel húzzák át a másik partra a nézők. A szervezők ezzel a múlt és a jelen összekapcsolódását kívánják jelképezni.
A vízi járművet, amely egyszerűsített változata lesz az egykori ulmi skatulyáknak, az ünnepség után szétszedik. Ha azonban a vörösváriaknak megtetszik ez a hagyományteremtő ötlet és előadás, egy korhű makett is építhető, amelyet az ünnep után, akár ki is lehetne állítani a városban, valamelyik téren. Úgysem tudunk felmutatni túl sok érdekességet az ide érkező turistáknak.
(Németországban többhelyütt is megépítették az ulmi skatulyák korhű mását. Kismaroson pedig szoborkompozíciót állítottak, emléküket idézve.)
Pilisvörösvár a német ajkú lakosságot tekintve a harmadik legnépesebb város Magyarországon. Ideje lenne, hogy kulturális és turisztikai vonatkozásban is felzárkózna más, nálunknál előbbre járó német nemzetiségi települések mellé. A vörösvári „Ulmer Schachtel” vízre bocsátása talán egy kis lépés lesz ennek érdekében.
F. A.
Képeink:
Fent: Rekonstruált ulmi skatulya az ulmi Duna-parton (Forrás: www.landkreis-guenzburg.de)
Baloldalt: A rajzon látható módon irányították az tutajszerű, egyszerű vízi járműveket (Forrás: http://de.wikipedia.org/wiki/Ulmer_Schachtel)
Az ulmi skatulya története
Már a középkorban nagy jelentősége volt Ulm város gazdasági életében a dunai hajózásnak. Az erdőkben gazdag Allgäuból nagyszámban közlekedtek tutajok az Iller folyón egészen Ulmig. A személyek és a szállítmány védelmére tetőszerű építményt készítettek a tutaj közepére. A Duna sodrását kihasználva ezzel az egyszerű megoldással biztonságosan tudtak sót, posztót, vásznat és vasércet szállítani.
|
| A kismarosiak szobrot állítottak az ulmi skatulyákon való utazás emlékét idézve |
A 16. században már jelentős volt a hajóforgalom ezen a Duna szakaszon. Ulmban, 1570-ben már iparszerűen foglalkoztak tutaj- és hajóépítéssel. A Duna alsó folyásáról – Bécs környékéről – hívtak hajóépítő szakembereket, „Schopper”-eket, akik a helyi mesterekkel közel 300 éven keresztül építették a vízi járműveket. Az Ulmban épített tutajok az évszázadok alatt jelentős változásokon mentek keresztül. A 18. századig lapos fenekű, felhajtott, hegyes orrú és farú hajók készültek. A későbbi tehertutajok még szélesebbek voltak, nem volt vízsodró gerincük és a végük le volt csonkítva.
Ausztriában ezeket a tutajokat nevezték „sváb tutajoknak” vagy „ulmi tutajoknak”, mert csak Ulm városában készítették őket, ezzel a dobozszerű fedett helyiséggel. A tutaj sajátos megjelenése miatt, az ulmi hajósok kigúnyolására terjedt el az „ulmi skatulya” elnevezés.
A török háborúk idején, 1644-ben 2500 sváb katonát hajóztak a skatulyákkal Magyarországra, segítségül a háború befejezésére. 1712-től minden héten egy skatulya ment le Bécsig. Ezek a „menetrendszerű” tutajok nagyon népszerűek volt, még a 18. században épített ilyen típusú hajókat is skatulyának nevezték. Ulmban a mai napig ez a neve a menetrendszerinti hajójáratnak.
A végállomáson, Bécsben a tutajokat szétszedték, és a fát eladták. A hajósok az utat visszafelé gyalog tették meg, közben kis tehertutajokat húztak, magyar borral megrakva. Az ulmi piacteret ma is „Borudvar”-nak hívják.
A dunai hajózásnak nagy tekintélye volt. 1754. október 18.-án I. Ferenc császár és Mária Terézia császárné Frankfurtból jövet, az utat Ulmtól egy skatulyán tette meg Bécsig. A császári pár hajója nem egy közönséges ulmi skatulya volt, hanem egy kényelmes, komfortos szalonhajó. A nappali és hálószoba piros bársonnyal tapétázva, a falak szegélydísszel és rojtokkal voltak díszítve. 34 skatulya és kisebb hajó kísérte a törzshajót. Egy hajó csak baromfival volt megrakva, egy másik hússal, a harmadik szénnel és fával. A császári pár kíséretéhez tartoztak a komornák, komornyikok, lakájok, tisztek, kürtösök. A pincemester mellett törzsorvos és gyóntató pap is volt a tutajokon. A törzshajót, fedélzetén az állapotos császárnéval, Daniel és Johann Jakob Scheifele hajósok vezették. A konvoj induláskor megkondultak a harangok, a várfalakról 100 ágyú adott le három-három díszlövést. Kilencnapi rázkódásmentes folyamút végén érkeztek meg Bécsbe, ahol a császárné nagy hálával dicsérte a két kapitányt.
1852-ben 143, 1853-ban 129 sváb tutajt regisztrált az engelhartseli vámhivatal Bécs felé menet. 1897-ben csorgott le az utolsó ulmi skatulya Bécsig, átadva a kereskedelmi szállítást a konkurenciának, az erlingeni vasútnak. Néhány évtizede újra lehet nosztalgia skatulyákon Ulmtól Bécsig hajókázni, a Dunát szerető emberek nagy örömére.
A 18. században, a kivándorlások idején is nagy szerepük volt a tutajoknak. Egy ulmi skatulya hossza 25-30 méter volt, szélessége 6-8 méter, sebessége 2,7 méter/perc, irányítására hat emberre volt szükség. Egy hajón 150 kivándorló kapott helyet. A tutaj hátsó része tele volt csomagokkal, ládákkal, a tyúkok és a kis állatok ketreceivel, bútorokkal, ekével, vetőmaggal. Mikor az ulmi nagy templom órája elütötte a delet, az evezőlapátok a folyóba merültek és a skatulya elindult Magyarország felé. A Württembergből, Bajorországból származó 150 ezer német harmada a Soroksári-Duna mellett telepedett le.
Ruff József (Günzburg) elbeszélése alapján lejegyezte Korisánszki Attila (Taksony)
(Forrás: www.taks.hu)
