14. oldal Időseknek
Nyugdíjastalálkozó pilisiekkel a pilisi szép hegyekben
Öreg ember, nem vén ember – tartja a mondás. Ennek igazságát majd egy teljes napon át tapasztalhattam magam is június 14-én, amikor a Nyugdíjasok Klubjának vendége voltam. A meghívás különleges oka: a pilisi nyugdíjas klub viszontlátogatása volt Vörösváron.
|
| Vendégségben a Városházán. Prohászka István köszönti a pilisi Nyugdíjas Klub tagjait |
A pilisiek délelőtt 9 órakor érkeztek különbuszukkal a városháza elé, ahol Prohászka István, a vörösvári nyugdíjas klub vezetője és néhány klubtag fogadta őket. A tanácskozóteremben Grószné Krupp Erzsébet polgármester tartott nekik előadást Vörösvár történetéről és jelenéről.
Az idősekhez szólva a polgármester asszony elmondta: „Nagy szükség van ma a nyugdíjasokra, hiszen a szülők egész nap dolgoznak, s a gyerekek a nagyszülőkre maradnak. Mindannyian megtanulhatjuk tőlük, hogyan kerüljük ki bölcsességgel az élet keserves buktatóit, amelyek tönkre tehetik az embert.”
A pilisiek ezután átsétáltak a plébániatemplomba, ahol Boros Zoltán plébános mesélt nekik városunk templomairól és kápolnáiról és a helyi hitéletről. Tizenegy után már a Tájházban ismerkedtek – Mici néni jóvoltából – a sváb népviselettel, ami lényegesen különbözik az övéktől, hiszen az ő településüket szlovák telepesek népesítették be újra 200 évvel ezelőtt.
Visszafelé Paulovicz Pálnéval, a pilisi klub vezetőjével beszélgetek. Elmondja, hogy 1978-ban alakultak, több mint hatvan tagjuk van és minden héten tartanak klubnapot. Gyakran járnak vendégségbe más klubok meghívására. Július 8-án viszont ők látják vendégül a „Pilisiek találkozóján” a nyugdíjas klubok tagjait.
|
| Egy kis pihenő a Tájház udvarán |
Délben a Müller kávézóban egy kis frissítőt vettek magukhoz az idősek, majd buszra szálltak, hogy megcsodálják a pilisi hegyeket és a dobogókői panorámát. Ők nemigen szoktak hozzá a hegyekhez, mivel síkvidéken laknak. Az a „Pilis” – ahonnan jöttek – ugyanis csak nevében rokona a mi hegyeinknek. A Budapesttől délkeletre lévő 12 000 lakosú település tavaly lett város, a vörösvári klub tagjai éppen ebből az alkalomból jártak ott.
Szóval, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, elindult Dobogókő felé a négykerekű, olajfaló táltos paripa, hogy azután bő egy perc múlva kehes gebévé változzék át, megmakacsolva magát a Fő út kellős közepén. Aki ezt a magasröptű allegóriát tán nem értette: lerobbant a busz. És ezt még jó ötször-hatszor megismételte egy órán belül. (Öreg busz, vén busz. Itt a fenti mondás nem jön be.) Végül is eljutottunk vele Pilisszántóig, ahol Szőnyi József polgármester tartott előadást a templomban a Pilis ősi és szent dolgairól, többek között a keresztes kőről és a templom alól kiinduló rejtélyes alagutakról.
|
| Vendégek és vendéglátóik a Müller kávéházban |
Innen a szántói nyugdíjas klubot látogatták meg a pilisiek és a vörösváriak. Amikor a mieink elénekelték a „Pilisi szép hegyek” kezdetű szép éneket, a pilisiek egy szlovák nyelvű népdallal válaszoltak. A rögtönzött koncertet nem volt idő folytatni, mert a Müller kávéházban már várta a busz utasait a többi vörösvári klubtag és egy kondér finom gulyás.
A klubtagok tapssal fogadták a visszaérkezőket, akik – ha nem is jutottak el öreg buszukkal Dobogókőre –, de így is megtapasztalhatták a pilisi szép hegyek varázsát.
Jókedvű falatozás és a pilisi borok megkóstolása után vendégek és vendéglátóik Bilik Pál zenekarának hangművészeti noszogatására táncra perdültek és vígan ropták a keringőt és a polkát délutánba nyúlóan.
Mivel az égiek aznap ugyancsak befűtöttek, magam is a jó korcsmáros, Müller Marci sörével hűsítettem magam. Hasenfratz János bácsi, aki velem szemben ült, azonban a borra esküszik. Otellóra és Novára, amit annak idején felmenői is ittak.
|
János bácsi ismét megtáncoltatta
polgármester asszonyt |
János bácsi tréfásan a világ dolgairól is kioktat egy pohár borral a kezében: „Evésnél előre, ivásnál hátra kell hajolni, a munkától pedig jó messzire, hogy más is odaférjen…”
Aztán meg felpattan és jó szokása szerint táncba viszi a polgármester asszonyt…
A hangzavar, vigadalom és szoknyák forgása között szinte észrevétlen távozom. Én már öreg vagyok ehhez… Mulatozzanak tovább a fiatalok, a Nyugdíjasok Klubjának tagjai…
Isten tartsa meg őket sokáig jó kedvben, egészségben…
F. A.
A Napos Oldalon
„Nem rajongtam a gondokért és ráncokért. Szerettem a napos oldalon járni” – írja Karácsony Benő „Napos oldal” című regényében. A múlt századi erdélyi író műveiből jó kedély, humor, bölcsesség és emberszeretet árad. Amikor a rendszerváltás után létrehozták Vörösváron az idősek otthonát, dr. Mannhertz Julianna javaslatára e szeretni való regény lett a névadója. A Napos Oldal Szociális Központ, ha a ráncokat nem is tüntetheti el, a gondok jó részét leveszi az idős emberek válláról, és valódi közösséget, meghitt otthont biztosít a számukra, ahol mindig a napos oldalon járhatnak.
A szociális központot 1992 karácsonya előtt néhány nappal avatták fel. Létrejötte az újonnan megalakult önkormányzat érdeme és nagyon sok ember önzetlen munkájának eredménye. Közel egymillió forint értékű társadalmi munkát végeztek kialakítása során a vörösvári polgárok, akik különösen fontosnak tartják az időseikről való gondoskodást.
Dr. Havasi Lászlóné – Mida néni –, aki a legtöbbet tette azért, hogy ez az intézmény létrejöjjön, az akkori Népjóléti Bizottság elnökeként így foglalta össze a Napos Oldal céljait:
„Azt szeretnénk, ha ez az intézmény az emberekről való gondoskodás, a segítés, az egymásért levés, a szeretet otthona lenne. Segítsen az emberi problémák megoldásában idősebbeknek, fiataloknak egyaránt. Klub-formában tegye lehetővé a hasznos, békés időtöltést, szórakozást, művelődést, de találjon itt lelki megnyugvásra, gyógyulásra az is, aki ilyenre szorul. Ez az intézmény fekvésénél, területénél fogva még számos lehetőséget kínál közösségi célok fejlesztésére.”
Az elmúlt 14 évben ezek a lehetőségek valóban egyre szélesedtek és a Napos Oldal szolgáltatásai jelentősen bővültek. A szolgáltatások szerteágazóak: nappali ellátáson belül Idősek Klubja, Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona működik, ezeken kívül a házi segítségnyújtás, étkeztetés, családsegítő szolgálat, gyermekjóléti szolgálat. A nem szociális alapellátás keretébe tartozó otthonápolást az OEP finanszírozza. Az idősek átmeneti gondozóháza 1998-ban kezdte meg működését. A nappali ellátásban 44 idős ember részesül, 13 fogyatékossal – köztük 4 autista gyerekkel – foglalkoznak a napközi otthonban, a házi segítségnyújtást 13 ellátott veszi igénybe, ebédet 45 idős embernek visznek ki naponta. Az átmeneti gondozóház 12 férőhelyes, éves szinten 30-40 rászorult idős, beteg ember kap itt gondozást. Az intézménynek 28 dolgozója van, akik mind nagy türelemmel és empátiával végzik mindennapi munkájukat.
– Szeretet, humánum és állhatatosság nélkül ezt a munkát nem is lehetne végezni – mondja Kovácsné Selymesi Erzsébet intézményvezető, aki Csorbainé Weigert Tündétől vette át a vezetői stafétát 1999-ben. – Sok munkánk van, de szerencsére győzzük. Nem így volna, ha Pilisvörösvár nem lenne jó település szociális tekintetben. Nagyon erősek a családi, rokoni szálak, a hozzátartozók törődnek az idősekkel, fogyatékosokkal. Ennek a városnak megtartó ereje van. Azt is meg kell említeni nagy-nagy hálával, hogy rengeteg felajánlás, adomány érkezik nap mint nap hozzánk, a helyi polgárok nagy mértékben segítik a munkánkat, érezve annak súlyát, milyen fontos a szerepe a város életében ennek az intézménynek.
Az aktuális feladatokat, problémákat tudakolva az intézményvezető asszony elmondja, hogy jelenleg az egyedülálló idős, beteg emberek számára, a Buda–Pilis –Zsámbék Többcélú Kistérségi Társulás finanszírozásában kialakított házi segítségnyújtó jelzőrendszer beüzemelése jelenti az egyik legfontosabb feladatot. Ennek az új – akár életet is mentő – szolgáltatásnak a szakmai központja a térségben a vörösvári intézmény.
– Jövőbeli feladataink közé tartozik, hogy kiváltsuk az udvarban lévő faházat, amelyben az Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona működik – mondja Kovácsné Selymesi Erzsébet. – Az épület nem erre a célra épült, ráadásul mára elhasználódott. A helyébe jó lenne egy bentlakásos lakóotthont építeni, hogy hosszú távra megnyugtatóan rendezzük annak a kis közösségnek a sorsát, amely 1998-ban kapott itt helyet. Erről már szót ejtettünk a polgármester asszonnyal, aki átérezve a fogyatékosok problémáit, rögtön felkarolta a kezdeményezést. Sajnos a megvalósítása nagyon sok pénzbe kerülne, de éppen a Napos Oldal létrehozása, az akkor tapasztalt társadalmi összefogás, önzetlenség bátorít fel arra, hogy reménykedjünk a megvalósulásában.
Mintha csak az égiek is rábólintottak volna az igazgató asszony szavaira, kitisztul az ég, a felhők szégyenszemre elkullognak, s a nap sugarai betöltik az egykori „Szaki” udvarát. Az átmeneti gondozóház ápoltjai kiülnek az épület elé, a napos oldalra, és élvezik a napsugarak jóságos simogatását. Csak néhány fekvő beteg marad bent a szobákban, a nehezen mozgó öregeket is kisegítik az ápolók.
Mint mindig, most is Tuschek Anna néni viszi a szót:
– Tudja, fiatalember, mi itt mindnyájan szeretjük egymást és törődünk egymással. Olyanok vagyunk, mint egy nagy család.
Egy másik öreg néni a lelkemre köti, hogy én, mint újságíró, próbáljak segíteni Antal Imrének, olyan szomorú, hogy ez az ember ilyen megalázó és nyomorúságos helyzetbe került, mindig elfacsarodik a szíve, ha látja a tévében.
Nem tudom, hogy mit tehetnék éppen én a jobb napokat látott tévésztárért, azt viszont tudom, mit tehetek őértük: megígérem, hogy időről időre újra eljövök, hogy megmutassam, hogyan élnek, milyen problémákkal küzdenek, s miben segíthetnének nekik a város fiatalabb polgárai.
Karácsony Benő előbb idézett művének folytatásában, „A megnyugvás ösvényein” című regényben olvasható a következő párbeszéd:
„– Azt mondja, szeretett? … – Hogy van az, hogy én ezt sohasem vettem észre? Csak a vágyait láttam.
– Valószínűleg – világosítottam fel –, mert a szeretet az értékesebb drágakő. Az ember nem heverteti. Kazettába rakja. Esetleg kulcsot is csináltat hozzá.”
A Napos Oldalon nem csináltatnak kazettát, s kulcsot ennek a drágakőnek. Szabadon ragyog…
Fogarasy Attila
