16. oldal Kultúra
Színek és színdarabok Mű-helyében
„Jó, hogy van a Mű-hely: a művek helye Vörösváron, ahol találkozhatnak a különböző művészeti ágak, festészet, színház, tánc és zene” – mondta lelkesülten dr. Feledy Balázs művészettörténész június 2-án a Mű-hely Galériában Kiss Kálmán festőművész kiállításának megnyitóján, amelyet színházi produkció követett: Molnár Ferenc „Ibolya” című egyfelvonásosát adta elő a Latinovits Zoltán Diákszínpad.
|
Dr. Feledy Balázs (jobbról) bemutatja
Kiss Kálmán festőművészt |
Kiss Kálmán civil foglalkozása igencsak távol áll a festészettől: 32 éven át vegyészmérnökként dolgozott a Malévnál. Első kiállítása is itt volt, 1995-ben. Amióta nyugdíjba ment, még több idejét szentelheti a festészetnek, amely gyerekkora óta legkedvesebb foglalatossága. A kiállítások egyre-másra követik egymást, a vörösvári a 35-40. lehet a sorban, a művész maga sem tudja pontosan.
Az ipolytarnóci származású festő művészetére a tematikai sokszínűség jellemző. Művei között a nyugodt, harmonikus és egységes színvilágú tájképek mellett, az erős színvilágú, zaklatott, bibliai témájú festmények és az irreálisba hajló, elvont művek is megtalálhatók.
A kiállított festmények között legdrámaiabb a délszláv háború borzalmait kifejező „Áldozatok” című, amely mellett nem lehetett megrendülés nélkül elmenni. A tárlatlátogatónak azonban csak meg kellett fordulnia ahhoz, hogy a szemközti falon lévő természeti ihletésű tájképeinek nyugalmában megpihenjék.
„Kiss Kálmán önkereső és önművelő alkat, nem követ mestereket és divatokat – jellemezte a festőt dr. Feledy Balázs. – Míg azonban az önművelő festők általában megmaradnak a tájképi témáknál, ő a tragikus témák és az irrealitás irányába fordul. Képeinek különleges atmoszférája annak is köszönhető, hogy nem ecsettel, hanem festőkéssel, spaklival fest, vastag festékréteget felhordva a vászonra.”
Kiss Kálmánt bizonyára a vörösvári táj is meg fogja ihletni, hiszen telket vásárolt Pilis-vörösváron. Mostani kiállítása június végéig tekinthető meg a Mű-hely Galériában.
Néhány ülőalkalmatosság, asztal, pianínó: nem is kellett több díszlet ahhoz, hogy igazi színházi élményhez jussanak a Mű-hely Galéria kulturális estjeit rendszeresen felkereső vörös-váriakat. Molnár Ferenc darabjai oly életszerűek, s oly ragyogó jellemábrázolásúak, hogy különösebb díszletek nélkül, s akár amatőr színészek előadásában is könnyen életre kelnek. Ezt láthattuk a június 2-i esten is a Mű-hely Galériában. A budapesti Szent Imre Gimnázium lelkes színjátszói dicséretet érdemelnek, látszott rajtuk, hogy valósággal fürdenek a szerepeikben. Minden poén nevetést szült, minden remek színészi gesztus a nézők elismerését, s az egész előadás – melyet Lukácsi Huba tanár úr rendezett – hálás tapsot. Szívesen látnánk e fiatal tehetséges gimnazistákat újra Vörösváron.
Köszönjük ezt a gondtalan, vidám egy órát!
F. A.
Kóruskoncert a zeneiskolában
|
Sax László ajándékot nyújt át a
vendég kórus vezetőjének |
Május 27-én emlékezetes koncertet adott a zeneiskolában a Német Nemzetiségi Vegyes Kórus és a Gröbenzelli Vegyes Kórus. A vörösváriak és vendégeik felváltva léptek a koncertterem színpadára, a végén pedig közösen énekelték el az elmaradhatatlan Örömódát és Viva-viva la musica kezdetű kánont.
A vörösváriak a tőlük megszokott magas színvonalon adták elő a repertoárjukból jól ismert német és magyar nyelvű népdalokat és operarészleteket. A Bartók-emlékév alkalmából hangzott fel Bartók Béla egy kórusműve.
A német kórus a Mozart-emlékév diktálta „kötelező gyakorlat” után különböző nemzetek dalait adta elő – eredeti nyelven. Hallhattunk japán, angol, mexikói, holland és amerikai népdalokat. A vörösváriaknál szerényebb felkészültségű és énektudású német kórus lelkesültségből mutatott példát. Olyan örömmel és lelkesen adták elő műsorszámaikat, hogy a közönséget is magukkal ragadták. Különösen egy utolérhetetlen bájjal és humorral előadott spirituálé tetszett a nézőtéren ülőknek – ez a feldübörgő vastapsból is kitűnt.
Külön kiemelendő a fiatal, energikus kórusvezető hölgy: az embernek az volt az érzése, hogyha a nézőket felszólította volna a színpadra, félórán belül hasonló teljesítményt lett volna képes kicsikarni belőlük lelkesedésével és dinamizmusával, mint a vendégségbe érkezett kórus tagjaiból.
F. A.
Elhallgatott szobor
A Himnusz hallatán sok embernek megdobban a szíve, könnyeket csalnak szemünkbe a soha meg nem unható dallam taktusai. Az igazi magyar szívek így éreznek. A Himnusz ima, fohász Istenhez. A költő, Kölcsey Ferenc a magyar nép hangján kér az Úrtól jókedvet és bőséget. Nagy szükségünk is van most a jókedvre, mert a bőségből valószínűleg szűken leszünk az elkövetkező években a közeledő megszorító csomag miatt. Ilyen körülmények között közadakozásból született a Magyar Örökségdíjas szobrászművésznő, V. Majzik Mária gyönyörű alkotása, a Himnusz szobor, melyet idén május 7-én avattak fel Budakeszin. Sajnos a médiából nem értesülhettünk a meghitt eseményről, hiszen sokkal fontosabb témák, mint például a két bütykös hattyú megfázása és az újszülött állatkerti teknősök kitöltötték a hírekre szánt időt.
A márványból készült alkotás középpontjában bronz istenalak áll, a kő oldalába a fohász sorait vésték. A 21 bronzharang minden vasárnap délben a Himnusz dallamát kongatja. A szobor avatóján emberek tömege töltötte meg a kis teret, lengtek a nemzeti színű zászlók, a nap hétágra sütött, s az az érzésem támadt, hogy vagy a budakeszi Szarvas tér túl kicsi, vagy fél Magyarország itt ünnepelt. Azt hiszem, az utóbbi történt. Azóta szobor és a tér zarándokhellyé vált. Családok kerekednek fel, hogy vasárnaponként a Himnusz tiszta hangjait hallhassák, reményt és erőt merítve a múltból a hétköznapok megpróbáltatásaihoz.
Dr. Gábeli Zoltánné
