4. oldal Önkormányzati hírek
Álljunk meg egy szóra
Grószné Krupp Erzsébet polgármesterrel
A barátságról és a közös sorsról...
– Tisztelt polgármester asszony, alig egy napja érkezett vissza Gerstettenből, ahol részt vett a partnerkapcsolat 10 éves és a helyi fúvószenekar 100 éves fennállása alkalmából rendezett ünnepségeken. Milyen érzésekkel érkezett haza a baden-württembergi partnerközségből?
– Elmondhatom, hogy nemcsak az időjárás volt rendkívül meleg, hanem a fogadtatás is, amiben részesültünk. Végig éreztem azt, hogy a barátság, ami a két település és lakói között két évtizede kialakult, és egy évtizede önkormányzati szinten is megpecsételtetett, nagyon mély, őszinte és nagy jövővel bíró. És ez nemcsak egy udvarias beszédfordulat, hanem megélt élmény. Személy szerint én kitűnően éreztem magam, a program nagyszerű volt, sok szép dolgot láttam.
– A vörösvári delegáció tagjaitól tudom: nagy sikert aratott a partnerkapcsolati ünnepségen elmondott beszédével. Mi az, amiben különbözött ez a beszéd a megszokottól?
– Abban, hogy beszédemnek történelmi távlatot adott a kitelepítés 60. évfordulója. A bűnbakká nyilvánítás, a kollektív bűnösség ránk sütése, a kitaszítottság, a hontalanság, a földönfutóvá tétel, a szégyenkezés, a gyötrő honvágy mind-mind olyan igazságtalanságok vagy fájdalmas érzések, amelyeket a háború után elüldözött több millió német nap mint nap átélt, köztük a 220 000 Magyarországról elmenekült vagy kitoloncolt német nemzetiségű állampolgár. Beszédem ezen részének az adott különös jelentőséget, hogy nagyon sok magyarországi sváb Baden-Württembergben lelt új hazára és bizonyította szorgalmát és tehetségét. A közönség soraiban több olyan ember is ült, akinek családja a 1946-ig Magyarországon élt, majd megismerte a kitaszítottság keserű érzését. Beszéltem is egyikükkel, négyéves volt, amikor el kellett hagynia hazáját. Akkor nem fogta fel, csak később jött arra rá, milyen kegyetlen igazságtalanság történt vele és családjával. Klaus Coy, partnerkapcsolati referens, aki átjött Gröbenzellből, hogy megtisztelje jelenlétével az évfordulót, az ünnepség utáni kötetlen beszélgetésen elárulta nekem: döbbenten hallotta ezeket a számokat. Nem gondolta volna, hogy ilyen sok magyarországi német ember osztozott a németség jó részének sorsában a szerencsétlen és tragikus háború után. Mindent összevetve felemelő és élménydús hétvégét tölthettünk Gerstettenben. Igazán jó érzésekkel érkeztünk haza…
A pletykákról és a szolgálatról...
– Beszéljünk akkor most már városunk dolgairól. Talán a közelgő választások teszik, de az utóbbi időben sokan bírálják az önkormányzatot és személy szerint Önt, hogy eladósították a várost, kiürítették a kasszát, egy lukas kétfilléres nem maradt benne. Sőt, néhány jól értesült illető olyanokat sugdos az emberek fülébe, hogy a polgármester nem tud elszámolni több százmillió forinttal, új házat épít Szentendrén, a Petőfi utcát pedig azért újíttatta fel, hogy a haverok zsebét teletömje.
– Remélem, inkább a tudatlanság, mintsem a rosszindulat szüli ezeket a szóbeszédeket. A tudatlansággal fel lehet venni a harcot, el lehet mondani az embereknek, mit szeretnénk, hogy szeretnénk; ki lehet kérni a véleményüket, meg lehet győzni őket. Ki lehet beszélni még a félelmeket is, el lehet oszlatni a félreértéseket, fel lehet oldani a görcsöket. Sokszor tapasztaltam már ezt hosszú közéleti pályafutásom során. Én soha nem zárkóztam el a párbeszéd elől, mindenkit meghallgatok, mérlegelem az érveit, vitatkozom vele, még akkor is, ha reménytelennek tűnik, hogy meggyőzzem őt vagy hogy kölcsönösen meggyőzzük egymást. A rosszindulat ellen azonban nincs mit tenni. A rosszindulat ellen nincsenek érvek, nincsenek szavak, fölöslegessé válnak a gondolatok… Ezzel együtt egy politikusnak hozzá kell szoknia, és zokszó nélkül kell eltűrnie mindezt. A demokráciához ez is hozzátartozik. Hiába dolgozik megszállottan egy városvezető és ér el sikereket, ha az emberek ezt nem akarják látni, vagy keveslik a teljesítményét, fejet kell hajtania. Az ő feladata a szolgálat. Mindig, minden körülményben. Nem lehet felülbírálni a közösség akaratát.
A botorságról és a bátorságról...
– Úgy gondolom azonban: a szolgálathoz az is hozzátartozik, hogy ezekre a felvetésekre válaszoljon, akkor is, ha az információk hiánya, akkor is, ha a rosszindulat szülte őket…
– Nézzük akkor sorba: a város kasszája természetesen nem üres, intézményeink működése biztosított, gazdálkodásunk stabil. És persze minden egyes forinttal el tudunk számolni. Ezzel együtt fejlesztésekre azonban mindig csak annyit tudunk költeni, amennyi a helyi adókból befolyik. Így például a súlyadóból tudunk utakat építeni. A képviselő-testület kereste a lehetőségét annak, hogy lehetne nagyobb lendületet adni fejlesztéseinknek, így az 1996-ban kezdett útprogramnak is. Igen kedvező lehetőség nyílott két évvel ezelőtt, amikor az állam kedvezményes hitelfelvétel lehetőségét teremtette meg kizárólag önkormányzatok számára és kizárólag fejlesztési célra. A képviselő-testület élt ezzel a lehetőséggel. Botorság lett volna nem ezt tenni. Persze, kellett egyfajta politikai bátorság is a hitel felvételéhez, amit mindig valami zsigeri félelem övez. Mi bátran és következetesen lándzsát törtünk a fejlődés mellett. Ennek az eredményei mára egyre jobban látszanak. Őszre befejeződik az útprogram, s addigra a belterületi utcák túlnyomó része jó minőségű, szilárd burkolatú utakkal rendelkezik majd. Őszre megújítjuk két óvodánkat, mindkettő korszerű tetőzetet kap. Októberre elkészül majd a Művészetek Háza is, a zeneoktatás és a kultúra méltó körülmények közé kerül. Ez a város már nagyon megérdemelte ezt a korszerű házat…
– Igen, ez nem is lehet kétséges, de a nagy kérdés, hogy ez mibe kerül nekünk, és tudjuk-e fizetni a részleteket…
– Képviselő-társaimmal egy összesen 900 millió forintos hitelkeretet szavaztunk meg olyan fontos fejlesztésekre, mint a belterületi utcák lekövezése, a Művészetek Házának kialakítása vagy a Szabadidőközpont terveinek elkészítése. Ez tehát egy keretet jelent, az összeg több éven keresztül rendelkezésünkre áll. A kamat 3,7 %, ami valóban nagyon kedvező, és a hitelt húsz év alatt kell visszafizetnünk. Persze, ezt az összeget nem muszáj mind felhasználnunk...
– Tegyük fel, hogy rövid időn belül az önkormányzat a teljes összeget felhasználja. Mennyire terhelné meg ez a költségvetést?
– Még ekkor is csak körülbelül évi 70 millió forintot kellene erre a célra elkülöníteni a költségvetésben, miközben például várhatóan az évi súlyadó 90 millió forintot tesz majd ki. Ez tehát azt jelenti, hogy a hitelt egymagából a súlyadóból is vissza tudjuk fizetni. Az utakat amúgy is abból építettük volna meg. Így azonban nem apránként köveztük le a maradék földutakat, hanem egyszerre az egész városban.
A jó szélről és a hitelességről...
– Minek kellett azonban a Petőfi utcát is újraaszfaltozni, egyes lakók szerint ezt semmi sem indokolta; pénzpocsékolás volt az egész...
– Szerettük volna úgy befejezni az útprogramot, hogy az egész városban egyformán jó minőségű utak legyenek. De se a Petőfi, se a Puskin, se a többi leromlott minőségű utcát nem tudtuk volna újraaszfaltozni, ha nem adódik egy fantasztikusan jó lehetőség egy pályázat révén. A pályázat – amelyet kizárólag útfelújítás céljára írtak ki – úgy szólt, hogy minden 1 forint önkormányzati pénzhez 1 forint központi támogatást kapunk. A pályázatunk sikeres volt, így ebből a pénzből hozzáfoghattunk az utak felújításához. Ezeknek az utcáknak a kátyúzására a következő évtizedben többet kellett volna költeni, mint amennyibe nekünk most az újraaszfaltozás került. (Lásd Kápolna utca!) És még valami, aki azt mondja, hogy a toldozott-foldozott Petőfi utcának semmi baja sem volt, az enyhén szólva nem a földön jár, de még csak nem is az aszfalton...
– És mi a helyzet a Szabadság úttal, mégis inkább erre kellett volna költeni az aszfaltozásra nyert pénzeket...
– Amikor a Szent Erzsébet utcát elcseréltük a Szabadság úttal, kikötöttük, hogy a Pemáknak újra kell aszfaltoznia az egész utat. Ezt a Pemák meg is ígérte. Mai jogutóda azonban nem teljesíti az ígéretet, mert nincs rá pénze. Sajnos jelen pillanatban nem tudunk mit tenni, mert ez egy közút, ami fölött nem mi rendelkezünk.
– És végül: a szentendrei házból mi igaz?
– Tudom, ezt a pletykát azért terjesztik rólam, hogy megszégyenítsenek: a polgármester menekül a süllyedő hajóról... Nem építek házat, és nem menekülök! Büszke vagyok arra, amit képviselő-társaimmal és a Hivatal dolgozóival együtt négy év alatt elértem. A hajónk pedig egyáltalán nem süllyed, hanem jó széllel halad. Engem ide tett le a sors, ebbe a városba. Ezért a városért, az itt lakó emberekért dolgozom. Teljes tudásommal, minden erőmmel, becsülettel és hitelesen. Erre tettem esküt. Erre adtam szavamat.
Fogarasy Attila
