8. oldal Európa
Egy vörösvári Brüsszelben
Az interjú folytatódik
2004 áprilisában – közvetlenül az EU- csatlakozás előtt – hosszabb e-mail interjút készítettem Lieber Évával, az Európai Unió brüsszeli központjának munkatársával. Akkor a magyarok uniós fogadtatásáról, a rólunk alkotott képről, a nemzetiségek szerepéről kérdeztem őt. Két évvel később személyesen is találkoztunk egy vörösvári cukrászda kerthelyiségében, hogy az azóta eltelt két év tanulságairól és új munkaköréről faggassam őt.
– Mi is az az új feladat, amivel megbíztak?
– Új munkakörömben regionális politikával foglalkozom, az Európai Bizottság Regionális Politikai Főigazgatóságán. Itthon megszokottabb kifejezésekkel élve az Európai Bizottság lényegében az EU „kormányát” jelenti, a főigazgatóságok pedig „minisztériumokat”. Minden országgal egy-egy külön osztály foglalkozik a főigazgatóságon. Én a német osztályon dolgozom, de jól ismerem a magyar osztály munkatársait is.
– Egy magyar ember számára a régió a „lila köd” kategóriájába tartozik, de legalábbis valami erőltetett dolgot vél a szó mögött, hiszen a nálunk megalakult 7 régió még nincs nagyon benne a köztudatban, inkább csak papíron léteznek…
– Pedig az Európai Unióban a régiók alapvető fontosságúak. A 25 tagország 250 régióra tagolódik. Ezek természetesen fejlettségben jelentős mértékben eltérnek egymástól. A mi munkánk célja az, hogy ezeket a különbségeket csökkentsük. Ezt az EU alapszerződése is rögzíti. A régiók konkrét feladata, hogy olyan középtávú stratégiai tervet dolgozzanak ki, amely pontosan elemzi az adott régió gazdasági fejlődésének gyengéit és erősségeit, és erre alapozva a gazdasági és szociális partnerek bevonásával megfogalmazza a gazdasági fejlődés mérhető céljait, célkitűzéseit az elkövetkező 7 évre. Az unió büdzséjét hétéves periódusonként állítják össze, a következő 2007-től 2013-ig tartó időszakban 864 milliárd euró áll majd rendelkezésre. Ennek az egyharmadát szánják regionális politikára, azaz felzárkóztatásra és fejlesztésre, ami egy igen jelentős összeg. Tudnivaló, hogy majdnem minden régió kap pénzt, ki többet, ki kevesebbet. Magyarország összesen 22,4 milliárd Eurót kap hét évre, ennek kb. egyharmada fordítható felzárkóztatásra az ún. „Kohéziós alap”-ból. Az új tagországok mindegyike jelentős pénzösszegeket kap regionális fejlesztésekre. Ezen belül meghatározóak az ún. Lisszabon-célok.
– Ez alatt mit kell érteni?
– 2000-ben az EU kitűzte maga elé azt a célt, hogy 2010-re váljék a világ legdinamikusabb és legversenyképesebb tudásalapú térségévé. Nos, azóta a fele idő eltelt, és bár úgy tűnik, hogy az elképzelések túlzottan optimisták voltak, továbbra is nagyon fontos, hogy új technológiák – például a biotechnológia – fejlesztésére, vagy visszanyerhető energiaforrások felkutatására és fejlesztésére, vagy pl. az információs társadalom mindenki számára való elérhetőségére fordítsák ezeknek a pénzeknek a jó részét. Az újonnan csatlakozott országoktól is azt várja el az EU, hogy ezeknek a pénzeknek az elköltése a fenntartható fejlődést szolgálja.
– Ezekben az országokban az infrastruktúra fejlesztésére is rengeteg pénz kell… Ez is hozzátartozik a felzárkózáshoz. Autópályák nélkül ez nemigen menne…
– Természetesen erre is fordíthatják a pénzeket, de nagyon fontos, hogy az oktatásra, a kutatások támogatására, tudásalapú fejlesztésre fordítódjék a pénzek nagy része és olyan projektekre, amelyek minőségi munkahelyeket teremtenek, és ne csak a gazdasági és szociális infrastruktúra fejlesztésére.
– Te melyik régióval foglalkozol?
– Baden-Württemberg és Brandenburg tartozik hozzám. Az érdekessége ennek az, hogy míg az előbbi a leggazdagabb, az utóbbi a legszegényebb német tartomány. Ez a felzárkóztatásra kapott összegekből is kitűnik: míg Baden-Württemberg tartomány mindössze 100 millió Eurót kap hét évre erre a célra, Brandenburg 2,5 milliárdot. Talán itthon, Magyarországon nem annyira köztudott, de a keletnémet tartományok, a hajdani NDK volt területei hatalmas problémákkal küzdenek napjainkban. A munkanélküliség az egekbe szökik, a gazdaság pang. Ezekbe a tartományokba rengeteg pénz folyt be az egyesítés után, de nem csak a gazdaság versenyképességének fejlesztésére, hanem főleg infrastrukturális fejlesztésekre (pl. útépítésre, csatornahálózat kialakítására) és jóléti beruházásokra (pl. uszodaépítésére). Hiába van azonban egy városnak gyönyörű uszodája, ha a fiatalok nem kapnak munkát, de még szakmát sem tanulhatnak, mert nincs elég cég, ahol gyakorolhatnának. Nagyon sok európai multi ma már Kínában vagy Indiában az ottani olcsó munkaerővel állíttatja elő termékeit. A keletnémet fiataloknak bizonyos régiókban nem túl jók a kilátásaik, ennek következtében egyre nagyobb az elvándorlás, egész gimnáziumi évfolyamok kötnek batyut a hátukra az érettségi után, és mennek nyugatra. Nagy kihívás számomra, hogy Brandenburgban a folyamatot legalábbis lelassítsuk, és csökkentsük a fejlettségbeli különbségeket a gazdagabb nyugati tartományokhoz képest.
– Ki dönti el, hogy a felzárkóztatásra kapott pénzeket mire költsék: a régiók vagy a főigazgatóság?
– A régióknak a középtávú terv elkészítése során jól át kell gondolniuk, hogy mire szeretnék fordítani a pénzt. A főigazgatóság elvárja a régióktól, hogy legyen jól átgondolt koncepciójuk és folyamatosan egyeztet velük a pénzek felhasználásáról. De hogy a régiók konkrétan milyen projektekre költik el a pénzt, azt végül is ők döntik el. Ez nagyon fontos, mert sokan azt gondolják, hogy Brüsszel diktál a távolból, de ez nem így van; a régióknak – amelyekre partnerként tekintünk – meghatározó szerepük van. Az EU egyik legfontosabb alapelve a szubszidia-ritás, azaz hogy a döntéseket a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni. És – ismételten hangsúlyozom – a döntések során mindig a fenntartható fejlődést kell szem előtt tartani.
– Hogy lehet fenntartani a fejlődést akkor, ha a multik elmennek Európából, és megszűnnek a munkahelyek?
– Brüsszel felismerte, hogy az Európai Unió fő gazdasági ereje a kis- és közepes vállalkozásokban van. Csak a multikra nem lehet építeni a gazdaságot, mert egyik percről a másikra bezárhatják gyárak egész sorát, és az olcsóbb munkaerő miatt elhagyhatják a kontinenst. Tehát a kis- és középvállalkozásokat kell fejleszteni, erősíteni, támogatni.
– Beszéljünk a végén egy kicsit Magyarországról is. Mennyire téma Brüsszelben a magyar költségvetési hiány?
– Néha az az érzésem, hogy a magyar politikusok sincsenek teljesen tisztában azzal, hogy mit is jelent ez a hiány. Az Európai Unió azonban nagyon komolyan veszi ezt a dolgot, s bár az újságok napi szinten ezzel nem foglalkoznak, folynak az egyeztetések. Ha a költségvetési hiány elér egy bizonyos kritikus szintet, szankciók is várhatók az EU részéről. Egyébként Németország sem teljesíti a maastrichti feltételeket, a 3%-os megengedett deficit helyett ők is évek óta 4-5%-ot produkálnak.
– Ez a kényes téma milyen szerepet játszik a magyarok megítélésében, mi a vélemény Magyarországról két évvel a csatlakozás után?
– Azt tapasztalom, hogy mindennek ellenére pozitív kép alakult ki Magyarországról, a magyar képviselők tevékenysége is elismerést váltott ki az Európa Parlamentben, a brüsszeli központban dolgozó magyar munkatársak pedig szaktudásukkal kifejezetten megbecsülést szereztek maguknak.
– Azt gondolom, mostani beszélgetésünket néhány év múlva feltétlenül folytatnunk kell, hogy elmondd nekünk, véleményed szerint jól használja-e föl Magyarország a neki megítélt pénzeket, sikerült-e már valamelyest felzárkózni a gazdagabb régiókhoz és változott-e az ország és a magyarok megítélése.
– Bízom benne, hogy csupa jó hírt és pozitív véleményt mondhatok majd…
Fogarasy Attila
