19. oldal Fórum
A 10-es útról
Tisztelt Fogarasy Úr!
Tisztelt Vörösváriak!
Tisztelt Levegő Munkacsoport!
Mint több szempontból érintett, nem állhatom meg, hogy bekapcsolódjak az Önök között kialakult, gyakran indulatos vitába véleményemmel. Érintett vagyok, ugyanis közlekedési szakemberként, amatőr környezetvédőként, és immáron pilisvörösvári (korábban térségbeli) lakosként is.
Nem szeretném minősíteni vitájukat, elég legyen annyi, hogy véleményem szerint egyszerűen elbeszélnek egymás mellett. Itt csak egy rövid szakmai véleményt közlök, ha kívánják, később részletesen is kifejtem álláspontomat.
Először is nem vitás, hogy a környéken kialakult közlekedési káosz orvoslása érdekében mindenképpen szükséges valamilyen formában elkerülő utak építése. Pilisvörösvár szempontjából mindenképpen elsődleges a várost valamilyen formában elkerülő útszakasz létesítése. Azon már lehet vitatkozni, hogy ez a pilisi hegyeken keresztül, egyszerre több települést elkerülve történjen-e, vagy csak egy pusztán Pilis-vörösvárt elkerülő szakasz épüljön-e meg elsőként. Mindenesetre a most vita tárgyát képező (Pilisvörösvár határától Budapest határáig terjedő) szakasz önmagában semmit nem old meg, ennek megépülése esetén ugyanis egyáltalán nem fog csökkenni a Vörösváron átmenő forgalom. Más lenne a helyzet, ha biztosnak tűnne a Vörösvárt valamilyen formában ténylegesen elkerülő út megépülése néhány éven belül. Valószínűsítem, hogy Önök, vörösváriak ebben bíznak, többek között én is. A Levegő Munkacsoport, úgy látom, azon az állásponton van, hogy csak a tényleges elkerülő szakaszt kell megépíteni. Így a szándékok valamilyen formában közösek, mégis a felek egymásnak estek. A Levegő Munkacsoport, szerintem szakmailag megalapozott érvei között sajnos csak sokadikként szerepelt, hogy a Pilisvörösvárt elkerülő út megépítésére szerintük is szükség van. Azt hiszem, ez okozhatta a félreértéseket.
Mindenesetre közlekedési szempontból a kérdést a forgalom összetételén, annak térbeli és időbeli lefolyásán keresztül kell vizsgálni. Azt hiszem, abban mindenképpen egyetérthetünk, hogy a legnagyobb problémát a forgalom két komponense, nevezetesen a nehéz tehergépjármű forgalom és a hivatásforgalom adja. Még konkrét forgalmi adatok sem kellenek ennek belátásához, hiszen elég végigautózni a tízesen hétköznap, hivatásforgalmi csúcsidőszakban, illetve hétvégén, a kamionstop, és a munkaszünet idején. Óriási különbséget tapasztalhatunk.
Ha megtettük ezt a két utat (szerintem a Vörösváriak nagy többsége ezen már túl van, a Levegő Munkacsoport pedig ismeri a forgalmi adatokat), beláthatjuk e két forgalmi komponens elsődlegességét a probléma okában. Tény, hogy mindkettőt Budapest, mint főváros, régióközpont vonzza. Tehát a forgalom nagy része oda, ill. onnan vissza irányul. A hivatásforgalom a tízes menti, ill. környéki településekről Budapestre, a kamionforgalom legjelentősebb része pedig az M1-es felől a Zsámbéki-medencén, Pilis-csabán és Pilisvörösváron keresztül, elsősorban az észak-budai térség üzemeibe irányul. Tehát Mindkét forgalom érinti Pilisvörösvárt akkor is, ha a vitatott első szakasz után megépül az egyszerre több települést elkerülő út is, amennyiben nem épül egy, a régi és az új tízest összekötő útszakasz Vörösvár nyugati határában. Ekkor ugyanis a kamionok, ill. a Piliscsaba, Magdolna-völgy, Pilisjászfalu, Tinnye stb. felől érkező gépkocsik Pilisvörösvárt elkerülve juthatnak fel az új tízesre. E szakasz megépítése tehát Pilisvörösvár lakosságának elemi érdeke, a város Szerkezeti Tervében három változatban szerepel, és e mellett foglalt állást a Levegő Munkacsoport is, szerintem nem elég hangsúlyosan. Személy szerint én is ezen útszakasz megépülésének elsődlegessége mellett teszem le a voksot.
Még valamit az új tízes teljes megépüléséről. Viták vannak arról, hogy merre vezessék az új, Nyugat-Lengyelországot és Kelet-Csehországot Szlovákián át Magyarországgal összekötő, észak-déli transzeurópai közúti közlekedési folyosót. Lényegében három alternatíva közül az egyik, hogy egy Esztergomnál építendő közúti hídon és az új 10-esen keresztül, vagyis településünk határán át épülne autópálya (!). Azt hiszem senki nem akarhat óriási átmenő forgalmat telepíteni a kertje végébe.
Kérem, mindannyian gondolják át nyugodtan, indulatok nélkül álláspontomat!
Barkó Richard
Kecske és káposzta
Most olvastam a Vörösvári Újság legújabb számát, és a 10-es út ügyével kapcsolatban lenne egy megjegyzésem a cikkhez.
Már a Levegő munkacsoporttal is volt pár e-mailváltásom korábban, de reménytelen, hogy megértsék a mi (Pilisvörösvár és környéke) véleményünket. A leglogikátlanabb érvekkel próbálnak keresztbe tenni nekünk. Egy valamiben tudok részben igazat adni nekik, mégpedig, hogy Pilisvörösvár és Budapest között jelenleg teljesen felesleges 2x2 sáv.
Mivel a teljes elkerülő is becsatlakozna a Pilisvörösvár előtti körforgalomba, ezért teljesen logikus lenne az elkerülő utat Pilisvörösvár keleti részénél kezdeni és a nyugati irányba (Piliscsaba felé) építeni. Így sokkal hamarabb elkerülhetnék a kamionok a várost, és a Bp.-Pvv. szakaszt ráérünk a végén is megépíteni, addigra talán lenne csatlakozás az M0-hoz is.
Ez esetben mindenkinek igaza lehetne, a kecske is jól lakna, a káposzta is megmaradna.
Gráf Tibor
Bezzeg az én időmben
Hányszor hallhattuk ezt a mondást az idősebb generációtól, és még csak bele sem gondoltunk, hogy mennyi igazság rejtezik benne. Általában rosszallást fejez ki, nem is alaptalanul, mert mint ahogy azt a mai fiatalság is híven tükrözi, egyre rosszabb irányba haladunk mind műveltségileg, mind neveltetésileg és talán mind szellemileg is. Nem szeretném a mai fiatalságot bántani, hisz én is tagja vagyok, de a mostani fiataloknak egész más elképzelése van a világról, mint nekem vagy a velem egyidőseknek. Általában semelyikük nem akar dolgozni, sőt semmit nem is akar magával kezdeni, és ötlete sincs, hogy mit is akar. Persze ezzel sokan így vagyunk, de hogy halvány lila elképzelésünk se legyen a jövőnket illetőleg, az nagyon szomorú. Sokuknál feltűnik például a nevelés hiánya is, amihez itt van még egy jó mondás, mégpedig, hogy mindenkinek az van, amit otthonról hoz. A szellemi fejlődés is inkább visszafelé, mintsem előrefelé halad, mert gondoljunk csak bele, ha száz gyereket megkérdezünk, hogy az olvasás és a számítógép közül melyiket választaná egyértelműen, kiderülne, hogy a gyerekek döntő többséggel az utóbbira szavaznának. Ez nagyon elkeserítő, de mégsem annyira, mint az, hogy a hagyományokat abszolút nem őrzik.
Néhány éve még egy sváb falucska voltunk, nagyban jártak még a lovas kocsik, az emberek a földeken és a saját szőlőikben dolgoztak, táncolni jártak és a legfontosabb, hogy svábul beszéltek. Ma már, csak ha nagyon nagy szerencsénk van, akkor hallunk svábul beszélő néniket, a fiatatokról pedig már ne is beszéljünk. Pedig az nagy kuriózum, hogy itt svábul beszélnek, a fiatalok mégsem törődnek ezzel. Pedig ha már az a néhány néni sem lesz, akkor ki fog svábul beszélni, és a mi gyerekeink honnan fogják tudni ezt a nyelvet? Tudni? Még csak ismerni sem fogják, nemhogy beszéljék. Nem értem, miért siklunk el e fölött a probléma fölött, mert szerintem ez fontosabb lenne vagy lett volna, mint például az, hogy várossá nyilvánítsanak minket, mert hiába vagyunk város, az emberek nagyon jól tudják és érzik, hogy egy sváb falu vagyunk és nem egy város.
Úgy érzem, itt a néptáncot is feltétlen meg kell hogy említsem, hisz ez is hozzátartozik a sváb kultúrához. Érdekes viszont, hogy táncolni sokkal többen járnak, mint svábul tanulni. Szomorú, hogy a fiatalságot egyáltalán nem foglalkoztatja úgy ez a probléma, mint engem. Keserű szájízzel kell nyugtáznom, hogy mégis egyedül vagyok. A legrosszabb, hogy én mint fiatal, sem tudom, hogy hogyan kelthetném fel a többiek érdeklődését, és ha mi nem tudunk egymásra hatni, akkor ez a felnőtteknek sem fog sikerülni. Remélem, ez nem így lesz, mint ahogy én ezt előrevetítettem. Ha valaki kedvet kapna a sváb nyelvkurzushoz, akkor feltétlen jelentkezzen a Gimnáziumban bármelyik csütörtökön este hét órától, ha pedig a tánchoz kapna kedvet, akkor pedig a Templom téri iskolában minden hétfőn hattól jöhet és elsajátíthatja őseink tudományait.
L. Sz.
Bódult fiatalok
Péntek éjszaka az egyik mostanában igen felkapott, többségében fiatalok által látogatott vörösvári pub felé igyekszem. Egy tizenöt éves körüli fiú épp a motorjára száll fel, meglehet jogosítvány nélkül, hogy megmutassa a miniszoknyába öltözött tinilányoknak – akik mintha a fehér lovas vagy fehér BMW-s herceget várnák, üldögélnek teljes „harci” díszben –, hogy ki is a nagylegény.
De hol vannak ilyenkor a szülők? Egyáltalán tudnak-e róla, és ha igen, érdekli-e Őket, hogy csemetéjük az életével játszik?!
Nem vagyok sokkal idősebb, de talán neveltetés kérdése, mert én ezt anno nem mertem megtenni. Nem is azért, mert nem akartam, hanem tudtam jól: anyámnál iszonyat nagy verést kockáztatok. Nem tagadom, volt, hogy többet ittam egy-egy házibuliban – természetesen éjfélig maradhattam –, sőt még most is előfordul. Kivel nem…. De itt egészen másról van szó. Nyilvános helyen tizennégy-tizenöt évesen nem mentem el idáig.
Napról-napra változik a világ. A nagy rohanásban egyszerűen nem jut idő odafigyelni egymásra. Manapság addig maradnak ki a fiatalok, ameddig akarnak; isznak, testüket alig takaró ruhákat öltenek. Nem hiába vannak teli a tinédzser-lapok „Terhes vagyok, mit tegyek?” című rovatokkal...
De kit is terhel a felelősség? Legelőször a szülőt, aki elengedi gyermekét – mert ugye még gyerek – az éjszakába. Pár évvel ezelőtt ez még nem fordult elő ilyen nagy számban, és nem volt ilyen veszélyes a világ. A hiba abban van, hogy a szülők tudnak gyermekük a nem éppen helyes „életmódjáról”. „Majd lehiggad” – mondja az édesanya. De vajon mikor? Amikor, ne adja az ég, a fia felborul az egyik kanyarban a motorbiciklijével vagy kamasz lánya terhes lesz?! Akkor fog siránkozni? Nem kéne megálljt parancsolni?
Nem véletlenül találták ki a törvényeket, okosabb emberek. A kamaszkor az az időszak, ami egész életükre kihat, mind a tanulás, mind a személyiségfejlődés terén. Ebben az időben kellene megtanulniuk embernek lenni.
Hibáztathatjuk a kocsmák tulajdonosait is. Tisztelet a kivételnek, sokan nem tartják be a kiskorúak alkoholfogyasztására vonatkozó törvényrendeleteket. Nekik is meg kell élniük valamiből, nem nézve kinek okoznak bajt. Ugyanis akkor Ő miből fog megélni?! Miből fogja finanszírozni a saját gyermeke efféle hóbortjait?
Vajon hogyan tudnánk rendbe tenni a dolgokat? Jobban oda kellene figyelni a gyerekekre. Minden szülőnek be kell látnia, hogy a tizenévesek még nem állnak készen a „nagybetűs életre”, még óvni kell őket, és nem szabad őket magukra hagyni. Több ellenőrzésre van szükség. Hol vannak ilyenkor a hivatalos szervek? Igenis büntessék meg a szabályokat semmibe vevő pu-bokat, ahol egyre több szélsőséggel lehet találkozni. Már-már nem az idősek kártyajátékának ad helyet egy-egy kocsma, hanem a fiatalok bódultságának.
Nórci
Gólyahír
Amikor országgyűlési választások közti feszült hangulatban kísérel meg az ember valami értelmeset írni, nem sejtve még a borús, vagy örömteli végeredményt, legjobb segítőtárs a gondolatok elterelésére a környezet.
Pattannak a rügyek. A sárga aranyeső vidáman lengedez az áprilisi szélben. Egy sötétbarna varangyos béka lustán sétál át a kerten, megállván egy-egy pillanatra. Feketerigók hada verekszik egy földigilisztán, húzzák, vonják áldozatukat. Vajon tudják-e a madarak és a fák, hogy májusban van a névnapjuk? Madarak és fák napja. Talán ennek örül a piros csőrű gólya, mikor elegáns mozdulatokkal helyezkedik el a fészkében. (Mindig is csodáltam, hogy egy ilyen nagy testű madár miért épp a legkényelmetlenebb otthont választja magának.) Vörösvárra hosszú évek óta visszajárt egy gólyapár, szépen nevelgették fiókájukat, mígnem a szülőket áramütés érte és elpusztultak. Az árván maradt fióka sírására még ma is emlékszem. Egy környezetvédő társunk az Elektromos Művek darus kocsijával mentette ki a kis árvát, a Fővárosi Állatkert pedig befogadta. Ezen felbuzdulva a Pilisvörösvári Környezetvédő Egyesület kihelyezett még egy gólyafészket, várva az újabb hosszúlábú lakókat.
Gyalog járva, vagy bicikliről nézve sokkal több szépséget nyújt a táj. Minden él és mozog. A természet növényei és állatai csodálatos harmóniát alkotnak.
Kezembe kerültek régi fényképek a környezetvédő egyesületről, mely immár 16 éve üzemel. Rengeteget dolgoztunk. Közel 2000 fát, bokrot ültettünk. Akkor még volt energiánk, kedvünk. A rendszerváltozás (?!) eufórikus lázában tenni akartak az emberek. Emlékszem, egy-egy közgyűlés alkalmával ülőhely sem jutott társainknak, munkánkat a polgármester és a képviselők is támogatták. Ma mások az értékek: pénz, piac, üzlet.
A tizenévesek robogókon dübörögnek, a fiatalok luxusautókkal furikáznak, a felnőttek megrakott bevásárlókocsikat tologatnak. A természet szépsége, a piros csőrű gólya senkit sem érdekel. Kiüresedett lelkek.
Nézegetem az idei önkormányzati költségvetést. A környezetvédők 0 Ft támogatást kaptak, s hozzá egy cinikusan megfogalmazott levelet, melynek rövid mondanivalója magáért beszél: „Sok sikert!”
Három dolgot tudok feltételezni a döntésről:
1. Vörösvár nyakig el van adósodva a nagy hitelfelvételek miatt, és húzzák a nadrágszíjat, ahol csak lehet.
2. A képviselők többsége nem környezetvédő ember. Remélem, ősszel sem cserélnek köpönyeget a választások alkalmával.
3. Esetleg a pártszimpátia a fontos és nem a teljesítmény? Őszintén remélem, hogy ezt csak a verebek csiripelték a Madarak és fák napján.
Dr. Gábeli Zoltánné
Arkan, a bölcs
Húsvét előtt egy este a Templom téren találkoztam két kicsi lánnyal. Siettem, a húsvéti szereplések előtti utolsó próbára a templomi kórusba. A két kicsi lány meghatóan kedves, udvarias volt, egy kis sötétkék szórólap-meghívót adott.
Kóruspróba után, otthon néztem meg: Húsvét vasárnap 17 órakor a Zeneiskola dísztermében (ahol már annyi szépet láttam, hallottam) Arkan, a bölcs címmel Húsvéti musical a Szentendrei Baptista Gyülekezet előadásában… A belépés díjtalan.
Húsvét vasárnap, Vörösváron, baptista musical… Elmegyek, döntöttem. Minden programot úgy intézek. Ha vendég jön, elviszem magammal, vagy otthon hagyom, mindegy, én megyek.
Huszonkét éve élek ebben a „faluban”-városban. Huszonkét év hosszú idő, s persze van már Tamás doktorom, Gyuri fodrászom, Erika varrónőm, a Sparban is ismer minden dolgozó; azért mégis érzem a kedves távolságtartást; kicsit idegen vagyok. Persze, kettőn áll a vásár… hisz huszonkét évig vagy a buszhoz, vagy a vonathoz rohantam, hogy kollégiumot vezessek Pesten, tanítsak Csabán – Vörösváron nem kaptam tanári állást.
Most már jó. Énekelni a templomi kórusban. Befogadtak. Nem érzem, hogy idegen vagyok. De baptista gyülekezet itt? Előadás? Megyek, megnézem.
Válogathattam a széksorok között, hová üljek, hogy mindenkit lássak, halljak, csodáljak.
Arkan, a bölcs történetével Húsvét vasárnap délután részese lehettem egy Jézus-történet feldolgozásának. A színpadon gyönyörű fiatal lányok kórusával, széparcú, lelkes „amatőr-színészekkel”, s szintén csupa fiatal, de egyáltalán nem „amatőr” színvonalon játszó zenekarral.
Csoda volt, gyönyörű csoda – a sokat szidott (sokszor okkal) középiskolás korosztályból lányok és fiúk kedvesen, szívesen, tehetségesen ajándékozták meg előadásukkal az ott lévőket. Vezetőjüknek, Dani Zsolt lelkésznek szívből tudtam megköszönni az élményt.
Kifelé menet két kedves, nagyon udvarias kicsi fiú adott a kezembe búcsúajándékot: Szent János írása Pál apostolnak.
Hangosan nem, de magamban rájuk kérdeztem: – Ugye, jöttök máskor is?? És mi itt, Vörös-váron nem furcsa idegenként, de befogadó, újat váró érdeklődéssel köszöntünk benneteket! Ugye, jöttök még? S mi is többen leszünk a színházteremben!
Jankó Cecília tanár
Tisztelt Választópolgárok!
Köszönetet mondok mindazoknak, akik a 2006. évi országgyűlési képviselőválasztások során a választáson megjelentek, és szavazatukkal megválasztásomat támogatták.
Bár az egyéni képviselőséghez szükséges szavazatokat nem nyertem el, de listán bejutottam a Parlamentbe.
Üröm, 2006. május hó
Tisztelettel:
Laboda Gábor
országgyűlési képviselő, MSZP
