20. oldal Sport
Változások és sikerek
Ritkaság, hogy egy kézilabdacsapatot idény közben jelentősen át kelljen alakítani. De a szükség nagy úr, így a tavasszal játszó vörös-vári férfi felnőtt együttes már nem az, mint amelyet ősszel láthattunk. A téli felkészülési időszakban egy felkészülési mérkőzésen keresztszalag-szakadást szenvedett Kovács Péter, aki kulcsszerepet kapott a védekezésben. Az ő zavaró játéka nagyban hozzájárult a csapat eredményes védekezéséhez. Sérülése miatt azonban tavasszal hiányzott az együttesből.
Szintén kiesett egy másik fontos játékos, Révész Szilárd is, aki támadásban beállóként, védekezésben középső emberként játszott fontos szerepet. Révész Dunakeszire költözött, és onnan már nem tudta vállalni az edzéseket és a mérkőzéseket. Az ő hiányuk miatt, Pándi Gábor edzőnek át kellett szerveznie a csapat védekezését. A zavaró játékról vissza kellett állni hatos falra, ehhez azonban hiányoztak a megfelelő magasságú játékosok. A jobbszélső Balogh József a Dunakeszi elleni mérkőzésen szenvedett keresztszalag szakadást, így ő is kidőlt a sorból.
Tovább nehezítette a helyzetet Manhertz Mihály és Hasenfratz Csaba több mérkőzésre szóló eltiltása is. Mindkét játékosnak a bírókkal támadt nézeteltérése (hogy jogosan-e vagy sem, azt most már nem érdemes firtatni), amiért négy, illetve három mérkőzést ki kellett hagyniuk. És egy számára rosszul sikerült mérkőzés után Hidasi Tamás is jelezte, hogy befejezi a játékot. Még szerencse a szerencsétlenségben, hogy a többiek így is kitettek magukért. És hogy három olyan játékos is megállta a helyét, akik télen csak a mozgás kedvéért mentek le újra edzeni. A Manhertz testvérek, János és Zoltán, valamint Elek Zoltán, több év kihagyás után látva a csapat nehéz helyzetét, újra beszálltak, és meg is állták a helyüket.
Elmondható ez a fiatalokra is, akik közül a még csak 14 éves Deli Péter több mérkőzésen is játéklehetőséget kapott. A tehetséges jobbszélső gólokkal igazolta, hogy lehet rá számítani. És ki kell emelni Wieszt Károly teljesítményét is, aki mérkőzésenként általában 13-17 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját.
Az őszi fordulók után a vörösvári csapat egyértelműen dobogóesélyes volt az NB II-es bajnokságban. És még a fentiek ellenére is kis híján elérte célját. A Vecsés elleni otthoni tavaszi mérkőzésen azonban 35-32-re kikaptak. Így hiába volt az őszi idegenbeli 27-22-es győzelem, lecsúsztak a negyedik helyre. Ez a hely viszont, már az utolsó, Solymár elleni rangadó eredményétől függetlenül megvan. S ez a szereplés, az előzmények ismeretében dicséretes. Ne feledjük azt sem, hogy a vörösvári játékosok egy fillért sem kapnak a klubtól. A két legjobbnak, a Hort SE-nek és a Balassagyarmatnak azonban félprofi játékosai vannak.
Ha a sérültek meggyógyulnak, és a távozókat sikerül pótolni, a következő bajnokságban megint érmes reményeink lehetnek. Ez a mostani negyedik hely jó alapot teremt erre.
Várhegyi Ferenc
Helyes döntés
Jó lépés volt a zömében vörösvári játékosokból álló pilisszentiváni női kézilabdacsapat átvétele. Azzal, hogy végre hazai színekben játszhattak, a hölgyek régi vágya teljesült. Az NB II-es bajnokságban ennek megfelelően ki is tettek magukért. Az utolsó mérkőzés eredményétől függetlenül megszerezték a harmadik helyet. Ez a dobogós hely bíztató a jövőre nézve, hiszen a rutinos játékosok mellett sok a tehetséges fiatal játékos is. Az ifjúsági csapat például megszerezte a bajnoki aranyérmet! Ezzel megismételték tavalyi elsőségüket, bebizonyítva, hogy összeszokott, jó csapatot alkotnak. Az utánpótlás helyzete összességében is reményteljes, hiszen a Baranyai Barbara által vezetett szivacslabda edzéseket például húsz lány látogatja rendszeresen.
A látottak alapján és a csapatok játékosállományát figyelembe véve, jövőre is legalább ilyen jó szereplésben reménykedhetünk. Szerkesztőségünk nevében gratulálunk a lányoknak, és további sikereket kívánunk!
A női csapatok eredményes szereplésében, és helyzetük megnyugtató rendezésében nagy szerepe volt a pilisvörösvári képviselőtestület és a Pitá Tours Bt. támogatásának. Köszönet érte.
Várhegyi Ferenc
Labdaérzék és lelkesedés
Pompásan játszottak az Országos Gyermek Bajnokságban a vörösvári kézilabdás fiatalok. A megyei bajnokságban megszerzett aranyéremmel bekerültek az országos döntőbe is. Ennek a szegedi tornának a jelentőségét mutatja, hogy Skaliczki László, az olimpiai negyedik helyezett férfi válogatott szövetségi kapitánya is megtekintette a mérkőzéseket.
A nyolc csapatot két négyes csoportra osztották. A mieink – a Templom Téri Általános Iskola színeiben – a többiekkel ellentétben a döntő napján utaztak el a Tisza-parti városba. A megérkezést követően Eger csapata ellen egy kétgólos győzelemmel kezdtek, majd az ebéd után rögtön a Tatabánya együttese ellen léptek pályára. Talán a sűrített menetrend lehetett az oka, de a folytatás már nem ilyen sikeres. A tatabányaiak ellen is visszafogottabb volt a csapat, Tiszavasvári ellen pedig egy ötgólos vereségbe futottak bele.
Ezzel együtt harmadikok lettek a csoportjukban, miután a sporttagozatos budapesti Kerék Utcai Általános Iskola ellen győztek. Összesítésben a vörösvári fiatalok az Országos Bajnokság ötödik helyén végeztek, ami nagyszerű eredmény. Ebben a bajnokságban 1994-es születésű, vagy ennél fiatalabb gyerekek játszhattak. A mi csapatunkban mindössze három hatodikos és két ötödikes fiú játszott, a többiek fiatalabbak voltak. Az ellenfelek viszont zömmel 1994-es születésű csapatokkal álltak ki. A mieink viszont így is kiválóan szerepeltek. Kimmel Marcus kapus a torna egyik legjobbja volt, Faluvégi Rudolf pedig 36 góljával, a döntő gólkirálya lett.
A fiatalok teljesítményéhez ezúton is gratulálunk!
Várhegyi Ferenc
Foci - nők számára
Korábban már írtunk róla, hogy lesz női foci Vörösváron. Nos, a terv megvalósult, ha nem is úgy, hogy a vörösvári lányok egy már működő egyesülethez csatlakoztak volna. Hírt adtunk róla, hogy egy budapesti klubbal való együttműködés keretében, hazai pályán játszották volna a bajnoki mérkőzéseket.
A hazai mérkőzések meg is lesznek, de nem másokkal együttműködve, hanem egy vadonatúj, vörösvári alapítású egyesület színeiben. Az új sportegyesület a Pilisvörösvári Női Futball Club nevet viseli. Az együttes zömmel 15-16 éves lányokból áll, akik a 2006-2007-es utánpótlás területi bajnokságban indulnak majd. A keresztpályás mérkőzésekre remélhetőleg sok szurkoló ellátogat majd. Az egyesület elnöke Bruckner Katalin, alelnökök, Braun Orsolya és Falus Anita. Jelenleg 15-20 lány jár rendszeresen az edzésekre, amelyek csütörtökönként, délután fél hattól kezdődnek a labdarúgó pályán. Az egyesület vezetői szeretettel várják az érdeklődőket. Jelentkezni már hat éves kortól lehet, de idősebb, sőt felnőtt korú játékosokat is szívesen látnak.
A fejlődés érdekében ugyanis előbb-utóbb szeretnének felnőtt csapatot is kiállítani. Öröm, hogy ha kedvük tartja, mostantól már a hölgyek is focizhatnak Vörösvárott. (A nők sportjának fontosságáról már többször is írtunk. A szerk.)
Aki tehát akár játékosként, akár támogatóként szeretne csatlakozni ehhez a fiatal csapathoz, mostantól megteheti. Az egyesület vezetői csütörtök esténként várják az érdeklődőket.
Várhegyi Ferenc
Pilis Kupa 2006
1996 óta minden évben április végén, a hegyi kerékpáros szezon kezdetén a Pilis Cross Country Club versenyt rendez Pilisszántón. Immáron harmadik éve úgynevezett C1 kategóriás nemzetközi versenyként tartják számon a nagy érdeklődés övezte kupát. Az idei Pilis Kupa MTB OX verseny ideális feltételek között, ragyogó időben zajlott le a Pilis lábánál közel 400 versenyző – köztük 70 külföldi – részvételével.
A versenyzők nem és korosztály szerint különböző távokat tettek meg a 360 m-es szintemelkedésű terepen. A pálya nyomvonala murva, zúzott kő, döngölt erdei talaj volt, ami igencsak próbára tette a versenyzők állóképességét. Mivel nemzetközi versenyt láthattunk, a magyar élmezőny mellett a külföldi profikat is megcsodálhattuk. Érkeztek Horvátországból, Szlovéniából, Csehországból, Szlovákiából, Ausztriából, sőt még ciprusi versenyzővel is beszélgethettem.
 |
 |
| Elrajtol a felnőtt elit |
A felnőtt elit élbolya a célban |
 |
 |
| Csúcsforgalom a hídon |
Nem szégyen a futás... és hasznos... |
 |
 |
| Pavel Boudny, az elit férfi győztes |
Pezsgőbontás az elit férfi eredményhirdetésén |
 |
|
| Dancsuly Dávid a dobogó legtetején |
|
A legkiélezettebb versenyt a férfi elit kategóriában várták, mégis a női elit kategória első helyezettje okozott nagy meglepetést. A férfiaknál a mindvégig jól szereplő cseh Boudny Pavel magabiztosan győzött 2:15:31-es eredménnyel, míg Buruczki Szilárd, a Pilis Cross Country Club - Magellan versenyzője a legjobb magyarként az előkelő negyedik helyen végzett 2:20:05-tel.
A hölgyeknél Erdélyi Eszter (Merida Maraton Team) – aki eddig atlétaként ért el jó eredményeket, maga mögé utasította a magyar és külföldi női mezőnyt! (A sokszoros magyar bajnok, Vajda Márta csak harmadik lett.)
Az U19-es férfi csoportban ragyogó hazai eredmény született: Dancsuly Dávid 1:48:39-es idejével győztesként ért a célba. Ugyanebben a korcsoportban Solymosi Szilvia (PCCC) a negyedik helyet szerezte meg (1:27:30), Solymosi Bálint (PCCC-U17) saját korcsoportjában pedig a dobogó második fokának örülhetett (01:09:11).
U17 nőiben a verhetetlen Benkó Barbara (PCCC) bizonyult a legjobbnak 0:59:37-tel.
A gyerekek versenyében is nagyszerű PCCC-s eredmények születtek:
Kategóriájukban a dobogó legfelső fokán végeztek Mirk Szilvia és Kincses Nikolett. Izsó Dávid és Meggyesi Gergő második, Magyar Alexandra és Fetter Erik harmadik lett.
A középtávú férfi versenyben Veres Fe-renc a második, a rövid távú női versenyben G. Varga Ágnes a harmadik lett.
A Pilis Cross Country Club elmondhatja magáról, hogy egy igen színvonalas, eseményekben gazdag hétvégét magas színtű profizmussal bonyolított le, ahol versenyzőik is szép eredményeket produkáltak. Gratulálunk!
Szöveg: Kapitány Nóra
Fotók: Fogarasy Attila