ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

18. oldal Vallás

Prohászka Ottokár: Az angyali üdvözlet

a) Üdvözlégy... Az ég köszönti a Szent Szüzet s az üdvözletben feléje leng az Isten irgalmának s kegyének forró lehelete. Kiérzem a megváltó Isten nagy vágyát belőle, mely most kielégülni készül, s az örömöt, mely az örök szeretetben kigyúl, mikor az ave cseng, mintha azt mondaná: Csakhogy végre üdvözölhetlek s elvégezhetem, amit öröktől fogva akartam! Az angyal ajkán csendül meg az ave, de ez tulajdonképp az Isten köszöntése! Oly néma volt az ég s oly sötét volt haragja, s íme a némaságot a lelkes szeretet megtörte s mint sötétséget oszlató szép hajnalt köszöntette az aveval, ez első hajnali harangszóval! Ezt az avet az ég harangja harangozza be s azzal ünnepet, megváltást, szabadulást s üdvösséget jelez a világnak. Nem is némult el azóta, hanem megcsendült a bűnös ember ajkán, az anyának s a nőnek, a gyermeknek, a dacos férfinak ajkán. Az anyaszentegyház átvette az arkangyal szerepét s üdvözli, köszönti Máriát. Az egész világ e köszöntésbe leheli bele fölszabadulásának háláját, örömét; az is úgy érez, hogy ,,Üdvözlégy, üdvözlégy, csak hogy eljöttél! Mennyire vártunk!” Juditot is köszöntötte Betúlia, feléje is áradt a zsidó nép öröme s hálája; de milyen más ez az ave, mellyel a világ szeretete s hálája üdvözli a Szent Szüzet s új köszöntést mond neki, amilyet még nem mondtak senkinek. Ahogy az Írás akarja, hogy ,,Dicséretet énekeljünk az Úrnak, új dicséretet énekeljünk Istenünknek” (Jud 16,15): úgy csendül meg új hang, új dicséret, új motívum, új ének az aveban. Ez ave napja a ,,szent napok számába vétetik s tiszteltetik amaz időtől a jelen napig” (Jud 16,31).

Nagyításhoz kattintson a képre!
Angyali üdvözlet. A liptószentmáriai egykori főoltár táblaképe. Ismeretlen XV. századi festő remeke.
(Magyar Nemzeti Galéria)

b) „Malaszttal teljes”, vagyis tetszéssel teljes; valaki, aki az Úrnak mindenképpen tetszik, akiben ő kedvét találta kimondhatlanul. Oly sokszor fordul elő a szentírásban a lelkek kapcsolatának e motívuma: „si inveni gratiam in oculis tuis”, vagyis ha tetszem neked. A Szent Szűz ezt a tetszést kifogástalanul megtalálta. Az Úr tetszésének megfelelt lelkének szépsége, tisztasága, nemessége, bája. Ezt a tetszést magyarázzák a Szent Szűz ószövetségi jelképei. Eszterről mondja az Írás: ,,És megtetszék neki, és kedvet talála az ő színe előtt” (Eszt 2,9). ,,És a király jobban megszereté őt mind a többi asszonyoknál” (2,17). A Szent Szűzön megvolt a természetes s természetfölötti adományok ékessége; a kegyelem páratlan magas foka s a Szentlélek ajándékai; ezek tükröztek rajta az Írás szavai szerint: ,,Igen csodálatos vagy te, és orcád teljes kegyességgel” (15,17); ez a sokszoros báj ömlött el ajkán, ,,diffusa est gratia etc.” (Zsolt 44,3). Kedves volt Istennek lelkében, szíve érzéseiben, kedves lényében, kedves beszédében, ,,ajkai kedvességeért barátja lett a királynak” (Péld 22,11). A Szentlélek e jegyesbe lehelte a próféta által annyira becsült szellemet, ,,spiritum gratiae et precum” (Zak 12,10). A Szent Szűz tisztelete minket e kedvesség elnyerésére ösztönöz, s törekvéseink s küzdelmeink legfőbb motívuma az legyen: tetszem Istennek. Ez elég nekünk. Ez eligazít mindeneknek helyes értékelésében s megjutalmaz mindenért. Ami az Úrnak tetszik, az jó, s ha valamivel elérem tetszését, jobbat nem akarhatok s többet nem kívánhatok. Ezt a tetszést kívánja nekünk az apostol: ,,Gratia vobis et pax” (Róm 1,7; 1Kor 1,3); hogy e tetszés fokozódjék s hogy e tetszésnek alapja, a kegyelem s az Isten-szeretet, bennünk öregbedjék, ,,ut in gratia Dei abundetis” (2Kor 8,7); azt akarja, hogy ennek tudatától énekeljünk, ,,in gratia cantantes” (Kor 3,16). Ezzel üdvözli Timo-theust: ,,Gratia tecum” (1Tim 6,21). S gondolom, ezzel bíztat s áld majd a Szent Szűz is minket, ha őt szívből tiszteljük s szeretjük: ,,Gratia vobiscum”.

c) ,,Az Úr van teveled”. Ő gondolt, ő teremtett téged magánakvalóan; ő él benned s kísér téged; ő inspirálja imáidat, ő megvilágosítja lelkedet, ő fektet beléd értékeket, ő dolgozza ki azokat benned s veled. Az ember annyit ér, amennyi világosság és fölség, amennyi jóság és bensőség, amennyi lélek és mérték van vele, amennyi érzés s lelkesülés jár vele; annyit ér, amennyire mindez elválaszthatatlan tőle. Hát az Úr van veled, az annyit tesz, hogy ez az isteni fény s belátás, ez az isteni érzés s tapintat, ez az isteni mérték és ütem van veled, jár veled, s attól változik el olyanná, amilyen Istennek kedves életed. Az Úr van veled, az annyit tesz, hogy lelkiségedet ő hatja át s ő emeli; szeretete erővé válik benned, s te remekelsz tőle. Amikor így veled van s te vele, akkor te övé leszesz, övé egészen; ő lefoglal; nem tör össze, nem zúz össze, hanem mint az élet-szellem áthat, s te benne élsz, mozogsz s vagy. Jobban vagy az övé, mint ahogy gyermek az ő anyjáé; övé vagy. Benne vagy mint a költő lelkes gondolata s a próféta víziója van a költő s a próféta lelkében. Vissza-vonhatlanul, elválaszthatlanul vagy az övé! Íme a mi programunk, hogy az Isten velünk legyen s velünk járjon s dolgozzék, s hogy mi vele legyünk, belőle éljünk s nála kitartsunk. Csak a szeretet alkotja s fűzi ezt a kapcsot, azért szeretetre, szoros ragaszkodásra kell szert tennünk, s erre segít kiválóan a Szent Szűz tisztelete, ha nyomában járunk annak, kivel az Úr van.

 

Wass Albert
Karácsonyi versek II. (részlet)

Olyan jó néha angyalt lesni
s angyalt lesve a csillagok közt
Isten szekerét megkeresni.
Ünneplőben elébe menni,
mesék tavában megferedni
s mesék tavában mélyen, mélyen
ezt a világot elfeledni.

Mert rút a világ, fekete.
Vak gyűlölettől fekete.
Vak, mint az emberek szeme:
az égig sem látnak vele.
Pedig az égből lefele
porzik már Isten szekere!
Minden csillag egy kereke,
ezeregy angyal száll vele,
az Isten maga száll vele
és csillagtükröt nyujt felénk,
mesetükröt, a keze.

Szent tükrébe végre egyszer
Pillantsatok tiszta szemmel,
tiszta szemmel, Istenszemmel
milyen szép is minden ember!
Minden ember szépségtenger
s mint a tenger csillagszemmel
telve vagytok szeretettel...!

 

ELőZő OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE