21. oldal Közbiztonság
Rendőrségi hírek
Bűncselekmények
Vad kempingezők
Úgy tűnik, bűnözők céltáblájává vált a Halastó Kemping. Október 19-én több százezer forint lopási, illetve rongálási kár keletkezett az épületben, amikor ismeretlen elkövetők kiszerelték a csaptelepeket és megrongálták a villamos berendezéseket. November 5-én ismét hívatlan vendégek jártak az épületben ezúttal még nagyobb kárt okozva.
Gépkocsifeltörések
Október 29-én a Mátyás király utcában ismeretlen tettes műszaki cikkeket tulajdonított el egy parkoló tehergépkocsiból.
November 1-jén a Házi-réti-tó parkolójában törtek fel egy személygépkocsit.
November 14-én a vasút melletti vashulladéktelep garázsába falbontással hatolt be egy ismeretlen személy, aki a garázsban lévő gépkocsiból 600 000 Ft készpénzt tulajdonított el.
A bejelentés után néhány órával a járőr – a tanúvallomások és begyűjtött információk alapján – forró nyomon elfogta P. B. pilisvörösvári lakost, aki a kihallgatás során tettét beismerte. A rendőrség a lopott pénzt a lefolytatott házkutatás során megtalálta.
„Akácos út, ha végigmegyek rajtad én…”
November 4-én bejelentést tettek az ügyeleten, hogy a Pinty és a Zöldárok utcában négy hétvégi házba is betörtek. Az elkövetők több ipari kisgépet zsákmányoltak, de jobb híján még a kábelekben lévő színesfémet is kiszedték.
November 7-én az Akácos utca egyik hétvégi házában jártak hívatlan vendégek, akik különböző használati tárgyakkal távoztak.
A rendőrség kéri a tulajdonosokat, ne hagyjanak értékeket hétvégi házukban, s kérjék meg szomszédjaikat, hogy figyeljenek oda az ő házukra is. Érdemes beosztani, hogy ki mikor megy ki ellenőrizni az ingatlanokat.
Közúti balesetek
Karambolok
Október 19-én nyolc óra tájt két személygépkocsi ütközött össze a Csobánkai út 16. sz. előtt. A balesetben egy személy megsérült.
Október 27-én kilenc óra után egy Budapest felé haladó személygépkocsi vezetője a Fő út 37. sz. magasságában rosszul lett, és elvesztette uralmát járműve felett. Nekiütközött két vele szemben haladó személygépkocsinak, majd nekirohant egy villanyoszlopnak. Csodával határos módon a sofőr megúszta könnyebb sérülésekkel. A villanyoszlop kicserélése a későbbiekben forgalmi dugót okozott a 10-esen.
Ugyancsak villanyoszlop állított meg egy gyorsan hajtó autóst november 3-án a Kápolna u. 25. sz. előtt. A rendőrség kéri, hogy akinek információja van a balesetről, értesítse a rendőrőrs ügyeletét.
Gyalogosgázolások
November hónapban sajnálatos módon megszaporodtak a gyalogosgázolások a 10-es úton.
6-án a Bányakápolna utcánál ütöttek el egy gyalogost, aki szerencsére csak könnyebb sérülést szenvedett.
Két nappal később viszont súlyos, életveszélyes sérüléssel vittek a mentők kórházba egy férfit a Fő út 7. sz. elől. A férfit egy autó gázolta el.
11-én a kultúrháznál lévő gyalogátkelőhelynél egy Pest felé tartó személygépkocsinak szaladt egy gyerek. A figyelmetlen gyermeknek a lába sérült meg.
13-án a Fő út 1. sz. magasságában az út széléről egy férfi lépett egy Budapest irányába haladó gépkocsi elé. A férfi fej-és lábsérülést szenvedett.
14-én a Modern presszónál ütöttek el egy kerékpárt toló férfit, aki át akart menni az úttesten. A férfi nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
A rendőrség kéri mind a gyalogosokat, mind a gépkocsivezetőket, nagyobb odafigyeléssel közlekedjenek a 10-es út városunkat átszelő szakaszán – különösen szürkületkor. A gyalogosok válasszák inkább a kijelölt gyalogátkelőhelyeket, de a zebrára is csak akkor lépjenek le, ha meggyőződtek róla, hogy a közeledő gépkocsik meg tudnak időben állni.
Egyéb esetek
Október 23-a rendkívül sok feladatot adott a fővárosi rendőröknek (rendezvények biztosítása, tüntetések). Vörösváron ugyanakkor szokatlanul nyugodtan telt az ünnep: reggel 8 órától másnap reggel 8 óráig semmilyen bejelentés nem érkezett a rendőrőrs ügyeletére.
Október 24-én a vasútállomás melletti hulladéktelepen egy 65 mm-es repülőgránátot találtak a vashulladék között. A gránátot a tűzszerészek elszállították.
Kinevezés
Október 23-a alkalmából Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter kiemelkedő szakmai munkája elismeréséül rendőrségi tanácsossá nevezte ki Koczka Gábor rendőr alezredest, a Pilisvörösvári Rendőrőrs vezetőjét. A parancsnok úr Pest megyéből egyedüliként részesült a fő tisztek közül e megtiszteltetésben.
Összeállítottuk Péczeli Csaba
r. főhadnagy őrsparancsnok-helyettes
tájékoztatása alapján
Belső védelmi gyakorlat a Liegl-ben
Tisztelt Városlakók!
A Liegl & Dachser Szállítmányozási és Logisztikai Kft. első éves működése keretében, eleget téve a jogszabályi kötelezettségeinek, ez év november 8-án belső védelmi gyakorlatot hajtott végre. A gyakorlat célja, hogy az üzem dolgozói olyan készségszintű gyakorlati tapasztalatra tegyenek szert, mely segítségével felfokozott helyzetekben „veszélyhelyzetben” képesek legyenek jó és megalapozott döntést hozni, feladatukat maradéktalanul ellátni.
Mint minden gyakorlatnak, az első alkalommal célszerű a vezetés-irányítás feladatait tisztázni, gyakorolni, ugyanis egy helytelenül kiadott utasítás, egy rossz parancs olyan lavinákat is elindíthat, melynek következményei beláthatatlanok.
Ezen indokok mentén döntött úgy a cég vezetése, hogy a hatóság részére küldött javaslatában a fő hangsúly a vezetés-irányító törzs begyakoroltatására helyeződjék. Ezt a hatóság elfogadta.
A gyakorlat végrehajtása során így a hang- és fényeffektusok elmaradhattak, a törzs felkészítése odáig ment, hogy a beosztott állomány felé az utasítások megfogalmazódtak, azonban ezek végrehajtásra már nem kerültek.
A gyakorlatot kikényszerítő kormányrendelet szerint a veszélyes üzemnek évente részleges, három évente teljes, az üzem egészére kiterjedően kell a gyakorlatát végrehajtania. Ezen jogszabály szellemében – úgy gondolom – a cég helyesen jár el, ha külön veszi az irányítás és végrehajtás gyakorlatát. Ezen szellemiséget követve a következő évi gyakorlat a kiadott utasítások végrehajtásáról fog szólni.
Petró Tibor pv. őrgy.
Polgári védelmi kirendeltség-vezető
Beszorult sérült a 10-es főúton
A szakadó hóesésben karambolozott két személygépkocsi november 4-én szombaton éjszaka a 10-es főúton, Piliscsaba és Pilis-vörösvár között. A Piliscsaba felé tartó Honda Civic a Terranovánál egy busz előzésébe kezdett, ám a csúszós úton a sofőr elvesztette az uralmát a járműve felett, megpördült és a hátuljába belecsapódott egy Pilisvörösvár felé tartó Toyota Corolla. A Honda hátul ülő utasát a pilisvörösvári önkéntes tűzoltók szabadították ki. A fiatalembert a mentők súlyos sérüléssel szállították kórházba. A sofőr és elöl ülő utasa könnyebben sérült. A Toyotában utazó két nőnek nem esett baja.
Forrás: www.langlovagok.hu