ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

22. oldal Sport

Kézilabdás körkép

Élcsoport

Igen, itt a helye, az NB II-es férfi kézilabda-bajnokságban szereplő csapatunknak. Az Északi csoportban szereplő együttes nyolc forduló után a negyedik helyet foglalja el a tabellán. Ezt a helyezést az ősszel még hátralévő három fordulóban megtarthatja a gárda. Igaz, év elején még dobogós helyezésben reménykedtünk, sőt akár még a bajnoki cím megszerzésében is, erről azonban alighanem le kell mondanunk. Búnak azért ne eresszük a fejünket, mert mostanra kiderült, a dobogóhoz bravúr, és némi szerencse is kellene.

Az ellenfelek ugyanis pillanatnyilag egyszerűen nagyobb játékerőt képviselnek a mieinknél. Ezt a bajnokság kezdete előtt még nem sejthettük, az őszi évad vége felé viszont már világosabbak az erőviszonyok. Amíg a fő vetélytársaknál (Balassagyarmat, Vác, Vecsés) egyelőre minden jól alakul, a vörösváriaknál kisebb gondok akadnak. Hátrány például, hogy a Hort SE játékosát, Gabura Krisztiánt végül mégsem engedték el hozzánk kettős játékengedéllyel játszani, így nincs a többiekkel azonos képességű balkezes szélsőnk. Pándi Gábor edző elmondása szerint a térdműtéten átesett Kovács Péter a reméltnél lassabban nyeri vissza korábbi formáját. Két fiatal tehetségünk, Wippelhauser Tamás kapus és Wieszt Károly átlövő, nem az utóbbi években tőlük megszokott, tehetségükhöz méltó, jó teljesítményt nyújtják. Az NB I-et is megjárt rutinos, harminc év feletti játékosaink, Sodró Zoltán és Hidasi Tamás pedig, bár meghatározó emberek, már nem olyan gólerősek, mint pár évvel ezelőtt.

Persze, ha tavaszra felfrissülnek a játékosok, előrébb léphet a csapat. Reálisan nézve azonban a cél most már a negyedik hely megtartása. A Vecsés, a Vác és a Balassagyarmat pillanatnyilag erősebbek, amit az is mutat, hogy magabiztosabban verték a mögöttünk levőket, mint mi. Ráadásul ellenünk is jól szerepeltek. A Balassa-gyarmat csapatától nagy gólkülönbségű vereséget szenvedtünk idegenben, míg a Váctól hazai pályán kaptunk ki négy góllal. A legsajnálatosabb azonban a Pénzügyőr elleni hazai döntetlen, azt a mérkőzést az erőviszonyok alapján meg kellett volna nyernünk. De ezzel együtt, Pilisvörösvár most is a mezőny első feléhez tartozik, ami szerény lehetőségeinket figyelembe véve reális eredmény. Reméljük, a 2006-ban még hátralévő három mérkőzésen ezt megerősítik a játékosok.

Középmezőny

A 2005/2006-os NB II-es bajnokságban harmadik helyezett női kézilabdacsapatunk jelenleg nem áll harcban a dobogóért. Nyolc forduló után három győzelemmel és öt vereséggel a középmezőnyben vannak a lányok. Pándi Gábor edző erre egyébként számított is, hiszen a tavalyi csapatból három meghatározó játékos máshová igazolt. A Tatabánya elleni találkozón pedig megsérült az együttes legképzettebb játékosa, a korábbi junior válogatott Futó Hajnalka is, akinek a kiesése érzékeny veszteség. Reméljük, minél előbb felépül térdsérüléséből.

Az együttes ezzel együtt is jó játékerőt képvisel. Az első két helyen álló Szentendre és Postás csapataitól csak 1-1 gólos vereséget szenvedtek, ami mutatja, hogy remekül küzdöttek. Egyébként elképzelhető, hogy a folytatásban erősödik a keret, hiszen két új játékos is bejelentkezett Pándi Gábornál. A 24 éves Grezner Mónika, aki korábban az FTC-ben, a Vasasban és a Cornexi NB I-es csapatában is játszott, két és fél év kihagyás után tér vissza. A 23 éves Ágoston Réka pedig a Ferencváros NB I-es ifjúsági együttesében szerepelt korábban, éppen Pándi Gábor keze alatt. Mindkét játékos a belső posztokon jelenthet erősítést. A szakosztály célja ezen kívül a tehetséges ifjúsági játékosok beépítése, valamint az 50 %-os eredményesség elérése. Ha a hazai győzelmek mellett idegenben is sikerül mérkőzéseket nyerni, ez a célkitűzés megvalósítható. Összességében megállapítható, hogy a női kézilabdacsapatunk ígéretes jövő előtt áll.

A jövő főszereplői

A pilisvörösvári kézilabda-utánpótlás évek óta országos hírű. Fiúcsapatunk tavaly is bejutott az Országos Gyermekbajnokság döntőjébe, s erre 2006-ban is minden esély megvan. Az 1995-ös születésű játékosok a Templom Téri Általános Iskola csapataként játszanak, az 1994-es korosztály, pedig egyesületi színekben versenyez. Az eddigiek alapján mindkét korcsoportos csapatunk megnyerheti a megyei küzdelmeket. Az 1995-ös születésű csapat már megkezdte a megyei selejtezőket, melyek során 22-3-ra legyőzte Gyömrő együttesét, és 15-0-ra Tápiószentmártont. Ezek az eredmények önmagukért beszélnek.

Szivacskézilabdában is versenyeznek a gyerekek az Országos Bajnokságban, úgyhogy aki szeretné, hogy gyermeke sikerélményekhez jusson a sportban, nyugodtan vigye el kézilabdázni csemetéjét. A pilisvörösvári kézilabda klub várja az 1997-98-99-ben született lányok és fiúk jelentkezését. Városunkban ennek a sportágnak komoly hagyományai, sikerei vannak, és biztató a jövője is. Érdemes hát kipróbálni.

Várhegyi Ferenc

Úszó szintvizsga

Nagyszerű hangulatban és remek eredményekkel zárult le az Új-Hullám Úszó és Vízilabda Oktató Iskola Kht. első úszó szintvizsgája a piliscsabai uszodában. A gyerekek úszótudását az oktatók közreműködésével, Hegedűs Ágnes úszó szakedző, a margitszigeti Kaczander Úszó Óvoda vezető oktatója, és Szekér Zoltán, az Új-Hullám Kht. szakmai igazgatója bírálta el. A sikeres vizsgát követően a gyerekek boldogan vették át az okleveleiket.

Az eredményhirdetéskor Hegedűs Ágnes a 4-es, 5-ös szinten levizsgázott gyerekeket meghívta a hagyományos karácsonyi amatőr úszóversenyre, amelyet a Hajós Alfréd uszodában tartanak meg. Azokat pedig, akik most a 3-as szinten teljesítettek sikeres vizsgát, bízva további előmenete-lükben, a húsvéti versenyen várja sok szeretettel. A sikeres vizsgát követően Szekér Zoltán elmondta, korlátozott számban (12 fő) még tudnak fogadni gyerekeket a piliscsabai uszodában. Szekér Zoltán a 06-20-340-6884-es telefonszámon készséggel áll a szülők rendelkezésére.

A sikeres vizsgát tett gyerekek névsora, zárójelben az általuk teljesített szinttel:

Joó Adrienn(1), Thoma Blanka(1), Thoma Bálint(2), Miklós Alexandra(1), Hőgyei Ottó(1), Hőgyei Sarolta(3), Szűcs Viktor(5), Szűcs Réka(5), Szűcs Kata(3), Denk Lívia(3), Denk Laura(3), Szép Ádám(3), Tánczos Marcell(3), Völgyi Anna(3), Bányai Noel(3), Hau Kristóf(5), Peller Krisztián(5), Bella Klaudia(1), Horváth Dóra(1), Beszédes Tamás(4), Fenyei-Tóth Luca(1).

Gratulálunk a sikeres szerepléshez!

Várhegyi Ferenc

Kispályás foci: első a Wutman

Negyedszerre végül megnyerte a vörösvári kispályás labdarúgó bajnokságot a Wutman csapata. Az örök második most végre első lett és a 43 gólos Kovács István személyében ők adták a gólkirályt is. Gratulálunk a játékosok teljesítményéhez! Egész esztendőben színvonalas küzdelmek zajlottak és a szervező Pilisvörösvári Szabadidő Sport Egyesület bízik benne, hogy jövőre is sikeres lesz a bajnokság. A foci népszerűsége töretlen és 2007-ben talán már műfüvön is lehet játszani, ami újabb csapatokat vonzhat. A következő évi bajnokságról Pándi Gábor ad felvilágosítást, a 06-70-226-6639-es telefonszámon. V. F.

A 2006-os bajnokság végeredménye:

* Ki nem állás miatt 1 pont levonva
** Egymás elleni eredmény 0-0, és 0 pont, mert egyik csapat sem jelent meg

PCCC: Kitűnő eredmények

Nagy valószínűséggel megint a pilisvörösvári Pilis Cross Country Club az ország legeredményesebb mountain bike, azaz hegyi kerékpáros sportegyesülete. Ugyan a hivatalos szövetségi értékelés a cikk írásakor még nem készült el, az így is bizonyos, hogy legroszszabb esetben is a legjobb három között van a klub. És megint az itt folyó magas szintű munkát mutatja.

Nagyításhoz kattintson a képre!
Pillanatkép az idei Pilis Kupáról

A cross country világranglistán a legjobb magyar, Buruczki Szilárd (85-ik) is a vörösvári egyesület bringása. Ennek azért van nagy jelentősége, mert a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) szabályzata értelmében a világranglista legjobb 300 versenyzője között oszlanak meg az olimpiai kvóták. Jelenleg négy magyar versenyző, Buruczki mellett Melts András, Parti András és Blazsó Márton érhetnek el 2007-ben olyan eredményeket, amelyek alapján Magyarország összesen 1 olimpiai kvótát szerezhet. És idei teljesítménye alapján ennek a kvótának a legfőbb várományosa Buruczki Szilárd. Amenynyiben 2007-ben is jól szerepel, egy vörösvári egyesület színeiben indulhatna a pekingi olimpián, ami óriási siker volna. Jövőre tehát folyamatosan nyomon követjük majd Buruczki versenyzését.

Az U-23-as korosztályban Tátrai Zoltán és Grósz Béla voltak a legjobb vörösváriak. Igaz, Tátrai idei szereplése elmaradt a várakozásoktól, amelynek oka a túl sok edzés és versenyzés volt. Benkó László edző azonban már egyeztetett Tátraival, 2007-ben másként építik föl az évét. Grósz Bélát a sok technikai hiba, illetve néhány bukás hátráltatta, a vörösvári versenyző ezzel együtt harmadik lett a cyclocross OB-n, Szlovákiában megnyert egy kupaversenyt, és a 2006-os utolsó Magyar Kupa versenyen második lett. Grósz Béla jövőre már az elit kategóriában bizonyíthat, reméljük a technikai malőrök elkerülik őt.

A junioroknál a 17 éves Dancsuly Dávid kitűnően szerepelt, megnyerte az Országos Bajnokságot és a Magyar Kupát is. A nemzetközi versenyeken még nem tudott berobbanni az élmezőnybe, de első éves juniorként ez természetes. 2007-ben itt is előrébb léphet.

Az utánpótlás válogatottak közül az U-17-ben versenyző Solymosi Dávid bár kicsit megtorpant, megőrizte válogatott kerettagságát. Az U-15-ös Meggyesi Gergő az OB-n és a Magyar Kupában is második lett. A lányoknál az U-19-es Solymosi Szilvia második lett a Magyar Kupában. Az U-17-ben induló Benkó Barbara szenzációsan versenyzett 2006-ban. Megnyerte az Országos Bajnokságot és a Magyar Kupát is, és első lett egy svájci kupa versenyen is. Gratulálunk a teljesítményéhez! Hasonló jókat mondhatunk az U-15-ös korosztályú Kincses Nikolettről is, aki szintén országos bajnok és Magyar Kupa-győztes lett, a nemzetközi mezőnyben pedig, egy lengyelországi második hellyel igazolta tehetségét. Reméljük, 2007-ben is töretlenül fejlődik majd.

Az U-11-es korosztályban Mirk Szilvia kerékpározott kitűnően, országos bajnoki második helyezése és Magyar Kupa győzelme önmagáért beszél. A PCCC utánpótlás korosztályos versenyzői tehát remek évet zártak, mindannyiuknak, a cikkben most nem említetteknek is gratulálunk.

Meg kell még említenünk a középtávú versenyeken induló Veres Ferencnek a Magyar Kupában elért második helyét, ami szintén remek eredmény.

A klubnak jelenleg 76 tagja van, legalább 80%-uk vörösvári versenyző. Ez jelzi, hogy a kerékpározásnak komoly bázisa van városunkban. És ez a bázis a későbbiekben még tovább erősödhet, mert a PCCC jövőre is megrendezi utánpótlás versenysorozatát, a 2006-ban nagy sikert aratott Altrix Kupát. Idén hat fordulóban küzdött meg egymással a több mint 100 U-9 - U-15-ös korosztályú versenyző.

Nagyon fontos, hogy a klub a hagyományos Pilis Kupa cross country versenyét 2007-ben Vörösvárott kívánja megrendezni. Az elmúlt években Pilisszántóra várták a mezőnyt, a C-1-es kategóriájú, tehát nemzetközileg is nagyon magas minősítésű versenyt azonban mostantól a városba hoznák. Amennyiben a szükséges engedélyeket sikerül megszerezni, Pilisvörösvár a következő években egy rangos nemzetközi sporteseménnyel gazdagodna, ami nagyon fontos volna. A 2007-es verseny április 29-én lesz.

Az egyesülethez kapcsolódó hír még, hogy Benkó László, aki év közben szakmai nézeteltérések miatt lemondott a férfi és az utánpótlás válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, felkérésre, 2007-re mégis elvállalta az utánpótlás válogatott szakmai munkájának irányítását. Mindez a vörösvári egyesület eredményeinek elismerése is.

Várhegyi Ferenc

Érdekes foci-ősz

A Pilisvörösvári Labdarúgó SE felnőtt csapata kitűnően kezdte a 2006/2007-es megyei másodosztályú bajnokságot. Győzelmek, nagy gólkülönbségű sikerek követték egymást, az utolsó fordulókban azonban törés következett be. Az utolsó négy mérkőzésből hármat elveszettek, így a korábbi előny elolvadt. A csapat még így az élről várhatja a tavaszi folytatást, de ez a rossz végjáték nem marad következmények nélkül.

Wohl Zoltán edző elmondta, hogy a látottak alapján változtatásokat tervez a keret összetéte-lében. Megítélése szerint néhány kulcsjátékos különböző okok miatt nem tudott eleget edzeni, és ez meglátszott a teljesítményükön. Márpedig kellő erőnlét nélkül még ebben az osztályban sem lehet tartósan menetelni. A problémák mellett néhány balszerencsés bírói ítélet is sújtotta a csapatot, illetve a leggólerősebb játékosnak, Gál Józsefnek a bokaszalag-szakadása is gondot jelentett. Nemcsak a góljai, hanem a gólpasszai is hiányoztak, amelyekből Lestár Tamás volt sokszor eredményes. Ettől függetlenül Wohl Zoltán szerint a csapat helyzetkihasználása így is lehetett volna jobb. Mindezek ellenére a cél továbbra is a bajnokság megnyerése, és a megyei első osztályban is egy ütőképes csapat kialakítása. Az ennek érdekében végrehajtott változásokról a későbbiekben számolunk majd be.

A felnőtt csapat felemás féléve mellett viszont alapvetően jól szerepelnek a korosztályos csapatok. Az ifjúsági csapat 9 győzelemmel, 1 döntetlennel és 2 vereséggel a harmadik helyen áll a megyei bajnokságban. A negyedik helyezettel szemben 10 pont az előnyük, az elsővel szemben 5 pont a hátrányuk. Ez év végén is egy dobogós eredményt érhet.

A budai körzetben szereplő 16 évesek csapat veretlenül vezeti a bajnokságot. 85 rúgott és csak 6 kapott gól mutatja az erejüket. No, meg az, hogy két csapat is kérte a vezetőket, hogy ne a legjobb összeállításban álljunk ki ellenük, mert különben katasztrofális vereséget szenvednének. Kérésük meghallgatásra talált, mert a vörösvári győzelem így is biztos volt. Széplaki József edző nagyon büszke erre a korosztályra, s úgy véli, ezek a fiatalok 3-4 év múlva a felnőtt csapat gerincét is adhatják.

Bilau Csaba pedig a U-15 -ös tanítványaira lehet büszke. Ez a gárda jelenleg második a budai körzeti bajnokságban. Az 1994-95-ös születésű 3 pályás együttes pedig, pontveszteség nélkül vezeti a bajnokságot. Külön öröm, hogy ebből a korosztályból három 8+1 fős csapatot is ki tud állítani az egyesület. Rengeteg, 17 együttes vesz részt az 1996-97-es születésűek számára kiírt félpályás bajnokságban, amelyben a vörösvári fiatalok az előkelő második helyen állnak. Jó hír, hogy legfiatalabbak, az 1998-99-es, illetve a 2000-2001-es születésű játékosok is helytállnak, hiszen a középmezőnyben állnak a bajnokságban. Számukra a játéklehetőség biztosítása a legfontosabb, az eredményesség másodlagos szempont.

A felnőttek és korosztályos csapatok az átmeneti időszakban is edzésben maradnak. Az U-7-es, U-9-es és U-15-ös csapatok a Gimnáziumban és a Templom Téri Általános Iskola tornatermében heti két foglalkozáson vesznek részt. A felnőttek november végéig edzenek, illetve egy héten egyszer teremtornán játszanak, az alapozó időszakot pedig január közepén kezdik el.

Talán már a sportpályán újonnan létrehozandó műfüves pályán is. A 44x22 méteres pálya alapja kész, és fent vannak a labdafogó hálók is. A munkálatokat a Heer és Társa Bt. társadalmi munkában végezte el, a Liegl-Dachser Kft. pedig, vállalta a korszerű villanyvilágítás elkészíttetését. Elképzelhető, hogy a pálya megépítésére vonatkozó előterjesztést még ebben az esztendőben megtárgyalhatja a képviselőtestület.

Várhegyi Ferenc

ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE