16. oldal Nevelés
Zeneovi a Mű-hely Galériában
„A zene hatása olyan emberformáló erő, amely kihat az egész személyiségre. Az értékes zene fogékonnyá teszi az embert a szép befogadására, formálja ízlését és emberi magatartását.”
(Kodály Zoltán)
Szeptember 12-én a nyári szünet után ismét elkezdődött a zeneovi a Műhely Galériában. A zenés, mondókás, játékos foglalkozásokat Reischl Zsuzsa tartja.
Pilisvörösváron a zeneovi 2005 novembere óta működik. A nagy érdeklődésre való tekintettel kedd délelőttönként már három foglalkozás van félévestől 3 éves korú babáknak, délután pedig egy az óvodás korú gyerekeknek.
Reischl Zsuzsa óvónőként és háromgyermekes anyukaként tudja, hogy az ének, a zene a személyiségformálás, a legfontosabb emberi alapértékek közvetítésének egyik leghatásosabb eszköze. Tudja, hogy már kisgyermekkorban meg kell ízleltetni a gyerekekkel az együtténeklés örömforrást jelentő élményét.
– Mióta tartasz zeneovit?
– Az óvodai zenei neveléssel az Óvónőképző Főiskolán ismerkedtem meg. A zeneovit egyik tanárnőm, Mélykútiné Dietrich Helga főiskolai docens ismertette meg velem. Elvitt Forrai Kati nénihez, a magyar zenei nevelés egyik legjelentősebb nemzetközi képviselőjéhez, aki a Kodály-módszer alapján kidolgozott egy saját zenei nevelési rendszert, amelynek középpontjában az óvodáskori fejlesztés, a zene, a mozgás és a játék összekapcsolása áll. Több alkalommal lehetőségem volt a foglalkozásain hospitálni. A „Bújj ki furulya” c. játékot is tőle tanultam, ami az én óráimnak is állandó elemévé vált.
Zeneovit körülbelül 10 éve tartok. Eleinte csak helyettesítettem, aztán néhány szülő megkeresésére saját foglalkozásokat is tartottam egy budapesti óvodában. Miután Budapestről Piliscsabára költöztünk, Piliscsabán folytattam a zeneovit. Az első alkalommal csak egy gyerek volt, aztán kettő, majd egyre több. Két hónap után 12-en lettünk. Mivel a foglalkozások délelőtt voltak, itt tartottam először 3 év alatti gyerekeknek zeneovit. Aztán kinőttük magunkat, most már hetente két alkalommal tartok foglalkozásokat, keddenként Pilisvörösváron, csütörtökönként pedig Piliscsabán, amelyekre az egész környékről jönnek az anyukák csemetéikkel.
– Mi a célja a zeneovinak?
– Ez a komplex zenei nevelés nemcsak a zenei hallást és ritmusérzéket fejleszti, hanem a beszédkészséget, a memóriát, a kreativitást és a problémamegoldó képességet is. Továbbá fontos szerepet játszik a tánc, a mozgáskoordináció, az egyensúlyérzék és a kétoldali koordináció fejlesztésében.
A zeneovi megismerteti a szülőket olyan módszerekkel, amelyekkel ők maguk is fejleszthetik gyermekeiket otthonukban. Hiszen a heti egy alkalmas foglalkozás tulajdonképpen csak ötletadás, amely ha otthon továbbél, a mindennapok részévé válik, akkor értük el azt, amit akartunk. Akkor tudjuk a legkisebbekkel megszerettetni a zenét.
Emellett az anyukáknak lehetőségük van megismerkedni más kisgyermekes anyukákkal és gyermekeikkel, miközben élőzenét hallgatnak, énekelnek, mozognak és mindebbe a babákat is bevonják.
– Hogyan zajlik egy foglalkozás?
– A zeneovis foglalkozásokat jól fel kell építeni. Szinte egész héten jár az agyam, aztán a zeneovi előtti este leülök és összeállítom az óra anyagát. Minden csoport más, mindenhol különböző tempóban haladunk. Általában ismerős dalokkal, mondókákkal kezdünk, aztán tanulunk valami újat (éneket vagy mondókát), és végül újra az ismert játékok következnek. Az óra állandó elemei közé tartozik a zenehallgatás gitár és furulya segítségével, valamint a bábbal éneklés.
Kicsiknél az egyenletes lüktetés érzékeltetése a leglényegesebb. Mindezt különböző mozdulatokkal és hangszerekkel tesszük. Csak természetes anyagú (fából és bőrből készült), kézzel készített ritmushangszereket használunk, mint például dob, sistrum, claves, agogo, ujjcintányér, de tökéletesen megfelelnek a természetes termények is, mint a tök, két dió vagy két kisebb bot. Az órák felépítése során figyelembe veszem az évszakokat, az ünnepeket és a különböző néphagyományokat is.
– Mire kell a foglalkozások során különösen odafigyelni?
– Először nem gondoltam volna, hogy három éves kor alatti gyerekeknek, akár 7-8 hónapos babáknak is érdemes zeneovit tartani. Azonban az eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy valóban érdemes korán kezdeni, mert abszolút hasznos.
Nagy hangsúlyt fektetek a személyes kapcsolatra, a testi kontaktusra (ezért is vannak a babák mellett az anyukák). A kicsiknél különösen fontos, hogy nevükön szólítsuk, gyakran dicsérjük, biztassuk, bátorítsuk őket. Emellett nagyon lényeges, hogy minden a játékon alapuljon.
Azért is indítok több csoportot, mert egyrészt a korosztály szerinti differenciált feladatadás sokkal hatékonyabb, másrészt ha 10-12 gyereknél többen vagyunk egy-egy foglalkozáson, akkor nem olyan bensőséges a hangulat.
– Vannak kedvenc dalaid, mondókáid?
– Nagyon szeretem a népdalokat, de szívesen éneklem Gryllus Vilmos, Huzella Péter, Vitai Ildikó, Halász Judit, a Kaláka együttes vagy a Kolompos együttes dalait is. Általában nem közismert dalok, mondókák hangzanak el a zeneoviban. Folyamatosan keresek újakat, amelyek kevésbé ismertek, de a néphagyományt őrzik. Fontos, hogy hajcáló, altató, dajkáló, csiklandozó vagy lovagoltató jellegűek legyenek, melyekkel a kicsik anyukájuk ölében ismerkednek meg.
Kedvenceim közé az „Ácsom, rácsom, kalapácsom” című dal, vagy a következő mondóka tartozik: „Koma, koma komálunk, esztendeig kapálunk, ha élünk, ha halunk, mégis komák maradunk.”
Zsuzsa az „új tanév” első óráján a Magyar Olvasótársaság felhívását olvasta fel megszívlelendő tanácsként a jelenlévő anyukáknak:
„Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet, hogy nem is kéri a lányod, vagy a fiad. Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé, előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz. Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod be az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva, amikor már kevésbé szorítanak a megélhetési gondok, amikor már nem kell új szőnyeg, vagy függöny az ablakra. Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit, évek múltán talán már a meghitt beszélgetéseket sem igénylik. Ha most nem sétálsz velük kézen fogva, akkor pár év múlva végleg elengedik a kezed, és a kapaszkodó nélkül elsodródhatnak. Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai. Téglák ezek, amelyből és amelyre a felnőtt élet felépül. Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény.”
Kedves Zsuzsa! Reméljük még sok kisgyermek és szülő vehet részt zeneovis foglalkozásaidon. Czeglédi Gizellának, a Műhely Galéria tulajdonosának pedig köszönet a szép és barátságos helyszín ingyenes biztosításáért!
Sax Ibolya
Köszönet az 1 %-ért
A Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Óvoda Gyermekeiért Alapítvány a 2004. évi személyi jövedelemadó 1 %-ából befolyt összeget, 621.466,- Ft-ot az alábbiakra fordította:
– játékok,
– ábrázolási eszközök,
– könyvek vásárlására.
Minden támogatónknak köszönetet mondunk.
Majnek Pálné a Kuratórium képviselője
Köszönet az 1 %-ért
A pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskola Közösen Gyermekeinkért Alapítványának (2085 Pilisvörösvár, Vásár tér 1.) kuratóriuma és az iskola tantestülete ezúton köszöni az adófizetők támogatását. Egyben tájékoztatásul közli, hogy a 2004. évi adóbevallásnál 2005-ben az Alapítvány számlájára juttatott adófizetői 1 százalékokat, összesen 625.132 Ft-ot oktatási eszközök vásárlására használta fel.
Fogarasy Attiláné
igazgató