19. oldal Rendezvények
Egy az Isten, egy a nemzet
2006. november 4-én, szombaton 16 órakor a Pilisi Turul Társaság őstörténeti rendezvényt tart a Gimnázium színháztermében. A Nemzet Polgármesterei képcsarnokban bemutatkozik Szenes Lajos, Tát polgármestere. Bemutatásra kerül Szervátiusz Tibor műve, a táti Ister-pár szoboralkotás. Előadást tart prof. dr. Zachar József: Egy az Isten, egy a nemzet címmel.
Előzetes az előadásról:
|
| Turul-ábrázolás a Rakamaz mellett 1956-ban előkerült korongon |
A ma magát magyarnak nevező nemzet ezeregyszáz esztendő óta a Kárpát-medencei államiság letéteményese. Ez alatt ugyanúgy számos rendkívüli megpróbáltatást kellett túlélnie, mint szkíta, hun, pártus, avar és más megnevezésű eleinek vagy szabír, onogúr, türk, kabar és más néven említett őseinek. A sorsközösség vállalásán túl elsődlegesen a rendíthetetlen egyistenhitnek köszönhető ez a példa nélküli történelmi folytonosság. Erre figyelt fel a neves magyar történész, aki ezúttal elsődlegesen nem új tudományos eredményeket tesz közzé, hanem elfeledett ismeretanyag egybehordásával kíván tájékozódást nyújtani honfitársainak. Írásaiban a Názáreti Jézus születése előtti időkben élt eleink hitéletét, az ezt követő évezredbeli őseink Jézus-követését, a végleges honfoglalás utáni keresztény kapcsolatokat, az Apostoli Magyar Királyság sajátos megszületését és a nyugati kereszténység védelméért folytatott, a „mohácsi vész”-be torkollt önfeláldozó küzdelmét mutatja be.
Önálló dolgozatok különböző korokkal kapcsolatosan villantják fel azt a máig ható tanulságot, miként képes minden megpróbáltatáson úrrá lenni az a Nemzet, amelynek sziklaszilárd támasza Isten. A Trianon után immár nyolcfelé darabolt és a nagyvilágban szétszórt, továbbá számos felekezetté széttördelt és részben hitehagyottá vált magyarság számára a régmúlt felidézésével kíván reményt adni az előadó. Arra szeretné rádöbbenteni honfitársainkat, ha elfogadják, hogy „EGY AZ ISTEN, EGY A NEMZET”, akkor félre tudnak tenni minden nézetkülönbséget, és képesek lesznek a boldog jövendő építésére. A rendkívüli megpróbáltatásokkal teli korai történelemről szóló tanulmányait nemzettestvérei elé táró előadó sziklaszilárd hite, hogy az Egy Igaz Isten segítségével feltámad Nimród, Atilla, Árpád örököse, Boldogasszony népe, azaz Kárpát-medencei népünk, és ennek, az egész világ sorsát is megváltoztató történelmi eseménynek a bekövetkezte csupán idő kérdése.
További információ:
pilisiturul@mikroweb.hu
A polgári körök rendezvényéről
Szeptember 24-én vasárnap az Egymásért és a Zöld szív polgári körök szervezésében ünnepeltük a pilisvörösvári református templomban az 56-os forradalom 50. évfordulóját. A zsúfolásig megtelt templom házigazdájának, Balogh Sándor tiszteletes úrnak ezúton is köszönjük, hogy méltó helyet adott rendezvényünknek. Ahol az Úr lakik, nem lehet más, mint a béke, a szeretet, az összefogás háza.
|
| Janka Bandi bácsi és Wittner Mária |
Meghívott vendégünk volt Wittner Mária szabadságharcos, halálra ítélt, jelenleg fideszes parlamenti képviselő, aki méltán képviselheti az 56-os forradalom hőseit. Rövid beszédének fő mondata: nem adom el a lelkemet a sátánnak, mert az uralja a világot.
A résztvevők tiszteletüket fejezték ki a meghívott Janka András (Bandi bácsi) pedagógusnak, aki több évtizeden át nagyszerű oktatója volt Pilisvörösvár ifjúságának.
Szeretetünk és megbecsülésünk jeléül Melocco Miklós Szókratész-szobrát ajándékoztuk a tanár úrnak, célozva a két nevelő hasonlóságára. (Szókratész filozófus és nevelő volt.)
További derűs éveket, tartalmas napokat és jó egészséget kívánunk Bandi bácsinak.
Egymásért és Zöld szív polgári körök
A Nyugdíjas Klub hirdetménye
A Pilisvörösvári Nyugdíjas Klub értesíti tagjait, hogy a 2006-os „Évzárót” 2006. november 25-én (szombaton) 15 órától a Zeneiskola koncerttermében tartja, amire szeretettel meghívja minden tagját. A beszámoló után köszöntjük az 50. házassági évfordulójukat ünneplő tagjainkat. Ezt követi a műsor, majd mindenkit megvendégelünk.
Az évzárót a hagyományainkhoz hűen bál követi, ahol a népszerű „Napsugár” zenekar játszik.
Várjuk kedves klubtagjainkat az idei évzáróra, egy kellemes klubgyűlésre!
A Pilisvörösvári Nyugdíjas Klub vezetősége
Újraindul a Baba-mama Klub
Helyszín: Ipartestület székhelye: Fő út 47.
Időpontok:
November 10. 10–12. óráig:
Ajándékozás „okosan” – életkornak megfelelő fejlesztő
játékokat ajánlunk
November 24. 10–12. óráig:
Lelki ráhangolódás és készülődés az adventi időszakra