ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

23. oldal Sport

A világbajnok

Fazekas Krisztina aranyérmet szerzett a szegedi kajak-kenu világbajnokságon. Az 500 méteren győztes magyar kajaknégyes tagjaként örökre beírta a nevét a sportág aranykönyvébe. Ő az ország egyik legjobbja és egyben Pilisvörösvár történetének legeredményesebb sportolója.

Fazekas Krisztina 2006-ban pályafutása eddigi legjobb évét zárta, hiszen idén olimpiai távon, 500 méteren lett világ és Európa-bajnok. A szegedi világbajnokság örökre felejthetetlen marad számára, hiszen Paksy Tímeával, Kovács Katalinnal és Janics Natasával több ezer magyar szurkoló előtt legyőzték a több athéni olimpiai bajnokkal kiálló német négyest.

Nagyításhoz kattintson a képre!
Az „aranycsapat”. Jobboldalt Fazekas Krisztina

– Pedig nem is mentünk igazán jól – mondja Krisztina. – A végére már nagyon elfáradtunk, nem tudtunk újítani. A németek meg iszonyú tempóban jöttek fel ránk, a végén szinte egyszerre értünk be a célba. Borzasztó érzés volt látni, mennyire utolértek bennünket. Szerencsére néhány tizedmásodperc megmaradt az előnyünkből, így az EB után a világbajnokságon is megvertük őket.

– Mit rontottatok el?

– Még ötszáz méteren is az a gyakorlat, hogy egy nagyon erős rajt után vissza kell venni egy kicsit a csapásszámból – az erőből nem –, hogy a hajrára megint fel tudjunk pörögni. Mi azonban egy nagyszerű rajt után nem vettünk vissza, hanem mentünk, ahogy csak bírtunk. A végére így már nem tudtuk növelni a csapásszámot, elfáradtunk, ezért tudtak ránk jönni a németek. De, még így is mi voltunk a jobbak.

– Nem izgultatok a döntő előtt?

– Jó hangulatban, nagy önbizalommal álltunk oda a rajthoz, hiszen jól sikerült a felkészülésünk. Amikor már nem a válogatókra kell készülni, hanem a csapat tagjaként a versenyre, könnyebb dolgozni. A bemelegítésen viszont váratlan gondunk támadt. Éreztük, hogy valami nincs rendben a hajóval, nem működött a kormány. Paksy Tímea kiszállt, és öt perccel a rajt előtt még nekiállt kormánylapátot igazítani. Szerencsére helyre tudta rakni, és a futamon ezzel már nem volt gond. De lehet, hogy ez is közrejátszott abban, hogy csak mentünk, mint az őrültek.

– Mit szóltak a versenyzésetekhez a szakemberek?

– Az edzőnk, Fábiánné Rozsnyói Katalin mérges volt, mert nem a megbeszéltek szerint eveztünk. Amikor azonban elmondtuk neki, mi történt velünk a rajt előtt, kicsit megenyhült. Egyébként, noha valóban nem versenyeztünk tökéletesen, nagyon boldog vagyok, mert egy kiváló német hajót tudtunk megverni. Ők ugyanis az egyest és a kettest lényegében feladták a négyes kedvéért, mégsem nyertek. 2003 óta most először sikerült őket olimpián, illetve világbajnokságon legyőzni. Nagy csata lesz köztünk az olimpián is.

– Ott leszel a 2008-ban Pekingben induló négyesben?

– Nagyon remélem, hogy igen. Az biztos, hogy mindent megteszek érte. Most már Benedek Dalma és Szabó Gabriella is Kati néni irányítása alatt edz, úgyhogy nem lesz könnyű bekerülni a csapatba. Dalma például nagyszerűen szerepelt egyesben a világbajnokságon. De én is nagyon keményen készülök. A 2007-es esztendőben, egyesben is megint bizonyítani akarok, mert a négyesbe is csak így lehet bekerülni. A következő év nagyon fontos lesz. Ráadásul a világbajnokságot Duisburgban rendezik meg, jó lenne a németeket ott is legyőzni. Aranyéremmel szeretném meghálálni a szurkolók és a támogatóim, a Varpex Rt. és a Kemabo Kft. bizalmát.

– Most megháláltad…

– Óriási élmény volt Szegeden versenyezni. A szurkolók csodálatos hangulatot teremtettek, nagyon szerettek minket. A döntő után egy óráig tartott, mire odaértem az enyéimhez, annyian jöttek aláírást kérni, vagy gratulálni.

– Az ünneplésnek azonban már vége, újra eljöttek a dolgos hétköznapok. Milyen munkát végzel most?

– Jelenleg a Római parti Hotel Holyday Beach fitnesstermében erősítünk, illetve futunk és úszunk. Az alapozást a tatai edzőtáborban folytatjuk, február végén pedig Kaliforniába utazunk meleg vizes edzőtáborozásra.

– Jó felkészülést és sok sikert kívánok jövőre is!

– Köszönöm, igyekezni fogok.

Amondó vagyok, mai felborult értékrendű világunkban érdemes odafigyelni erre az ifjú hölgyre. Az 1990-es évek eleje óta nap mint nap lapátot ragad, és megküzd az elemekkel, az ellenfelekkel és önmagával. Győzelmei mögött munka, szenvedés és rengeteg lemondás áll. Ezért értékesek a sikerei.

Várhegyi Ferenc

Hazai pályán

Lejátszotta első hazai mérkőzéseit a vörösvári női labdarúgócsapat. A Tergus Labdarúgó Egyesület a Femina, a Kispest és az Irisz Szent Pál Akadémia csapatait látta vendégül. Ahogy várható volt, a vörösvári lányok mindhárom mérkőzésüket elvesztették, de hát valahol el kellett kezdeni. A hangulattal így sincs baj, amit a mérkőzések utáni kellemes ebéd is bizonyított.

Az ifjú hölgyek kitartóak, és továbbra is bíznak benne, lelkes csapatuk fölkelti a szponzorok érdeklődését is.

Egyébként tényleg jó volna, ha kapnának némi támogatást. Elég sokat írtam már a nők sportjának fontosságáról és jelentőségéről. Ha ezek a lányok nem adják föl, a női foci is gyökeret verhet nálunk.

Várhegyi Ferenc

Az akaratról

Nagyításhoz kattintson a képre!Pontosabban az Akarat DSE-ről, amely már több mint tíz éve jelen van a pilisvörösvári gyerekek életében. Korábban már írtunk az úszásoktatási rendszerükről, mivel azonban mostanában sokat foglalkoztunk az Új-Hullám Úszóiskolával, úgy illik, hogy néhány dolgot elevenítsünk fel az Akarat DSE-vel kapcsolatban is.

A legfontosabb dolog, hogy az egyesület úszásalapú testnevelés terápiát szervez az orvosi beutalóval érkező gyerekek részére. Ezt a tevékenységet a társadalombiztosítási rendszer gyógymódként ismeri el. Az egyesület a gyógy úszóprogram keretében felméréseket végez, öszszekapcsolja a klímaterápiát és a testnevelés terápiát. A heti két úszófoglalkozás mellett klímatáborokat is szerveznek, amelyek sí-, túra- vagy kerékpártáborok. A tanév befejezése után napközis táborokat tartanak. A megfelelő úszástudással rendelkezők számára újdonságként vízilabda-oktatást is szerveznek.

Az Akarat DSE versenyzői rendre jó eredményeket érnek el az országos és megyei versenyeken. Akit az egyesület programja részletesebben is érdekel, Bruckner Sándornétól, a Vásár téri általános iskola tanárától kaphat részletesebb felvilágosítást. Tel.: 06-30-854-5741. Interneten a http://www.tozso.hu/akarat oldalon találnak információt.

Várhegyi Ferenc

Köszönet az 1 %-ért

Kedves Támogatók!

Megköszönjük Önöknek, hogy jövedelmük 1 %-ával, ebben az évben 782.737.- Ft-tal támogatták Pro Talent alapítványunkat.

A cél mindig is az volt, hogy tehetséges gyermekeket segítsünk a befolyt összegből. Versenyeket finanszírozzunk, táboroztassunk, a versenyek színhelyére az utazást, és a nyelvvizsgákra, ECDL számítógépes tanfolyam vizsgáira történő befizetéseket biztosítsuk, illetve művészeti téren kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulóinkat is támogassuk. Továbbá a kimagasló tanulmányi, sporteredményekért jutalomkönyveket, okleveleket biztosítsunk.

Nagyon nagy segítséget nyújtottak ezzel intézményünknek, és reméljük a jövőben is számíthatunk Önökre.

Köszönettel:

Pro Talent Alapítvány
Templom Téri Általános Iskola

 

ELŐZŐ OLDAL 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE