24. oldal Sport - Egészség
Lovas örömök
Mindig öröm, ha a város lakói által szervezett szabadidősport eseményről számolhatunk be. Ilyen volt a vörösvári hobby lovasok által szervezett szeptemberi lovastalálkozó. A már harmadik alkalommal megrendezett eseményen a vörösváriak mellett piliscsabai, budakalászi, pomázi, csobánkai, pilisszántói és Herceghalomról érkezett lovasok vettek részt. A jó hangulatú eseményhez a területet Orgoványi Attila biztosította. A szervezők, Peller Gábor, dr. Krammer József, Bogár Csaba és Hau Zoltán munkáját a Waldi Kft, az Anivet Lovasáruház, a Riders, Müller Edina és Likó Zsolt segítette.
A lovasok egy 7 km-es távlovas pályán, egyéni és csapatversenyben mérhették össze tudásukat. Ezen kívül egy amatőrök számára megfelelő díjugrató pályát is teljesíthettek a vállalkozó szellemű résztvevők.
A sok különböző fajtájú ló mellett többféle stílus képviselői (pl. wes-ternlovas is) színesítették jelenlétükkel az eseményt.
A látottak alapján jövőre is érdemes lesz az egykori téesz területét felkeresni.
Várhegyi Ferenc
Vörösvári gyerekek az Kezdőlovasok Országos Versenyén
Nehéz elképzelni kellemesebb időtöltést, mint lóra pattanni és baráti társaságban vágtatni hegyen-völgyön át, vagy nekivágni a végtelen pusztának. Csodálatos élmény felfedezni a természetet, bepillantani az állatok világába. Ki ne szeretne lóháton száguldozni, akár egy vadnyugati hős? Ez a kívánságunk könnyen valóra válhat, hiszen a lovaglás tudományát ma már számos lovardában lehet elsajátítani.
Talán akad, aki könnyedén legyint, elég egy nyugodt póni, és önállóan, minden segítség nélkül megtanulsz lovagolni. Ez csak részben igaz! Talán eljutsz odáig, hogy jelzésedre lovad elindul, akaratod szerint jobbra vagy balra fordul és megáll. De hol van ez a díjlovagló tudáshoz képest!
Lehet, hogy nagy versenyekről, csillogó érmekről álmodozol, lehet, hogy a lovaglás számodra örökre megmarad kellemes időtöltésnek, hobbinak mindenesetre nem árt ha lovaglóleckéket veszel, hiszen a sikerhez vezető út az alapoknál kezdődik.
Ezektől a gondolatoktól vezérelve kerestük fel Vargáék lovardáját a pilisszentiváni erdőben. A kellemes családias hangulatot, a nyugodt légkört, a színvonalas oktatást, a csodálatos lovakat hamar megkedveltük. Hetente többször kijárunk oktatásra és pár évi lovaglás után úgy éreztük, eljött a pillanat, amikor szeretnénk közönség előtt is bemutatni „tudományunkat”, és részt venni egy díjugrató- vagy díjlovagló versenyen, esetleg valamilyen lovas játékokban szerepelni.
2006. szeptember 23-24-én rendezték meg Sóskúton a Kezdőlovasok Országos Versenyét. A közel 300 induló között ott voltak a mi gyerekeink is! Látni, ahogy a gyerekek együtt etetnek-itatnak-csutakolnak, szalmát-vizet hordanak és nem utolsó sorban egy-egy csapattársnak szurkolnak a négyszögön kívülről s mindezt csupán 7-9 évesen feledhetetlen és felbecsülhetetlen érzéssel és büszkeséggel tölt el bennünket, szülőket. A rengeteg munka, kitartás, öröm, néha bánat is összeköti őket, és egy olyan csapattá kovácsolódnak, hogy irigykedünk, mert szívesen lennénk mi is a tagjai! Ennek a kitartó munkának köszönhetően érmekkel és kupákkal „megrakva” tértünk haza Sóskútról!
Ahhoz, hogy ezeket az eredményeket elértük, köszönetet szeretnénk mondani edzőnknek, Varga Zoltánnak és feleségének, Hannának, akik sok türelemmel és sok jó szóval biztatták, oktatták gyermekeinket! Köszönjük szépen!
Bogárné Manhercz Katalin
– egy hálás szülő
Bőrközelben
A klimax kozmetikai problémái
Életünk folyamán a felépítő és lebontó anyagcsere-folyamatok aránya a különböző életfolyamatokban nagy eltéréseket mutat. A felnőtt korban viszonylagos egyensúly alakul ki a két anyagcsere-folyamat között, de éveink előrehaladtával fokozatos eltolódás figyelhető meg a lebontó anyagcsere-folyamatok javára. A nemi mirigyek tevékenysége fokozatosan csökken, a menstruáció megszűnik. A szervezet hormonegyensúlya eltolódik. A szervezetben a változás jelei mutatkoznak. Kozmetikai rendellenességeken túl ez az egészségi állapot változását is eredményezi. Vérnyomásváltozás, hőhullámok, fejfájás, ingerlékenység, alvászavar, verejtéktúltengés, nem megfelelő májműködés, idegrendszeri labilitás, érbeidegzési zavar (rosacea/ a hajszálerek elmeszesedése). A klimax legfontosabb kozmetikai problémája, az öregedés jeleinek kiütközése, a bőr víztartalmának csökkenése, valamint a degenerációs ráncok megjelenése, a faggyúmirigy működésének és az érfalak rugalmasságának csökkenése. Csökken a bőr ellenálló képessége, a kollagén, az elasztikus rostok száma, a hám irha határ hullámossága.
A szervezet általános öregedésével járó bőrtünet: dehidratált, laza tónusú, ráncos bőr.
Az öregedést elősegíti a helytelen táplálkozás, nem megfelelő kozmetikumok használata, a dohányzás valamint a környezet szenynyezése.
A bőr víz- és zsírhiányának következtében a szövetek ellazulnak, csökken a bőr rugalmassága, megjelennek a degenerációs ráncok (arc, nyak), az orr-ajak rézsútos barázdája mélyül, hosszabbodik, a fül előtt új barázdák alakulnak ki. A zsírhiány főleg a szemkörnyéken mutatkozik meg a legszembetűnőbben, amihez egy mélyrétegi vízhiány is párosul. Az arc kétoldali állandósult gyulladása az ún. rosacea, amely az artériás hajszálerek tágulatának következményei. A tágult artériás hajszálerekben pang az oxigéndús vér, így fokozódik a környező sejtek anyagcseréje, ezért a bőr élénkvörös színű, hőmérséklete magasabb a normálisnál. A tünetek az arc két oldalán esetleg a homlokon láthatók.
A kezelés célja mindig a bőr nyugtatása, a gyulladás csökkentése.
A nemi mirigyek csökkent működése következtében a női nemi hormonok mennyisége csökken, majd megszűnik, és helyükbe az ún. androgén kortikoidok lépnek, azaz a férfi hormonok megerősödnek. Ennek következtében különféle szőrnövési rendellenességeket figyelhetünk meg. A szőrszálak hosszabbak, vastagabbak merevebbek lesznek, kialakul a „bajusz” a „szakáll”. Nemcsak az arcon figyelhetünk meg különféle elváltozásokat a kor előrehaladtával, hanem az egész tesünkön. Ilyenek pl. a különféle pigmentrendellenességek, amelyek foltok (macula) formájában jelentkeznek, s amelyeknek nagyságuk és színük különböző lehet. Ide sorolhatók a májfoltok (chloasma), amelyek nagyobb kiterjedésű szabálytalan alakúak. Ezeknek is több fajtái lehetnek, pl. terhességi májfolt, mely az orcákon, homlokon, száj körül alakulhat ki. Oka a megnövekedett progeszteron szint.
A szervezet általános öregedése, a hormonegyensúly felborulása, a vegetatív idegrendszeri zavar együttesen klimaxban lévő vendégeink pszichikai zavarait is okozhatja. Fontos, hogy a testi szellemi frissességet őrizzük meg. Régen a közvélemény is megkövetelte, hogy a 45-50 éves nő sötét, komor színű ruhákban járjon. A komor színek csak öregítenek. Napjainkban divatosak a pasztellszínek, amelyek fiatalítnak is. A jó közérzet kialakításához fontos a fiatalos öltözködés! A bőrápoláshoz a kozmetikában, de otthon is tökéletesen felszívódó, kiváló minőségű alapanyagokból készülő kozmetikumokat használjunk!
Bogár Kata
kozmetikus