13. oldal Természet
A barlangok világa
Templom téri diákokkal a Bükk hegységben
A barlangok titokzatos világa, mindig vonzotta a felfedezni vágyó természetkedvelőket, hiszen a földalatti világ számos érdekességet és páratlan élményt nyújt képződményeivel, ősi leleteivel és misztikus hangulatával. Jómagam több mint harminc éve foglalkozom barlangkutatással, és kutatásvezetőként részem lehetett a Bakony, a Bükk és a budai hegyek számos nagy barlangrendszerének felfedezésében, feltérképezésében és közkincsé tételében.
Mint tanár tapasztaltam a gyerekek ez irányú érdeklődését, és immár tíz éve – Kutasi János kollegámmal – kezdtük meg a Templom Téri Általános Iskolában, diákjaink számára, barlangász és természetismereti táborok szervezését, amelybe a későbbiekben Krizsán Pál munkatársunk is bekapcsolódott.
A Bükk hegység, amely geológiai értékeit tekintve hazánk egyik legérdekesebb nemzeti parkja, ideális helyszínt kínált, hogy a nyári szünetben kétszer egy hetes időtartammal tanulmányozhassuk a barlangvilág és a hegység egyéb természeti értékeit. Bázisul a Bükk-fennsík egyik kies helyén – Szentlélek közelében – található, hajdan erdészházként funkcionáló üdülőházat használjuk, amely 15-18 fős csoportjaink számára kitűnő kiindulópontul szolgál túráinkhoz. Bár a ház jól felszerelt, villany nincs, így a hangulatos gyertya- és petróleumlámpa-fény szolgál esténként világításul.
A környék barlangjaiban tett túrák során tanulmányozzuk a képződmények keletkezését, formakincsét, alapvető klímaméréseket, biológiai megfigyeléseket is végzünk. Felkeressük a terület világviszonylatban is jelentős ősemberi lelőhelyeit, kilátóhelyeit, tanítjuk a térkép és a csillagok segítségével történő tájékozódást.
A gyerekek számára egyik legnagyobb élményt nyújtó barlang a Kecske-lyuk, amely közel fél kilométer hosszan kanyargó – helyenként csak kúszva járható – cseppkődíszes folyosója igazi próbatétel, különösen azokon a helyeken, ahol csak a barlangi patak vizében gázolva juthatunk előre. Ritka természeti képződmény az Udvarkő monumentális szakadéka, amely egy ősi barlangcsarnok beszakadásával keletkezett. Mélyén, a nyáron is hideg klíma miatt sajátos növénytársulások találhatók. Több helyen megfigyelhetjük a barlangok mennyezetén nappal csüngve alvó denevéreket is.
A területen a karsztjelenségek szinte minden példájával találkozunk: víznyelőbarlangok, karsztos szurdokok, források és forrásbarlangok jellemzőit ismerhetik meg a túrák résztvevői. Felkeressük Lillafüred látnivalóit, a vízesést, az Őskohót és a csodálatos panorámát kínáló Szeleta-tetői kilátóhelyet. Táborunktól félórányira, az erdő mélyén rejtőznek a XII. században épült pálos kolostor romjai, amit szintén minden csoportunkkal meglátogatunk. Ha szerencsénk van és tiszta az idő, a közelben magasodó Örvénykő sziklaormáról még a Magas-Tátra hófoltos csúcsait is megpillanthatjuk.
A túrák és terepi programok mellett jut idő számháborúkra, tábortüzekre, sportos játékokra is. A hely varázsát növeli a lakott helyektől távol, a hatalmas erdők mélyén rejtőző táborhely.
Az elmúlt években összesen mintegy 300 tanulónk (köztük számos többször is visszatérő) ismerkedhetett meg a Bükk hegységgel, és gyarapíthatta természettudományos ismereteit. Mind a gyerekek, mind a szülők pozitív visszajelzései alapján a továbbiakban is folytatni kívánjuk e sikeres nyári programunkat.
Kárpát József
a Templom téri iskola tanára
Bőrközelben
Az ősz kozmetikai problémái
Az őszi hónapokban a hőmérséklet, a napfény mennyisége fokozatosan csökken, az eső, a hűvös szél kellemetlenné teheti a szabadban való tartózkodást. Az időjárás változásainak hatására a különböző bőrtípusok a különböző évszakokban másképpen viselkednek Az egyes kozmetikai rendellenességek létrejöttét kedvezően vagy éppen kedvezőtlenül befolyásolják. A nyáron szerzett divatos barna bőrszín az ibolyántúli sugárzás csökkenésével fokozatosan halványodik amelynek oka, hogy a melanociták aktivitása csökken, de ehhez a hámréteg kopása is hozzájárul.
A tavaszi nyári mértéktelen napozás során kialakuló fiatalkori szeplők halványító szerekkel való kezelése is az őszi időszakban sikeres. A hőmérséklet csökkenése, a nedves idő kedvez a keringési rendellenességek kialakulásának pl /fagydaganat-és a testvégek szederjessége. A hűvös szeles idő csökkenti a bőr hidratációját, ezzel csökken a bőr rugalmassága, vérkeringése, feszessége is.
Teljesen mindegy, hogy milyen bőrtípusról van szó. Minden bőr szomjazza a vizet, különösen az ún. érett s az érzékeny, száraz bőr. A fiatalok bőre feszes, mert vízháztartásuk többnyire kielégítő. Ennek viszont jó vérkeringés kiválóan működő anyagcsere és sértetlen bőrfelszín a feltétele. Csak ezek megléte esetén válik védetté a kórokozókkal és a káros anyagokkal szemben. A szarusejtek között lévő ceramid valamint a vizet megkötő anyagok megakadályozzák a bőr kiszáradását.
Különféle kozmetikumokat alkalmazhatunk azzal a céllal, hogy a bőr természetes funkcióját biztosítsák, s a nedvességtartalmát stabilizálják:
Fitohormonok (szójából, rizsből)
Fitoszteronok (shitakigombából)
Gyümölcssavak, nem növényi eredetű savak (hyaluronsav, allantoin)
Vitaminok ( C-A-B5-E)
Növelik a bőr hidratáltságát és rugalmasságát, erősítik a barrier funkciót. (védekező)
A stabilizáló, szerkezetjavító és nedvességmegkötő anyagok elsősorban éjszaka képződnek a bőrben, ezt a természetes folyamatot érdemes éjszakai krémekkel megerősíteni.
A bőr nedvességszabályozását a jól megválasztott készítmények mellett megfelelő kezelésekkel is érdemes segíteni. A kezelés módját mindig a bőr állapota határozza meg.
A kezelés célja a hidratáció fokozása, a vérkeringés (főleg a mikroáramlás) és a bőr anyagcseréjének javítása, a hidrolipid, s a kötő- valamint a támasztószövet erősítése amelyek a sejtregeneráció stimulálása útján válnak elérhetővé.
A kozmetikusnak minden tudását latba kell vetnie ha egészségtelen életmódot folytatókon kíván segíteni. A megfelelő tehát minél változatosabb és kiegyensúlyozottabb táplálkozás nemcsak a szervezet egészének hanem a bőr egészséges működését is javítja. Fontos a napi két liter víz, a sok gyümölcs és a zöldség fogyasztása!
Minden életfolyamathoz szükség van oxigénre amit a bőr jó vérellátása, a sejtek anyagcseréje sem nélkülözhet. A bőr jól működő vízháztartásának előfeltétele a szép bőrnek! Ezért feltétlenül „meg kell itatni” a bőrt ha szomjazik!!!
Bogár Kata
kozmetikus