15. oldal Sport
Labdarúgás
Foci ősz
Szerencsére a 2006/2007-es megyei másodosztályú bajnokságot jobban kezdték a vörösvári labdarúgók, mint a tavalyit. Az első három mérkőzést például, magabiztosan megnyerték. A Dunabogdány elleni, idegenbeli 3-0-s sikert a gólzáporos, Iklad elleni 7-2-es hazai győzelem követte, majd az Erdőkertes ellen 2-0-ra nyertek a fiúk.
Erre talán már lehet építeni, vagy legalábbis el lehet kerülni az egy évvel ezelőtti kudarcokat. Wohl Zoltán edző egyelőre persze óvatos duhaj, nem veri nagydobra az eddigi eredményeket.
– Csendben dolgozunk, és reméljük, hogy a sikerek sem maradnak el. Próbálunk nem csak az eredményre, hanem a játékra is odafigyelni. Látványos támadójátékkal, sok rúgott góllal szeretnénk a nézőket a mérkőzésekre csalogatni – mondja Wohl Zoltán.
– Mindezt a tavalyi játékos kerettel szeretné elérni?
– Voltak változások. Négyen távoztak a csapattól, Bergendy Gábor és Német János Pilis-csabán, Cseri Gábor és László Barnabás a Péteri csapatában folytatják. Hatan viszont érkeztek, vagy visszatértek hozzánk. Igyekeztünk posztokra igazolni. Lestár Tamás, Kiss János és Bakti József Pilisszentivánról jöttek. Lestár csatár, Kiss középpályás, Bakti pedig, védő. Maglódról Mészáros Pál, egy osztrák csapattól a védő Molnár László, Piliscsabáról Vékony János kapus érkezett. Azt hiszem, hogy a maradókkal együtt, ők is nyerő típusú játékosok, olyanok, akik kilencven percen át hajtanak.
– A szakmai munkában változott-e valami?
– Heti három edzést tartok, amelyből kettőn kötelező részt venni. Az erőnléti munka mellett nagy hangsúlyt fektetünk a pénteki foglalkozásokra, amelyeken a taktikai elemeket gyakoroljuk. Eddig nincs panaszom a játékosok hozzáállására és munkájára. Jól kezdtünk, de nem gondoljuk, hogy könnyen meg tudjuk szerezni az első helyet. Viszont nagyon szeretnénk, és mindent meg is teszünk érte.
Utánpótlás
Lehetne jobb is, de így is sokan szívesen cserélnének velünk. Nagyjából így összegezhető a vörösvári utánpótláscsapatok helyzete a nyári szünet után. Amely azért nem múlt el eseménytelenül, hiszen például a PLSE megrendezte a Zuzu Kupát, azaz a Steckl János ifjúsági emléktornát. A végső győzelmet a mieink szerezték meg Kesztölc, Pilisszentiván és Dunabogdány együttesei előtt.
Kesztölcöt büntetőkkel győzték le, Duna-bogdányt pedig 2-1-re verték a hat serdülőkorú játékost is szerepeltető vörösváriak.
Ez tehát rendben van. A bajnokságban viszont már nem kezdtek ilyen jól az ifisták, hiszen az első három mérkőzésből csak egyet tudtak megnyerni, a másik két összecsapást elvesztették. Kár. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a serdülőkorú játékosok még nem mindig képesek azt a teljesítményt nyújtani, mint az idősebbek. Széplaki József edző mindazonáltal azt reméli, hogy a védőjátékosok összecsiszolódásával kikerülnek majd a hullámvölgyből.
Széplaki elmondta még, hogy a serdülő (1990/91-es korosztályú) csapatot szerették volna kiemelt csoportban indítani, de a Pest Megyei Labdarúgó Szövetség idén nem indított ilyen bajnokságot, így a mieink most a Budai körzeti bajnokságban játszanak majd. Mint ahogy a még fiatalabbak is játéklehetőséghez jutnak. A serdülő kettő (1992/93-as korosztály) nagypályán szerepel, az 1994/95-ben születettek (U-13) 3-ed pályán játszanak. Az 1996/97-es korosztály (U-11) játékosai keresztpályán, az 1998/99-es születésűek (U-9) és a 2000/2002-es korosztály (U-7) játékosai kispályán focizhatnak. Ez összesen több mint labdarúgó palánta játéklehetősége, ami mutatja a sportág népszerűségét.
Nagy előrelépés, hogy 2006 őszétől már az óvodások is megismerkedhetnek a focival! A Zrínyi utcai és a Szabadság úti intézmények gyerekei 11-12, illetve 13-14 óra között, heti két alkalommal rúghatják a bőrt a focipályán. Széplaki József elmondta, a későbbiekben a többi óvodával is szeretnék felvenni a kapcsolatot. A gyerekek szállításáról az egyesület gondoskodik.
Nagy sikert volt a nyáron megrendezett focitábor is. Három váltásban hetven óvodás, illetve iskoláskorú gyerek vett részt a jó hangulatú táborban. Még lányok is voltak köztük, sőt akadt olyan miskolci család, amely a vörösvári nyaralását és rokonlátogatását a tábor időpontjához igazította. A kedvező fogadtatás láttán az egyesület vezetői elhatározták, hogy a nyári tábort jövőre is megrendezik. Elmondásuk szerint, a mostani megszervezéséhez Kovács Antal
S tábortól függetlenül, folyamatosan várják azokat, akik kedvet kaptak a játékhoz. (Az edzésrendet lásd alább.)
További információval Széplaki József, a 06-30-38-96-626-os és Bilau Csaba, a 06-70-94-23-119-es telefonszámon áll a gyerekek és a szülők rendelkezésére.
Lányok a labda körül
|
| A háztartásokban keletkező veszélyes anyagok: elhasznált növényi olaj, egyéb sütő-zsiradék, a lejárt szavatosságú gyógyszerek, szárazelemek, akkumulátorok fáradt olaj, olajos rongy, olajos flakon és elhasznált fagyálló folyadék... |
Örömmel adhatok hírt róla, hogy megalakult a Tergus Pilisvörösvár Labdarúgó Egyesület, azaz a pilisvörösvári női fociklub. A tergus latin szó, jelentése: labda. A lelkes fiatalokból álló csapat az U-15-ös budapesti bajnokságban szerepel. A jelenlegi 18 fős keret zöme 15 éven aluli. Ebben a bajnokságban azonban csapatonként három idősebb játékos is szerepelhet és a mieink élnek ezzel a lehetőséggel. De a legidősebb játékos is csak 16 éves, tehát valóban egy fiatal csapatról van szó.
Akiknél az eredmény érthetően egyelőre még csak másodlagos. Az első három bajnoki mérkőzésen elszenvedett vereség sem szegte kedvüket. Inkább arra büszkék, hogy gólt rúgtak például a Femina csapatának, amely a honi női labdarúgás történetének egyik legpatinásabb együttese. A találkozók egyébként keresztpályán zajlanak, a csapatok létszáma 7+1 fő, a mérkőzésidő 30 perc. Egy napon három mérkőzést játszanak, összességében tehát 90 percet tölthetnek a lányok a pályán.
Jelenleg heti két edzéssel készülnek a mérkőzésekre. Aki szeretne csatlakozni hozzájuk, vagy csak kíváncsi rájuk, csütörtökönként délután fél hattól megtalálja őket a vörösvári focipályán. A klub elnöke és egyben a csapat edzője Bruckner Katalin várja a focizni szerető lányok jelentkezését a 06-30-8545-741-es telefonszámon is. A szurkolókat pedig, október 14-én, szombaton délelőtt 10 órától, amikor a frissen alakult vörösvári női focicsapat első hazai bajnoki mérkőzését játssza a sportpályán. A jó hangulat garantált, erről a lányok ételkóstolóval és zenével is gondoskodnak. Aki teheti, ne mulassza el megnézni az első hazai női bajnoki focimeccset.
Örvendetes egyébként, hogy a csapatnak máris vannak segítői, illetve támogatói. Ilyen például Fekete Zoltán, aki nemcsak gyakorló apaként, hanem segédedzőként is foglalkozik a lányokkal, illetve Müller Márton és Iflinger Mátyás, akik anyagilag támogatják az együttest. A cégek közül a Bútorg Kft. állt a csapat mellé, de talán jobb, ha inkább azt írom, hogy Manhertz Ferenc és Szép Zoltán (Szepi).
Persze támogatóból soha nincs elég, így ha valaki úgy gondolja, segítene, megnyugtathatom, jó az ötlete. A nők sportja ugyanis egyre fontosabb szerepet játszik a modern társadalmak életében. Ezt hamarosan Magyarországon is felismerik majd.
Várhegyi Ferenc
Felújítások a sportpályán
Megújult a pilisvörösvári labdarúgópálya. Az önkormányzat pályázati úton 7 millió Ft-ot nyert a sporttelep felújítására, amelyhez saját forrásból még 6 millió Ft-ot biztosított. A munkálatok során lebontották a régi, düledező, több helyütt életveszélyessé vált téglakerítés túlnyomó részét, amelyet drótkerítéssel helyettesítettek. A kerítés elé tujákat telepítenek, idővel tehát egy valódi zöld övezet veszi majd körbe a területet. Kicserélték a bejárati kapukat, valamint az öltöző épület több évtizedes, veszélyessé vált elektromos vezetékrendszerét. Hőszigetelő műanyag ablakokat és bejárati ajtót építettek be a régi, elhasználódott fa nyílászárók helyére. Leburkolták az épület előterét, a falakra pedig, hőszigetelő vakolatot hordtak fel.
A korábbi elmocsarasodott futópályát is felújították. A régi salakréteget elhordták, a talajt elegyengették, majd a szegélykövek elhelyezése után az egész területet dréncsövekkel látták el. Erre terítették rá a murvaréteget, amelyre az új salak felület került. Mostantól nem csak az igazolt sportolók, hanem a csak kocogni, mozogni vágyók is kulturált körülmények között használhatják a futópályát.
A területen további tereprendezés után, az öltöző épület és a kézilabdapálya között mód nyílik egy 45 x 23 méteres labdarúgó edzőpálya kialakítására is. A földes pályát a labdarúgó egyesület vezetői a későbbiekben szeretnék műfüves pályává átalakítani.
Összességében elmondható, hogy noha még lenne mit fejleszteni a sporttelepen, a korábbi több évtizedes lemaradást lassacskán talán pótoljuk. Ha ez a fejlesztési munka folytatódik, előbb-utóbb a jelenlegi vörösvári sporttelep eléri azt a szintet, ami ma minimálisan elvárható egy ilyen lélekszámú, régió központi szerepet betöltő városban.
Várhegyi Ferenc
II. Kolibri Kupa
2006. október 28-án rendezik meg a gimnázium tornacsarnokában a II. Kolibri kupát. Az egész napos rendezvényre az ország minden tájáról érkeznek versenyzők, és mérik össze tudásukat.
A Kolibri Sport Tánc Egyesület által rendezett klubközi verseny illetve a tavaszszal megrendezett ranglista verseny szakmai körökben és a versenyzők részéről egyaránt sok elismerést kapott. Délelőtt, vagy délután, minden latin zene rajongót, tánc után érdeklődőt szeretettel várnak.
D. Z.
Kézilabda: teljes lendületben
Mind a férfi, mind a női kézilabdások gőzerővel készülnek a 2006/2007-es bajnokságra. A felkészülést segítendő, a férfiak hat csapatos tornát rendeztek Solymáron, amelyre a különböző NB II-es csoportokból hívtak meg együtteseket. A Délnyugati csoportból a második helyezett Kecel, az Északnyugatiból Kisbér, a Déli csoportból Szigetszentmiklós, az Északkeletiből Eger, a Délkeletiből pedig, Törökszentmiklós csapata fogadta el a meghívást.
Pilisvörösvár a csoportjában legyőzte Kisbért és Törökszentmiklóst, és ezzel bejutott a döntőbe, ahol 26-21-re megverte a körbeverések után bekerült Eger csapatát. A torna során játszott először a vörösvári csapatban a visszatérő Sodró Zoltán, és a két új szerzemény, Gabura Krisztián és Fröschl Ádám.
– Bizakodva várjuk a bajnoki rajtot, mert Sodróék hamar megtalálták az összhangot a tavalyi csapattagokkal. Ez a torna is bebizonyította, hogy az NB II-es Északi csoportban, amelyben mi is játszunk, zajlik az ország legerősebb NB II-es bajnoksága. Azt az Egert vertük könynyedén a döntőben, amely hozzánk hasonlóan negyedik lett csoportjában, az előző bajnokságban – mondja Pándi Gábor.
A nők augusztus 17-20-a között Dorogon vettek részt egy négynapos tornán. Ezen a viadalon a hazaiak mellett Szlovákiából és Erdélyből is érkezett csapatok is játszottak. A végső győzelmet Sepsiszentgyörgy szerezte meg. A hét csapat közül a vörösvári lányok ötödikek lettek, de a nyaralások miatt egyik mérkőzésen sem tudtak a legerősebb összeállításban kiállni. Ennek ellenére a torna hasznosnak bizonyult, mert Pándi Gábor élesben próbálhatta ki, mire képesek a felnőttek között bevetett ifjúsági korú játékosok.
További hír, hogy az 1994-es születésű fiú serdülőcsapat az országos gyermekbajnokságban indul majd. Erre való felkészülésként pedig, a budapesti serdülőbajnokságban is játszanak a fiúk. Az egyesület a Templom Téri Általános Iskolával együttműködve az 1995-ös születésű gyerekekből álló csapatot is benevezte az országos gyermekbajnokságba. A még fiatalabbak pedig, lányok-fiúk egyaránt, a szivacslabda bajnokságban szerepelnek.
– Továbbra is várjuk a 8-14 év közötti lányokat, fiúkat, akik szívesen játszanának a szivacslabda, vagy a gyermek kézilabda csapatainkban. A Vásár-téri Általános Iskolába járókat ugyanúgy, mint a Templom- téri Általános Iskola tanulóit. Telefonszámom: 06-70-2266-639 – mondja Pándi Gábor.
Végül, álljon itt az októberi hazai mérkőzések időpontja. Ezek a lányok, aszszonyok, fiúk és férfiak megérdemlik a szurkolást. Biztassuk őket minél többen.
Várhegyi Ferenc
Horgászverseny
Nagy sikert aratott a Pilisvörösvári Napok zárónapján, augusztus 20-án megrendezett gyermek horgászverseny. A helyszín – akárcsak a nyitónap Ulmer Schachtel-ünnepségén – ezúttal is a Kacsa-tó volt.
A versenyre 43 gyermek nevezett, a legfiatalabb mindössze kétéves volt. A feladat: három óra alatt (8-11 óráig) minél több apró halat (keszeget, kárászt, törpeharcsát) kellett fogni. A halakat utána természetesen visszadobták a tóba.
A szikrázó napsütésben, igen jó hangulatban, sok érdeklődő jelenlétében zajló verseny eredményhirdetése déli 12 órakor volt.
Az eredménylista eleje a következő:
1. Herbszt István: 74 db
2. Herbszt Krisztián 63 db
3. Fetter Gergő: 49 db
4. Várhegyi Péter: 43 db
5. Fetter Norbert: 39 db
Barta Alexandra: 39 db
6. Marosi Barnabás: 25 db
7. Kovács Laura: 23 db
8. Nick Balázs: 19 db
9. Sipos Lajos: 17 db
A verseny legjobbjait a rendezők értékes díjakkal (horgászfelszerelések, karórák, vásárlási utalványok) jutalmazták. A végén mindenki még egy fagyit is kapott a Müller Kávéházban.
Köszönet a verseny szponzorainak: Waldek Ital-nagykereskedés, Herbszt Istvánné – Paduc horgászbolt, Palotai Nándor horgászcikk-készítő, Till Ferenc díszállat-kereskedő, Tik-tak óra-ékszer, Müller Márton – kávéház.
F. A.