ELŐZŐ OLDAL1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

15. oldal Sport

Győzelmek zsinórban

Kitűnően szerepel tavasszal a Pilisvörös-vári Labdarúgó Sport Egyesület felnőtt csapata. A megyei másodosztályú bajnokságban április közepén, a sorok írásakor, 4 pont előnnyel vezeti a tabellát a legnagyobb ellenfél, Pomáz csapata előtt. Ez azt jelenti, még egy esetleges vereség után is Vörösvár maradna az élen. Persze nem ez a cél, hanem a folyamatos győzelmek és a bajnokság megnyerése. Amely megvalósítható, de nem lesz könnyű, hiszen a csapatnak egymás után több idegenbeli mérkőzésen is bizonyítania kell.

– A tavaszi első három fordulót megnyertük, és ez jó alap lehet a folytatásra – mondja Wohl Zoltán edző. – Ezen kívül két Magyar Kupa fordulót is sikerrel teljesítettünk, idegenben nyertünk Piliscsaba, idehaza pedig, Pilisszentiván ellen.

– Ez utóbbi mérkőzés elég izgalmasan alakult…

– Valóban, de magunk tettük nehézzé. Egy balszerencsés, a sorfalról levágódó szabadrúgásból esett góllal Pilisszentiván szerezte meg a vezetést, de ezt követően 3-1-re fordítottunk. A végén egyéni hibából kaptunk még egy gólt, de egy pillanatig sem éreztem azt, hogy ezt a mérkőzést elveszíthetjük.

– Kikkel elégedett az eddig látottak alapján?

– Kezdjük azzal, hogy tavaszra átalakult a keret. Ivancsó Imre, Mészáros Pál és Molnár László távoztak a csapattól, helyükre jöttek újak, illetve vannak visszatérő játékosaink is. Elég hosszú a névsor.

– Azért csak nézzük végig, hogy lássuk, kikre lehet számítani…

– Visszatért Takács Roland, Szilvási Dániel, Lukács Ádám, velünk van Biczi Gábor, Gáll Viktor, Quansash Moses, és Szabó Attila, aki korábban az NB I-ben is játszott. Szerepelt a Vasas és a III. Kerület csapatában, illetve az NB II-es Nyíregyháza együttesében. Egy súlyos sérülésből most épült fel, de hamarosan már játékra kész. Irányító középpályásként remélem nagy hasznára lesz a csapatnak. Akik viszont már játszottak, azok közül Takács Roland játékával nagyjából elégedett vagyok, Lukács Ádám viszont egyértelműen erősítést jelent.

– Az eredményekkel eddig nincs baj, de a teljesítménnyel elégedett-e?

– A játékban lehet és kell is még javulni. Szerencsére egyelőre jönnek az eredmények, így nem kell az ellenfelekkel foglalkoznunk. Mindig csak a saját, következő mérkőzésünkre figyelünk és készülünk. Apropó, készülés. A téli alapozás során nagy segítségünkre volt a műfüves pálya. Végre valahára nem kellett pályát bérelnünk, Pilisszentivánon vagy Dorogon edzenünk. A pályát egyébként most is használjuk, valóban kihasználjuk. Visszatérve a teljesítményekre, megpróbálunk minél több mérkőzést megnyerni. Nem lesz könynyű, most éppen egy nehéz sorozat előtt állunk. Idegenbeli mérkőzéseken kell helytállnunk, amelyek döntő fontosságúak. Szeretnénk ezeket megnyerni, hogy a 10-ik fordulóban a Pomáz elleni rangadónak már ne legyen olyan nagy tétje.

– Az ember azt hinné, a megyei másodosztály megnyerése egy ilyen játékosállománynyal nem jelenthet gondot. Vagy igen?

– Elvileg nekünk ezt a bajnokságot gond nélkül meg kell nyernünk. A játékosok képességei alapján nekünk nem megyei másodosztályú, hanem NB III-as szintű csapatunk van. Mégis azt mondom, nehezebb itt bajnokságot nyerni, mint a megyei első osztályban jól szerepelni. Itt mindenki minket akar megverni, és emellett meg kell küzdenünk a helyi körülményekkel, a különböző minőségű pályákkal is. Nehéz úgy jól játszani a saját játékunkat, ha egy lapos átadásnál a labda a játékos derekáig pattan fel az egyenetlen talajon. De nem akarok panaszkodni, nekünk itt nyerni kell, mert ennek a csapatnak egy osztállyal följebb van a helye.

Várhegyi Ferenc

Tavaszi hadjárat

Öt mérkőzés, öt győzelem. Így kezdtek tavasszal a vörösvári férfi felnőtt kézilabdások, az NB II-es bajnokság Északi csoportjában. Különösen értékes siker volt a Pénzügyőr és a Dunakeszi elleni idegenbeli győzelem, nem csoda, hogy nagy izgalommal várták a hazai rangadót, a listavezető Balassagyarmat elleni mérkőzést. A bizakodásra az is okot adott, hogy a korábban sérült első számú kapus, a derékbántalmakkal küzdő Wippelhauser Tamás is vállalta a játékot, így már nemcsak az őt kitűnően helyettesítő Müller Péterre és Manhertz Péterre számíthatott Pándi Gábor edző.

A mérkőzés óriási izgalmakat hozott. A Balassagyarmat már hat góllal vezetett (botrányos bíráskodás mellett), amikor az egyik indításnál Sodró Zoltán ütközött az egyik cserepadról éppen berohanó balassagyarmati játékossal. Sodró, aki nem is látta keresztbe rohanó ellenfelét, az ütközésnél olyan szerencsétlenül esett, hogy boka fölött eltört a lába. (Jellemző a bírók ténykedésére, hogy az esetnél a vörösvári játékost látták szabálytalannak…)

A csapat azonban a sajnálatos sérülés után, égve a bizonyítási vágytól, szinte emberfeletti teljesítményt nyújtott. Ledolgozták a hatgólos hátrányt, sőt már a vezetést is megszerezték, amikor újabb érthetetlen ítéletekkel megint a bírók váltak főszereplővé. A vége így egy gólos balassagyarmati sikert hozott, akik, becsületükre legyen mondva, a találkozó után elismerték, hogy korrekt játékvezetés mellett ezt a rangadót Vörösvár nyerte volna meg.

Pilisvörösvár így jelenleg a negyedik helyen áll a bajnokságban. Hét pont az előnye az üldözőkkel, és négy pont a hátránya a dobogósokkal szemben. Ez azt jelenti, a csapat várhatóan idén is a negyedik helyen végez majd a bajnokságban, ami a körülmények ismeretében jó eredmény volna.

– Az előttünk álló három csapat (Balassa-gyarmat, Vác, Vecsés), sokkal jobb anyagi lehetőségekkel rendelkezik – mondja Pándi Gábor edző. – Mi teljesen amatőrök vagyunk, ők viszont pénzt adnak a játékosaiknak, és posztokra tudnak igazolni, ha kell. Mi arra lehetünk büszkék, hogy meg tudjuk őket szorongatni, a velünk azonos helyzetben lévők közül pedig mi vagyunk a legjobbak.

Várhegyi Ferenc

Foci nagyüzem

Több mint 170 gyerek. Jelenleg ennyi fiatalember koptatja a vörösvári futballpálya gyepét, a különböző korosztályos csapatokban. Bilau Csaba és Széplaki József foglalkoznak velük, és ezt láthatóan nagy örömmel teszik. A legkisebbeknél természetesen a játék megszerettetése a cél, náluk szó sem lehet eredménykényszerről.

Hogy a két edző mennyire komolyan veszi a gyerekekkel való munkát, arra az egyik bizonyíték, hogy már a Zrínyi utcai óvodában is tartanak foglalkozásokat. Vadonatúj az U5-ös korosztály megjelenése is, Bilau Csaba, a szülők kérésére heti 2x30 percben, hétfőn és csütörtökön délután három órától tart számukra edzést. Az U7-es korosztály heti háromszor edz, ők már különböző kupákon, illetve a budai-szentendrei összevont körzeti bajnokságban indulnak. Megnyerték a tárnoki műfüves tornát, a százhalombattai Mikulás Kupán pedig másodikak lettek. Ugyancsak a második helyen a bajnokságban is.

Az U9-es korosztály játékosai is heti három edzésen vesznek részt, ezen kívül havonta legalább egy tornán szerepelnek. Pomázon például megnyerték a téli teremtornát. A bajnokságban még hat elmaradt mérkőzésük van, így egyelőre a tabella vége felé találjuk őket, de Bilau Csaba biztos benne, hogy föl fognak jönni. Öt tehetséges játékosuk már egy korosztállyal feljebb, a 11 évesek között edz, mert az edzők úgy vélik, ott jobban fejlődhetnek.

Az U15-ösök megnyerték a pilisszentiváni kispályás tornát, a bajnokságban jelenleg a második helyen állnak. Jó esélyük van a győzelemre is, hiszen a listavezető Tahitótfalut korábban már 6-0-ra legyőzték. Ebből a csapatból többen már a serdülőcsapatban is szerepelnek.

Az U17-esek toronymagasan vezetnek a Pest megyei bajnokságban, a Budai csoportban. 11 mérkőzésen 104 rúgott és 10 kapott gól a mérlegük. Közülük két tehetséges fiatalember, Müller Dávid és Bauer Tamás edzőmérkőzésen már a felnőttek között is bemutatkoztak.

Az ifjúsági csapat jelenleg harmadik helyen áll a másodosztályú Pest megyei bajnokságban. Széplaki József edző elégedett az eddigi eredményekkel. – A játékosok zöme még serdülőkorú, és az eredmények attól is függenek, hány ifjúsági korú játékost kell feladnunk a felnőtt csapatba – mondja.

Ahhoz, hogy a gyerekek, fiatalok jó körülmények között edzhessenek, nagy segítséget nyújtott a műfüves pálya megépítése is. Ezen kívül hálával tartoznak a Templom Téri Általános Iskolának is, amely télen ingyen biztosított számukra edzéslehetőséget. S persze egyáltalán nem lebecsülendő a szponzorok, szülők segítsége sem.

Látva a foci népszerűségét, az egyesület idén is megrendezi nyári labdarúgó táborát. Június 25-e és augusztus 10-e között várhatóan idén is nagyüzem lesz a pályán.

Várhegyi Ferenc

Edzőtáborok

Laknerné Fazekas Krisztina keményen készül a 2007-es idényre. A világbajnok vörösvári kajakozó, válogatott társaival együtt egyelőre edzőtáborból edzőtáborba jár. A februári-márciusi négyhetes amerikai edzőtábor után jelenleg Dunavarsányban dolgozik, amelyet szolnoki folytatás követ. A munka rengeteg, a pihenő kevés, de ebben a sportágban nem adják olcsón a sikert. Krisztina azonban egyelőre jól érzi magát, úgy véli, eddig minden rendben halad.

Nagyításhoz kattintson a képre!

Fazekas Krisztina télen a napos
Kaliforniában edzőtáborozott

– Úgy érzem, a téli felkészülésem jól sikerült, nem voltam beteg, el tudtam végezni az előírt munkát. Az ilyenkor szokásos futás és az úszás is jól ment – mondja –. Február végén utaztunk el San Diegóba, ahol jó körülmények között készülhettünk. Kellemes, 20 Celsius fokos idő várt ránk, ami jobb, mint a dél-afrikai vagy ausztráliai hőség. Egy tenger melletti tóban dolgoztunk, amelynek a kerülete körülbelül 15 km. Ebben a tóban van egy 3 km-es egyenes pálya is. Itt szoktak készülni az amerikaiak is. Nagyon jó volt az étkeztetés, és a kondicionáló teremben is megvolt minden, ami kellett.

– Mégis, nem untátok már a vége felé?

– Nem, nagyon jól éreztük magunkat. A bevásárlások mellett bejártuk San Diegót, és ellátogattunk a tengerpartra is. A sok munka ellenére is kellemesen telt az idő. Visszatérve az edzésmunkához, szerintem erősebben kezdtünk, mint tavaly.

– Közeleg a pekingi olimpia…

– Nyilván ez is közrejátszik benne. Én nagyon szeretnék az olimpián indulni, de így vannak ezzel a többiek is. Már idén is óriási harc lesz a csapatba kerülésért.

– Jók az esélyeid?

– Remélem, de majd a válogatóversenyeken derül ki, ki milyen formában van. A legfontosabb célom most, hogy ezeken bizonyítsak. Kaptam egy új hajót, amellyel az első héten elég sokat szenvedtem, de már jól érzem magam benne. Bízom benne, hogy ezzel nem lesz gondom. Május 11-én Szegeden lesz egy előválogató verseny, majd egy héttel később ugyanott világkupa-viadal. Ezeken szeretnék nemcsak négyesben, hanem egyesben is versenyezni és bizonyítani. De hogy végül indulok-e egyesben, azt edzőnk, Fábiánné Rozsnyói Katalin dönti el.

– Mit jelentene egy jó válogató és egy sikeres VK verseny?

– A világkupa-versenyen indul a tavaly világbajnokságot nyert négyesünk, illetve egy másik négyes is. Amelyik egység ott nyer, részt vehet a spanyolországi EB-n. De még ezt követően is lesz válogató, az augusztusi duisburgi VB előtt. Elég bonyolult a rendszer, és Kati néni szerint nincsenek bérelt helyek. Egy biztos, nagyon keményen meg kell majd küzdenem a csapatba kerülésért. Kovács Katalin, Janics Natasa, Paksy Tímea, Benedek Dalma mellett jönnek a fiatalok is. De nagyon szeretnék idén is a négyes tagja lenni, az olimpia előtt ez kulcsfontosságú lenne.

– Sok sikert kívánok hozzá!

– Köszönöm, igyekezni fogok. Mindent megteszek, hogy idén is ott legyek a világversenyeken. Szeretnék nemcsak magamnak, hanem a vörösvári szurkolóknak, és a támogatóimnak is megfelelni. A Kemabo Kft. például továbbra is bízik bennem, az olimpiáig segítik a versenyzésemet. Ezért is szeretnék idén újra aranyat nyerni, és persze ott akarok lenni a pekingi olimpián is. Ez a legfontosabb célom.

Várhegyi Ferenc

Gyermekmosoly

Pilisvörösvárnak híres a kézilabda utánpótlása, korosztályos csapataink rendre ott vannak a legjobbak között. Így van ez 2007-ben is, hiszen mind az Országos Gyermekbajnokságban, mind a Diákolimpián remekül szerepelnek a vörösvári gyerekek. A gyermekbajnokságot a Magyar Kézilabda Szövetség, a Diákolimpiát a Diáksport Szövetség szervezi. Az MKSZ bajnokságán egyesületek és iskolák is indulhatnak, a Diákolimpián csak iskolai csapatok vehetnek részt. Az 1994-es korosztályban a vörösvári gyerekek egyesületi, az 1995-ös korosztályban a Templom Téri Általános Iskola színeiben versenyeznek.

Az 1994-es korosztály a megyei bajnokság megnyerése után továbbjutott az egri regionális döntőből is. A folytatásban a Tiszavas-váriban rendezett országos elődöntőben, a legjobb 16 csapat között szerepeltek. Itt a tavalyi döntős Tiszavasvári, valamint Hajdúböszörmény és az Elektromos csapata volt a mieink ellenfele.

A torna előtt Pándi Gábor arra számított, hogy a Hajdúböszörmény elleni csata dönti el majd a továbbjutást. A házigazda Tiszavas-vári nagyon erős, az Elektromost viszont korábban már legyőzték a mieink. A továbbjutást jelentő második helyért tehát Hajdúböszörményt kellett legyőzni. Az esélyeknek megfelelően az Elektromost simán, 10 góllal verte a csapat, Tiszavasvári ellen nem volt esélyünk, a hajdúságiak ellen pedig 2 góllal maradtak alul. A vörösvári fiatalok így a 9-12-ik helyen végeztek. Így, noha idén nem sikerült bejutni az országos döntőbe (2007-ben jóval nehezebb utat kellett bejárni, mint tavaly) megint bebizonyosodott, hogy vörösvári utánpótlásképzés kitűnő.

Az 1995-ös korosztály játékosai az abonyi megyei diákolimpiai döntőben másodikok lettek, amivel bejutottak az országos selejtezőtornára. Reméljük, legalább olyan jól szerepelnek majd, mint egy évvel idősebb társaik.

Várhegyi Ferenc

Visszaesés

A női kézilabdások éppen ellenkező utat jártak be, mint a férfiak. Az NB II-es csapat a tavaszi első öt forduló után csak egy pontot szerzett. Sajnos, a különböző sérülések miatt sok kezdőjátékos kidőlt a sorból, a helyükre beálló fiatalok pedig még nem elég érettek, nem tudják tökéletesen helyettesíteni a rutinosabb játékosokat. A visszaesés miatt a csapat egyelőre a középmezőny alján, a 8-ik helyen áll az Északi csoportban. A jelenlegi helyzetben az a cél, hogy a lányok ezt a helyet megtartsák, illetve, ha a játékuk feljavul, még több ponttal hagyják le a tabella alján levőket.

V. F.

Amatőr foci

Megkezdődtek a Pilisvörösvári Szabadidősport Egyesület által szervezett kispályás labdarúgó bajnokság küzdelmei. 2007-ben már ötödik alkalommal játszhatnak a bajnoki címért a csapatok. Idén az új műfüves pálya is nagy vonzerőnek bizonyult, a korábbi 12 csapat helyett 16 gárda nevezett be a bajnokságba. Ez 30 héten át legalább 160 ember rendszeres sportolását jelenti.

A mérkőzéseket szombatonként és vasárnaponként rendezik meg. Az eredményekről, a bajnokság állásáról a www.szse.try.hu weboldalon naprakészen tájékozódhatnak.

V. F.

Nyári úszótábor

Az Új-Hullám Úszó- és Vízilabda Iskola nyári napközis úszótábort szervez gyermekek számára a felújított piliscsabai és a most elkészült, korszerű, új dorogi uszodában!

A tábor időtartama: 2007. június 18-tól július 28-ig.
Az 1 hetes turnusokra szeretettel várják a 4-15 éves gyerekeket!
További információ: www.uj-hullam.hu

Tel.: 06-30-658-9268, Somogyi Petra (dorogi tábor)
06-30-816-3983, Wiesner Zsolt (piliscsabai tábor)

 

ELŐZŐ OLDAL1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE