8. oldal Kultúra
Academia Rézfúvós Kvintett
Március 29-én a Zeneiskola hangversenytermében ismét fellépett az Academia Rézfúvós Kvintett.
Az együttes 1983-ban alakult, úgyhogy volt idejük összeszokni, s ez hallatszik is a zenén. Tagjaik természetesen más nagy zenekarban is játszanak, ki az Állami Operaház tagja, ki a Magyar Rádióban fújja, de van olyan is, aki Berlinben muzsikál. Ahogy elmesélték, ez az esti kamarazene mindegyiküknek inkább kikapcsolódás. (Nekünk is az volt.) A számos hazai hangverseny mellett Ausztriában, Belgiumban, Bulgáriában, Kínában, Németországban és Spanyolországban is koncerteznek.
Az együttes széles repertoárja ezen a pilisvörösvári estén is átfogta a zeneirodalom számos korszakát: játszottak reneszánsz muzsikát, barokk, klasszikus, romantikus és XX. századi műveket és átiratokat, kortárs szerzők új műveit és szórakoztató zenét is.
Mindenki megtalálhatta a neki való dallamot. A kisszámú közönség lelkesen tapsolta vissza kétszer is a kvintettet, mely céljául tűzte ki, hogy minél szélesebb körben, de főképp a fiatalokkal megszerettesse az igényes rézfúvós kamaramuzsikát. Az egészen aprók is élvezték a koncertet, hiszen a trombita és a kürt hangja minden vörös-várinak, még a legapróbbaknak is ismerősen cseng a fülében. A zeneszámok között rövid zenetörténeti ismertetőt hallhattunk, mely kicsiknek s nagyoknak egyaránt okulására szolgált.
Hidas Ildikó
Kedves Vörösváriak!
Immár több mint 10 éve vagyok aktív résztvevője a vörösvári zenei életnek, így tudom, milyen fontos a zenei hagyományok ápolása a városban.
Több mint 300 éve élnek itt svábok, akik magukkal hozták fúvószenei kultúrájukat, és büszkén ápolták azt. Ez ma is így van, legalábbis erre enged következtetni, hogy két fúvószenekar, és több kisebb sramlizenekar működik itt, a zeneiskola pedig tele van fúvószenét tanulni vágyó gyerekekkel.
Épp ezért álltam megdöbbenve március 30-án a zeneiskola nagytermében, pár perccel az Akadémia Rézfúvós Ötös koncertje előtt, mert összesen alig több mint 50(!) ember gyűlt össze a péntek esti programra, melyet egyébként a PilisTV is rögzített. Előző alkalommal, február végén a Strauss Zenekar adott koncertet ugyanitt, a műsorban Johann Strauss és kortársai (pl.: Kálmán Imre, Fucik) legismertebb művei hangzottak el. Erre 65-en(!) váltottak jegyet.
Azt gondolná az ember, hogy egy olyan városban, ahol 13 000 ember lakik, gazdag hagyománya van a zenének, talán többen kíváncsiak a lakosok közül egy rézfúvós, vagy egy könnyed komolyzenei koncertre 60-70 embernél. Csak találgatni lehet, hogy mi az oka az érdektelenségnek. Talán a hó végi időpont? Vagy a péntek esti 7 órás kezdés? Az 1000-1500 Ft-os belépő? Fáradtság? Közöny? Hol voltak azok a gyerekek és azok szülei, akik a zeneiskola beiratkozott diákjai? Hol maradtak a zenét szerető, művelő, értő emberek? És csak csendben kérdem: hol maradnak a koncertekről a város elöljárói, akiknek elvileg példát kéne mutatni?
A hagyomány, a zenei kultúra csak akkor élhet sokáig, ha ápolják, művelik azt. Ha ezt egy zeneileg ilyen gazdag városban nem teszik, szégyen. Szomorú.
Vadnai Márton
Pilisjászfalu
Szőke István Atilla: Csodaszarvas a Pilisben, avagy megszentelt múltunk magyar mesét mond
Mint mindannyiunkra, úgy rám is igaz a régi mondás: „Kinek a pap, kinek a papné.” Világéletemben jobban szerettem egy kényelmes székben ülve elolvasni pár fejezetet egy jó könyvből, mint pár perc alatt átfutni egy verset, s utána elmélkedni a sorok mögöttes tartalmán. Ha már mindenképpen költészetről van szó, akkor jobban szeretem, ha a művekkel megzenésített változatban találkozom, s nem számomra „száraz”valójukban. Március 23-án este ezekhez hasonló gondolatokkal fejemben indultam el a Hunyadi utca felé, a Mű-hely Galériába.
Már az előadás impozáns címe is arról árulkodott számomra, hogy itt bizony nem egy egyszerű versfelolvasó estről lesz szó, sokkal inkább egy sokoldalú témafeldolgozásról.
A belépés az estre díjtalan volt. Elég sokan el is jöttek, bár azért akadt még jócskán szabad szék a terem hátsó felében.
Az előadás központi figurája – vagy ha úgy jobban tetszik, az előadó – Szőke István Atilla versíró a kiírt hatórási kezdéshez képest – különböző forgalmi akadályok miatt – késve érkezett meg a galériába. A látogatók, addig is megtekinthették Gulyás Géza festményeiből álló kiállítást, amiről már az előző számunkban beszámoltunk.
A versíró estjét rövid bemutatkozással kezdte, melyből kiderült, ki is ő, és miért kezdett el verseket írni, vagy ahogy ő fogalmazott: „Miként csókolt meg a pilisi Múzsa.”. Úgy gondolom, Szőke úr esete tanulságos, sokakra ösztönzően hathat, ezért röviden vázolnám miként is „találta meg ő a lantját”.
Szőke úrnak 1996. március 17-én bedagadt a lába. Mivel sokat kellett pihentetnie, olvasgatott. Ekkor olvasott el otthonában egy cikket a vérszerződésről, aminek hatására megírta első, azonos című 18 versszakos versét. Az első kész mű után nem volt megállás. Elhatározta, kiadja verseit könyv formátumban is. Úgy gondolom, ez a hozzáállás példaértékű lehet mindazok számára, akiknek fiókjai mélyén elrejtett versek lapulnak felfedezésre várva.
Az est első részében javarészt az akrosztikon „gyártás” titkaiba vezette be az érdeklődő publikumot az előadó. Az akrosztikon egy olyan vers, amelynek sorainak kezdőbetűit elolvasva valamilyen értelmes szót, esetleg mondatot kapunk. Tinódi Lantos Sebestyén írt sok ilyen verset a maga korában. Szőke úr akrosztikonjai szorosan kapcsolódnak a magyar történelemhez, hagyományokhoz. Ahogy ő fogalmazott: „Verseimmel védem a magyar tudatot”.
Ezzel azonban még nem volt vége az első felvonásnak. A versíró bemutatta különböző köteteit, kazettáit, amik ez idáig megjelentek. Összesen tizenegy könyv, négy kazetta és öt Cd alkotja Szőke úr eddigi pályaművét.
A legalább másfél órás első részt követte egy negyedórányi szünet, amikor is az érdeklődők megszemlélhették és meg is vásárolhatták Szőke úr kiadványait.
Az előadás második felében a Pilisről szóló versek hangzottak el. Sokat mondta az irodalomtanárom a középiskolában, mennyire más egy vers, ha az írója olvassa fel. Milyen igaza is volt! Hogy populárisan fogalmazzak, „a lényeg teljesen átjött”.
Az estet Szőke úr egy kis játékkal zárta, amiben igen bizarr szavak is születtek.
A majd háromórás előadáson nagyon sok érdekes dolog elhangozott, egy valamit azért mégiscsak sajnálok, mégpedig azt, hogy a tempó elég gyorsra sikeredett, így a versek kissé összekavarodtak egymással.
Remélem Szőke István Atilla egy másik előadását is szerencsénk lesz a közeljövőben városunkban megtekinteni!
Kókai Márton
