4. oldal Önkormányzati hírek
Esztendõ végi interjú
Gromon István polgármesterrel
– A Közmeghallgatáson is szembesülhettek a város polgárai azzal, hogy milyen elkötelezettségeket rónak két évtizedre szólóan az önkormányzatra az elmúlt években megvalósult fejlesztések. Ennek ellenére örömmel tapasztaljuk, hogy folyamatosan további fejlesztésekrõl készülnek tervek: járdák, parkolók, parkok, játszóterek szerepelnek az elõterjesztésekben. Milyen pénzekbõl és milyen ütemezéssel jöhetnek ezek létre, és nem nyújtózkodunk-e most is tovább, mint kellene?
– Az önkormányzat elkötelezettségei valóban nagyon jelentõsek, még 2020-ban is 100 millió Ft körüli adósságterhet jelentenek majd az önkormányzatnak. A 2008. évben például a hitelintézetek felé az összes kiadásunk 180 millió Ft lesz, 2009-ben pedig majdnem 200 millió Ft. Ez az adósság nagyon jelentõs teher a vállunkon, mert az éves hiteltörlesztés (a kamatokkal együtt) gyakorlatilag elviszi a bevételeinknek a teljes fejlesztésre fordítható részét.
Ráadásul a kormány eddig meghozott, ill. még a jövõre tervezett megszorító intézkedései miatt nagyon nehéz évek elé nézünk. A helyi adórendszer tervezett átalakítása miatt az önkormányzat bevételei nagyon bizonytalanok. Úgy tűnik: az állam csökkenteni akarja az önkormányzati finanszírozást, s a kiesõ forrásokat az önkormányzatokkal – a lakosságtól – akarja beszedetni. Ilyen intézkedés lesz 2009-tõl a négyzetméter alapú építményadó helyett az értékalapú ingatlanadó bevezetése, ami egyfajta padláslesöprés rémképét vetíti elém.
Ugyanakkor nekünk mégis az a dolgunk, hogy tervezzünk, és kiutakat, megoldásokat találjunk. A gazdálkodás kiegyensúlyozása érdekében tett 2007. évi erõfeszítéseink hoztak is olyan eredményeket, amelyekbõl valami fejlesztésre mégis jutni fog jövõre. Ezek az erõfeszítések mind az önsanyargatás lépései voltak. Komoly (kb. 20 millió Ft-os) kiadáscsökkenést eredményeztek például az év elején a Polgármesteri Hivatalban és az önkormányzati intézményekben felvállalt létszám-takarékossági intézkedések. (Ezek a megtakarítások a dolog természetébõl fakadóan a következõ évben és az azutáni években is folyamatosan jelentkeznek.) A március végi hitel-átütemezés az idei és a következõ három évben szintén kb. 20 millió Ft-tal csökkenti évente a kiadásainkat.
Az egyéb takarékossági intézkedések (melybe a dologi kiadások lefaragása mellett beletartozott pl. a képviselõk és a külsõs bizottsági tagok tiszteletdíjának évekkel ezelõtti szinten való megtartása és a hivatali dolgozók jutalmának visszafogása is) további 10 milliós nagyságrendű megtakarítást eredményeztek. Ezek mind népszerűtlen intézkedések voltak az érintettek körében, de a gazdálkodás stabilizálása érdekében fel kellett vállalnunk õket.
A folyószámla-hitelkeretbõl lehívott összeg folyamatos csökkentése már az idei évben többmilliós megtakarítást eredményezett, jövõ évtõl pedig különösen, mert sikerült megvalósítani választási ígéretünket: működési kiadások, ill. burkolt forráshiány fedezésére nem kell már igénybe vennünk 2008-tól a folyószámlahitelt. (Köszönhetõ ez a szeptemberben elhatározott, és most a napokban megvalósult 390 millió Ft-os kötvénykibocsátásunknak is.) – Ezentúl is használhatjuk persze a folyószámlahitelt arra, amire való: az évközbeni likviditás biztosítására.
A kiadások csökkentése mellett bevételi oldalon is javított a mérlegünkön néhány tétel. Például januárban szerzõdést kötöttünk a Saint-Gobain Weber Terranova Kft-vel, amelynek keretében (az egyesületeink hagyományos támogatása mellett) négy éven keresztül évi 12 millió, összesen 48 millió Ft támogatást kapunk szabadidõs közterület-fejlesztésre. Júniusban eladtunk az iparterületen egy telket 43,2 millió forintért. A gépjárműadóból pedig a várakozásokhoz képest több mint 10 millió Ft-tal több bevétele lesz az önkormányzatnak.
Mindezek a tényezõk hozzájárultak ahhoz, hogy a jövõ évre már bele merünk vágni a programunkban megígért járdák, parkolók, parkok, játszóterek megépítéséhez. Az óvodaudvarok fejlesztését pedig Európai Uniós pályázati forrásokból kívánjuk megvalósítani, ezekhez – sikeres pályázat esetén – az önkormányzat „csak” az önrészt biztosítja.
– Lakossági véleményezés alatt áll a város külterületi szabályozási terve. Az elõterjesztésben még találkoztam a „farmgazdaság” kifejezéssel, a képviselõ-testület azonban ezek kialakításának lehetõségét, tehát a 3 %-os beépíthetõséget nem támogatja. Milyen szempontok alapján döntöttek így a képviselõk?
– A Külterületi Szabályozási Terv elkészíttetésérõl még az elõzõ képviselõ-testület döntött 2006 júliusában. A szabályozás koncepcióját is az elõzõ testület fogadta el 2006. szept. 25-én (egy héttel az önkormányzati választások elõtt). Ennek a koncepciónak az alapvetõ célja volt a mezõgazdasági területek 0%-os beépíthetõségérõl elmozdulni a mezõgazdasági területek 3%-os beépíthetõsége irányába. Ennek mentén készült el egyéves szakértõi munkával a szabályozási terv tervezete, amely valóban tartalmazta a farmgazdaságok kialakításának lehetõségét, 10.000 m2 feletti telkeknél 3%-os beépíthetõséggel. Ez e tervezet került most a képviselõ-testület elé.
A Pénzügyi-, Városfejlesztési- és Környezetvédelmi Bizottság ülésén, a képviselõk jelentõs részének és több meghívott szakértõnek a jelenlétében hosszú vita bontakozott ki a farmgazdaságokról, s a vita végén elõször a bizottság, majd néhány napra rá a képviselõ-testület is úgy döntött, hogy nem támogatja a farmgazdaságok kialakításának ezt a fajta szabályozását.
Döntésünk alapja az a megfontolás, hogy Pilisvörösvár mezõgazdasági területei (Cso-bánka irányában a nagy kiterjedésű szántók, Pilisszántó irányában a lovas turizmusnak is otthont adó legelõk) egyúttal a páratlan pilisi táj részét, a pilisi hegyek táji elõterét is képezik. Nagy kár lenne, ha engednénk ezeknek a mezõgazdasági területeknek az elaprózódását, ill. az elszórt telkeken a rendezetlen beépítések megjelenését.
– Örömmel tapasztaltam, hogy a Szabályozási terv részletesen foglalkozik a régészeti területekkel. Konkrétan ez milyen feladatokat ró majd a Polgármesteri Hivatalra és a tulajdonosokra?
– A külterületi szabályozási terv elkészítésének több haszna is van. Például: beszerezte az önkormányzat ennek keretében a külterület digitális földhivatali alaptérképét, továbbá a város teljes területére vonatkozó digitális ortofotót (a felvétel ideje 2005. május), valamint a 10 sz. fõút elkerülõ szakaszának engedélyezési terv szintű nyomvonalát, és végül: részletes régészeti tanulmány készült, a lelõhelyek madártávlatú fotódokumentálásával.
A szabályozási terv részletesen bemutatja a 15 legfontosabb régészeti lelõhelyet, és meghatározza a tulajdonosok feladatait a régészeti lelõhelyekkel, ill. a régészeti érdekű területekkel kapcsolatban. A terv elõírja, hogy régészeti érdekű területen a földmunkával járó, engedélyköteles építési munkák megkezdése elõtt 30 nappal az építkezést be kell jelenteni a Polgármesteri Hivatalnak és a területileg illetékes (szentendrei) múzeumnak.
– Sorra tűnnek el az új forgalmi rendnek megfelelõen elhelyezett közlekedési táblák a városban. Ez már a tudatos korrekció eredménye vagy mindet a vandálok számlájára írhatjuk?
– Sajnos jó néhány táblát kidöntöttek, megrongáltak, félredobtak. Feltételezhetõen ennek egy részét „csupán” a szokásos vandalizmus számlájára kell írni (jelentõsen megnõtt a rongálási célpontként számba jöhetõ tárgyak száma). Más részénél elképzelhetõ a célzott rongálás: egyes helyeken ugyanis egy-egy környéken lakó úgy fejezte ki nemtetszését a forgalomszabályozás adott megoldása ellen, hogy önkényesen kidöntötte vagy bedobta a közelben lévõ telekre a neki nem tetszõ táblát.
Szerencsére az emberek többsége nem így reagált. Sokan érzik, hogy jelentõs elõrelépés történt Vörösváron a biztonságos, rendezett közlekedés felé. Ugyanakkor minden újítást meg kell szokni, és minden újításba becsúszhatnak hibák. A tervezõasztalnál elképzelt megoldásokat a gyakorlat, a mindennapi tapasztalat itt-ott kijavítandónak mutatta. Nyolc-tíz olyan eset volt, ahol a polgárok panaszait követõen a panaszosokkal, a körzet képviselõjével, a műszaki osztállyal és a forgalomtechnikai terv tervezõjével való egyeztetések után visszavettünk vagy másra cseréltünk egy-egy táblát.
Bízom abban, hogy néhány hónap alatt mindenki megtanulja és megszokja az új forgalmi rendet, s attól kezdve a táblák senkinek nem bosszúságot, hanem biztonságérzetet és tényleges biztonságot jelentenek majd. Mindenesetre, terveim szerint fél év múlva a tervezõ bevonásával egészében összegezzük a tapasztalatokat a város egészére vonatkozóan, és levonjuk a megfelelõ tanulságokat.
– Nagy vita kerekedett a november végi képviselõ-testületi ülésen a fekvõrendõrökrõl. Önnek mi a véleménye a forgalomszabályozás ezen eszközérõl?
– Bevallom, én is izgultam egy kicsit, hogy milyen lesz a fogadtatása az elsõ vörösvári fekvõrendõröknek. Más településeken – például Szentivánon – ez már nem újság, de nálunk még igen. Mindenesetre, amikor döntöttünk a Szent Erzsébet utcai fekvõrendõrökrõl, akkor a képviselõk azt nagy többséggel, emlékezetem szerint egyhangúlag támogatták. Azóta volt egy-két ellenvetés, de ezek száma elenyészõ,
Úgy tűnik, sikerült olyan műszaki megoldást választanunk, ami kimondottan európai: nem túl goromba, mégis lassításra kényszeríti az autósokat Magam is végigmentem már az utcán, s azt tapasztaltam, hogy a fekvõrendõrként funkcionáló kiemelt zebrák egymástól való távolságát, ill. az út szintjébõl való kiemelkedését elég jól eltalálta a tervezõ. Nincs zajhatás, csattogás, dobogás, és száguldás sincs. Meggyõzõdésem, hogy a Szent Erzsébet utcában élõk életminõségét jelentõsen javította ez a megoldás. Az a gyanúm, hogy hamarosan újabb utcák és képviselõk fogják kérni, hogy náluk is építsünk hasonló forgalomcsillapító zebrákat. Csak legyen mibõl megvalósítanunk…
A kérdéseket feltette: Fogarasy Attila
Karácsony közeledvén a Vörösvári Újság Olvasóinak, valamint Pilisvörösvár Minden Polgárának békés, boldog karácsonyi ünnepeket, örömökben gazdag újesztendõt és jó egészséget kívánok.
Bízom abban, hogy minden külsõ nehézség ellenére, közös munkával, akarattal és összefogással, lépésrõl lépésre tudunk szebb és jobb életet teremteni magunk számára itt, Vörösváron és Magyarországon egyaránt.
Gromon István
polgármester
Az ülésterembõl jelentjük
Parkolók építése
A képviselõ-testület november 29-i ülésén több olyan határozatot hozott, amely egy élhetõbb, barátságosabb város kialakítását célozza meg.
Nap mint nap tapasztalható, milyen gondot jelent óvodáink, iskoláink környékén a parkolás. Egyre több szülõ, nagyszülõ viszi a gyerekeket autóval óvodába, iskolába, ugyanakkor nagyon kevés a kialakított parkolóhely, ami különösen reggel idéz elõ kaotikus helyzetet.
A képviselõ-testület ezért úgy döntött, hogy hat önkormányzati tulajdonú intézményhez parkolót építtet. (Széchenyi utcai óvoda, Rákóczi utcai óvoda, Szabadság utcai óvoda, Gradus óvoda, Gimnázium és zeneiskola, Vásár téri iskola.) A költségek becsléséhez a parkolók helyszínrajzai már elkészültek, s a kivitelezésre 17 millió forint keretöszszeget határoztak meg a képviselõk.
(A beruházás forrása a gépjárműadóból befolyt 2007. évi, eddig kb. 10 millió forintos többletbevétel, ill. a 2008. évi gépjárműadóból a még hiányzó rész.)
A legnagyobb szabású munkálatokra a Schiller Gimnázium elõtt kerül sor, ahol a meglévõ árok befedésével jutnak új parkolóhelyekhez. A parkolók kialakítását itt az is indokolja, hogy az épületben található a város jelenlegi egyetlen olyan terme, ahol nagyobb kulturális és közösségi rendezvényeket meg lehet tartani.
Fentieken felül a Hõsök terén is épül hat darab parkoló, az ünnepségek méltóbb megtartásához pedig az eddigi félköríves térburkolatot körívesre egészítik ki.
(Ennek a beruházásnak is a gépjárműadó bevételi számláján realizálódott többletbevétel lesz a forrása.)
Játszóterek, parkok kialakítása
Pilisvörösvár jelenleg nagyon szegény játszóterekben, parkokban, pihenõhelyekben. A meglévõ két játszóterünk is elhasználódott, ezért kevéssé látogatott. Jelenlegi elhanyagolt állapotuk miatt gyakran emelnek szót a környékbeli lakók.
A vörösvári polgárok az elmúlt években többször kezdeményezték játszóterek, parkok létesítését városunkban. Legutóbb (november 1-jén) a Lõcsei utcai lakók írtak levelet a Polgármesteri Hivatalnak címezve, amelyben kérik, hogy a Lõcsei utcában lévõ önkormányzati ingatlanon létesüljön játszótér és szabadidõpark – kispályás focipályával, padokkal, asztallal, ivókúttal. A lakók részt vállalnának a játszótér karbantartásában, állagmegóvásában is. Hasonló kezdeményezés történt a Görgey utcai volt teniszpálya környékén, ahol a környéken lakók még komoly pénzbeli hozzájárulást is felajánlottak az önkormányzatnak a játszótér építéséhez.
Az önkormányzat a 2006-tól 2010-ig szóló gazdasági programjában célul tűzte ki játszóterek, parkok, sportpályák létesítését. A 2007 októberére elkészült döntés-elõkészítõ tanulmány 16 lehetséges helyszínt sorol fel.
A rendezhetõ területek hosszú listáját a lakossági igények, a területi adottságok (ezen belül a szabad területek helye, a Településrendezési tervben meghatározott övezeti szerepe) és a területek tulajdonviszonyai határozták meg.
A 16 lehetséges helyszínbõl választotta ki a képviselõ-testület azt a tizet, ahol a következõ évben közel 100 millió forint értékben meg kívánja valósítani az elképzelt játszótereket, parkokat. Ezek a következõk: Zrínyi utca (Az óvoda mellett) - Görgey utca (Teniszpálya) - Rákóczi utca (Játszótér) - Lõcsei utca (Szent István park) - Sportpálya - Vágóhíd utca - Tavak környéke - Templom tér - Kápolna utca (Erdei kápolna mögött) - Petõfi utca (park). Az egyes helyszíneken megvalósítandó konkrét beruházásokról a képviselõ-testület egy késõbbi határozatban dönt majd.
A beruházások fedezetéül részben a 2007. február 5-én a Terranovával kötött szerzõdésben rögzített, négy éven át biztosított, összesen 48 millió forint támogatás szolgál. A szükséges további fedezetrõl a képviselõ-testület a konkrét beruházásokról szóló határozatban dönt majd. (A témához tartozik, hogy civil összefogással elkészült a Táncsics utcai park, amelyet a Szebb Környezetünkért Alapítvány december 10-én adott át a városnak. Lásd tudósításunkat a 25. oldalon. – a szerk.)
A felvilágosítás-kérésekbõl
Bruckner Katalin képviselõ azt a sokakat érintõ kérdést tette fel, hogy vajon mikor tudnak rákötni az új igénylõk a szennyvízcsatorna-hálózatra.
Szakszon József alpolgármester válaszában elmondta, hogy a szolgáltató 2008 januárjától ígéri, hogy a csatornára való rákötés ismét lehetségessé válik.
Molnár Sándor képviselõ szóvá tette, hogy a most telepített fekvõrendõrök valójában nem oldják meg a közlekedési problémákat, és sok lakosnak nem tetszenek. „Nem bukkanókat kell építeni, hanem a szabályokat kell betartani” – hangoztatta véleményét.
Több képviselõ is javasolta, hogy vizsgálják felül a forgalomtechnikai tervet, a táblák, fekvõrendõrök elhelyezését.
Gromon István polgármester egyetértett ezzel, de szerinte meg kell várni, míg a város teljes területén kialakul az új forgalmi rend. Javasolta, hogy fél év türelmi idõ után a beérkezett lakossági és szakmai észrevételek, kérések összegzésével tárgyalják újra a forgalomtechnikai tervet.
Összeállítottuk az ülésen elhangzottak,
valamint az írásos elõterjesztések alapján
Tájékoztató a Képviselõ-testület határozatairól és rendeleteirõl
(Határozati kivonatok)
2007. november 22. rendkívüli ülés
232-255/2007. (XI. 22.) Kt. sz. határozatok a 2008. évi Bursa Hungarica felsõoktatási önkormányzati „A” típusú" ösztöndíjpályázat elbírálásáról.
(A Képviselõ-testület tíz pályázó részére biztosított 5.000 forint/hó összeget, tíz hónapon keresztül.)
2007. november 29. rendes ülés
Tájékoztató a gazdálkodásról
A Képviselõ-testület elfogadta a 2007. évi harmadik negyedéves gazdálkodásáról szóló tájékoztatót.
256/2007. (XI. 29.) Kt. sz. határozat – 11 igen szavazattal.
Nem emelhet árat a Saubermacher
A Képviselõ-testület úgy dönt0tt, hogy a Saubermacher-Bicske Kft. 2003. márciusában kelt, a szilárd kommunális hulladék gyűjtésére, elszállítására, ártalmatlanítására vonatkozó határozott idejű szolgáltatási szerzõdését nem módosítja, a benyújtott díjnövekedési igényt nem fogadja el, mivel a szerzõdésben foglalt díjak és a számítási elvek megfelelnek a szerzõdés megkötésekor hatályos jogszabályoknak. A jelenlegi szerzõdésben megállapított kedvezményt a Saubermacher-Bicske Kft. 10 évre biztosította.
258/2007. (XI. 29.) Kt. sz. határozat – 11 igen szavazattal.
Költségvetési koncepció
A Képviselõ-testület az Önkormányzat 2008. évi költségvetésérõl szóló rendelettervezet kidolgozásához a határozat mellékletét képezõ 2008. évi költségvetési koncepcióban foglalt szempontok érvényre juttatását írta elõ az elõterjesztésben és a mellékletben foglalt szempontok szerint.
259/2007. (XI. 29.) Kt. sz. határozat – 10 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
Pályázat óvodai játékokra
A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy az óvodák udvari játékokkal történõ ellátása, valamint a játszóudvarok gumitéglával történõ burkolása érdekében az 50.000.000 forintos támogatás elnyerésére részt vesz a KMOP-2007-4.6.1/2 pályázaton.
A Kt. a pályázathoz szükséges 10 % önrészt, azaz 5.000.000 forintot a 2008. évi költségvetési rendeletében biztosítja.
260/2007. (XI. 29.) Kt. sz. határozat – 12 igen szavazattal.
Felújítási tartalékkeret
 |
| A Községháza régi képeslapon |
A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy az intézményi felújításokra elkülönített keretbõl még rendelkezésre álló 1.670.332 forintot – további 2.210.907 forint kiegészítéssel – az alábbi kiadásokra használja fel:
Német Nemzetiségi Óvoda Széchenyi utcai tagóvoda – fejlesztési célú kiadás: új kapu létesítésére 200.000 forint.
Német Nemzetiségi Óvoda, Rákóczi utca – működési (karbantartás) célú kiadás: tornaterem PVC-cseréjére és szigetelésre 1.300.000 forint.
Ligeti Cseperedõ Óvoda Zrínyi utcai tagóvoda – fejlesztési célú kiadás: elektromos teljesítmény bõvítésére 70.000 forint.
Német Nemzetiségi Óvoda, Gradus tagóvoda, Hõsök tér – működési (karbantartás) célú kiadás: tetõjavításra 524.880 forint.
Német Nemzetiségi Általános Iskola, Vásár tér: tornaterem-ablak távnyitóinak szerelésére 300.000 forint – felújítási célú kiadás.
Templom Téri Általános Iskola: a volt óvoda épületének csatornabekötésére és tanári WC rákötésére 224.000 forint fejlesztési célú kiadás; a fõépület nyílászárócsere utáni homlokzat-helyreállítására 1.133.790 forint, felújítási célú kiadás.
Napos Oldal Szociális Központ: válaszfal-áthelyezéssel egy szoba alapterületének bõvítésére 128.569 forint – felújítási célú kiadás.
Összesen:
Karbantartási kiadásokra: 1.824.880 forint
Felújítási kiadásokra: 1.562.359 forint
Fejlesztési kiadásokra: 494.000 forint
Mindösszesen: 3.881.239 forint
A határozat elfogadásával a Képviselõ-testület a 80/2007. (V. 24.) Kt. sz. határozatát visszavonta.
261/2007. (XI. 29.) Kt. sz. határozat – 12 igen szavazattal.
Parkolók építésérõl
A Képviselõ-testület úgy határozott, hogy a tulajdonában lévõ alább felsorolt intézményeihez a mellékelt helyszínrajz szerint, a közterületen parkolót építtet:
1. Német Nemzetiségi Óvoda, Széchenyi utcai tagóvoda
2. Friedrich Schiller Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium (Szabadság úton)
3. Német Nemzetiségi Óvoda, Rákóczi utcai tagóvoda
4. Német Nemzetiségi Általános Iskola
5. Német Nemzetiségi Óvoda, Grádus tagóvoda, Hõsök tér
6. Ligeti Cseperedõ óvoda, Szabadság úti tagóvoda
A Képviselõ-testület a parkolóépítéshez a fedezetet az Önkormányzat gépjárműadó bevételi számláján realizálódott 2007. évi többletbevétel terhére, a Hõsök téri parkolóépítést és térburkolást követõen még rendelkezésre álló 8.480.000 forint terhére biztosítja. A Képviselõ-testület a megvalósításhoz még hiányzó összeget a 2008. évi gépjárműadó bevételébõl fedezi.
A beruházás megvalósításának összhangban kell lennie a járdaépítési koncepcióval.
A Képviselõ-testület felhatalmazta a Polgármestert, hogy a parkolóépítésére bekért árajánlatok alapján 17 millió forintos keretöszszegig kössön a kivitelezésre szerzõdést.
262/2007. (XI. 26.) Kt. sz. határozat – 12 igen egyhangú szavazattal.
Járdaépítés
A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy az ELMÜ által épített 20 kV-os elektromos kábel nyomvonalán (Diófa utca - Árpád utca - Babilon elõtti tér - Peller köz - Puskin utca - Angeli köz - Templom tér) helyreállításképpen saját kivitelezésben Viacolor burkolatú járdát építtet.
A Kt. a járdaépítéshez szükséges 4.617.084 forint fedezetet az ELMÜ által a tárgyi közút nem közlekedési célú igénybevételéért befizetett 4.802.200 forintból biztosítja.
A Kt. felhatalmazta a Polgármestert a korábbi árajánlatkérés alapján a szerzõdés megkötésére a Nadi Kft.-vel 3.847.570 forint + ÁFA, bruttó 4.617.084 forint, azaz bruttó négymillió-hatszáztizenhétezer-nyolcvannégy forint szerzõdéses összegre.
264/2007. (XI. 29.) Kt. sz. határozat – 11 igen szavazattal.
Parkolók a Hõsök terén
A Képviselõ-testület döntött arról, hogy a Hõsök terén járdát és 6 db parkolót építtet, valamint az emlékművel szemközti füves területen a központi tér ívéhez igazodóan egy 4 méter széles sávot leburkoltat.
A Kt. a kivitelezéshez szükséges 1.520.000 forint fedezetet a gépjárműadó többletbevétel terhére biztosítja.
A Képviselõ-testület felhatalmazta a Polgármestert, hogy a fenti munkákra bekért árajánlatok alapján a kivitelezõi szerzõdést megkösse.
265/2007. (XI. 29.) Kt. sz. határozat – 11 igen egyhangú szavazattal.
Belterületbe vonás
A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy a Pilisvörösvár 6085, 6062 és 6225/2 hrsz-ú ingatlanok vonatkozásában – a helyi építési szabályzatról és szerkezeti tervrõl szóló 15/2004. (XII. 17.) Kt. sz. rendelettel jóváhagyott célok megvalósítása érdekében az érintett ingatlantulajdonosok kérelmére – a belterületbe vonási engedély kérelmet a Budakörnyéki Földhivatalhoz benyújtja.
A belterületbe vonással kapcsolatosan felmerülõ összes költség (földvédelmi járulék, változási vázrajz) az érintett ingatlanok tulajdonosait terhelik.
266/2007. (XI. 29.) Kt. sz. határozat – 13 igen egyhangú szavazattal.
A szennyvíztelep bõvítésérõl
A Képviselõ-testület indulni kíván a KEOP- 1.2.0 kétfordulós pályázaton a pilisvörösvári szennyvíztelep bõvítése érdekében. A Kt. a pályázat sikeres benyújtása érdekében felkérte a polgármestert, hogy kössön szerzõdést a szennyvíztelep kapacitásának bõvítésével kapcsolatos elõzetes műszaki koncepció elkészíttetésére.
267/2007. (XI. 29.) Kt. sz. határozat – 13 igen szavazattal.
Játszóterek, parkok terveztetése
A Képviselõ-testület 10 helyszínen játszóteret és parkot terveztet. (Lásd: táblázat. – a szerk.)
A Kt. felkérte a Polgármestert, hogy az engedélyes tervek elkészíttetéséhez a tervezõi ajánlatokat kérje be. A tervezésre vonatkozó árajánlatkérés térjen ki arra, hogy a 10 játszótér műszaki tartalma bruttó 99 millió forintból legyen megvalósítható.
268/2007. (XI. 29.) Kt. sz. határozat – 13 igen szavazattal.
Felelõs szerkesztõi pályázat
A Képviselõ-testület Fogarasy Attilát 2008. január 1-jétõl 2009. december 31-ig megbízta a felelõs szerkesztõi feladatok ellátásával.
269/2007. (XI. 29.) Kt. sz. határozat – 10 igen, 2 nem és 1 tartózkodás szavazattal.
Rovatszerkesztõi pályázatok
A Képviselõ-testület úgy döntött, hogy a Vörösvári Újság valamennyi rovatszerkesztõjére vonatkozó pályázat eredményérõl szóló döntést a 2007. december 13-i rendes ülésén hozza meg.
270/2007. (XI. 29.) Kt. sz. határozat – 12 igen és 1 tartózkodás szavazattal.
Rendelet
Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselõ-testületének 34/2007. (XII. 04.) rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól.
Egyéb határozatok
257/2007. (XI. 29.) Kt. sz. hat. a Pilis-Buda-Zsámbék Többcélú Kistérségi Társulás Társulási megállapodása módosításának jóváhagyásáról. 263/2007. (XI. 29.) Kt. sz. határozata a Képviselõ-testület 171/2007. (VIII. 09.) Kt. sz. határozatának módosításáról.
Összeállítottuk a képviselõ-testületi ülésrõl készült jegyzõkönyvi kivonat alapján.
A határozatokat kivonatosan, rövidítve közöltük. A teljes szövegű határozatok és rendeletek, valamint az ülésekrõl készült jegyzõkönyvek megtekinthetõk a Polgármester Hivatalban, a Városi Könyvtárban, ill. a város honlapján.

Egy internetes honlap Önért, és Pilisvörösvárért: www.brucknerkata.hu
A szavazáson, melyet elindítottam honlapomon: „Ön szerint kell-e Vörösvárnak uszoda?”, eddig több mint 150-en szavaztak. Az eredmény nem meglepõ, hiszen a szavazók 71,7 %-a szerint nagy szükség van uszodára. Ami meglepõ volt számomra, az a nem válaszok magas száma, hiszen többen szavaztak a nemre, mint arra, hogy elõbb a tornacsarnok épüljön meg.
Köszönöm eddigi szavazatukat és javaslataikat! Várom továbbra is közügyekkel és helyi ügyekkel kapcsolatban véleményüket! Látogasson el honlapomra és az „Önkormányzat” menü pont alatt tegye meg bejelentését, amit én azonnal eljuttatok az illetékeshez és a választ rögtön közzé is teszem.
A szavazás folytatódik az oldalon! Kérem, szavazzon, mert az Ön véleménye is fontos!
Kellemes karácsonyt és boldog újesztendõt kívánok!
Bruckner Kata
(www.brucknerkata.hu)
önkormányzati képviselõ
Tájékoztató a Pilisvörösvári Gyámhivatalról
Ahogy arról akkoriban a Vörösvári Újságban is beszámoltunk, Pilisvörösvár Város Gyámhivatala 2006. január hónapban a Pilisvörösvár, Puskin u. 8. szám alól a Polgármesteri Hivatal épületébe költözött. (Bajcsy-Zs. tér 1. földszint. 6. és 6/A helyiségek.)
A gyámhivatal 9 önkormányzat illetékességi területén működõ önálló hatáskörrel rendelkezõ elsõfokú hatóság.
A gyámhivatal a gyermekek védelmérõl és a gyámügyi igazgatóságról szóló 1997. XXXI. törvény értelmében meghatározott gyámhatósági és gyermekvédelmi feladatot lát el.
A gyámhatóság feladat- és hatáskörét
a) a települési önkormányzat jegyzõje – jegyzõi gyámhatóság
b) a városi gyámhivatal,
c) a szociális és gyámhivatal gyakorolja.
A gyermekvédelmi és gyámügyi igazgatási ügyekben általános elsõfokú hatóságként jár el a települési önkormányzat jegyzõje, illetve a városi gyámhivatal.
A Városi Gyámhivatal feladat- és hatáskörét a illetékességi területén, az alább felsorolt településekre kiterjedõen látja el: Piliscsaba, Pilisborosjenõ, Pilisjászfalu, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Solymár, Tinnye, Üröm.
A feladatokat jelenleg 4 ügyintézõ látja el: Farkas Istvánné, Fritsche Berdné, Sáros Ilona és Stéhli Beatrix. Ügyintézõk az alábbi telefonszámokon érhetõk el: 06-26-330-233/201-202-203 és 204 mellék.
A gyámhivatal elõtt az állampolgárok nem a szokványos mindennapi ügyeiket tárják fel, többnyire nem gazdasági megfontolás vezérli õket, hanem sok esetben az egyén legféltettebb magánszférájában, a családban felmerülõ problémák rendezésére keresnek megoldást, vagy egyébként helyzetükbõl adódóan kiszolgáltatott személyek érdekeinek védelme válik szükségessé.
Ezen a területen dolgozóktól különösen nagy odafigyelést, toleranciát, szakértelmet és empátiakészséget igényel az eljárások lefolytatása.
A Gyámhivatal szakmai felügyeletét a Közép- Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala (1056 Budapest, Váci u. 62-64., 1364 Budapest, Pf: 234.) látja el.
Farkas Istvánné, szakmai vezetõ
Pilisvörösvár Városi Gyámhivatal
Tájékoztató
az utazási okmányokról és a határátlépés feltételeirõl a schengeni csatlakozást követõen
Ebben az évben – 2007. december 21-én – Magyarország teljes jogú tagja lesz a schengeni övezetnek. Ennek eredményeként a schengeni térségen belül megszűnik a szárazföldi határellenõrzés, a magyar állampolgárok bármikor és bárhol átléphetik majd a belsõ határokat az övezeten belül. A schengeni övezet külsõ határain azonban a határellenõrzés erõsödik.
Fenti változás láthatóan csak az állampolgárok mozgásának ellenõrzését érinti, az utazás feltételeit, valamint az ahhoz szükséges okmányok körét nem.
Fõszabály szerint a külföldre utazás joga Magyarország teljes jogú schengeni taggá válását követõen is csak érvényes úti okmánnyal gyakorolható. Az Európai Unióhoz való csatlakozásunkból követhetõen magyar állampolgár érvényes személyazonosító igazolvánnyal is gyakorolhatja a külföldre utazás jogát az Európai Gazdasági Térségrõl szóló Egyezményben részes tagállam területére történõ beutazáskor és a tagállamok közötti utazás során. Ezzel a lehetõséggel jelenleg a következõ országokba történõ utazáskor lehet élni: Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izland, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Lichtenstein, Luxemburg, Málta, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szlovákia, Szlovénia.
Ezen túl ugyancsak lehetõség van személyazonosító igazolvánnyal történõ utazásra, ha azt nemzetközi szerzõdés lehetõvé teszi. Nemzetközi szerzõdés alapján jelenleg három országba, Horvátországba, Svájcba és Andorrába lehet személyazonosító igazolvánnyal utazni, feltéve, hogy az utazás idõtartama a 90 napot nem haladja meg, illetve az utazás nem irányul keresõ tevékenység folytatására.
Az érvényes személyazonosító igazolvány valamennyi formátuma használható külföldre történõ utazásra az említett országokba, kivéve Svájcot, ahová csak az új kártyaformátumú okmánnyal lehet beutazni.
Azok a 14 éven aluli kiskorú állampolgárok, akik koruknál fogva személyazonosító igazolvánnyal nem rendelkeznek, az ország területét kizárólag érvényes úti okmánnyal hagyhatják el.
A 14. és 18. életév közötti kiskorúakat is megilleti azonban a jog, hogy érvényes személyazonosító igazolvánnyal utazzanak azokba az országokba, ahová ezt jogszabály vagy nemzetközi szerzõdés lehetõvé teszi.
A nem magyar állampolgár részére, magyar hatóság által kiállított személyazonosító igazolvánnyal azonban nem lehet külföldre utazni. E szerint tehát nem jogosult a magyar hatóság által kiállított személyazonosító igazolvánnyal külföldre utazni a bevándorolt, a letelepedett, a menekült jogállású személy.
Vezetõi engedéllyel – annak formátumától függetlenül – nem lehet külföldre utazni. A vezetõi engedély kizárólag járművezetésre, kártyaformátumú változata, pedig ezen túlmenõen Magyarországon szolgál személyazonosításra.
Az országot a schengeni csatlakozást követõen – a határellenõrzés megszünte után – is csak érvényes utazásra jogosító okmánnyal (úti okmány, személyazonosító igazolvány) hagyhatjuk el. Hiszen a schengeni tagországok közötti mozgás során csak az ellenõrzés módja változik. A belsõ határokon való ellenõrzés megszüntetésének kompenzálására a schengeni tagállamok ún. mélységi ellenõrzési rendszert működtethetnek. Ennek lényege, hogy az adott ország területén belül az idegenrendészetért felelõs hatóságok munkatársai igazoltathatják a külföldieket. Ezen túl a schengeni szabályok lehetõvé teszik, hogy valamely tagállam indokolt esetben, korlátozott idõtartamban ideiglenesen visszaállítsa a határellenõrzést.
További információkat találhat a schengeni csatlakozással kapcsolatban a következõ internetes oldalakon:
Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium honlapja:http://irm.gov.hu/
Külügyminisztérium honlapja: www.kulugyminiszterium.hu
Országos Rendõr-fõkapitányság: www.police.hu
EU vonal: www.euvonal.hu
Adatvédelmi Biztos Hivatala:
http://abiweb.obh.hu/abi/index.php?menu=fooldal
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások
Központi Hivatalának tájékoztatása alapján
Ruzsa Anett Okmányiroda-vezetõ
KARÁCSONYI AJÁNDÉKUTALVÁNY
Kedves Megajándékozottak!
Többek kérdésére tájékoztatásul közlöm, hogy az önkormányzatunk által az Önök részére megküldött karácsonyi ajándékutalványok minden olyan pilisvörösvári élelmiszerüzletben beválthatók (ilyen a vörösvári élelmiszerüzletek többsége), amelynek a bejáratán el van helyezve a „Ticket Restaurant” embléma:
Örömteli ünnepi készülõdést és kellemes vásárlást kívánunk!
Gromon István
polgármester
Tájékoztató
a december 24-ével és december 31-ével kapcsolatos munkarendváltozásról Pilisvörösvár Város Polgármesteri Hivatalában
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a december 24-ével és december 31-ével kapcsolatos munkarendváltozásoknak megfelelõen Pilisvörösvár Város Polgármesteri Hivatalának ügyfélfogadási ideje az alábbiak szerint alakul:
December 21. (péntek): munkanap a hétfõi munkarend szerint
Polgármesteri Hivatal. Bajcsy-Zs. tér 1. szám alatt
– Ügyfélfogadás 8 órától 15 óráig
Okmányiroda. Béke utca 26. szám alatt
– Ügyfélfogadás 8.30-tól 11.30-ig továbbá az
Okmányirodában a telefonon bejelentkezettek részére
– Ügyfélfogadás 13 órától 15 óráig.
December 22. (szombat): munkanap a pénteki munkarend szerint
Ügyfélfogadás csak az Okmányirodában 8.30 tól 11.30 -ig.
December 24. (hétfõ): Pihenõnap. Ügyfélfogadás nincs.
December 28. (péntek): munkanap a hétfõi munkarend szerint
Polgármesteri Hivatal. Bajcsy-Zs. tér 1. szám alatt
– Ügyfélfogadás 8 órától 15 óráig
Okmányiroda. Béke utca 26. szám alatt
– Ügyfélfogadás 8.30-tól 11.30 -ig
Okmányirodában a telefonon bejelentkezettek részére
– Ügyfélfogadás 13 órától 15 óráig.
December 29. (szombat): munkanap a pénteki munkarend szerint
Ügyfélfogadás csak az Okmányirodában 8.30 tól 11.30-ig.
December 31. (hétfõ): Pihenõnap. Ügyfélfogadás nincs.
Pilisvörösvár, 2007. december 3.
Dr. Krupp Zsuzsanna
jegyzõ
Felhívás és tájékoztató az ebösszeírásról
Értesítem Pilisvörösvár Város ebtulajdonosait, hogy a Képviselõ-testület által 2007. szeptember 13. napján elfogadott új állattartási rendelet alapján november és december hónapokban megkezdjük a város teljes közigazgatási területét érintõ ebösszeírást. Az összeírás elengedhetetlenül szükséges az ebkataszter felvezetéséhez, ezért kérjük a Tisztelt Lakosokat, segítsék az összeíró biztosok munkáját.
Az összeírás a következõ módon történik: Az összeíró biztosok igazolványuk felmutatásával megkeresik a külterületi és belterületi lakosokat az adatok feljegyzése céljából. A lakosoknak az eb oltási bizonyítványát kell bemutatniuk. Az összeíró biztos számára a következõ adatokat kell megadni:
A tulajdonosra vonatkozóan:
· az ebtulajdonos nevét, lakcímét (utca, házszám és helyrajzi szám).
Az ebre vonatkozóan:
· a kutya fajtája,
· születési éve,
· neme (kan, szuka),
· színe,
· jelölési száma (ha van),
· veszettség elleni oltás idõpontja.
Kérjük, hogy az ebek oltási bizonyítványait egészítsék ki a megadott adatoknak megfelelõen, és a magukat igazoló összeíró biztosoknak adják át az adatok feljegyzése érdekében.
Köszönjük türelmüket és együttműködésüket. Esetleges kérdéseikkel forduljanak bátran Schreck Szilvia mezõgazdászhoz (330-233/158 mellék).
Pilisvörösvár, 2007. november 14.
Gromon István
polgármester
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet ÉPÍTÉSHATÓSÁGI ügyintézõi
álláshely betöltésére.
A pályázat benyújtásának feltételei:
- magyar állampolgárság,
- büntetlen elõélet,
- egyetemi vagy fõiskolai szintű építészmérnöki, építõmérnöki (szerkezetépítõ, magasépítõ üzemmérnöki) szakképzettség, fõiskolai szintű településmérnöki (városgazdasági mérnöki) szakképzettség, vagy aki ezekkel egyenértékűnek elismert végzettséggel rendelkezik,
- számítógépes ismeretek.
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a pályázó részletes önéletrajzát,
- három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt eredetben,
- képesítést tanúsító okirat másolatát.
Az ellátandó feladatok:
- Építéshatósági feladatokkal kapcsolatos ügyintézõi feladatok ellátása.
Bérezés: a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. rendelkezései alapján.
A pályázat benyújtásának határideje: A pályázat közzétételétõl – 2007. december 7-tõl számított 15 napon belül 2007. december 22-ig. nyújtható be.
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázati határidõ leteltét követõ 3 napon belül Pilisvörösvár Város jegyzõje dönt. Az állás az elbírálást követõen azonnal betölthetõ, hat hónapos próbaidõ kikötésével.
A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.
A pályázatot írásban Pilisvörösvár Város Jegyzõjéhez kell benyújtani. 2085 Pilisvörösvár, Bajcsy-Zs. Tér 1. Érdeklõdni lehet: 06-26-331-688.
Pilisvörösvár, 2007. december 7.
Dr. Krupp Zsuzsanna
jegyzõ
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet BERUHÁZÓI ügyintézõi állás betöltésére.
A pályázat benyújtásának feltételei:
- magyar állampolgárság,
- büntetlen elõélet,
- egyetemi vagy fõiskolai szintű építõmérnöki vagy építészmérnöki végzettség
A pályázatnak tartalmaznia kell:
- a pályázó részletes önéletrajzát,
- három hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt eredetiben,
- a képesítést tanúsító okirat másolatát.
Az ellátandó feladatok:
- a Műszaki- és építési osztály hatáskörébe tartozó beruházási feladatok bonyolítása, ügyintézése.
Bérezés: a köztisztviselõk jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. rendelkezései alapján.
A pályázat benyújtásának határideje: a Belügyi Közlönyben történõ megjelenést követõ 15. nap.
A pályázat elbírálásának határideje: a pályázati határidõ leteltét követõ 3 napon belül. A pályázatot Pilisvörösvár Város jegyzõje bírálja el. Az állás az elbírálást követõen azonnal betölthetõ, hathónapos próbaidõ kikötésével. A pályázat kiírója a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.
A pályázatot írásban Pilisvörösvár Város Jegyzõjéhez kell benyújtani. 2085 Pilisvörösvár, Bajcsy-Zs. Tér 1. Érdeklõdni lehet: 06-26-331-688.
Pilisvörösvár, 2007. december 10.
Dr. Krupp Zsuzsanna
jegyzõ