8. oldal Irodalom-Oktatás
Dr. Réthy Zoltán
Isten rokona
Elsõ legyen Isten dicsõsége,
A második legyen enyém,
Atyámnak mondom, rokona vagyok,
Sétálhatok a tenyerén.
Nem vagyok tudós, bölcs, se költõ,
Több vagyok: Isten gyermeke,
Otthonom a békesség háza,
S az én egem az Õ ege.
Magasok felé
Nektek elmondom,
Ez lett a sorsom:
Szívemen rímek,
Farsangi színek
Hintáztak, játsztak,
Táncot újráztak.
Csillogó szavak
– csurranó patak –
Csorogtak tollamból
Rímelõ sorokra,
Mint festett korsóra
Virágos máznak.
Addig járt kútra,
Farsangi útra,
Eltört a korsóm,
Lepattant máza.
Új vágyak láza
Röpít magával
Magasokba.
Utol nem érnek
Farsangi színek,
Sem táncok, sem rímek
Soha.
A vers születése
Látni, amit senkise lát,
Hallani, mit senkise hall,
Ellopni a csillag titkát,
Így lesz örök a vers, a dal.
Virágsóhajt magnón venni,
Kottázni dalát a csendnek,
Ezt csakis a költõk tudják,
Nem halnak meg, csak születnek.
Tegnapok, holnapok
Tegnapok, tegnapok,
elhagytak a szép napok,
mint a hűtlen asszonyok.
Tegnapok, tegnapok,
elvirágzott tavaszok,
nektek búcsút mondhatok.
Mai nap, mai nap:
még sohase láttalak,
mégis táncba hívtalak.
Mai nap, mai nap,
ha akarod, enyém vagy,
de éjfélig el ne hagyj.
Holnapok, holnapok:
utánatok ballagok,
nem szekéren, csak gyalog.
Holnapok, holnapok,
ha veletek ballagok,
síromig is eljutok.
Dr. Réthy Zoltán „Én így imádkozom. Összegyűjtött versek” című kötete még elõjegyezhetõ a Városi Könyvtárban, illetve a következõ e-mail címen:
fogarasy@t-online.hu
Mondj egy mesét…
Régen hallottam már mesét. Ahogy az ember komoly felnõtt lesz – megnõnek a gyerekei, elmaradozik a nagyszülei, szülei mellõl –, valahogy a mesék is elmaradnak. Néha még felélénkül valami a családi ebédeken, amikor szüleink felelevenítenek egy-egy régi történetet, de az igazi mesék valahogy kikopnak az életünkbõl. Pedig amíg kicsik voltak a gyerekeim, minden este meséltünk: Mátyás királyosat, tanulságosat, mondókásat, vicceset.
Évek óta dolgozom, tanítok, gyereket nevelek, de úgy látom, a középiskolások boldogan elvannak mesék nélkül. Ám nemrég különös dolog történt. Mesemondó versenyt hirdettek a megyében. Gondoltam, megpróbálom néhány diákomat rábeszélni, induljanak a megmérettetésen. A különösség abból adódik, hogy a három benevezett tanítványom mindegyike végzõs diák, majdnem felnõttek. Gömöri népmesékkel készültek.
Egyikük, Gábor vérbeli pesti gyerek. Ám a színpadon egy megfontolt, komoly ember mesélt arról, hogy Mátyás király hogyan leckéztette meg a nemeseket.
A másik két diákom a mai Szlovákia területén született. Endre Rozsnyón él, Hédi pedig Losoncon. Különös érzés volt hallgatni, ahogy Endre ízes palóc nyelven figurázta ki meséjével az asszonyok kapzsiságát. Hédit pedig eladósorban levõ lánynak láttam a színpadon, amint furfangosságával és aszszonytársaival megnyeri magának a jövendõbelijét.
Talán nem is tudja ez a három gyerek, micsoda kincs van a szívében és a torkában. De én láttam. És a versenyen körülöttem ülõk is. Mosolyogtunk, s újra gyerekként hallgattunk rég feledett történeteket.
És a szavak íze, a mára már alig hallható, kevesek által vállalt tájnyelv, a még el nem satnyult édes szavak – mindez zenélt a levegõben, és zenél azóta is a szívemben.
Mert nagyon sokat kaptam tõlük: megerõsítettek. Megerõsítettek abban, amit eddig is tudtam, hogy a nyelvi hagyományainkat õrizni kell, hiszen azok a kultúránk gyökerei. Ha nincs gyökerünk, nincsen lombunk sem. Az én három tanítványom tudja vállalni a gyökereit, ki mer állni valami olyasmivel a közönség elé, amit a korosztályukból sokan inkább elfelejtenek, hogy besimuljanak ebbe a jellegtelen jelenbe.
Köszönöm Nektek.
Szeitz Teodóra
Az elsõ Pest megyei népmesemondó versenyen a középiskolás kategóriában
I. helyezést ért el Kozsár Endre,
II. helyezett Petik Hedvig.
Pest megye különdíját kapta:
Kassai Gábor.
Mindhárom diák a Pilisvörösvári Friedrich Schiller Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium tanulója.
