13. oldal Természet
A tavaszi madárvonulás
Mivel a Föld forgástengelye a röppályával szöget zár be, így az év minden napjára vonatkozik, hogy változik a Nap sugarainak beesési szöge, vagyis a Föld felszínét érõ hõ és fénysugarak mennyisége állandó változásban van. A legkisebb a sugárzás december 22-e körül és a legerõsebb a június 22-e körüli napokban. Februárban már érezhetõ a besugárzás növekedése. Ez hat a madarak agyalapi mirigyére, amely az összes belsõszekréciós mirigy mûködését irányítja. Ez idõ tájban adja ki az agyalapi mirigy a parancsot a nemi hormont termelõ mirigyeknek. Február végén kezdõdik el a tavaszi madárvonulás és tart május elejéig.
Pilisvörösvár környékén általában a „szárazföldi madarak” vonulásának megfigyelésére nyílik lehetõség. Vegyük sorra, miket láthatunk/hallhatunk február végén, március elején.
Búcsúznak a téli vendégeink. A galagonyásokat, borókásokat és vízmenti tocsogókat felkeresõ fenyõrigók csapatai lassan tünedeznek. Könnyen felismerhetõk sa-sa-sa-sakk kiáltásaikról. Csapataik néha több száz egyedet jelentenek. A velük egy idõben érkezett léprigók, akik elszórtan szálerdeinkben fészkelnek, csak 8-12-es létszámú csapatokban járnak és hangjuk prrr-prrr. Március elején érkeznek Dél-Európából, Észak-Afrikából, és a seregélyek, részben országunkon csak átvonuló csapatai. Ezek szintén felkeresik a tocsogókat, ahol a mételykór terjesztõ – köztigazda – vízicsigák létszámát gyérítik. Különben a seregélyek hatalmas csapatai, szeptember, október hónapban, északabbról érkeznek, ahol a szõlõ nem érik be, így az ott élõ lakosságnak olyan kedvenceik, mint nálunk a fecskék.
Téli vendégeink közül még láthatjuk „tevékenysége nyomait” a nagy õrgébicsnek – ritkábban a madarat is –, amint a bokrosok környékén mezei pockokra vadászik. Tevékenysége nyomai a napraforgók oldalhajtásaiba szorított pocoktetemek. Március végére elvonul, majd helyére áprilisban megérkezik a kis õrgébics. Ennek csõre felett fekete a homloka, téli vendég rokonáé szürke. Márciusban még egy-egy „vegyes kúpcsõrû” csapat is látható, tengelicék, kenderikék, csízek, ritkábban zsezsék, szedegetnek a gazosokban.
Kezdõ madármegfigyelõ részére tájékoztatást ad, hogy hol mit láthatunk? Február végétõl érkeznek a mezei pacsirták, kezdetben, csak „kergetõzésüket” észleljük a szántóföldek és a bevetetlen területek felett, de márciustól a hímek énekelve mutatják költõterületüket. A szõlõkkel vegyes kopárosok, élõhelye az erdei pacsirtának. Igen kedves lilili-lululu-hangú énekét holdvilágos éjjeleken is repülve hallatja.
Március elején érkeznek kisebb termetû rigófélék. Bokorsorok környékén jelenik meg – már márciusban – a csaláncsúcs. Mindig valaminek a legtetejére ül. Színe fekete és vörös kombinációja. Közeli rokona, a réti csukk vizek mentének lakója. Mind a két faj a földön fészkel. Március 12-e körül érkeznek meg az erdei pintyek hímjei, csapatostul. Erdõszéli gazosokban láthatjuk 20-50-es létszámú csapataikat Rövidesen szétválnak és „bestandolnak”. Csilingelõ énekük éppen olyan jellemzõ, mint a zöldikék „zsirrrrozása”. Jó fülû madarászok az egyes „pintyveréseket” külön néven tartják nyilván. (Ha ismeretlen verésût hallanak azt „ausländernek” mondják). Ekkor szakadnak párokra a télen nagy csapatokat alkotó „kúpcsõrû” magevõk.
(Folytatjuk)
Dr. Bókai Bátor
Egzotikus vendég a Slötyin
A mandarinréce (Aix galericulata) Távol-Keleten, többek között Japánban is õshonos, ahol vadon és szelíd díszmadárként is él. Európába színpompás tollruhája miatt hozták be parkok tavaira díszmadárnak. Angliában már el is vadult és a fauna részévé vált. A hazánkban ritkán elõforduló egyedek szinte biztosan fogságból szökött példányok.
A Slötyin tavaly október óta tartózkodik egy gyönyörû hím példány, amely a tõkésrécék csoportjában láthatóan jól érzi magát. A tó körül sétálók nagy kedvence lett, hiszen nem mindennapi látvány. Az egzotikusan szép madár, amely ráadásul igen jól tûri az emberek közelségét, bizalmas madár. A stégrõl bedobott kenyérdarabkákra odasereglenek a tõkésrécék, és velük pár méteren belülre a mandarinréce is közel úszik az emberhez. Ajánljuk mindenkinek, nézzék meg, érdemes!
Pándi Gábor
Nem az a bolond...
Többen megmosolyogták (tudom, mondták) újságunk egyik évekkel ezelõtti címlapfotóját, amelyen egy virágba borult szántóföldet örökítettem meg. A képaláírásban ez szerepelt: „Virágzó mustárföld a város határában, háttérben a Pilissel.” „Tudjuk. Látjuk – mondták. – Inkább valami izgalmasabb témát kellett volna választani.”
Valóban látják, van rá szemük? – gondoltam, kérdeztem akkor magamban. – Észreveszik-e egyáltalán a természet mindennapi csodáit, kimeríthetetlennek vélt, s ma már sajnos tudjuk: kimeríthetõ gazdagságát?
Nem szoktam slágerszövegeket megjegyezni, egy azonban megragadt bennem a hetvenes évekbõl: „Nem az a bolond, ki megbámul egy csillagot...”
Ezért is örülök annak, hogy egyik hûséges olvasónk, a Vörösváron is jól ismert dr. Bókai Bátor makacs következetességgel küldözgeti szerkesztõségünk számára madártani feljegyzéseit városunk környékének madárvilágáról, az állandó lakókról és a vándormadarakról egyaránt. Ha nem is tudjuk teljes terjedelmében közölni ezeket a nagy természetszeretetrõl és szaktudásról tanúskodó írásokat, amikor csak lehet – ide illõ szóval – „csipegetünk” belõlük.
Dr. Bókai Bátor és a hozzá hasonló elkötelezett természetvédõk meglátják a természet olyan piciny csodáit is, mint egy énekesmadár, és e törékeny szépséget meg tudják láttatni velünk is. Köszönjük.
Külön köszönjük Pándi Gábornak, hogy egy rövid ismertetõvel együtt elküldte szerkesztõségünknek a Slötyi egzotikus vendégének fotóját.
Olvasóinkat is arra biztatjuk, osszák meg velünk hasonló élményeiket. A „csillagbámulók” nevében:
Fogarasy Attila
