16. oldal Tudomány - Kultúra
Szobordöntés Solymáron
Ledöntötték Wass Albert solymári szobrát. Január 16-án este a szobor még állt, reggel azonban már a földre döntve találtak rá. A Blaskó József szobrászmûvész által készített szobrot közadakozásból állították 2005-ben.
Gulyás Dénes parlamenti képviselõ közleményben tiltakozott a barbár tett ellen. „A szobordöntést annak az antidemokratikus, kultúra-ellenes légkörnek tudom be, amelyet az elmúlt hónapokban a kormányzat a maga erõszakos, minden európaiságot nélkülözõ tevékenységével gerjesztett” – áll a közleményben.
Gulyás Dénes szerint a gyalázatos tett a a magyar nemzeti szellem ellen irányul és az erkölcsi felelõsség a kormányt terheli.
„Minden erõmmel azon leszek, hogy a szobor mielõbb ismét visszanyerje eredeti állapotát, és hogy ez a kultúra-ellenes, agresszív szellemiség kihunyjon. Kérem ehhez a jóakaratú emberek támogatását, mindenekelõtt a solymáriakét!
Kérem tisztelt Választóimat és mindenkit, hogy a szellemi-lelki agresszióra ne agresszióval reagáljanak! Sajnos élnek köztünk olyanok is, akik képesek ilyesmire, de mi, Wass Alberthez méltón, a rosszat a jóval akarjuk felülmúlni” – olvasható a képviselõ úr által kiadott közleményben.
Hírek röviden
Tanári koncert a Zeneiskolában
Hangversenyt adtak január 26-án a Cziffra György Zeneiskola tanárai. A kiemelkedõ színvonalú koncert végén a hálás közönség tapsát Hoós Sándor igazgató tréfásan így köszönte meg: „Azt tartja a mondás, hogy aki nem tudja csinálni, az tanítja. Remélem sikerült ezen az estén bebizonyítani, hogy mi mindkettõhöz értünk...”
Mozart-est a Mû-hely Galériában

Fotó: Saufert János
Február 9-én korabeli ruhákban adtak elõ részleteket Mozart operáiból a Marquise kamaraegyüttes tagjai a Mû-hely Galéria kulturális estjén. Az elõadás elõtt kiállítás nyílt a Budai Képzõmûvész Társulat alkotásaiból. A kiállítás március 4-ig tekinthetõ meg.
Kõkonferencia nyolcadszor
Február 17-én nyolcadik alkalommal rendezett a Kõfaragó és Mûkõkészítõ Vállalkozók Országos Ipartestülete nemzetközi kõkonferenciát Pilisvörösváron, a gimnáziumban. Az idei rendezvényt Gromon István polgármester nyitotta meg. A konferenciáról következõ lapszámunkban tudósítunk.
F. A.