17. oldal Versek
Dr. Réthy Zoltán
Regõs ének
Voltak, hej! Voltak keserves harcok,
Holtan lehulltak szép ifjú arcok,
Tatár és török és labanc idõk!
Sírtak az árvák és sírtak a nõk.
Voltak daliák, vitéz királyok,
Mohi és Mohács újra virágzott,
Újra vetették, újra aratták,
És voltak mindig áldott jó anyák.
Vannak ma ismét rokkant huszárok,
Csonka sorsok és csonka határok,
Mankó és tört láb, seb, amely sajog,
Rabláncot hordó szegény magyarok.
Vannak, kik hisznek, vannak, kik várnak,
Vannak kenyeret könyörgõ szájak,
Kiknek a földön lágy kalács nem nõtt,
Vannak Lázárok paloták elõtt.
Lesznek még kardok, lesznek még harcok,
Szíveket zengetõ újhúrú lantok,
Lesz, aki egyszer panaszunk hallja,
Lesz még dalos a Kárpátok alja,
Lesznek Kárpátok, lesz oda út is,
Egyszer a csúcsra feljutunk úgyis:
Lesz egy kéz, mely oda felvezet
S minden magyarnak ad majd kenyeret!
(Megjelent a költõ „Én így imádkozom” címû kötetében 1938-ban)
Miksa Gyula
Minden lehetsz
Te nem ismersz engem. Hogy ki vagy,
Az számomra is, csak sejthetõ.
Valami furcsán csillámlik benned,
Lehetsz vékony jég vagy drágakõ.
Lehetsz büszke szûz vagy színésznõ,
Ki a szerepek közt válogat.
Egy, csak egy van, amit neked írtak,
A többi szenvedés, kárhozat.
Lehetsz áradó, zavaros víz,
Ami rombol és mindent elragad.
Nyomában pusztulás és fájdalom,
Aztán nagy csend, ami megmarad.
Lehetsz tündér, kinek lábnyomán
Pipacs nyílik és kék szarkaláb.
Álmos méhek kergetik vakon,
Érett, szép tested illatát.
Lehetsz kopár, száraz legelõ.
Lehetsz éltetõ, meleg kenyér.
Lehetsz hidegfejû játékos és
Otthon – hová az ember hazatér.
A hûség próbája
Kétezer éve csaljuk Jézust.
Szóban vele, tettel ellene.
Mi mohó barbárok, – nekünk a
Megváltás is ingyen kellene.
Sûrû és nehéz lett a világ.
Mocsár, hol élni már nem lehet.
Ki vagyunk a gonosznak adva,
Ki igér és kéri a lelkedet.
Hazug csaló szabja a törvényt.
Sötét rabló tartja a rendet.
Az ember, szinte ölni tudna,
És csak nehezen ad kegyelmet.
A jajszó, ma már az égig ér.
Az „elit”, nem hallja e hangot?
Öreg papunk is hallgat, pedig
Kongatni kéne a harangot!
Az idõ, a jövõvel terhes.
Valami szép, születni készül.
Tudjátok meg hát emberek,
Az Isten országa bennünk épül.
Szövetségesünk az Úr, ezért,
Nem élünk üres égbolt alatt.
Most a hûség próbája zajlik!
Lesz e, ki a rostán fennmarad?
Az én hazám
|
Krisztus-szobor a Szent család
templomban |
Az utcán bombatölcsérek,
Lelõtt lovak és emberek
A pincében bába sürög,
És felsír egy kisgyerek.
Az elsõ korty levegõmmel,
Elsírtam neked, Jóanyám.
Megjöttem és itt vagyok,
De ez, nem az én hazám!
Anyám emlõje a bõség.
Meleg, jószagu kánaán.
Ölében ringat és mesél,
De ez, nem az én hazám!
Keresztet adtok, meg nevet,
Mit megkoptatott Jóapám.
Csillagpor ül az álmomon.
Arra, ott van az én hazám.
Hajótöröttek vagyunk mind.
Szökni nincs esély, nem lehet.
A megváltót várjuk régen,
Ki hazánkba elvezet.
Aztán, csak elmúlt az élet.
Csámpás cipõben ballagok.
Jó volt, elég volt. Várnak már
A hunyorgó csillagok.
Ziegler Márton
Vasárnap
Egy augusztusi hajnalon,
a napfény befolyt az ablakon.
Arany patak.
Lassan mindent elönt a fény,
új nap szülötte, új remény.
Üde reggel.
Ma reggel jobb lábbal kelek,
szütyõmbe pogácsát teszek.
Kerek égbolt.
Faltalan templomba megyek,
hol fák, s virágok lengenek.
Oldott láncok.
Ott majd térdre hullok én,
Isten zsámolya tövén.
Tiszta arccal.
