21. oldal Sport
Napirend
A vörösvári sport- és szabadidõközpont létesítésérõl a jelenlegi nem túl kedvezõ körülmények ellenére sem mondott le az önkormányzat. Az elmúlt idõszakban nagy lendülettel elindult munkálatok (területkijelölés, tervpályázat kiírása, lebonyolítása, értékelése, engedélyezett tervek elkészíttetése) lezárása után a pénzügyi források elõteremtése a következõ feladat. Föltételezhetõen errõl még sokat fogunk beszélni, de addig is, amíg valamilyen fejleményrõl számolhatunk be, nézzünk egy kicsit körül, másutt mi a helyzet a sportlétesítményekkel kapcsolatban.
Elsõként a solymári sporttelep sorsát vizsgáljuk meg, hiszen a vörösváriak ezt a létesítményt is merik a legjobban. Fontos leszögezni, hogy a solymári sporttelep tulajdonosa nem a település önkormányzata, hanem a PEMÜ Rt. A mûanyagipari vállalat az 1970-es években jutott ahhoz a földterülethez, amelyen ma a sporttelep található. A rendszerváltáskor, illetve az azt követõ években az önkormányzott vagy nem tudta, vagy nem akarta visszaszerezni, felvásárolni ezt a területet. A PEMÜ az 1980-as években a magyar ipar egyik komoly szereplõje volt. Az elsõ hazai vállalatok közé tartozott, amely egy nyugati céggel együttmûködve, leányvállalatot hozott létre. Ekkor, a bõség idején építették föl a szabadtéri kézilabdapályát, a labdarúgópályát, késõbb pedig, az NB I-es kézilabdacsapat bázisául szolgáló sportcsarnokot. A sporttelepen ezen kívül egy tartalék bitumenes kézilabdapálya, és néhány mûanyag borítású teniszpálya is található, a futballpálya körül pedig salakos futópálya várja a sportolni vágyókat.
Noha a sportcsarnok elsõsorban a minõségi kézilabdasport igényeit volt hivatott kielégíteni, már a kezdetektõl szolgálta az iskolai testnevelést és sportot is. A solymári iskolások a mai napig is használják a PEMÜ sportcsarnokát, amely a ma már csak NB II-es férfi és nõi csapatoknak, valamint a szabadidejükben sportolóknak is otthont ad. A szabadtéri pályákat a solymáriak térítésmentesen használhatják, csak a sportcsarnokért kell bérleti díjat fizetniük.
Solymár szempontjából ez a helyzet ideálisnak tûnik, de csak elsõ látásra. A szocialista idõkben felhalmozott vállalati sportvagyon ugyanis ma már a PEMÜ testidegen része. A vállalat az elmúlt idõkben sorra megvált hasznot nem hozó ingatlanjaitól, bezárta veszteséges, más településeken mûködõ üzemeit, hogy solymári központjában valós tevékenységével, a mûanyagiparral foglalkozzon. A sporttelep fenntartása és mûködtetése ma már inkább nyûg, mint kellemes feladat a vállalat számára.
Solymár sportélete viszont lényegében ráépült erre a vállalati sportvagyonra. A falu szempontjából éppen ezért nem lehet közömbös, mi lesz ennek a sorsa. Van egy, a solymári iskolások, sportegyesületek, sportolni szeretõ emberek által használt sporttelep, amelynek a fenntartási, mûködtetési költségei a PEMÜ-t terhelik. Az önkormányzat az egyesületeknek adott támogatáson keresztül közvetve hozzájárul ennek a mûködtetéséhez, de ez nem áll arányban a vállalatot terhelõ kiadásokkal. A PEMÜ az elmúlt években a sportcsarnok üzemeltetésének bérbeadásával megpróbálta egyensúlyba hozni a kiadás-bevétel oldalt, de az eredmények nem tükrözték a várakozásokat.
A vállalat és a település önkormányzata az elmúlt idõkben együtt és külön-külön is kereste a lehetséges megoldásokat. Több tanulmány is készült a lehetséges, mindkét fél számára kielégítõ hasznosítási lehetõségekrõl. Ezekbõl is az világlik ki, hogy tõkebevonással, és a település számára is elfogadható csatolt beruházásokkal lehet megteremteni, hogy egy megújult, a verseny és rekreációs sport igényeinek megfelelõ, korszerû sportcentrummá válhasson a jelenlegi sporttelep. Kérdés persze, hogy a település és a környék lélekszámát, összetételét, földrajzi helyzetét és az emberek gazdasági helyzetét tekintve, van-e erre fizetõképes kereslet?
Talán éppen a jelenlegi solymári önkormányzat lesz az, amelyik a PEMÜ-vel karöltve megtalálja a válaszokat. S ebben az értelemben hasonló a helyzet nálunk is. Vörösvárott ugyan nincs a város által használt vállalati sportvagyon, de vannak sport- és szabadidõközpont létesítésére vonatkozó komoly tervek, elgondolások. A felmérések szerint a lakosság örömmel üdvözölné egy ilyen központ létrejöttét. Föltételezhetõ azonban, hogy ugyanúgy, mint Solymár esetében, tõkebevonásra, és talán csatolt beruházásokra is szükség lesz ennek megvalósításához. Ebbõl a szempontból egy cipõben járunk Solymárral! Kérdés, hogy melyik önkormányzat találja meg elõbb a megoldást, mert a földrajzi közelség miatt valószínûtlen, hogy két komoly, európai igényeknek megfelelõ sportcentrumot eltartson a környék.
Érdemes tehát napirenden tartani ezt a témát. S megvizsgálni a pénzügyi, tõkebevonási, szervezeti stb. lehetõségeket, célokat. Mivel a vörösvári önkormányzat már sok munkát, energiát és pénzt áldozott ennek a programnak a megvalósítására, a folyamatot végig kell vinni. Látni kell, hogy a tervekbõl mi, hogyan és mikorra valósítható meg.
Egyelõre van még idõ. De jó viszonylag gyorsan tisztázni a helyzetet, hogy mindenki tisztán lássa, álom, vagy reális fejlesztési cél a vörösvári sport- és szabadidõközpont megépítése.
Várhegyi Ferenc
Felhívás!

Amatõr kispályás csapatok részére mûfüves pályákon bajnokságot szervezünk Ürömön, tavaszi kezdéssel.
Érdeklõdni lehet Lehel Dénesnél: 06-20/991-37-38
Léböjt egészségesen
Elérkezett a Nagyböjt, a megtisztulás ideje. Fontos, hogy a lélek tisztulását a test megtisztításával támogassuk. Ahogy a rómaiak mondták: ép testben ép a lélek.
Nagyon hatásosan szoktak lenni a viszonylag rövid ideig tartó intenzív léböjtök, melyek a tápláló és egészséges rostos folyadék bevitelére, valamint a fokozott mértékû vízfogyasztásra helyezik a hangsúlyt. Ezek közül egy a tartósítószer és színezék hozzáadása nélkül készült Dr. Steinberger zöldség- és gyümölcslevekkel végezhetõ ötnapos méregtelenítõ program, melynek során szervezetünket a felhalmozódott méreganyagoktól jelentõs mértékben tehermentesíthetjük.
Az öt ajánlott zöldség- és gyümölcslé a következõ (a sorrend betartandó!): 1. nap: Zöldbúzafû koktél, 2. nap: Zöldséglé, 3. nap: Ananászlé, 4. nap: Céklalé, 5. nap: Sárgarépalé.
Napi elosztásban öt alkalommal – a reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és a vacsora idõpontjaiban – másfél deciliter lé elfogyasztása javasolt. Célszerû a léhez élesztõmentes rozskenyeret enni (reggeli, ebéd: 2 szelet, többi: 1-1 szelet), így megelõzhetõ az éhség által fellépõ gyengeségérzet. Nagyon fontos továbbá napi három liter tiszta víz – például Pí víz – elfogyasztása a léböjt napjaiban (ez máskor is javasolt).
A program megkezdése elõtt – különösen betegség esetén – ajánlatos a háziorvos véleményét kikérni.
A léböjthöz szükséges összetevõket keresse – a Nagyböjt idején 10 % kedvezménnyel – Pilisvörösváron, a Natura Bioboltban (Fõ út 125., hátul az udvarban).
Váljék egészségére!
Richolm György
(www.pilisportal.hu)
Felnövõben
Ifjabb Wieszt Jánosról, azaz Jankóról már korábban is közölhettünk jó híreket. Az ifjú go-kartversenyzõ az elsõ évében második, 2005-ben elsõ, tavaly pedig megint második lett a Magyar Gokart Szövetség által kiírt bajnokságban.
A még mindig csak 12 esztendõs fiatalember 2006-ban a 7 verseny 14 futama közül négyet megnyert, és csak néhány ponttal szorult a második helyre. Csak érzékeltetésül, a kis kadett 80 köbcentiméteres, 10-12 lóerõs masinákkal jócskán 100 km/órás sebesség fölött is száguldozhatnak a fiatalok. Ez a sportág az ügyesség fejlesztése mellett komoly fizikai és szellemi megterhelést is jelent a versenyzõk számára.
Egy versenyhétvégén több száz edzés és versenykilométert tesznek meg, miközben a figyelmük egy pillanatra sem lankadhat. Jankó eddig jól bírja a megpróbáltatásokat. Bizonyíték erre az egyik kecskeméti verseny, amelyet nagy bravúrral nyert meg.
– A rajt után hárman haladtunk együtt az élbolyban. A két másik versenyzõ összeakaszkodott és magukkal rántottak engem is. – mondja. – Mindhárman kicsúsztunk, de csak én tudtam visszajönni a pályára. Közben azonban az egész mezõny elszáguldott mellettünk, így az utolsó helyrõl kellett felzárkóznom. Szerencsére sikerült és körrõl-körre feljebb jöttem. Még az utolsó kör utolsó elõtti kanyarjában is volt egy elõzésem, amellyel az elsõ helyre kerültem! A hátralévõ néhány méteren már csak arra vigyáztam, nehogy kicsússzak. Megnyertem a futamot, a befutó után mindenki nekem gratulált. Óriási élmény volt!
Nem csoda, hogy apjának, a korábbi kitûnõ rally versenyzõnek dagadt a keble a büszkeségtõl. Persze kellenek is ezek a gyõzelmek, hogy a család lelkesedésének lendülete, és a támogatók jóindulata megmaradjon. Egyelõre egyikkel sincs baj, a MAKITA Kft. és lelkes munkatársai, például Bokonics Antal segítségére 2007-ben is számíthatnak. Amely egyébként érdekes esztendõ, amolyan tanulóév lesz az ifjú tehetség számára.
– Jankó idén már egy kategóriával feljebb, a juniorok között fog versenyezni – magyarázza édesapja. – A Rotax Junior már egy felnõtt vázba épített, 125 köbcentiméteres motorral ellátott, kb. 25 lóerõs gépet jelent. Ezzel akár 150 km/óránál nagyobb végsebességet is elérhetnek a versenyzõk, természetesen a pálya jellegétõl függõen. A Rotax Junior Európa legnépesebb kategóriája, Magyarországon is legalább 25-30 induló lesz ebben a mezõnyben. Ez a 13-16 évesek versenyosztálya, Jankó tehát a legfiatalabbak közé tartozik majd. Talán mondanom sem kell, ebben a korban mekkora jelentõsége van ennek. Meg kell szoknia a nagyobb fizikai terhelést, a nagyobb gyorsulást-lassulást és sebességet, valamint a keményebb vezetési stílust.
Ezzel remélhetõleg nem lesz gondja, hiszen az ausztriai Bruckban rendezett EB futamon korábban már kipróbált egy Rotax Junior gépet, amely nagyon tetszett neki. Ausztria egyébként a rechnitzi pályával kapcsolódik be a magyar bajnokságba, amelyben többek között a Pannó-niaringen, Máriapócson, és Dunaszerdahelyen is rendeznek versenyeket. Jankó az új kategóriában az olasz Wild Kart cég által épített vázat használja majd. Ennek érdekessége, hogy míg a korábbi gépén csak pedálos hátsó fék volt, a Rotax masinán egy kormány mellett lévõ kar segítségével már az elsõ kerekeket is fékezheti. Ezt is tanulni kell, mint ahogy a kar és nyakizmok erõsítését sem szabad elhanyagolni.
Április közepén kezdõdik a bajnokság, amelynek az eddigieknél is nagyobb rangja lesz. 2007-ben ugyanis a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség égisze alatt versenyezhetnek a fiúk. Ennek a szövetségnek, az FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) tagjaként komoly társadalmi és sportpolitikai súlya van.
A Wieszt család tehát izgalmas év elé néz. Biztos, hogy 2007-ben rengeteg tapasztalatot és élményt gyûjtenek. Ezek közül évközben mi is szeretnénk néhányat megosztani az olvasókkal. S reméljük, a végére is marad még érdekes mondandójuk, amelyrõl szintén beszámolunk majd.
Nos, ha valaki még többet szeretne megtudni a sportágról, és naprakészen követné az eseményeket, figyelmébe ajánljuk a www.mgsz.net honlapot. Biztosak vagyunk benne, hogy itt is találkoznak majd ifjabb Wieszt János nevével.
Várhegyi Ferenc
Hagyománytisztelõk
A Diamond Taekwon-do SE az utóbbi években visszatért a gyökerekhez. A budapesti székhelyû, de hosszú évek óta nálunk is mûködõ egyesületnél jelenleg 35-40 vörösvári tanulja a taekwon-do tradicionális formáját. Ébend Gábor mester, 25 éve foglalkozik ezzel a koreai sportággal, amelynek a harcmûvészeti jellege, eszméje mindig is jobban vonzotta õt, mint az egyre jobban elterjedõ versenyközpontúság. Tanítványaival együtt hosszú évekig a WTF (az olimpiai) taekwon-do család tagja volt. Sok szép sikert értek el, a vörösváriak közül például Huber András és Vékony Lilla is feketeöves mester lett, és a WTF versenyeken másokkal egyetemben, kitûnõ eredményeket, gyõzelmeket értek el.
Néhány évvel ezelõtt azonban Ébend Gábor úgy látta, eljött az idõ, hogy visszatérjenek az alapokhoz. Tanítványaival egyetértésben egy másik szervezet, az Európai Taekwon-do Szövetség tagjaként elsõsorban újra a harcmûvészetre koncentráltak. Ebben a szervezetben a tradicionális taekwon-dóval foglalkoznak, amelynek természetesen része a versenyzés is, de nem ez a legfontosabb. Sokkal inkább az õsi technikák és életszemlélet segítségével a tudás fejlesztése és a jellem csiszolása.
Kemény út ez, hiszen az eddig megtanult WTF technikák, formagyakorlatok, tudásanyag mellett másokat is el kellett sajátítaniuk. De szerencsére nem csüggedtek, és úgy tûnik jól döntöttek.
– Megfigyeltem, hogy amióta a tradicionális taekwon-dót tanítjuk, egyre többen járnak hozzánk – mondja Ébend Gábor. – Talán éppen ez hiányzott a mai eredményközpontú világból. Úgy tûnik, ez jó a gyerekeknek és jó a szülõknek is, akiknek ez úton is szeretném megköszönni, hogy fontosnak tartják gyermekeik sportolását. Egyébként nálunk is vannak versenyek, de igyekszünk az egészséges arányokat megtartani. Nem csak küzdelemben, hanem formagyakorlatokban is összemérhetik a tudásukat. Érdekes a tradicionális küzdelem is, amely versenyen inkább egyfajta rövid, bázistechnikákra és önvédelemre felépített bemutató. De foglalkozunk speciális, kézzel-lábbal végrehajtott töréstechnikákkal is. A Vásár téri általános iskolában Licsik Erzsébet és jómagam tarjuk az edzéseket.
– Úgy tapasztalom, taekwon-dózni maguktól is jönnek a gyerekek – veszi át a szót Licsik Erzsébet, akinél a taekwon-do, családi sportnak számít, hiszen gyermekei is ide járnak. – Volt, aki többféle sportágat is kipróbált, de itt ragadt. Én a kezdõkkel foglalkozom, akiknél a komoly munkát játékos gyakorlatokkal oldjuk.
– A napi munka mellett megtartottuk a szokásos edzõtáborokat is, amelyek mindig remek alkalmat jelentenek a barátkozásra, a közösségi szellem kialakítására is – mondja Ébend Gábor. – Ennek érdekében egyébként a már hagyományos korcsolyaoktatást is megrendeztük. A legnagyobb érdeklõdésre számot tartó esemény azonban az volt, hogy Nagy Roland sikeres vizsgát tett fekete övre Németországban! Õ a harmadik fekete öves taekwon-do mester Pilisvörösváron. Roland öt évesen kezdett taekwon-dózni, és kilenc év után érte el ezt a fokozatot. Ez nemcsak a kitûnõ hozzáállását, hanem azt is jelzi, hogy nálunk meg kell dolgozni az eredményekért. Büszkék vagyunk rá, hogy neki ez ilyen jól sikerült.
Nos, ha valaki ezek után szeretne egy kicsit jobban megismerkedni a taekwon-doval, vagy a Diamond SE-vel, érdemes ellátogatnia a www.taekwondosuli.hu oldalra. Sok hasznos információt és képanyagot találhat rajta.
Várhegyi Ferenc