5. oldal Közlekedés
Levelek a miniszternek
Gulyás Dénes, a 10-es számú választókerület országgyûlési képviselõje és Gromon István polgármester az elmúlt hónapokban több kezdeményezést tettek az új 10-es út megépítése érdekében: a képviselõ úr felszólalt a plenáris üléseken, módosító javaslatot adott be a költségvetési törvény tervezetéhez és mindketten levelet intéztek Kóka János gazdasági és közlekedési miniszternek. Az alábbiakban e leveleket és a rájuk kapott válaszokat tesszük közzé.
Gulyás Dénes képviselõ levele Kóka János miniszternek
Tisztelt Miniszter Úr!
A napokban folyik a Nemzeti Fejlesztési Terv II, azon belül a Közlekedési Operatív Program társadalmi és parlamenti vitája. A KözOP keretében fejlesztési prioritásokként kezelendõ nagyberuházások köre jelenleg még nem lezárt, a Minisztérium honlapján szereplõ anyag szerint még egyeztetés alatt áll. A KözOP kiírása szerint olyan útfejlesztési projektek kerülhetnek bele nagyberuházásként a programba, amelyek értéke az 50 millió EUR-ot meghaladja. Értesüléseim szerint egyelõre a 10-es út fejlesztésére vonatkozó terv nem szerepel a KözOP programjában.
Annak ellenére van ez így, hogy a nagyrészt Pest megyében húzódó 10-es út Magyarország egyik leginkább túlterhelt, a 150 %-os, veszélyes kihasználtságot is meghaladó fõútja. A jelenlegi tervek szerinti megépítésének költsége tavalyi áron a 130 millió EUR-ot is meghaladná. A KözOP által célként kitûzött térségi elérhetõség prioritási tengelyének elengedhetetlen elemét képezné a 10-es számú fõút helyzetének rendezése.
Kérdezem Miniszter urat: Bele kívánja-e venni a Kormány a 10-es út fejlesztési tervét a KözOP-ba?
Amennyiben a 10-es út fejlesztési projektje nem kerül bele a KözOP-ba, akkor lát-e arra lehetõséget a Miniszter úr, hogy más források igénybevételével valósuljon meg vagy kezdõdjön el ebben a ciklusban a 10-es út fejlesztése?
Igaz-e Laboda Gábor képviselõtársam a 2006-os tavaszi kampányban tett kijelentése, hogy megvan a pénz a 10-es út fejlesztésére?
Kérem, bocsássa rendelkezésemre a Minisztérium birtokában lévõ dokumentumokat a 10-es út fejlesztési koncepciójáról.
Tisztelettel várom válaszait!
Bp., 2006. október 31.
Gulyás Dénes
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség
Kóka János miniszter válasza
Tisztelt Képviselõ úr!
Az Országgyûlés Házszabálya 91. §-a alapján hozzám intézett „A 10-es számú fõút fejlesztésének jövõje” címû K/1191 . számú írásbeli kérdésére az alábbiakról tájékoztatom Képviselõ urat;
A Kormány az Európai Unió szabályozása értelmében nem finanszírozhatja a 10-es számú fõút fejlesztését a Közlekedési Operatív Programból. Ennek oka, hogy a Kohéziós Alap a közúti fejlesztések tekintetében csak a TEN nemzetközi vonalhálózat fejlesztését támogatja, a 10-es út pedig nem tartozik ebbe a kategóriába. A szóban forgó fõút fejlesztése Strukturális Alapból sem finanszírozható, mert a Közép-Magyarországi Régió csak a saját regionális operatív programjából részesülhet, az ágazati programokból (így a KözOP-ból) nem.
A 10-es számú fõút új nyomvonala Dorog és Késztölc között már megépült. A Kesztölc - Fõváros III. kerület Pomázi út közötti új nyomvonal 3 építési szakaszra bontva valósul meg a következõk szerint :
1. Kesztölc - Pilisvörösvár déli csomópont közötti szakasz,
2. Pilisvörösvár - Ürömi csomópont közötti szakasz,
3. Ürömi csomópont - Pomázi út közötti szakasz (fõvárosi bevezetõ szakasz).
Az út fejlesztését nem a forráshiány akadályozza, hanem a hatósági engedélyek megszerzésének hosszan elnyúló folyamata. Az elsõfokú környezetvédelmi engedélyeket egy civil szervezet mindhárom szakasznál megfellebbezte, a második szakasz másodfokú engedélyét pedig bírósági úton megtámadta.
Végül tájékoztatom Képviselõ urat, hogy a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésének átfogó koncepcióját a „Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekûségérõl és fejlesztésérõl” szóló 2003. évi CXXVIII . törvény tartalmazza. A 10-es fõút új nyomvona-lára vonatkozó mûszaki terveket és a kapcsolódó környezetvédelmi vizsgálatokat pedig az útgazdálkodási és Koordinációs Igazgatóság (LIKIG) Beruházási Fõosztálya kezeli.
Kérem Képviselõ Urat, hogy válaszomat elfogadni szíveskedjék.
Bp., 2006. november 15.
Üdvözlettel:
Dr. Kóka János
Gulyás Dénes képviselõ újabb levele Kóka János miniszternek
Tisztelt Miniszter Úr!
Köszönettel megkaptam a K/1191-es kérdésemre a Miniszter Úr által adott II/463/2006 sz. választ, amelyet azonban csak részben tudok elfogadni. Az új 10-es út fejlesztése (vagy annak elmaradása) legalább 150 000 embert érint, és ezért kénytelen vagyok további kérdéseket feltenni, mivel azokra részben nem kaptam választ vagy pedig az elõzõ kérdésem óta merültek fel. A Miniszter Úr válaszában részletesen taglalta mely forrásokból nem biztosítható a 10-es út fejlesztése. Nem jelölte azonban meg a megvalósításhoz szükséges tényleges forrást, csak találgatások vannak.
Azon kívül a válaszában a Miniszter Úr nem tért ki arra a kérdésre sem, hogy az építkezés kezdetének pontos dátuma mikorra várható. Azt pedig már csak egy „érdekes” körülménynek tekintem, hogy a 2003.CXXVIII-as törvény szerint a 10-es út építését legkésõbb 2007-ben el kellene kezdeni, míg a Minisztérium honlapján megjelent adatok szerint ennek legkorábbi dátuma csak 2009 lehet. Ugyan említi a Miniszter Úr, hogy bizonyos civil szerveztek jogilag hátráltatják a szükséges engedélyek beszerzését és ezáltal az építkezés megkezdését, de arra semmilyen utalást nem tett a Tisztelt Miniszter Úr, hogy bármiféle lépeseket tett volna ennek a problémának a megoldására, vagy a zöld szervezetek érveinek a befogadására. Pedig Magyarország egyik leginkább túlterhelt fõútjának és rohamosan növekvõ lakosságszámú régiójának tarthatatlan közlekedési állapotára valamilyen megoldást kell találnunk. Az új 10-es út megépítése mellett elengedhetetlen a Bp.–Esztergom vasútvonal fejlesztése is, hiszen az új út ugyan látványos mértékben csökkentené a Pilisi-medence településeinek közlekedési leterheltségét, de a Budapestre bejáró emberek és különösen a fõvárosi III. kerület lakóinak a problémáit nem tudná teljes mértékben megoldani.
Ezek alapján kérdezem Tisztelt Miniszter urat:
Ha nem az uniós forrásokból, akkor milyen forrásból kívánja megvalósítani a Kormány az új 10-es utat, netán EIB hitelbõl vagy ppp konstrukció* igénybe vételével?
Milyen intézkedéseket tesz a Miniszter Úr azért, hogy elhárítsa a civil szervezetek által keltett jogi akadályokat az új út építésével szemben?
Nem látja-e ellentmondásosnak a hatályos törvény által elõirt 2007-es útépítés kezdési dátumot a Minisztérium honlapján megjelent 2009-es dátummal szemben, és milyen garanciákat tud adni arra, hogy az útépítést az eredetileg az Orbán-kormány által tervezett idõponthoz képest majd egy évtizeddel késõbb valóban meg is kezdik a megjelölt idõpontban?
Milyen koncepciója van a Kormánynak a Bp.–Esztergom vasútvonal fejlesztésére nézve, különös tekintettel a Pilisvörösvár– Piliscsaba közötti új megálló építésére, ami lehetõvé tenné a vonatok 10 percenkénti indítását és a vasúti személyforgalom megtöbbszörözését?
Van-e a Kormánynak átfogó koncepciója az észak-budai térség és az agglomeráció közlekedésének fejlesztésére, pl. az 1-es villamos meghosszabbítására stb.?
Tisztelettel várom válaszait!
Bp., 2006. január 15.
Gulyás Dénes
Fidesz-Magyar Polgári Szövetség
(*ppp konstrukció:a magánbefektetõ a saját forrásaiból valósítja meg a létesítményt.)
A miniszter válaszát lásd köv. számunkban.
Gromon István polgármesterlevele Kóka János miniszternek
Tisztelt Miniszter Úr
|
| A 10-es út: átok és áldás a Pilisi-medencében |
Pilisvörösvár Város lakóinak képviseletében, a 10-es fõút új nyomvonalának mielõbbi megépítése érdekében fordulok Önhöz.
A városban élõk mindennapjait az állandóan növekvõ áthaladó forgalom folyamatosan nehezíti.
A 10-es számú fõút jelenlegi napi forgalma messzemenõen meghaladja az országos átlagot: 18.000-20.000 (jármû/nap). Ez nemcsak balesetveszélyes, de egészségkárosító is, és szociálisan hátrányos hatással van polgárainkra.
A korábbi lakossági fórumokon a városunk rendezési terve elfogadásához szükséges szakhatósági és államigazgatási eljárása során városunk polgárait széleskörûen tájékoztattuk a 10-es fõút terveirõl. Minden lakossági fórum és észrevétel csak megerõsítette a 10-es út megépítésének szükségességét. A szakhatósági engedélyezési eljárás alatt sem, és azt követõen sem érkezett hozzánk a környékrõl a 10-es út építését érintõ érdemi észrevétel.
Arra kérem Miniszter Urat, szíveskedjen elõsegíteni a kormányprogram kiemelt beruházásaként jelölt tárgybani útszakasz mielõbbi megvalósulását. A város polgármestereként, az itt élõ lakosság érdekeit szolgálva, közös közérdeket képviselve támogatom azt.
Az elmúlt évtizedekben városunk példát mutatott: türelemmel viseltük az ország egyik legnagyobb forgalmú útvonalának terheit, de a településen élõk számára a 10-es számú fõút megvalósítása egészségi, életminõségi, környezetvédelmi és szociális szempontból ma már tovább nem halasztható.
Közlekedési gondjaink enyhítése érdekében a településen az elmúlt években vasúti megállóhely épült, a vasútállomásokra rávezetõ utakat építettünk, mindezt az Önkormányzat saját költségvetésébõl finanszírozta. A Pilisi térség önkormányzatai közös pályázatot nyújtottak be a Projekt Elõkészítõ Alaphoz a „Budapest–Esztergomi vasútvonal korszerûsítéséhez kapcsolódó P+R rendszer és a ráhordó hálózatok fejlesztésére”, tehát mi a tömegközlekedés környezetbarát fejlesztésében is igyekeztünk lépéseket tenni.
Tudomásom szerint az út építését hatósági engedélyek hiánya okozza, mivel a kiadott környezetvédelmi engedélyeket egy civil szervezet megfellebbezte.
A településen élõk közérdekére tekintettel kérem, hogy a 10-es fõút új nyomvonalának mielõbbi megvalósulását, az engedélyezési eljárás során a határozatok azonnali végrehajthatóságával segítse elõ.
Pilisvörösvár, 2006. december 13.
Gromon István
polgármester
Felsmann Balázs gazdasági és közlekedési szakállamtitkár válasza
Tisztelt Polgármester Úr!
Levélben fordult dr. Kóka János miniszter úrhoz, tájékoztatást és segítséget kérve az új 10. sz. fõút mielõbbi kiépítése ügyében. A levelében foglalt felvetésekkel kapcsolatban az alábbiakban tájékoztatom:
Az Ön felvetése teljes mértékben alátámasztja azt a helyzetet, amelynek megoldására a 10. sz. fõút új nyomvonalon történõ kiépítése jelenti a megoldást. Az új fõút elsõ szakasza Kesztölcig meg is épült.
Az új út Kesztölc–Budapest (Pomázi út) közötti része egy új 26,7 km hosszúságú, településeket elkerülõ 2x2 forgalmi sávos (Bp.– Pilisvörösvár), illetve 2x1 forgalmi sávos (Pilisvörösvár és Kesztölc) elsõrendû fõút megvalósítása lesz.
A fejlesztést az Országos Területrendezési Terv – OTrT tartalmazza. Az OTrT a 10. sz. fõút fejlesztését távlatban még M10 gyorsforgalmi útként tartalmazza, de az újragondolt szakmai elképzelések szerint nem lesz M10, a jövõben a 10. sz. fõút településeket elkerülõ tervezett szakasza agglomerációs fõútként szolgálja majd a térség közúti forgalmának lebonyolítását.
A 12-15 évre visszanyúló elõkészítõ munkák során került kijelölésre és finomításra a nyomvonal, mely széleskörû szakmai egyeztetések, döntések eredménye volt. Az új 10. sz. fõút Budapest–Dorog közötti tervezett nyomvonala KF:71205/98. számon 1998. június 25-én kiadott határozatban foglalt feltételekkel környezetvédelmi engedélyt kapott, de az 5 év elteltével elévült, mivel az elõkészítés elakadt, így a Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Felügyelõség KF: 10032/2003-2 számú, 2003. június 05-én kiadott határozatával visszavonta.
Ezért és a nyomvonal módosulása miatt – ami az önkormányzati és környezetvédelmi igényekbõl adódott – szükségessé vált a teljes Bp.–Dorog szakaszon újrakezdeni az építési engedélyezést, immáron 3 szakaszra bontva, amit az elõkészítettségbõl adódó eltérések indokoltak.
A tervezés szakaszonkénti aktuális állapotát az alábbiakban részletesen ismertetjük:
Új 10. sz. fõút 8-11,2 km sz. közötti Fõvárosi bevezetõ szakasz tanulmánytervét az UKIG 2006-ban jóváhagyta. A tervezõ az engedélyezési tervet az engedélyezõ hatósághoz 2006. VII. 15-én engedélykérelemmel benyújtotta. A Fõvárosi Közlekedési Felügyelet hiánypótlást írt elõ. A területre FSzKT és KSzT módosítást kell készíteni a Fõvárosi, illetve a kerületi önkormányzatoknak, amelyek jelenleg folyamatban vannak.
A Közép-Duna-Völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelõség (KDVKTVF) elõzetes vizsgálatára vonatkozó jóváhagyó határozatát (2006. július 25.) a Levegõ Munkacsoport megfellebbezte. Az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Fõfelügyelõség (OKTVF) a fellebbezést elutasította 2007. januárban, de az még nem ismert, hogy a civil szervezet nem támadja-e meg a bíróságon a határozatot.
A szakaszon az építés megkezdése – figyelemmel az engedélyezés, a területbiztosítás és az egyéb elõkészítõ tevékenységek idõigényére – 2008. elõtt nem valószínûsíthetõ.
Ürömi körforgalmi csomópont: Az építési engedély jelenleg meghosszabbítás alatt van. Az építés kezdésének várható idõpontja: 2008. év.
Új 10. sz. fõút 11,2-16,0 km sz. közötti szakasz környezetvédelmi engedélyezése negyedik éve folyamatban van. A II. fokon is kiadott környezetvédelmi engedélyt a Levegõ Munkacsoport keresete alapján a Fõvárosi Bíróság eljárási hiba miatt érvénytelenítette és a környezetvédelmi hatóságot részben új eljárásra kötelezte. A környezetvédelmi engedély 2006. szeptember 25-én kiadásra került, de a Levegõ Munkacsoport ezt is újra megtámadta. A fellebbezés elbírálása most van folyamatban.
Az építési engedélyhez a fentiek miatt az összes közmûnyilatkozatot, szakhatósági hozzájárulást újból meg kell szerezni. Az építés legkorábbi várható kezdése: 2008. év.
Új 10. sz. fõút 16-34,4 km sz. közötti szakasz: A környezetvédelmi engedély 2006. október 6.-án került kiadásra. Az engedélyt szintén megtámadta a Levegõ Munkacsoport, így nem vált jogerõssé. A fellebbezés elbírálása folyamatban van. A szakasz építésének megkezdése figyelemmel az építési engedélyek, a területbiztosítás, és egyéb elõkészítés idõigényére, 2009. elõtt nem várható. Mindhárom építési szakasz esetében érvényes, hogy az építési engedélyezési eljárás megkezdésének idejét jelentõsen befolyásolhatja, ha a Levegõ Munkacsoport, vagy más civil szervezetek bírósági úton megtámadják a másodfokú környezetvédelmi engedélyt is, mivel az építési engedélyezési eljárást csak a jogerõs környezetvédelmi engedélyek birtokában lehet megkezdeni.
Mindezeket figyelembe véve – bár törekvésünk arra irányul, hogy az új 10-es út mielõbb megépüljön – a kivitelezési munkák várhatóan csak 2009-ben fognak megkezdõdni.
Kérem tájékoztatásom elfogadását.
Budapest, 2007. február 01.
Üdvözlettel:
Felsmann Balázs