17. oldal Egészség
Újraélesztő készülék adományozása
A Pilisi-medence Egészségügyi Alapítvány fontosnak tart a különböző egészségügyi intézmények támogatásán felül minden olyan kezdeményezést, melynek eredményeképpen javulhat a lakosság egészségi állapota.
Hazánkban a hirtelen szívhalál igen fontos népegészségügyi problémát jelent.
|
| A defibrillátor a rendelőintézet aulájában. |
Az újraélesztés sikerét a gyors felismerés, hamar megkezdett újraélesztés, illetve a minél korábban rendelkezésre álló defibrillátor készülék jelenti. A leggyakoribb keringés megállási forma az ún. kamrafibrilláció. A defibrillátor segítségével ez a ritmuszavar megszüntethető, ezáltal esélyt kap a beteg arra, hogy a normál szívműködés beindulhasson.
Ennek figyelembe vételével 2006-ban pályázatot nyújtottunk be a Szerencsejáték Zrt-hez, melyben olyan újraélesztő készülék megvásárlásához kértünk támogatást, ami laikusok által is használható.
Röviden a félautomata-defibrillátor működéséről: A félautomata defibrillátor lényege, hogy a készülék maga értékeli a beteg szívritmusát, használata nem igényel EKG ismereteket, melynek értékelése orvosi, mentőtiszti tanulmányokhoz kötött.
Ezért nagy biztonsággal használható ápolói kézben mentőautókon, illetve akár laikusok által. Természetesen a készülék mellett szükséges az újraélesztés kivitelezésének ismerete is, hiszen, amennyiben nincs defibrillálandó ritmuszavar, akkor el kell kezdeni a lélegeztetést és mellkaskompressziót.
Számos európai országban az elsősegélynyújtás, ezen belül az újraélesztés évtizedes hagyományok alapján, rendszeres képzésben jelenik meg az iskolai és felnőttoktatásban, melynek eredményeképpen a laikus alkalmas a félautomata defibrillátor használatára is.
A pályázaton 900 ezer forint támogatást nyertünk. A forgalmazó cégnél sikerült olyan kedvezményes beszerzési árat elérnünk, melynek eredményeképpen 60 ezer forintos alapítványi kiegészítéssel két készüléket vásárolhattunk. Olyan készüléket választottunk, mely kompatibilis az Országos Mentőszolgálat és az orvosi ügyelet készülékeivel.
|
Csoportkép az ünnepélyes átadásról:
Molnár Sándor, dr. Győry Attila, dr. Mártai István, Gromon István, Solymosi Gyula
Elöl: dr. Für Zoltán és Kollár László |
Az első készüléket a pilis-vörösvári Szakorvosi Rendelőintézetben helyeztük el, mindenki által elérhető helyen, a porta mellett, tekintettel arra, hogy egészségügyi dolgozó mindig tartózkodik az épületben. (Pest megyében ilyen készülék elérhető helyen eddig csak a dunakeszi szakrendelőben volt.)
Az átadásra 2006. december 22-én került sor. A kuratórium jelenlévő képviselőitől a térség polgárai nevében Gromon István vette át az életmentő készüléket. A polgármester rövid – ünnepi hangvételű – köszönetében elismeréssel szólt alapítványunk immáron 15 éves, önzetlen társadalmi munkájáról. A kuratórium jelenlévő tagjai dr. Für Zoltán elnök, dr. Mártai István titkár, dr. Győry Attila, Molnár Sándor, Kollár László, Solymosi Gyula tagok voltak.
Sajnos a rendelőintézet részéről az átadáson nem jelentek meg.
Az alapítvány a jövőben fokozott energiát fordít a laikus elsősegélynyújtók képzésére. Az ehhez szükséges gyakorlati eszközök korábban már beszerzésre kerültek.
Köszönetet mondunk azon polgártársainknak, akik pénzadományaikkal, illetve adójuk 1 %-nak céljainkra történő átadásával segítették a térség sürgősségi betegellátását. A két, félautomata defibrillátorért köszönet a Szerencsejáték Zrt-nek, valamint az ügy lebonyolításában önzetlen segítséget nyújtó Fresz Jánosné, Katinak és Jánosi Józsefnek. Továbbra is számítunk a céljainkkal egyetértő polgártársaink támogatására.
Számlaszámunk:
OTP-Bank 11742245 - 20044332
Adószámunk: 19181314 - 1 - 13
dr. Für Zoltán,
a Pilisi Medence Egészségügyi Alapítvány kuratórium elnöke
Tájékoztatás a mentőállomás és az orvosi ügyelet épületéről
A Pilisi-medence Egészségügyi Alapítvány 2005. decemberi kuratóriumi döntése alapján a beérkezett 1 %-os lakossági felajánlást teljes egészében a Pilisvörösvári Mentőállomás felújítására fordította. A beérkezett árajánlatok alapján Botzheim Mátyás helyi vállalkozó irányításával és szervezésében történt meg az épület teljes belső felújítása, akinek ezúton is köszönjük munkáját. A munkák elvégzésére 2006. I. negyedévében került sor, ezalatt az ellátás zavartalanul folyt.
A több mint 4 M Ft-os beruházás az épület valamennyi helyiségét, így az orvosi ügyeletet is érintette. Teljesen megújultak a vizesblokkok, a burkolatok, a szerelvényezés, a fűtés- és a csatornarendszer. A szükséges vakolat és burkolatjavítás után minden helyiség, a folyosók és a lépcsőház kifestésre kerültek, megjavították a tetőt.
Az építészeti felújításon felül a PIMEA két GPS-készüléket vásárolt a mentőautókba, nagyban segítve a helyszínre érkezést.
Köszönjük a lakosság 1 %-os felajánlását és a kuratórium döntését, mely lehetővé tette a munkák elvégzését.
A pilisvörösvári polgárőrök felajánlásából újult meg először az épület Fő úti, majd 2006. őszén a hátsó homlokzata. Köszönjük Falics úr és csapata munkáját.
A Pilis-Buda-Zsámbék Többcélú Kistérségi Társulás pályázaton nyert támogatást a térség orvosi ügyeleteinek – köztük a pilisvörösvári Központi Orvosi Ügyelet – fejlesztésére. A fejlesztési pénzből sürgősségi eszközök (pl. defibrillátor) kerültek beszerzésre, év végére pedig – a PIMEA-val közös támogatásként – automata garázskapuk kerültek a régi, korrodált, nehezen nyíló garázsajtók helyére.
2007-ben – várhatóan néhány héten belül – új, összkerék meghajtású ügyeleti gépkocsi áll szolgálatba.
dr. Mártai István, OMSZ orvosigazgató
Káosz a gyógyszerellátásban?!
Avagy tájékoztató néhány kérdésben
Tekintettel a cím valós voltára szükségesnek érzem néhány „értesülés” helyretételét.
2006 közepén látott napvilágot a Zöld könyv, mely az egészségügy helyzetét lett volna hivatott javítani. Valós társadalmi és szakmai egyeztetések nem történtek, jogszabályok születtek meg, melyek szintén nem élvezték a szakmák többségi támogatását.
Az alap a 2006. évi XCVIII. Törvény a biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászatisegédeszköz-ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól. Ennek egyik végrehajtási rendelete a 44/2006. (XII. 27.) EüM rendelet, mely szintúgy 2006. december 29-én lépett hatályba.
Ezen rendelkezések többek között a gyógyszerek bizonyos körének gyógyszertáron kívüli – benzinkutaknál, hiper- és szupermarketekben, valamint egyéb kereskedelmi egységekben történő – forgalmazását is lehetővé teszi.
Következőképpen fogalmaz a törvény: „gyógyszertáron kívüli gyógyszer-kiskereskedelmi tevékenység keretében az a gyógyszer forgalmazható, amely
a.) gyógyszertárban orvosi rendelvény nélkül is kiadható, és
b.) alkalmazását megelőzően az öndiagnózis egyértelműen felállítható, tévedés valószínűtlen, vagy nem jár súlyos egészségügyi következményekkel, és
c.) veszélyessége (mellékhatás, kölcsönhatás) még jelentősebb túladagolás esetén sem nagy.”
A gyógyszerkör fentieknek megfelelő meghatározása az Országos Gyógyszerészeti Intézet feladata. Az első lista 2007. január 4-én került nyilvánosságra, 289 készítményt ölelt fel: kisebb kiszerelésű vitaminokat, ásványi anyagokat, tüneti szereket, mint fájdalom- és lázcsillapítók, enyhe gyulladáscsökkentők, hasfogók, bőrápolók, gombásodás elleni szerek stb. A forgalmazást igénylő üzletek csak előírt és „szigorú” tárgyi feltételek és tájékoztató rendszerek megléte esetén kapnak engedélyt az illető hatóságoktól, azonban a jogszabályok a személyi feltételek vonatkozásában eltekintenek megfelelő szakmai képzettség szükségességétől.
Csak mellékesen jegyzem meg, gyógyszertárban csak egyetemet végzett gyógyszerészek, valamint érettségi utáni 2+1 év szakképzésnek eleget tett gyógyszertári szakasszisztensek adhatják ki a gyógyszereket. Ez helyes is, hiszen a gyógyszer különleges áru, mely csak a hozzáadott szakmai tájékoztatóval tudja betölteni feladatát. Számos probléma, kérdés merülhet fel egy-egy gyógyszer alkalmazása során, melyet minden alkalommal, ha szükségét érzi a beteg, meg kell hogy tudjon beszélni egy szakemberrel. A fenti jogszabályok előírásai a biztonságos gyógyszerellátást tehát így valószínűsítik? Nemzetközi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy amennyiben bizonyos gyógyszerek forgalmazása gyógyszertáron kívül is lehetővé vált, úgy a „bennmaradtak” vonatkozásában szigorodtak az előírások. Ennek „elszenvedői” vagyunk most, hiszen a listával szinte egyszerre röppent fel a hír, hogy igen népszerű fájdalom- és lázcsillapítók (Algopyrin, Germicid, Demal-gon, Quarelin) vénykötelessé válnak. Ez a hír még minket gyógyszerészeket is meglepett, mert előzetes információt erről mi sem kaptunk.
Gyógyszerbiztonsági szempontból egyet lehet érteni az intézkedéssel, hiszen ezek a készítmények olyan hatóanyagokat tartalmaznak, melyeket a WHO (Egészségügyi Világszervezet) a fejlett európai országokban már a 80-as években betiltott. Magyarországon olyan mértékű volt a szerekhez való ragaszkodás, hogy a kivonást politikailag sem merték felvállalni . Nevezett gyógyszerek évek óta vezetik a fogyasztási TOP-listát. A nagymérvű „ragaszkodást” bizonyítja a napokban folyó beszerzési háború is, pedig számos korszerűbb, kevesebb mellékhatással bíró hatóanyagot tartalmazó készítmény kapható hasonló árfekvésben, ami gyógyírt jelenthetne panaszaikra. Sajnos sokan még meg sem hallgatják, ha a szakember a saját védelmükben egyéb szert szeretne felajánlani. A vénykötelessé tétel éppen ezen kíván segíteni.
Nem kell megijedni, hiszen orvoshoz szinte mindenki jár, és ha valóban ezekre a szerekre van szüksége az illetőnek, orvosa biztosan fel fogja írni, és még külön vizitdíjat sem kell fizetni. Apropó vizitdíj, nem receptdíj (ilyenről szó sincs jelenleg): és nem azt jelenti, hogy minden egyes felírt vény után fizetendő. Ugyanannyi, ha nem ír receptet, vagy 20 receptet ír az orvos. Még formálódhat a rendelkezés aszerint is, hogy krónikusan szedett gyógyszereit megy felíratni, vagy akut problémája van a betegnek. Ez a bizonyos vizitdíj 2007. február 15-től lép életbe. Továbbá a „dobozdíj” (2007. január 1-jével lépett volna hatályba, de elhalasztották január 16-ra.) sem vonatkozik ezekre a szerekre. A dobozdíjként „elhíresült” elnevezés tulajdonképpen a kiemelt támogatású azaz 100 %-ban támogatott készítmények egységes térítési díja lenne. Ezt a támogatási formát bizonyos betegségek megléte esetén alkalmazhatják a gyógyszerfelírásoknál. Valószínűleg itt is várható módosulás, mert már lehet arról hallani, hogy bizonyos betegségcsoportok kikerülnek ezen rendelkezés hatálya alól.
A következőkben néhány szót szólnék a közgyógyellátásról. A 193/2006 (IX. 26.) Korm.rendelet határozza meg, hogy a lejárt KGY igazolványok esetén milyen ellátás várható. Mindenekelőtt felhívom a figyelmet az igazolványok érvényességi idejének figyelésére és időben történő meghosszabbításáról való gondoskodásra. Akinek 2007. október 1. és 2007. június 30. között jár le az igazolványa, megfelelő időben jelentkezzen a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Osztályán új igazolványa ügyében. Régi igazolványa érvényességi ideje egyszer meghosszabbítódik a lejárat dátumát követő 2. hónap végéig, de legfeljebb 2007. július 1-ig, ugyanis addigra készülhet el az új keretfigyeléses KGY-kártyája.
Gyógyszertári ügyelet vonatkozásában továbbra is a „régiós” szolgáltatást tudjuk biztosítani. A 2007. évi gyógyszertári ügyeleti rendszer az újság mellékletében olvasható.
Szombatonként 8-12-ig mindkét gyógyszertár nyitva tart Pilisvörösváron. 12-21 óra között a Kék Patika (Auchan Pilis) tart nyitva.
Vasár-és ünnepnapokon a táblázat szerinti gyógyszertárt tart ügyeletet 8-21 óráig. Az aktuálisan ügyeletet tartó gyógyszertárról információ a patikák közeljövőben megvalósuló honlapján és portáljaikon lesz megtalálható. Az év során több plusz szolgáltatásunkról (internetes rendelés, házhoz szállítás) is értesülhetnek. Addig is kérdéseikkel forduljanak bizalommal gyógyszerészükhöz mind a fentiek, mind gyógyszereik vonatkozásában.
Magyarné dr. Pintér Gabriella
Vízöntő Gyógyszertár