A hegy peremén
megcsillan a fény
a Pilis keresztjén.
Messziről látszik,
fehérsége szikrázik.
A Kárpát-medence
másik szent hegye,
a Hargita nevelte.
A nap perzsel,
kis tóban lebzsel.
A parti pázsit
porosan ásít.
Apadó tómeder
szárazon hever.
Tavi kagylók sora
házát mutatja.
Talán az idő ragad el
vagy a türelem hervad el,
ha nem jókor érkezel
s kezem nem éred el.
Az ég alatt óriás madár,
levegőbe csalta a nyár.
A szelek szárnyán jár,
kísérője a napsugár.
Az ősz ideért,
mire minden megért.
Búvik a csönd,
rozsdásan köszönt.
Hűvös napok jönnek,
hírnökei az ősznek.
Fáradt szellő járása,
harmatcseppek csillogása
tündököl a fákon,
játszik az őszirózsákon.
Bujdosik a szerelem,
neki sincs kegyelem.
Tavaszig így marad
vesztegzár alatt.
Zöld lepedő a réten,
hegyoldalakon, bércen,
a határ nászi ágy lett,
a tavasz csodát tett.
A szemem olyan kék,
mint fent az ég.
Körültáncolnak a lepkék,
virág vagyok, azt hitték.
Csend fut a tájon,
fákon jár az álom.
Az égig nyúlik a kereszt,
a látvány nem ereszt.
A Pilis keresztje alatt
tapossuk a havat. |
