17. oldal Könyvajánló
A hársfa virága
Könyvajánló egy író-olvasóest nyomán
„A kommunistától még nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az eszményt védi, hanem a zsákmányt.” Márai Sándor
Március 30-án a csendesség ülte meg a termet a Mű-hely Galériában: Hetessy József – írói nevén H. Bodó József – olvasott fel visszafogottan, csendesen „A hársfa virága” című önéletrajzi kötetéből. A szerzőnek nem kellett felemelnie a hangját ahhoz, hogy szavai eljussanak hallgatóihoz. Dörömböltek, harsogtak, üvöltöttek azok a dobhártyáinkon, s majd az agyunkban, lelkünkben is.
Hetessy József gyermekkora éveit idézi legelőbb is művében, majd az 56-os forradalom napjait, amely egész életére sorsdöntő hatással voltak. Kamaszként élte át az orosz birodalom elleni lázadás heroikus küzdelmét. A harcokba véletlenül csöppent bele az orosz ellentámadás napjaiban. A magyar szabadságharcosok küzdelme ekkoriban – ahogy ő átélte – már csak folyamatos menekülést jelentett a túlélésért az irtózatos túlerőben lévő szovjet hadsereg gyilkos gépezete elől.
Művének legmegdöbbentőbb, legdrámaibb része – amely olvastán az olvasót önkéntelenül is nyomasztó félelem és iszonyodás keríti hatalmába – a megtorlás során átélt börtönélményeinek leírása. Hetessy pedig nem dramatizál, pőrén, eszköztelenül írja meg egyetlen irodalmi művében a megaláztatásokat, a hatalom brutalitását, embertelen cinizmusát, a kiszolgáltatott ember zsigeri félelmeit, kétségbeesett küzdelmét az erőszak lelketlen és ostoba zsoldosaival, haláltáncát az emberség és az értelem megőrzésének egyre szűkülő mezsgyéjén.
„Nyakkendőüzem” – nevezték börtönőrei morbid cinizmussal az intézményt, ahol könyörtelen-kíméletlenül annyi fiatal magyar szabadsághőst megkínoztak, és ahonnan a bitófa alá küldtek.
Hetessy Józsefet – köszönhetően ügyvédje bátorságának és szakmai tehetségének – porig alázták, megkínozták ugyan, de végül szabadon bocsátották. Tehetségének és szorgalmának köszönhetően sikeres ember lett, teljes életet élhetett. De sohasem feledhette társait, akiket hideg hajnalokon végeztek ki, s arccal lefelé temettek el, számkivetve, haló porukban is megalázva.
Hetessy Józsefnek sohasem voltak írói ambíciói, de az a mérhetetlenül sok ostobaság, hazugság és hamisság, ami 56-ot, a szabadságharc hőseit övezi és beszennyezi, tollat kényszerített a kezébe.
„Senki ne gondolja persze, hogy valamiféle önsajnálat vagy álmártíromság késztetett az írásra, hiszen összességében sikeres és érdekes volt az életem – vallja magáról és könyvéről a szerző. – Kicsit göröngyös volt az út, de bűn lenne majdnem átlagos életemet azon szerencsétlen embertársaim sorsához mérni, akik például ártatlanul lettek áldozatai a vörös fasizmus véráradatának, vagy akik szovjet ólombányákban, kényszerű, kegyetlen hóviharos harctereken vagy a szibériai gulágon vesztették el fiatal életüket, esetleg örökre sérülten élték túl a szovjet vagy német haláltáborokat. Aki majd történeteimet olvassa, egyes részeknél szinte személyesen láthat bele, ha úgy tetszik, sértettként élheti át a forradalmat követő iszonyú megtorlás valódi és igaz gyakorlatát.”
Hetessy József könyve nemcsak egy igaz élettörténet őszinte elbeszélése, hanem vádbeszéd is a nemzetvesztő hitványság és gyávaság ellen. Önmagukkal való szembenézésre kényszeríti az 56 után született nemzedékeket is. Nem lehet gyáván megkerülni ezt. A tudatlanság nem adhat menlevelet. Mert „vétkesek közt cinkos, aki néma.”
1956 egész magyarságunk sarkpontja. Hozzá kell igazodnunk.
Ebben az igazodásban segíthet nekünk Hetessy József könyve, amelyet tiszta szívvel ajánlok a Vörösvári Újság minden olvasójának.
Fogarasy Attila
H. Bodó József: A hársfa virága
Különös sorsok, igaz történetek
Bp, 2006. Hetessy és Társa Bt. kiadása
További információ:
http://www.aharsfaviraga.hu/
Tel.: 06-20-570-2203
A Ring Királyai
„…Amikor Sapp, fehér köpenyébe burkolózva megállt a bejáratnál, már alig lehetett bírni a szurkolókkal. S mikor a zene ütemére a megfelelő pillanatban ledobva magáról a köpenyt, széttárta karjait és megmutatta izmait, szinte felrobbant a nézőtér. Hátborzongató élmény volt látni, ahogy a fekete óriás megérkezik a küzdőtérre. Hoost mosolygott, integetett a bevonuláskor, de érződött rajta a feszültség. Tudta, bármekkora tudása és tapasztalata is van, nagyon nehéz dolga lesz.
A mérkőzés szinte felülmúlhatatlan izgalmakat hozott.
Sapp nekiesett a holland sztárnak, aki rúgásaival és ütéseivel igyekezett magától távol tartani a behemót amerikait. Testen meg is fogta Sappet, de hiába, mert a folytatásban, bár látványosan fáradt, az amerikai továbbra is csak jött előre, és cséphadaróként ütötte Hoostot. Egészen addig, amíg a bíró beszüntette a csatát és kihirdette Sapp győzelmét. Az egykori tesztoszteron felfújt, ügyetlen amerikai futballista megverte a nagy bajnokot!
Ekkor azonban újabb drámai fordulat következett…”
...és hogy mi volt ez a drámai fordulat, azt megtudhatják olvasóink, ha kézbe veszik Opál Róbert és Várhegyi Ferenc hamarosan megjelenő könyvéből, a Ring Királyaiból. A könyv a küzdősportok sorában manapság egyre népszerűbb K1-ről szól, amelynek két kiváló szakértője az Eurosport stúdiójából hétről hétre hihetetlenül izgalmas meccseket közvetít a férfias küzdelmek, a test-test elleni harc kedvelőinek. Az elpuhuló, elkényelmesedő világban az ősidők kegyetlen, ám mégis hősies világát idézik ezek a küzdelmek: ahol a testi erő, az állhatatosság, az önfegyelem, a szellem tisztasága egyformán alapvető érték volt.
A K1 hőseinek ugyanúgy drukkol az ember, mint Homérosz, a Kalevala vagy a Biblia hőseinek. Itt nincsenek kiváltságok, előnyt jelentő eszközök, szupertechnika. Itt nincs eleve eldőlt küzdelem: minden egyes mozdulat eldöntheti a mérkőzés kimenetelét. A legnagyobb bajnokok is egy pillanat alatt vesztessé válhatnak. Aki itt állva marad, az valóban király: a Ring Királya.
Örömmel tölt el minket, hogy Várhegyi Ferenc e könyv társszerzője, a kiváló sportriporter, szerkesztőségünk munkatársa.
Gratulálunk a nagyszerű könyvhöz. Ajánljuk minden sportszerető olvasónknak!
(A könyv várhatóan augusztus elején jelenik meg a Lunarimpex kiadó gondozásában. További információ: www.lunarimpex.hu.)
F. A.