ELŐZŐ OLDAL1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL

12. oldal Programajánló

Balatoni nyár

Nagy szervezések, telefonálások, internetes foglalások, egyeztetések és összeveszések után végre megkezdjük kéthetes balatoni nyaralásunkat kis családunkkal. Leérkezünk az utolsó munkahelyi hajrá és a csomagolási őrület után nagy nehezen a tömött autópályán, a 40 fokos autóban üvöltő két gyerekkel Balatonszéplakalsóra. Nem baj, itt vagyunk. Holnapra kialusszuk magunkat, kifekszünk a napra, gyerekek elvannak a homokban. –Ezek a megnyugtató tervek. Másnap esik.

Nagyításhoz kattintson a képre!
A Zichy-emlékmúzeum Zalában

A Balaton-parti esős napokra kínálok néhány programot azoknak, akik nem a nyaralóban kívánják megvárni, míg eláll. Remek kirándulást tehetünk a Balaton délnyugati csücskéhez közel eső Zala nevű helységbe. Siófokról a 65-ös úton elindulva kisebb utakon juthatunk el ebbe a mindössze 300 lakosú kis faluba. Itt áll azonban a Zichy-kastély, melynek hatalmas fenyőfákkal körülvett épületében született Zichy Mihály (1827-1906), a világhírű magyar festőművész. Az 1830-ban újjáépített földszintes kastély a világjáró festőnek sokáig otthona és műterme volt. Már az 1930-as években emlékmúzeummá alakították, ma újjárendezett kiállítással várja a látogatókat.

Iskoláskorú gyerekekkel mindenképp érdemes ellátogatni ide. A múzeumhoz hatalmas arborétum tartozik, melyben kicsik és nagyok felüdülhetnek és megbeszélhetik a látottakat. A faluban ebédelni nem lehet. Tehát a visszafelé úton be kell térnünk Tamásiba, ahol viszont több étterem is kínálkozik. Ebéd után megnézhetjük a tamási vár hűlt helyét, mert a Várhegyen ma már csak egy kilátó áll. Szakadó eső esetén viszont elmehetünk a gyógyfürdőbe, ahol fedett és nyitott medencék állnak a látogatók rendelkezésére.

Nagyításhoz kattintson a képre!
A balatonendrédi Csipkeházban a helyi csipkeverő asszonyok legszebb darabjait állították ki

Ha mindez nem elég, Zamárdi hegyén (tehát a 7-es útról nem a Balaton irányába kanyarodva, a balatonendrédi leágazás után, de még Szántódpuszta előtt) találunk egy mindenképpen gyerekeknek való programot. Túlságosan kitáblázva nincs, de a helyi lakosok biztosan szívesen útbaigazítanak bennünket. Egy magánházban, háromszobányi területen minden féle tengeri halat (cápát is!) és herkentyűt láthatunk. Ha elég érdeklődőek vagyunk, legalább egy órát eltölthetünk itt is.

Nem hagyható szó nélkül a szintén közelben lévő balatonendrédi Kájel-csipkeház. A Kájel család összegyűjtötte az endrédi csipkeverő asszonyok legszebb és legértékesebb alkotásait. A számomra igen bonyolultnak tűnő kézimunka fortélyait egyébként el is lehet sajátítani, mert Sára néni, a múzeum fő védnöke szívesen beavatja a tanulni vágyókat a mesteri fogásokba. Azt azért elárulom, hogy ez nem két perc.

Ezekben a kis somogyi falvakban rengeteg kincs rejtőzik, melyeket nem csak esős időben érdemes megnézni. És ez csak Zamárdi környéke!

Hidas Ildikó

„Pilist Tisztelni Jöjjetek”

rendezvénysorozat a pilisszántói Szikla Színházban

Július 27. péntek 20.00

Vikidál Gyula és barátai – koncert.
Belépődíj: 2000,- Ft

Július 28. szombat 19.00

Kocsák Tibor-Baróthy Péter-Miklós Tibor-Kemény Gábor:
Kiálts a szeretetért! Musical-opera Teréz anya életéről.
A Rock és Musical Színház előadása
Főszereplő: Nagy Anikó. Belépődíj 2000,- Ft

Július 29. vasárnap 17.00 óra

Pilisi Folk Fesztivál
Fellépnek: Mondschein Kapelle, Solymári nemzetiségi
tánccsoport, Sonnenblumen Volkstanzgruppe aus Budakalas
tánccsoport, kesztölci, csévi, szentkereszti, szántói páva
együttesek, pomázi Opanke szerb nemzetiségi tánccsoport
Studenka együttes, Pántlika együttes

A műsor követően Bánya-bál, közreműködik a Szántói Mosoly együttes. Belépődíj: 1000,- Ft

Meghívó

Árpád vezér győzelme Pozsonynál 1100 éve

Emlékünnepségre hívjuk társaságunk tagjait, kedves hozzátartozóikat, barátaikat és az érdeklődőket

2007. június 30-án, szombaton 10:00 órára

Pilisszántóra, a Pilisi Turul Társaság Árpád-emlékünnepségére, a Boldog Özséb és Wass Albert utca határolta magánbirtokra.

Árpád-ünnepségünk Pilisszántón kiemelkedő jelentőséggel bír. Ezt jelképezi Bánóczy Ferenc alkotása, ajándéka is, a húsz méter magasra épített, az ország második legmagasabb zászlórúdja, amelyre egy 5x3 méteres Árpád-sávos zászlót vonunk fel a piros-fehér-zöld színű nemzeti zászlónk mellett.
A zászlófelvonás egy kis harang kongatása mellett történik, amelyet Délvidékről hoznak barátaink erre az alkalomra, öszszetartozásunk kifejezéseképpen.
Történelmi zászlónkat felvonás előtt Vince atya, az ősi Magyar Pálos Rend szertartása szerint fogja ünnepélyesen megszentelni. A zászlót Csángóföldről, Székelyföldről, Felvidékről és Délvidékről jött testvéreink fogják feszesen tartani.

Pilisi Turul Társaság

ELŐZŐ OLDAL1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 - oldal KÖVETKEZŐ OLDAL
FEL A LAP TETEJÉRE