13. oldal Kultúra
Szavak és színek
A Mű-hely Galéria kulturális estjéről
|
A versmondók: Dr. Czeglédi Katalin, Hajdú Ildikó, Kondákorné Ócsai Zsuzsanna, Manhercz Teréz
és a művész: Czeglédi Gizella |
A festészet, a költészet, a könyvművészet és a színművészet adott randevút egymásnak június 8-án a Mű-hely Galériában. Szavak és színek, szépség és líraiság, őszinteség és humor hatotta át a nagyszerű kulturális estet, melynek első felében a házigazda, Czeglédi Gizella kiállításának megnyitójára került sor. Az ünnepi könyvhét szelleme is beköltözött ezen az esten a Hunyadi utcai galériába, amely hónapok óta a kultúrház szerepét is betölti városunkban: ekkor mutatta be ugyanis a festőnő „Szavak és színek III.” című új albumát.
A kötet 100 festményt tartalmaz, kiállításon ebből 25-30-at láthattunk – többet már eladott a könyvbéli művek közül. A kötet minden festményhez azonos címmel egy-egy vers is tartozik, izgalmas kaland az olvasó számára együtt, egyszerre befogadni a színekbe, formákba öntött érzelmeket, a természet csodálatát, a női test szépségét, a szerelem hallhatatlanságát, a szavakkal kifejezett gondolatokkal, finom hangulatokkal vagy a krónikás nyers őszinteségével.
Czeglédi Gizella képeinek téma- és hangulatvilága rendkívül változatos, nehezen lehetne őt beskatulyáznia még a legrutinosabb művészettörténésznek is. Számomra nagyon kedvesek a pilisi tájról készült szelíd harmóniájú tájképek, szintúgy a város hétköznapjaiba és ünnepeibe bepillantást engedő életképek – ezeken is legkedvesebbek a sváb népviseletben ábrázolt lányok és fiúk. A mostani kötetben sok portré is helyet kapott – férfitársaimmal együtt nem nagyon tiltakozom ellenük: gyönyörű hölgyekről van ugyanis szó. Czeglédi Gizella képei és versei alapján a mai Magyarország történéseivel kapcsolatos véleményét, politikai – pontosabban erkölcsi – állásfoglalását is megtudhatjuk. Hadd ragadjak ki ezek közül a nyers őszinte opusok közül egyet: „A pesti tankos”-t, amelyen a barázdált arcú, csibészes mosolyú öregúr látható, aki az októberi forradalom 50. évfordulóján azt a bizonyos T 34-es műemlék tankot „elkötötte”…
– Minden foglalkoztat: fény, színek, perspektíva, figurális ábrázolás, érzelmek kifejezése… – foglalta össze mintegy művészi ars poeticáját a megnyitón a festőnő. – Igyekszem egyszerűen és világosan fogalmazni az ecsettel és a tollal egyaránt. Úgy gondolom, az a lényeg, hogy ahol élek, arra a közegre jellemző jegyekkel legyen felruházva, amit csinálok. A festés és az írás a bennem feszülő erő kifejezésére rendeltetett eszközök. A festészet minden műfaját kedvelem és művelem: festek arcképeket, életképeket, tájképeket, csendéleteket, történelmi tablókat. Nálam nincs rangsor…
A festményekhez kapcsolódó versek közül fel is olvastak néhányat dr. Czeglédi Katalin (a művész testvére), Manhercz Teréz, Kondákorné Ócsai Zsuzsanna és Hajdu Ildikó. A kiállítást egy botcsinálta műítész..., azaz e sorok írója nyitotta meg.
A kulturális est második felében a Teatro színtársulat (Presits Bernadett, Gyurin Zsolt, Lénárt László, Ligeti Attila) fergeteges előadását láttuk. Műsorukat Karinthy Frigyes ismert humoreszkjeiből (többek között a „Tanár úr kérem” klasszikus darabjaiból) állították össze. Megnyerő színészi játékukkal, hiteles alakításaikkal, színes ötleteikkel, az emberi lélek összetettségét kifejező gesztusaikkal és harsány humorukkal nagyon kellemes szórakozást nyújtottak a galériát zsúfolásig megtöltő, lelkes közönség számára.
F. A.
Czeglédi Gizella kiállítása augusztus 5-ig látható a Hunyadi u. 70. sz. alatti Mű-hely Galériában.
A festőnő „Szavak és színek III.” című kötete megvásárolható a Mű-hely Galériában 2000 Ft-os áron. (A három kötet egyben 5000 Ft-os áron korlátozott számban kapható.)
A Vörösvári Újság júliusi lapszámában összeállítást közlünk a kötetből.
– a szerk.
Ajándék
A Pilisvörösvári Egyházkórus a XIII. Piliscsabai Egyházzenei Napokon
Piliscsabán a szakközépiskolában május második hétvégéje nemcsak a ballagást jelentette: minden évben mi adtunk helyet az Egyházzenei Napokon résztvevő kórusoknak próbálni, átöltözni, felkészülni. Fájó sóvárgással hallgattam – az iskola pedagógusaként – az osztálytermeinkből kiszűrődő hangokat: skálázás, beéneklés, az egyházi muzsika hasonlíthatatlanul szép dallama, a latin nyelv imája… és én ügyeletes vagyok a kollégiumban. Délután és este dolgozom. Nincs kórus a földön, ahol délelőtt vannak a próbák, hogy mehetnék újra, mint gyerekkoromtól csaknem egy évtizedig.
A feszült figyelem a karvezetőre, az önként vállalt fegyelem, pontosság, felelősségtudat – ha én elrontom, az egész, a kórus rontja el… mind-mind itt megtanulható.
És most… május 11. péntek délután: XIII. Piliscsabai Egyházzenei Napok. Tizenharmadik éve rendezik. S most én is itt vagyok. Az egyik osztályteremben. Abban, ahol a délelőtti énekórán zenetörténetet meséltem, egy-egy kazetta muzsikát csempésztem a mutáló tizenévesek máshoz szokott fülébe-lelkébe. És ahol a kollégistákat korrepetáltam a délutáni szilenciumon.
Hosszú évek múltán most itt vagyok, ebben a teremben. Immáron a Pilisvörösvári Egyházkórus tagjaként.
Az „én” kórusom a „csak miénk” sállal, szépen, egyformán: fehér blúz, fekete szoknya és sok várakozó izgalom.
Az előttünk fellépő gyerekkórus tiszta, csengő hangjaiból nem sokat hallottunk. A startközeli állapotot ki-ki másként élte meg: aki összetette a kezét imádkozva, akik egymásnak adtak energiát, aki föl-le járkált.
Mindenki számára most ez volt a legfontosabb: először veszünk részt ezen a rangos bemutatón, sok országosan ismert kórussal. Először, s kell hogy sikerüljön! Hogy tiszta, szép ajándékot adjunk az értünk, miattunk eljövőknek!
A kicsi klotildligeti templom zsúfolásig volt érdeklődővel. Nagy tapsot kaptunk. S a nagy tapsban, mosolygó fejbólintásokban ott volt az elismerése Herczeg Misi karvezetésének, Gizike, Judit és Józsi szép hangú szólóinak, Nóra sok-sok gyakorlati segítségének, s persze a mi énekünknek.
Piros rózsaszálat s a téren árult mézeskalácsszívet kaptam szeretteimtől ezen az estén. S még sokkal többet a többiektől: a közös éneklés ajándékát, melyet továbbadhattunk.
Nem tudom, kik, hányan kaptak részt az élményből. Ki tudott odaérni a hétköz-napok pénzkereső sodrából. De aki eljött, biztosan gazdagabb lett.
S jövőre, veletek, ugyanitt! Ugye?
Jankó Cecília
Kárpát-medencei birtoklevelünk, a rovásírás
Szinte mindenki hallott már róla, de leginkább érdekességként kezeljük. Szinte mindenki látta már, de elolvasni a legtöbben nem tudják. Szinte... szinte a miénk.
|
| Az 1483-ban megtalált nikolsburgi ábécé |
Az iskolában elsajátítható ismereteink szerint a pogány sámánok által használt egyszerű írásról van szó, melyet a kereszténység felvételével a nagyszerű latin betűs írás váltott fel. Ez egy történelmi pillanat volt a magyarság életében; egy emberöltővel később az utódok jelentős része írástudatlanná vált, a régi magyar írás üldözésének, betiltásának és megsemmisítésének következményeképpen.
Nem történt elírás az előző mondatban. Az április 20-án, a Mű-hely Galériában látottak és hallottak alapján a legvalószerűbb feltételezés az, hogy a magyarság a nyugati kereszténység felvétele előtt a köznép szintjén is írni és olvasni tudott.
Ez döbbenetes kijelentés egy olyan korban, melyben a betűvetés művészetéhez általánosságban a katolikus egyház művelt papjai értettek; egy olyan korban, ahol a nyugati kultúra uralkodói legfeljebb a saját nevüket voltak képesek elolvasni.
De nem csak ez az egyetlen „érdekesség” hangzott el az előadó rováskutatók, Friedrich Klára és Szakács Gábor szájából: szavaik nyomán megnyilvánult az egész eltagadott magyar örökség. Láttunk fényképeken húszezer (!) éves rovással ékesített pálcavéget Bajótról, melyen egy rovás és egy összerovás látható; a kr. e. 7000-8000 közé tehető tatárlakai korongokat, melyek helyi agyagból készültek, emiatt kizárt, hogy máshonnan kerültek ide; a tordosi újkőkori őstelep rovott korongjait, melyek feltehetőleg oktatási (!) célokat szolgáltak (kr. e. 6000-7000 körül); megemlíthetjük a magyar rovással ékített szarvasi csont tűtartót is, amely egy avarkori köznépi női sírból került elő (7-8 sz.). De ide sorolhatóak a somogyfajszi és a bodrogalsóbúi őskohók írott leletei, avagy a nagyszentmiklósi aranykincs darabjai is, melyeket Ferenc József császár vitetett el Bécsbe. Sajnos ez utóbbi kincsek még véletlenül sem az egyetemes magyar kultúra részei, egyrészt, mert külországban vannak, másrészt pedig eredetüket tekintve nem magyarként határozzák meg ezeket mostani birtokosaik. A rovott felirataikat azonban más nyelven nem lehet értelmezni, csak magyarul.
Összességében azt mondhatjuk, nincs még egy olyan nép a földön, melynek nagyszerű történetét és kultúráját jobban eltagadták volna. Ennek azonban a fordítottja is igaz: nincs még egy olyan nép a földön, amely ennek a meghurcolásnak akár a töredékét eltűrte volna hasonló jámborsággal.
Lehet csűrni-csavarni a szavakat, az érveket, a „tudomány mai állását”, de a dolgok természetes rendjét és feltörekvő igazságát elfojtani nem lehet addig, míg rovások kerülnek elő a rögből és magyarul beszélnek hozzánk.
Mert „a kő marad, a kő marad”.
Richolm György
Akit bővebben is érdekel a téma, annak a szerző-házaspár interneten ingyenesen is elérhető könyveit ajánljuk figyelmébe:
Kőbe vésték, fába rótták... (www.mek. oszk.hu/02800/02824/index.phtml),
Roga királyfi – Mesekönyv rovásírással (www.mek.oszk.hu/02800/02849/index.phtml),
Attila ifjúsága – Rovásírásos olvasókönyv (www.mek.oszk.hu/02800/02850/index.phtml), Kárpát-medencei birtoklevelünk, a rovásírás (www.mek.oszk.hu/02800/02823/index.phtml). A rovásírással foglalkozni vágyók számára érdekes lehet ezenfelül a Forrai Sándor Rovásíró Kör (www.rovasirokor-forrai.xw.hu) honlapja.
Kútnézőben a Kápolna utcában
|
| Áldomást iszunk a felújítandó kútra |
A Pilisi Kulturális Örökségünk Védelméért Alapítvány május 1-jén adta át ünnepélyes keretek közt az általa helyreállított török kutat. Az Alapítvány néhány nappal később megtartott kuratóriumi ülésén már a tervbe vett következő felújítási munka állt a középpontban. Ezt jelezte a helyszín is. A május 18-i kihelyezett ülést ugyanis a Kápolna utca végén lévő régi kútnál tartották.
A düledező kávájú, kőből rakott erdei kút annak idején az őr-hegy alatt húzódó szőlőkertekben, gyümölcsösökben dolgozók szomját enyhítette. Amikor a Kápolna utcában lakóházak épültek ez egykori erdő helyén, a szőlők pedig víkendtelkekké alakultak, a kút az itt lakóknak és a víkendeseknek biztosított friss vizet. Aztán a hatvanas években kiépült a vízvezeték és a kút elvesztette jelentőségét. Már csak a kirándulók használták néha-néha, hogy lehűtsék magukat. Volt, aki a lábát is belemosta. Aztán egy autós nekiment és összeborogatta a kőkávákat. Újra összerakták, de azután már csálén, ágrólszakadtan várta sorsának beteljesülését. Mivel végül már senki sem használta, lefedték.
|
| Mindenki elmondhatta a véleményét a kút felújításáról: az eredeti gémeskút visszaállítását szorgalmazták a legtöbben |
Az Alapítvány szeretné feltámasztani a kutat tetszhalál állapotából. Ennek mikéntjéről kikérte a környék lakóinak véleményét is, akik közül az idősebbek még annak idején használták a kutat. Az Alapítvány hívó szavára sokan eljöttek, hogy emlékeiket és véleményüket elmondják.
Az idősebbek mind azt mondták, hogy a kút korábban gémeskút volt, ezért ebben a formában lenne jó helyreállítani. Kerekes kúttá csak a hatvanas években alakították át. (Volt, aki azt mondta, hogy a gémeskút állatok itatására szolgált, talán a kecskéket hajtották erre.)
A lakók és a szakemberek általános véleménye szerint a helyreállítás során meg kell tartani az eredeti kávákat. Biztonsági okokból ez a kút is vasráccsal és deszkaajtóval lenne lezárva, akárcsak a Törökkút utcai.
Az Alapítvány étellel és itallal vendégelte meg a rendhagyó kuratóriumi ülésre érkezett Kápolna utcaiakat. A kimert ízes halászlevet Havas Ferenc készítette saját fogású halból. A találkozó igazi közösségi esemény volt, amely az utca lakóit is közelebb hozta egymáshoz.
F. A.
