7. oldal Közlekedés
Új Volvo buszok a budapest–esztergomi vonalon
2007. június 4-én Pilisvörösváron sajtótájékoztatót tartottak a tavalyi évben lefolytatott közbeszerzési eljárás eredményeként beszerzett új csuklós Volvo autóbuszokról. A térségben közlekedő új járműveket Gromon István polgármester jelképesen átvette Fajcsák Lajostól, a Volánbusz Zrt. forgalmi és kereskedelmi igazgatójától. A Városháza előtt az érdeklődők megtekinthették a 20 új busz egyikét.
|
A vörösvári bemutatóra érkezett új Volvo busz a Városháza előtt. Középütt kihajtották a mozgás-
korlátozottak közlekedését lehetővé tévő rámpát |
Az új Volvo buszokat a közlekedési vállalat a pilisi térségben helyezte üzembe június 2-án. A 10-es illetve 11-es főúton közlekednek napi közel 5000 fős utasforgalmát szolgálva ki magasabb színvonalon. Az Esztergom–Budapest útvonalon 12, Pilis-borosjenő és Budapest között 5, az Eszter-gom–Visegrád–Szentendre–Budapest viszonylaton pedig 3 új busz állt szolgálatba.
(A vörösváriak természetesen az esztergomi vonalon beállított 12 új busznak örülhetnek igazán, és annak, hogy a vonalon közlekedtetett 34 járműből 25 – azaz 2/3 részük – három évnél fiatalabb.)
Az új Volvo B9LA buszok beszerzése közel 1,5 milliárd forintba került a Volánbusz Zrt.-nek, egy-egy példányuk ára 75 millió forint volt, ebből csak a légkondicionáló berendezés – ami ma már elengedhetetlen a tömegközlekedésben is – 4 millió forintba került.
|
| Az új járművek a Volánbusz telephelyén |
A 18 méter hosszú, 2,5 méter széles, 3,2 méter magas, 34 centiméter belépési magasságú, alacsonypadlós járművek a kihajtható rámpának köszönhetően a kerekesszékkel és babakocsival közlekedők számára is kényelmes fel- és leszállást biztosítanak. Számukra külön férőhelyet alakítottak ki. A tágas, jól átjárható buszokon 52 párnázott, kartámasszal és fejtámlával ellátott kényelmes ülőhely és 94 állóhely áll az utasok rendelkezésére. Az utastájékoztatást elektronikus útvonalkijelző szolgálja. Fontos jellemzője ezeknek a korszerű tömegközlekedési eszközöknek, hogy károsanyag-kibocsátásuk minimális, megfelelnek a legszigorúbb EU-előírásoknak.
– A közlekedési hálózatok és az ezekben használt járművek alapvetően meghatározzák egy térségben élők életminőségét – hangsúlyozta a „buszbemutató” sajtótájékoztatón Fajcsák Lajos igazgató. – Tíz évvel ezelőtt még úgy gondolták a közlekedési szakemberek, hogy a járművek középtávon nem igényelnek klímaberendezést. Azóta azonban megváltoztak a körülmények és az utasok igényei. Egy bizonyos szint alatt ma már nem lehet szolgáltatást szervezni. És ez nemcsak a légkondicionálásra vonatkozik, hanem a járművek belépési magasságára, átjárhatóságára és az utasok tájékoztatására is. A Volánbusz elővárosi közlekedését bonyolító járatainak 20 %-a már egy átlagnál magasabb minőséget képvisel, június 2-a óta már a pilisi térségben élők is ezen a magasabb minőségi szinten utazhatnak.
|
Fajcsák Lajos igazgató tájékoztatót tart az új
buszokról. Mellette Fazekas Krisztina világbajnok kajakosunk, Gromon István polgármester és Sajó Zsuzsa kommunikációs tanácsadó |
– Városunk legnagyobb problémája a 10-es út túlzsúfoltsága miatti elviselhetetlen közlekedési helyzet – jelentette ki Gromon István polgármester a sajtótájékoztatón tartott beszédében. – Budapestre bejutni, illetve onnan hazaérni olykor másfél-kétórás megpróbáltatást jelent. Ebben a helyzetben nagy jelentősége van számunkra annak, hogy a Volánbusz a most üzembe állított új Volvo autóbuszokkal kényelmesebbé, elviselhetőbbé, kulturáltabbá teszi az utazást és megkönnyíti polgáraink számára a budapesti kulturális kínálat és egyéb szolgáltatások elérését és igénybe vételét. Most már a Volánbusz új buszaihoz egy új utat szeretnénk, és reméljük, hogy egyszer annak is eljön az ideje. Gratulálok az új buszokhoz, reméljük, hogy beváltják majd a hozzájuk fűzött reményeinket.
A szerkesztő ehhez még annyit fűz hozzá: a kulturált közlekedéshez legalább három dolog kell: járható utak, korszerű, kulturált körülményeket biztosító járművek és kulturált utazóközönség. Nos, az Olvasó döntse el, ezek közül mi mivel rendelkezünk…
Fogarasy Attila
Néhány adat hozzáértőknek:
A Volvo B9LA-7700A típusú autóbuszt 9360 cm3 öszlökettérfogatú 266 kW-os (360 LE) Volvo motor hajtja. AdBlue adalék segítségével az Euro-4 károsanyag-kibocsátási normának felel meg. Minden futómű tárcsafékkel szerelt, a fékrendszerhez tartozik még az ABS/ASR (blokkolás- és kipörgésgátló), az EBS (intelligens szabályozású elektronikusan vezérelt fékrendszer), valamint az ECAS (intelligens szintmagasság-szabályozás). A tartós lassítóféket (retarder) a hatfokozatú automatikus működésű ZF nyomatékváltó tartalmazza. A gépkocsivezető vezetési kényelmét szolgálja a Tempomat, a visszagurulást gátló fék, a megállófék. A műszerfal intelligens kijelzőt (display) tartalmaz, amely sokféle információt biztosít a gépkocsivezető részére a jármű pillanatnyi üzemmódjáról és az esetleges hibákról is. Érdekesség az állítható kormánnyal együtt mozgó kezelőpult.