8. oldal Partnerkapcsolat
Gerstettenben vizitáltunk
Május 18 és 20-a között kicsiny önkormányzati delegációnk Gerstettenben járt. A rövid, kis „ámokfutás” célja: friss ösztönzést adni a néha ellanyhuló, néha meg-megszakadó testvérvárosi kapcsolatoknak.
|
Az önkormányzati küldöttség Edvard Gillitzerrel,
a partnerkapcsolat egyik kezdeményezőjével |
A delegáció tagjai voltak: Gromon István polgármester, dr. Krupp Zsuzsanna jegyző, dr. Szakmári Mária Magdolna képviselő, a szociális bizottság elnöke, Kimmelné Sziva Mária képviselő, a kulturális bizottság tagja, Szöllősi János képviselő, a szociális és a pénzügyi bizottságok tagja, dr. Kutas Gyula, képviselő, a jogi-ügyrendi bizottság elnöke, a kulturális bizottság tagja, valamint aki nélkül minden sokkal kevésbé ment volna „gördülékenyen”: Feldhoffer János gépkocsivezető, a német kisebbségi önkormányzat tagja, Gerstetten-járó zenész, törzstag.
A meghívás célja, mint annyiszor máskor, természetesen ünnep volt, ahol azonban nem mi voltunk az egyetlen vendégek, sőt a meghívottak népesebb csapatát a cebazatiak, Gerstetten francia testvérvárosának delegációja képezte. Így hát három nemzet polgárai adtak egymásnak találkozót, de úgy is mondhatnánk, hogy három tájegység: a Sváb Alb táblavidékének, a Puy de Dome gyönyörű vulkáni tájának, valamint a Pilisi rögvidéknek a lakói nyújtottak egymásnak testvéri jobbot, a fehér asztal és a zöld mezők fölött.
Először voltak a zöld mezők. Ezek látványában bőven gyönyörködhetik a szem, attól kezdve, hogy a kocsi elhagyva Bécset, elkezdi hosszú kapaszkodását a Wienerwald-ban, a Bajor-medencéig megtett hosszú úton át, egészen a megérkezésig.
Persze a szemet nemcsak azért üdíti ez a látvány, mert arra több a csapadék, de nagyobb a rendezettség is, hiányzik az össze-vissza épített „bodegatáj”, valamint a nálunk mindenhol jelen lévő szemét is.
Az első este a vendéglátókkal telt. Először a Gillitzer családnál vizitáltunk le, ahol hármunk szállása kerekedett, a többiek innen mentek a vendéglátóikhoz.
Ede bácsi az egész testvérkapcsolat kezdeményezője volt egykor. ő nyelvében még egy kicsit, érzelmeiben és kedélyében pedig nagyon is emlékezik az óhazára, és szűkebb pátriájára Pilisborosjenőre, ahonnan kilenc éves gyerekként invitálták az egész családdal egyetemben kényszerű társasutazásra 1946-ban. A „vissza a gyökerekhez” fedőnevű akció, kényszer-átültetésének szörnyű traumái idővel elmúltak, és újra feltörhetett a szülőföldhöz tartozásnak titokzatosan sejtelmes érzése, ami az ő szemében a testvérvárosi kapcsolat istápolását oly fontossá teszi. Hálásnak kell lennünk neki és a barátainak ezért a személyek között sem válogató meg-megújuló fogadókészségéért.
Másnap reggel fogadás a városházán. A polgármesterek az ülésteremben rövid üdvözlő beszédeket mondtak, először a gerstetteni polgármester, Roland Polaschek szólt hozzánk, utána a cebazati „le maire” (polgármester – a szerk.) következett, Bernard Auby úr, majd a mi első emberünk emelkedett szólásra. A köszöntők után megtekintettük a városházát.
Később a víztoronyhoz mentünk, amely a város egyik büszkesége, egyben kilátópont is. A víztorony csak az egyik létesítménye egy nagyobb régióra kiterjedő vízgazdálkodási projectnek, amely nem csak az ivóvízellátást, de vízgyűjtő-szabályozási, vízrendezési, szennyvíztisztítási feladatokat is, az egész régióra kiterjedően ellátja.
|
Ismerkedés Gerstetten környékének nevezetességeivel: Edvard Gillitzerrel és Artur P. Kary polgármester-
helyettessel Falkenstein várában |
A kilátópontból megint csak irigykedve nézhettük a lankás lépcsővidéken elterülő gyönyörű tájat, amelyet a települések szépen rendezett elhelyezkedése csak szebbé tesz, nem pedig elcsúfít.
A városka többnyire új házait alacsony zöld sövények választják el egymástól, nem pedig betonerődítmények, a tetőkön pedig majdnem mindenhol ott csillognak a napkollektorok. (Napelemek segítenek rá a ház energiarendszerére.)
Ebéd a város szállodájában, majd megtekintettük a mintaszerű öregek otthonát. Szép és praktikusan berendezett.
Rövid ejtőzés után parádés ruhába bújtunk, és irány a sportcsarnok, az esti műsor helyszíne.
Mintaszerűen megterített asztalok zászlókkal és névjegykártyákkal egyénileg megjelölve.
A városi egyesített zenekar már hangolt a pódiumon, ahol kisvártatva nagy igyekezettel fújva és vonva örökzöld melódiák kerültek előadásra bájos igyekezettel, de magasabb színvonalon, mintha a Brémai Muzsikusokat hívták volna meg. Persze, mert közöttük muzsikált az összes zeneiskolás. Kedvesen és nagy lelkesedéssel.
Később zeneileg komoly kárpótlást jelentett a város magas színvonalú fúvós-zenekara. ők igazán profin végigmuzsikálták az egész estét. Ráadásul a pódium mértani középpontjába ültetett fafúvósok a környék szépségkirálynői lehettek, ami nem csökkentette a gesamtkunstwerk felemelő érzését.
Az idő előrehaladtával következtek a polgármesterek nagy erudícióval (kultúrával – a szerk.) előadott beszédei. Az érdeklődők kivetítőn olvashatták a fordításokat.
Jókedv és megelégedettség kísérte a mi polgármesterünk szűzbeszédét is. Különösen figyelemre méltó volt, ám meglephette az avatatlanokat, hogy Gromon úr, az általa eleddig kevéssé preferált francőzus nyelven is igen kedvesen és szabatosan köszöntötte az arra érdemeseket. A messziről jöttek törhették a fejüket, vajon Elzászban vagy Auvergnes-ben szerezte-e kedves akcentusát. Mi, a titkot ismerők hallgatást fogadtunk.
A három nép ételeiből készített vacsora pazar volt, és pazarul is volt megszervezve. Ugyanis önkiszolgáló rendszerben bonyolódott, sokfajta ételből lehetett választani, legalább 300 ember minden igényét kielégítően.
A színpadon egyéb műsorok is folytak, diákok a másik nyelvén mutatták be a városukat.
Másnap reggel: érzékeny búcsú a főtéren. Nagyon megható volt, ám a franciák buszának berakodása hasonlított egy óceánjáró berakodásához a sanghaji kikötőben, legalábbis az áru mennyiségét tekintve. De lássatok csodát, itt nem rizs került a raktérbe nagy műgonddal, hanem finom bajor sörök. Irdatlan mennyiségben.
Ismét megdőlt egy előítélet. Én eddig a franciákat kényes ízlésű borszakértőknek gondoltam. Igaz, most szabadságon voltak.
Kutas Gyula
